ugrás a tartalomhoz

Komoly siker az első szakmai találkozó, mérsékelt részvétellel

Hojtsy Gábor · 2004. Júl. 23. (P), 22.00
Az első szakmai találkozónkra az általam várt létszámnál végülis kevesebben jöttek el, ám ezzel együtt (vagy talán emiatt?) nagyon aktív szakmai eszmecserét sikerült folytatni. A résztvevők 18 óra után kicsit késve érkeztek meg a Pentaschool Oktatási Központ ötös termébe, ahol Boogie (Bártházi András) várta felkészülve az érdeklődőket.

András három - CSS trükköket igénylő - oldalelem kialakításán vezetett végig bennünket, egy főcímmel rendelkező dobozzal kezdve a kép-helyettesítés technikáinak bemutatására. Erre épülve következett egy függőleges lista kialakítása a CSS Sprite technológia felhasználásával, vak, illetve CSS és/vagy kép nélkül böngésző felhasználókra is gondolva. Harmadikként egy hasonló menüt néztünk meg vízszintes elrendezésben, amelynél a kihívások kicsit másképp jelentkeznek, annak ellenére, hogy az alapkoncepció ugyanaz. Végül egy lista kialakítási feladványt (ötletet) kaptunk, melyet közösen fejtettünk meg.

A találkozó jó hangulatúra sikerült, a bemutatóba nagyon jól be tudtunk kapcsolódni, András szívesen válaszolt mindenki kérdéseire, továbbá a felmerült ötleteket is kipróbálta, az esetleges problémákra is felhívta a figyelmet.

Az esemény egy (az Opera felől nézve mindeképpen:) közeli szórakozóhelyen folytatódott, ahol egy-egy ital kíséretében ültünk össze kötetlenebbül beszélgetni. Végülis itt is sok aktuális webes probléma került terítékre, dobozok abszolút középre helyezésétől kezdve a Weblabor kialakításán át a Drupal fejlesztéséig - illetve sokminden más is felmerült. Sajnos sokaknak hamar el kellett menniük különböző okok miatt, ezért nem nyúlt hajnalig a beszélgetés.

Azoknak, akik nem tudtak eljönni, gondolom az a legfontosabb kérdés, hogy a CSS trükkök mikor jelennek meg használható formában. Nos, a témából később készül cikksorozat, a mostani időkereteinkbe ez sajnos nem fér be. Figyeljétek a találkozókkal kapcsolatos híreket újabb érdekes témák felbukkanásával!

Az előadó előad

Az előadó előad

A hallgatók figyelnek

A hallgatók figyelnek

A hallgatók és az előadó

A hallgatók figyelnek

 
 
1

Az előadás anyaga

Hojtsy Gábor · 2004. Júl. 25. (V), 11.14
dtamas írta, hogy honnan tölthető le az előadás anyaga. A további korrekt elérhetőség érdekében csatoltam a hírhez.
2

leiras

Jano · 2004. Júl. 25. (V), 20.37
Sajnalom, hogy nem voltam otthon es nem tudtam elmenni. Erdekelt volna nagyon.

Sajat lepesrol lepere leiras ebben a temaban:
Szöveges menü képessé alakitása