2004 - egy év a web körül II.
A múlt év második felének összefoglalója sem ígér kevesebb izgalmat, mint az első, legalábbis azoknak, akik nem ismerik betéve a nálunk korábban megjelent tartalmakat. Reményeink szerint ismét megtaláltuk azokat az eseményeket, újdonságokat, melyek meghatározták az év második részét, és talán kihatásuk lesz az idei évre is. A sorozat előző cikkében már látott statisztikai összefoglalót ezúttal sem hagyjuk el, köszönhetően Bártházi András közreműködésének.
Július elején a Microsoft elindította a korábban beharangozott új kereső felület tesztverzióját, és kiderült, hogy nem lesznek fizetős találatok az eredmény oldalakon, ami egy nagyonis üdvözölhető - bár igazán elkerülhetetlen - lépés volt a cég részéről.
Az előző félévi összefoglalóban is emlegetett Dashboard minket is alaposan megmozgatott, András igyekezett összefoglalni kétségeit a disztribúciókról és az operációs rendszerekről, azaz arról, hogy mit kellene ezeknek tartalmaznia, és milyen kialakítás jelenthet problémát. Szintén ennek kapcsán merült fel, hogy miként lehet kiterjeszteni a HTML szabványt, és járhatóak-e ezek az utak.
A Mozilla böngészők előretörésével egyre nagyobb teret nyert a XUL használata, felhívtuk a figyelmet a XUL-Node megoldásra és a Nextls XUL eszközre, melyek szerver oldalon futó alkalmazásokhoz adnak XUL segítségével felületet. Tizenkettedikén elindult a Firefox.hu, később pedig érdekes fejleményként egy webhely hibáinak kiküszöbölésére született Mozilla kiterjesztés jelent meg.
A szerkesztőség életében sem múlt el eseménytelenül ez a hónap, beadtuk a derekunkat az utf-8-at még nem támogató RSS aggregátorokat használók kéréseinek, és iso-8859-2-es kódolással is elérhetővé tettük tartalom csatornáinkat, valamint volt szerencsénk Hodicska Gergelyt új szerkesztőségi tagként üdvözölni. Ő készítette el még júliusban az egyik legnépszerűbb cikkünket, az újratöltés nélküli adatcseréről. Megtartottuk első szakmai találkozónkat is, mely komoly sikerrel zárult.
A kereső optimalizálásra törőknek adtunk tippeket a SEO Challange nyertesével készített interjút említve, illetve a különböző klienseknek visszaadott eltérő HTML kód által felvetett problémákat körüljárva.
Végre megjelent a PHP 5.0.0! Egy érdekes összefoglaló is napvilágot látott a kezdetektől követve a fontosabb mérföldköveket. Ezt követően a Zend megjelent PHP tanúsítványaival, melyek a programozók PHP tudását kívánják mérhetővé tenni.
Augusztusban a CSS egyre hétköznapibbá válásának lehettünk tanúi, melyet semmi sem jelzett jobban, mint hogy Douglas Bowman újraalkotta a Microsoft honlapját CSS alapokon, elrendezésre használt táblázatok nélkül. Később a Microsoft is feleszmélt, és sokat javított a honlapja minőségén. Az XHTML és a HTML örök vitájának egyik állomása volt az, hogy rámutattunk, hogy a legtöbb XHTML-t használó webhely valójában ma is HTML-t szolgál ki a szabványok szerint.
A PHP új verziójának megjelenésével szinte menetrendszerű volt, hogy olyan spekulációk indulnak el, miszerint a Sun venné át a PHP felett az uralmat. Ennek jeleit még ma sem látjuk...
Míg a Drupal oldal kezelési mechanizmusát követtük, az akkori fejlesztői verzió újdonságait ismertettük, és a sminkelés trükkjeiről írtunk, arra is adtunk tippet, hogy miként lehet phpBB motorral blogot működtetni.
Hangot adtunk a webhelyeket aktívan szerkesztők azon kétségének, hogy a böngészők passzivitása egyre zavaróbb, bár azóta a gyarapodó böngésző kiterjesztések szerencsére ezt egyre inkább ellensúlyozzák. A Firefox kialakítása például azt is lehetővé teszi, hogy a felületét átformázzuk CSS segítségével.
Augusztus vége két rendezvényt is elhozott. Megrendezésre került a második PHP RoadShow Tiszaújvárosban, és a második Perl találkozó Budapesten. A Weblabor háza táján igazi újdonságként érkezhetett a Weblabor Klub terve, melyet azóta is finomítunk, és előkészítünk.
A szeptember a Sun berkeiben is elhozta a blogok terjedését, és a Roller blog motor felkarolásával, valamint céges felhasználásával gyorsan kapcsolódtak be a webnapló közösségbe. A Sun illetékesei azóta is mosolyogva, örömmel nyilatkoznak erről a lépésről.
Ami az online piacot illeti, már szeptemberben közeledett a karácsony, így érdemes volt néhány tippet adni webes áruházak üzemeltetőinek, ugyanakkor a szociális hálókat szövő weblapoknak is feladtuk a labdát az elzárkózó webfelhalhasználók hozzáállásának felmutatásával. A kollaboratív tartalom alkotás iránt elkötelezetteknek viszont nagyonis érdekes lehetett a Wikialong kezdeményezés.
A CSS alapú megjelenés kialakítók figyelmébe ajánlottuk Tantek Çelik tippjét a teljesen tiszta lappal kezdett tervezés érdekében, illetve kitértünk a fájl feltöltő elemek átformálására is. Ennek kapcsán egy átfogó ismertetés és elemzés is készült az űrlapelemekhez rendelhető stílusokról, különböző platformokon. Az adatbáziskezelés újításai iránt fogékonyak számára viszont az SQLite körültekintő használatára adtunk tippeket, nehogy az új adatbázis motor alkalmazása biztonsági kockázatot jelentsen.
A különböző tartalomkezelő rendszereket követve hírt adtunk arról, hogy megjelent a PHP-Nuke 7.5, foglalkoztunk a Typo 3 kiadásra jelölt verziójával és megjelent könyvével, a Mambo Open Source rendszerben található állítólagos lopott kóddal. A hónap végén a zürichi OSCOM konferenciáról is beszámoltunk élőben.
A PHP-ben fejlesztőknek az Eclipse PHP illesztését ajánlottuk a PHPEclipse és a TruStudio segédletével, valamint a PHP/SWF Charts grafikon generátor képességein ámultunk. Volt szerencsénk bemutatni a WinBinder projektet, mely a Windows rendszereken futó asztali alkalmazások PHP-ben történő fejlesztési lehetőségeinek új szárnyakat ad.
A hónap végén indult el kísérleti üzemben Andrássy Tamás kezdeményezésére a Drupal magyar honlapja, és ezzel egyidőben indítottuk el könyvajánló gyűjteményünket is.
Október elején a Yahoo is intenzív CSS használatra váltott. Az oldalmegjelenések tervezése kapcsán pedig felvetettük az örökzöld sorkizárási kérdést, amiről úgy tűnik még mindig jelentősen eltérő véleményeket hallhatunk.
A Firefox 1.0 kiadásának közeledtével kíváncsiak voltunk, hogy milyen a Weblabor használók böngésző megoszlása. Érdekes adatokat kaptunk. Kiderült ráadásul, hogy az AOL Internet Explorer alapú böngésző felületet jelenít meg, melyről azóta megtudtuk, hogy a Gecko és IE motor váltogatását teszi lehetővé.
Ebben a hónapban került a keresés fókusza az asztalra, nagy port kavart a Google Desktop Search megjelenése, és ez hozzásegítette a meglévő megoldásokat a reflektorfénybe kerüléshez. Később kiderült, hogy a Yahoo és a Microsoft is készül az asztali kereső piac meghódítására.
A Drupal környékén csupa jó hírt hozott október, hiszen tizennyolcadikán megjelent a 4.5.0-ás kiadás, és új kialakítást kapott a webhelye, valamint elindult a magyar kézikönyv készítése.
November második napján elindult a Drupal.hu, és miközben a hónapok óta folyó Google Browser találgatás nem hagyott alább, Károly György Tamás és Károly Márk Miklós tollából átfogó ismertető jelent meg a különböző meglévő böngésző alternatívákról. Ezen cikk alapjait jelentő számításokat ismerhettük meg, és az XHTML és a HTML nyelvek összehasonlításában vehettünk részt a második Weblabor szakmai találkozón. A Netscape körüli híreket tisztázva a hónap utolsó napjaiban jelent meg az egyelőre Netscape Browser kódnevű hibrid böngészővel, melynek végfelhasználókra gyakorolt hatásaira egyelőre csak tippjeink vannak.
A HTML, CSS és Javascript okos használatának ékes példájává lett az S5 nevű prezentációs eszköz, melyet hazánkban is többen alkalmaztak már nyilvánossá válása óta különböző konferenciákon. Az előzetes tervek szerint kilencedikén megjelent a Firefox 1.0, és napvilágot látott, hogy hazánkban is partit rendeznek ennek megünneplésére.
A komoly programozóknak nyújtottunk segítséget az új Koders keresőt ajánlva, hanganyagaikat megosztani szándékozók számára pedig a podcasting trendet villantottuk fel. Azok számára, akik még nagyobb állományokat terítenének honlapjukról, a Blog Torrent megoldást ajánlottuk.
A blogok további térhódításának lehettünk tanúi, első komolyabb szerepükről egy népszerű tévésorozatban sokan megemlékeztek, és kiderült, hogy a nemzetközi PHP konferencia eseményeit is követhetjük a rendezvény blogjában. Ebben a hónapban tudtuk mi is bejelenteni, hogy ismét lesz PHP konferencia hazánkban is.
A PHP/SWF Charts projektet követte a PHP/SWF Slideshow, és arra is tippet adtunk, hogy miként lehet saját készítésű Flash animációink állapotaira linkeket elhelyezni. Kellemes meglepetésünkre az Index.hu XHTML és CSS alapú oldalkialakítások tesztelését kezdte meg, melynek kapcsán sikerült interjút is készítenünk egy illetékessel.
Decemberben adtunk hírt a MySQL Query Browser programról, mely komolyan megbolygathatja az ingyenes adatbázis kliensek táborát. A Mozilla kiadások sorában a Thunderbird 1.0 érkezett el.
A webszolgáltatások fejlesztésének trendjeit követve tippeket adtunk REST protokoll tevezéséhez. A PHP 5 gyorsítása iránt érdeklődőknek pedig igazán jó hír lehetett a Turck MMCache kódjára épülő eAccelerator. A PHP legújabb verziói kapcsán is felmerült a kérdés, hogy megéri-e Apache 2-re frissíteni, ez eléggé vitásnak bizonyult. Az mindenesetre biztos, hogy megéri biztonságos webhelyeket fejleszteni, a PHP programozók gyakran elkövetett hibáit mindenképpen elkerülve, különben ki leszünk téve mindenféle kártékony támadóknak.
Az arculatkialakító pályázatunk eredményeképpen megtaláltuk a WFSZ logóját, bár az oldalkialakítás tekintetében nem választottunk győztest. A hónap közepére időzítettük tartalombeküldő versenyünk indítását, mely még ezen cikk megjelenésekor is folyamatban van.
A tél beköszöntével kellemes volt a Make-a-Flake hópehely gyűjteményére tekinteni, vagy akár sajátokkal is bővíteni a készletet. Az év végeztével pedig logikus volt feltenni a kérdést, hogy milyen trendek várnak ránk 2005-ben egy amerikai webtervező szemszögéből és egy magyar webfejlesztő szemével tekintve.
Az év második fele oldalunk látogatottságának szempontjából is hasonlóan izgalmasan telt. Folyamatosan növő látogatottságunk növekvő felhasználói aktivitást is hozott. Lássuk a számokat!
A cikkekben az állandóságot heti egy cikkel egész jól tudtuk biztosítani, a hírek tekintetében átlagban napi egy-két hírrel szolgáltunk, míg a blogmarkjaink a két kiugró hónaptól eltekintve napi 8-9 között voltak átlagosan.
Ahogy az előző cikkben is, vizsgáljuk meg, hogy az olvasottságot tekintve hogyan alakult tartalmaink népszerűsége! Most is az éppen aktuális értéket fogjuk tekinteni (a pár hete megjelent tartalmak ebből a szempontból viszonylagos hátránnyal indulnak tehát).
Legnépszerűbbnek két, kezdőknek szóló, telepítéssel foglalkozó cikkünk bizonyult. Az Apache és PHP telepítése kezdőknek Windows rendszereken, illetve MySQL telepítése kezdőknek Windows rendszereken szerezte meg az első két helyet, s a dobogóra még az Újratöltés nélküli adatcsere böngészőben állhatott fel. Ezek után a Böngészőháborúk? Történelem, teszt és jövőkép, CSS lépésről-lépésre: képválasztás listapanel segítségével és a Perl alapjai I. következnek, s a A Google alapjai I., a Rövid webcímek készítése és kezelése, MySQL 4.1 telepítése Windows rendszereken és a Perl alapjai II. szintén kiemelkedő látogatottságot hoztak. A legkevésbé olvasott cikkek esetében az olvasottság az előző félév szerintihez hasonlóan alakult.
A hónapokra lebontott, olvasottság szerint rendezett híreink ezúttal is egy átfogó képet nyújthatnak az időszak eseményeiről. Lássuk ezeket:
S ebből az összefoglalóból sem maradhat el legaktívabb tagjaink kiemelése, a legtöbb tartalmat beküldőket és a legtöbbet hozzászólókat gyűjtöttem ki. A statisztikából a szerkesztők ezúttal is ki lettek szűrve.
Köszönjük mindenkinek, aki bármilyen tartalommal, hozzászólással gazdagította oldalunk tartalmát!
Kellemes visszaemlékezést, szemezgetést kívánunk!
■ 2004. július
Az előző félévi összefoglalóban is emlegetett Dashboard minket is alaposan megmozgatott, András igyekezett összefoglalni kétségeit a disztribúciókról és az operációs rendszerekről, azaz arról, hogy mit kellene ezeknek tartalmaznia, és milyen kialakítás jelenthet problémát. Szintén ennek kapcsán merült fel, hogy miként lehet kiterjeszteni a HTML szabványt, és járhatóak-e ezek az utak.
A Mozilla böngészők előretörésével egyre nagyobb teret nyert a XUL használata, felhívtuk a figyelmet a XUL-Node megoldásra és a Nextls XUL eszközre, melyek szerver oldalon futó alkalmazásokhoz adnak XUL segítségével felületet. Tizenkettedikén elindult a Firefox.hu, később pedig érdekes fejleményként egy webhely hibáinak kiküszöbölésére született Mozilla kiterjesztés jelent meg.
A szerkesztőség életében sem múlt el eseménytelenül ez a hónap, beadtuk a derekunkat az utf-8-at még nem támogató RSS aggregátorokat használók kéréseinek, és iso-8859-2-es kódolással is elérhetővé tettük tartalom csatornáinkat, valamint volt szerencsénk Hodicska Gergelyt új szerkesztőségi tagként üdvözölni. Ő készítette el még júliusban az egyik legnépszerűbb cikkünket, az újratöltés nélküli adatcseréről. Megtartottuk első szakmai találkozónkat is, mely komoly sikerrel zárult.
A kereső optimalizálásra törőknek adtunk tippeket a SEO Challange nyertesével készített interjút említve, illetve a különböző klienseknek visszaadott eltérő HTML kód által felvetett problémákat körüljárva.
Végre megjelent a PHP 5.0.0! Egy érdekes összefoglaló is napvilágot látott a kezdetektől követve a fontosabb mérföldköveket. Ezt követően a Zend megjelent PHP tanúsítványaival, melyek a programozók PHP tudását kívánják mérhetővé tenni.
2004. augusztus
A PHP új verziójának megjelenésével szinte menetrendszerű volt, hogy olyan spekulációk indulnak el, miszerint a Sun venné át a PHP felett az uralmat. Ennek jeleit még ma sem látjuk...
Míg a Drupal oldal kezelési mechanizmusát követtük, az akkori fejlesztői verzió újdonságait ismertettük, és a sminkelés trükkjeiről írtunk, arra is adtunk tippet, hogy miként lehet phpBB motorral blogot működtetni.
Hangot adtunk a webhelyeket aktívan szerkesztők azon kétségének, hogy a böngészők passzivitása egyre zavaróbb, bár azóta a gyarapodó böngésző kiterjesztések szerencsére ezt egyre inkább ellensúlyozzák. A Firefox kialakítása például azt is lehetővé teszi, hogy a felületét átformázzuk CSS segítségével.
Augusztus vége két rendezvényt is elhozott. Megrendezésre került a második PHP RoadShow Tiszaújvárosban, és a második Perl találkozó Budapesten. A Weblabor háza táján igazi újdonságként érkezhetett a Weblabor Klub terve, melyet azóta is finomítunk, és előkészítünk.
2004. szeptember
Ami az online piacot illeti, már szeptemberben közeledett a karácsony, így érdemes volt néhány tippet adni webes áruházak üzemeltetőinek, ugyanakkor a szociális hálókat szövő weblapoknak is feladtuk a labdát az elzárkózó webfelhalhasználók hozzáállásának felmutatásával. A kollaboratív tartalom alkotás iránt elkötelezetteknek viszont nagyonis érdekes lehetett a Wikialong kezdeményezés.
A CSS alapú megjelenés kialakítók figyelmébe ajánlottuk Tantek Çelik tippjét a teljesen tiszta lappal kezdett tervezés érdekében, illetve kitértünk a fájl feltöltő elemek átformálására is. Ennek kapcsán egy átfogó ismertetés és elemzés is készült az űrlapelemekhez rendelhető stílusokról, különböző platformokon. Az adatbáziskezelés újításai iránt fogékonyak számára viszont az SQLite körültekintő használatára adtunk tippeket, nehogy az új adatbázis motor alkalmazása biztonsági kockázatot jelentsen.
A különböző tartalomkezelő rendszereket követve hírt adtunk arról, hogy megjelent a PHP-Nuke 7.5, foglalkoztunk a Typo 3 kiadásra jelölt verziójával és megjelent könyvével, a Mambo Open Source rendszerben található állítólagos lopott kóddal. A hónap végén a zürichi OSCOM konferenciáról is beszámoltunk élőben.
A PHP-ben fejlesztőknek az Eclipse PHP illesztését ajánlottuk a PHPEclipse és a TruStudio segédletével, valamint a PHP/SWF Charts grafikon generátor képességein ámultunk. Volt szerencsénk bemutatni a WinBinder projektet, mely a Windows rendszereken futó asztali alkalmazások PHP-ben történő fejlesztési lehetőségeinek új szárnyakat ad.
A hónap végén indult el kísérleti üzemben Andrássy Tamás kezdeményezésére a Drupal magyar honlapja, és ezzel egyidőben indítottuk el könyvajánló gyűjteményünket is.
2004. október
A Firefox 1.0 kiadásának közeledtével kíváncsiak voltunk, hogy milyen a Weblabor használók böngésző megoszlása. Érdekes adatokat kaptunk. Kiderült ráadásul, hogy az AOL Internet Explorer alapú böngésző felületet jelenít meg, melyről azóta megtudtuk, hogy a Gecko és IE motor váltogatását teszi lehetővé.
Ebben a hónapban került a keresés fókusza az asztalra, nagy port kavart a Google Desktop Search megjelenése, és ez hozzásegítette a meglévő megoldásokat a reflektorfénybe kerüléshez. Később kiderült, hogy a Yahoo és a Microsoft is készül az asztali kereső piac meghódítására.
A Drupal környékén csupa jó hírt hozott október, hiszen tizennyolcadikán megjelent a 4.5.0-ás kiadás, és új kialakítást kapott a webhelye, valamint elindult a magyar kézikönyv készítése.
2004. november
A HTML, CSS és Javascript okos használatának ékes példájává lett az S5 nevű prezentációs eszköz, melyet hazánkban is többen alkalmaztak már nyilvánossá válása óta különböző konferenciákon. Az előzetes tervek szerint kilencedikén megjelent a Firefox 1.0, és napvilágot látott, hogy hazánkban is partit rendeznek ennek megünneplésére.
A komoly programozóknak nyújtottunk segítséget az új Koders keresőt ajánlva, hanganyagaikat megosztani szándékozók számára pedig a podcasting trendet villantottuk fel. Azok számára, akik még nagyobb állományokat terítenének honlapjukról, a Blog Torrent megoldást ajánlottuk.
A blogok további térhódításának lehettünk tanúi, első komolyabb szerepükről egy népszerű tévésorozatban sokan megemlékeztek, és kiderült, hogy a nemzetközi PHP konferencia eseményeit is követhetjük a rendezvény blogjában. Ebben a hónapban tudtuk mi is bejelenteni, hogy ismét lesz PHP konferencia hazánkban is.
A PHP/SWF Charts projektet követte a PHP/SWF Slideshow, és arra is tippet adtunk, hogy miként lehet saját készítésű Flash animációink állapotaira linkeket elhelyezni. Kellemes meglepetésünkre az Index.hu XHTML és CSS alapú oldalkialakítások tesztelését kezdte meg, melynek kapcsán sikerült interjút is készítenünk egy illetékessel.
2004. december
A webszolgáltatások fejlesztésének trendjeit követve tippeket adtunk REST protokoll tevezéséhez. A PHP 5 gyorsítása iránt érdeklődőknek pedig igazán jó hír lehetett a Turck MMCache kódjára épülő eAccelerator. A PHP legújabb verziói kapcsán is felmerült a kérdés, hogy megéri-e Apache 2-re frissíteni, ez eléggé vitásnak bizonyult. Az mindenesetre biztos, hogy megéri biztonságos webhelyeket fejleszteni, a PHP programozók gyakran elkövetett hibáit mindenképpen elkerülve, különben ki leszünk téve mindenféle kártékony támadóknak.
Az arculatkialakító pályázatunk eredményeképpen megtaláltuk a WFSZ logóját, bár az oldalkialakítás tekintetében nem választottunk győztest. A hónap közepére időzítettük tartalombeküldő versenyünk indítását, mely még ezen cikk megjelenésekor is folyamatban van.
A tél beköszöntével kellemes volt a Make-a-Flake hópehely gyűjteményére tekinteni, vagy akár sajátokkal is bővíteni a készletet. Az év végeztével pedig logikus volt feltenni a kérdést, hogy milyen trendek várnak ránk 2005-ben egy amerikai webtervező szemszögéből és egy magyar webfejlesztő szemével tekintve.
Az év második fele oldalunk látogatottságának szempontjából is hasonlóan izgalmasan telt. Folyamatosan növő látogatottságunk növekvő felhasználói aktivitást is hozott. Lássuk a számokat!
2004. második félévi statisztika
Statisztika
Az év első feléhez képest 180%-os javulást könyvelhettünk el, 2387 "tartalom"-mal. Ebből a blogmarkok toronymagasan vezetnek a többi előtt 1588 darabbal, míg 321 hírünk és 26 cikkünk is igen szép számnak mondható. A maradék tartalmak között a fórum bejegyzések száma kiemelkedőnek mondható, 404 új téma jött létre ebben az időszakban. A linkgyűjteményünk gyarapítása nem volt erősségünk, csak 33 új linkbejegyzés született, s a 7 szavazás sem mondható kiemelkedő mennyiségnek. A végeredményben még szerepel az újonnan beindított könyvajánló szolgáltatásunk, mely keretében 8 ismertető jelent meg. Hónapokra lebontva a következő eredményeket kapjuk:hónap | cikk | hír | blogmark |
---|---|---|---|
július | 4 | 82 | 305 |
augusztus | 5 | 65 | 250 |
szeptember | 4 | 59 | 319 |
október | 4 | 40 | 241 |
november | 5 | 42 | 243 |
december | 4 | 33 | 230 |
A cikkekben az állandóságot heti egy cikkel egész jól tudtuk biztosítani, a hírek tekintetében átlagban napi egy-két hírrel szolgáltunk, míg a blogmarkjaink a két kiugró hónaptól eltekintve napi 8-9 között voltak átlagosan.
Ahogy az előző cikkben is, vizsgáljuk meg, hogy az olvasottságot tekintve hogyan alakult tartalmaink népszerűsége! Most is az éppen aktuális értéket fogjuk tekinteni (a pár hete megjelent tartalmak ebből a szempontból viszonylagos hátránnyal indulnak tehát).
Legnépszerűbbnek két, kezdőknek szóló, telepítéssel foglalkozó cikkünk bizonyult. Az Apache és PHP telepítése kezdőknek Windows rendszereken, illetve MySQL telepítése kezdőknek Windows rendszereken szerezte meg az első két helyet, s a dobogóra még az Újratöltés nélküli adatcsere böngészőben állhatott fel. Ezek után a Böngészőháborúk? Történelem, teszt és jövőkép, CSS lépésről-lépésre: képválasztás listapanel segítségével és a Perl alapjai I. következnek, s a A Google alapjai I., a Rövid webcímek készítése és kezelése, MySQL 4.1 telepítése Windows rendszereken és a Perl alapjai II. szintén kiemelkedő látogatottságot hoztak. A legkevésbé olvasott cikkek esetében az olvasottság az előző félév szerintihez hasonlóan alakult.
A hónapokra lebontott, olvasottság szerint rendezett híreink ezúttal is egy átfogó képet nyújthatnak az időszak eseményeiről. Lássuk ezeket:
Július
- Gondolatok a disztribúciókról és az operációs rendszerekről
- Száz Firefox kiterjesztés a Mozilla Update oldalon
- Megjelent a Mozilla 1.7.1, a Mozilla Firefox 0.9.2 és a Mozilla Thunderbird 0.7.2
- Keresési szolgáltatások testreszabása Firefoxban
- Betűtípus választás a weben
- Jön az első Weblabor szakmai találkozó
- Kereshető szabványleírások és gyorsreferenciák
- Komoly siker az első szakmai találkozó, mérsékelt részvétellel
- Tárlatvezetés a Drupal fejlesztői verziójában
- PHP biztonságról szóló munkafüzet
Augusztus
- Firefox, Thunderbird, Mozilla alkalmazáscsomag biztonsági frissítések
- Fizetős Weblabor? Na ne!
- Rovarirtás alapjai PHP-ban
- Második Perl Találkozó
- Mérlegen a Firefox
- Sok tekintetben aktualizált PHP kézikönyv
- siFR - a tipográfia új erőre kap a weben
- Beszámoló a Második Perl találkozóról
- Paraméter átadás felugró ablakoknak kompatiblisen
- "Korszakalkotó szolgáltatásfejlesztés" a MÁV-nál
Szeptember
- Mozilla Firefox 1.0PR magyarul
- Firefox 1.0PR magyarul: nyelvi csomag is elérhető
- Megjelent a Firefox 1.0 Preview és a Thunderbird 0.8
- PHP/SWF Charts - szemet gyönyörködtető grafikonok
- Spamassassin 3.0
- Új Mozilla honlap
- Kultura.hu
- Spread Firefox - Spread Drupal
- WinBinder - egy újabb lélegzetelállító projekt
- A fálj feltöltő elem kinézetének megváltoztatása
Október
- Mozilla Firefox 0.10.1, hibajavító verzió
- Weblabor böngésző statisztika
- Megjelent a Firefox 1.0 RC 1
- Szadista böngészőteszt - ellenállás a "zajártalommal" szemben
- MySQL 4.1.7
- Sokszor indokolatlan a weben a sorkizárás alkalmazása
- Itt a második Weblabor szakmai találkozó
- Nem áldozott még le a felugró ablakok kora
- Webhely védtelenségek felderítése a Google segítségével
- Megjelent az Nvu 0.50-es verzió
November
- Kedves Internet Explorer!
- Firefox 1.0
- Megjelent a Mozilla Thunderbird levelezőprogram 0.9-es változata
- Magyar MozillaZine
- Blog Torrent - nagy állományok terítése egyszerűen
- Index.hu XHTML+CSS alapokon?
- Index.hu átalakulás - interjú
- Harmadik Magyarországi PHP Konferencia
- Beszámoló a második Weblabor szakmai találkozóról
- WebGUI - ingyenes tartalomkezelő rendszer magyar támogatással
December
- Megjelent a Thunderbird 1.0
- Az eddigi legdrágább nyílt forrású szoftver hirdetés: Firefox a NY Timesban
- NJSZT-WFSZ: tartalombeküldő versenyt hirdetünk
- Milyen trendek várhatóak a 2005-ös webhelyeken?
- Megjelent a Mozilla 1.7.5
- 2005-ös trendek egy magyar webfejlesztő szemével
- MySQL Query Browser - egy mindenek felett
- Terjedőben a "gazdag" web alkalmazások
- Kártevők támadják meg a rosszul elkészített webhelyeket
- Alakul a WFSZ arculata - kiválasztottuk logónkat
Július
- "Switch to Firefox", better browser sites
- "Mastering phpMyAdmin for Effective MySQL Management" Review
- "ADO-donkey" will prevail (adodb roadmap for PHP5)
- Tiger Gadgets/Widgets
- DrupalDevs.org
- GOTO in php?
- Opera 7.52
- March to Your Own Standard
- Mike Davidson: HTML Language Equals Javascript
- 'application/xml' in Internet Explorer
Augusztus
- ATHENS 2004 - Website Hyperlink Policy
- "PHP 5 + MySQL 5 = A Perfect 10" and "PHP 5 Sucks! PHP 5 Rocks!"
- Free Menu Designs
- Updating Your Extensions and Themes for Firefox 1.0 Preview Release and Thunderbird 0.8
- Mooncheese, Old-School Graphic Demo in Pure DHTML/Javascript
- Chmox - a Mac OS X CHM viewer
- 10 lépés a validság felé - HTML
- Truly corporate Drupal sites
- Dynamic Drive Tab Menu
- A Collision in the full MD5 hash function was found by researchers in China
Szeptember
- Google Search: "index of /mp3"
- Gmail Phishing - Warning!
- Lost MySQL root password - how to recover
- Hungarian Webdesign Awards
- 'overflow-x' and 'overflow-y' in Mozilla!
- Is something happening with Drupal?
- Sávszélességmérő
- GMail, RSS Feeds
- Live search for Drupal
- Firefox Backgrounds
- PHP 101 (part 9): SQLite My Fire!
Október
- Internet Explorer - a legstabillabb böngésző?
- Google Cheat Sheet
- Google SMS
- Theme Garden (beta) | Smell the Drupal Themes
- WinSCP 3.7 beta released
- Cute red panda pics? I win.
- Color Schemer - Online Color Scheme Generator
- Getting Into Google Book Search - Google Print
- [xcv.hu] » Az Ön életrajza
- Full CSS Property Compatibility Chart
November
- Firefox 1.0 RC 2 Released
- Share your adblock list !
- Firefox avatar gallery
- Firefox wallpapers
- Why I love Opera
- Install Apache, PHP 5 and SQLite on Windows
- ASCII Generator
- DHTML: Draw Line, Ellipse, Oval, Circle, Polyline, Polygon, Triangle with JavaScript
- The Holly hack
- Egy két gigapixeles fotó
December
- Homer Simpson uses tabbed browsing
- All Your Media Types Belong to Øpera
- Suggested Google Alphabet
- Giga CSS Design
- Web Developer Extension 0.9.1
- css Zen Garden: CSS Ocean
- Web Design Process
- Firefox, Thunderbird and Sunbird desktop shortcuts
- Introducing mod_parrot"
- Outlook vs. Thunderbird"
hónap | hozzászólások |
---|---|
július | 545 |
augusztus | 475 |
szeptember | 496 |
október | 562 |
november | 664 |
december | 646 |
S ebből az összefoglalóból sem maradhat el legaktívabb tagjaink kiemelése, a legtöbb tartalmat beküldőket és a legtöbbet hozzászólókat gyűjtöttem ki. A statisztikából a szerkesztők ezúttal is ki lettek szűrve.
Legtöbb tartalmat beküldők
azonosító | db |
---|---|
Jano | 39 |
attlad | 31 |
slink | 30 |
kgyt | 25 |
kmm | 21 |
Poetro | 16 |
zsepi | 15 |
Bageera | 15 |
Legtöbbet hozzászólók
azonosító | db |
---|---|
Jano | 203 |
T.G | 140 |
kgyt | 125 |
kmm | 115 |
bbalint | 114 |
Köszönjük mindenkinek, aki bármilyen tartalommal, hozzászólással gazdagította oldalunk tartalmát!
Összefoglalás
A két félévnyi áttekintés után, tartalmainkat, statisztikáinkat tekintve elmondható, sokat fejlődtünk, nőttünk az elmúlt évben. Számos újdonság jelent meg oldalunkon, számos új olvasóval gyarapodtunk. Hónapok után olvasva is érdekes témákat tártunk olvasóink elé, s tettük ezt úgy, hogy kevés nap múlt el valamilyen új tartalom nélkül. A lendületet szeretnénk megtartani az új évben is további szolgáltatások, s a Weblabor Klub beindításával, továbbra is napról-napra értékes tartalmat kínálva olvasóink számára. Ahogy eddig is, idén is szívesen vesszük a különböző tartalmak beküldését, s a hozzászólásokat!Kellemes visszaemlékezést, szemezgetést kívánunk!
Nagyon jók ezek a visszaemlékezések!!!
Még ide kívánkozik: Csak így tovább!!! :)))
Szeretem statisztikákat
--
üdv: kmm...
tegnap