A szociális hálók halála - elzárkózás az önazonosítástól
A PHP egyik legfontosabb fejlesztője Sterling Hughes foglalt össze Me, Myself and Spartacus: My Problem with Social Networking című blog bejegyzésében valami olyasmit, ami már bennem is megformálódott korábban, csak nem vetettem digitális papírra, mert nem volt aprópója. Most úgy döntöttem, hogy Sterling kapcsán érdekes lehet elgondolkodni egy kicsit a kérdésen. Hogyan lehetnek sikeresek a szociális hálókat építő weboldalak egy olyan világban, ahol az internetes anonimitás dívik? Vagy ezutóbbi csak illúzió?
Mióta elkezdtem webbel foglalkozni, sokáig megpróbáltam megkerülni azt a kérdést, hogy saját webhelyem legyen. Valahogy úgy éreztem, hogy bármit is teszek ki a weboldalamra, az nem fog kellően kifejezni, csak legfeljebb arra lesz alkalmas, hogy valamilyen skatulyát definiáljak magam számára. Aztán egyszercsak úgy gondoltam, hogy ideje megtörni a jeget, és valamit mégiscsak publikálni. Hát meg kell mondjam, hogy eléggé egyoldalúra sikerült a webhely, és ez a legutóbbi módosításnál már annyira bántott, hogy elhatároló nyilatkozatot tettem személyes bemutatkozásom fölé:
Éppen azt találtam most meglepőnek, hogy Sterling is hasonló húron pendül, és azt próbálja kifejteni, hogy nem igazán határozható meg egy személy objektíven. Az, hogy milyen könyvet vettem, milyen filmet láttam legutóbb, vagy mely együtteseket hallgatom szívesen valamennyit hozzájárulnak a személyiségemhez, de igazából apróságok. Sőt pillanatnyi vizsgálatuk eléggé félrevezető eredményekre vezethet.
Pedig a szociális hálókat építő (social networking) webhelyek - mint az Orkut, Friendster vagy a magyar WiW -, arra kérnek minket, hogy mindenféle dimenziók mentén határozzuk meg magunkat. Amellett, hogy a fentiek tükrében ez eleve nehéz feladat, belegondolhatunk abba is, hogy a webes jelenlétet még mindig az anoimitás uralja. Meglátásom szerint a többség azonosíthatatlan becenevek mögé bújik, ingyenes email szolgáltatóknál tart fent email címeket. Jó kérdés, hogy ilyen kultúrális környezetben egyáltalán sikeresek lehetnek-e az online szociális hálók, és megbízhatónak tekinthetjük-e adataikat?
Ha megnézzük, hogy hány felhasználója van az Orkut vagy a WiW szolgáltatásoknak, akkor valóban nagyon meggyőző a sikerük. Ha azonban arra gondolunk, hogy mindenféle trükkök következtében én is rendelkezem egy-egy felhasználóval az említett két webhelyen, és a fentiek miatt nem használom ezeket aktívan, akkor logikusan merül fel a gyanú, hogy sokan léphettek hasonlóan. Mennyien lehetnek, akik felbuzdulva a sikertörténeten, kipróbáltak volna egy ilyen szolgáltatást, de aztán megriadtak azon, hogy mennyire ki kellene adniuk magukat ahhoz, hogy jól beépüljenek a hálóba?
Érdemes még elolvasni Danah Boyd: Autistic Social Software című előadásának kivonatát is ebben a témában.
■ Mióta elkezdtem webbel foglalkozni, sokáig megpróbáltam megkerülni azt a kérdést, hogy saját webhelyem legyen. Valahogy úgy éreztem, hogy bármit is teszek ki a weboldalamra, az nem fog kellően kifejezni, csak legfeljebb arra lesz alkalmas, hogy valamilyen skatulyát definiáljak magam számára. Aztán egyszercsak úgy gondoltam, hogy ideje megtörni a jeget, és valamit mégiscsak publikálni. Hát meg kell mondjam, hogy eléggé egyoldalúra sikerült a webhely, és ez a legutóbbi módosításnál már annyira bántott, hogy elhatároló nyilatkozatot tettem személyes bemutatkozásom fölé:
Az alábbiakból az derül ki, hogy már nagyon korán is kocka voltam, és ez később sem változott meg igazán. Habár a leírás aktuálisnak mondható, messze nem fedi le szerény személyemet, ezért azoknak, akik tényleg meg szeretnének ismerni, javaslom a személyes találkozást. Sokkal jobb!
Éppen azt találtam most meglepőnek, hogy Sterling is hasonló húron pendül, és azt próbálja kifejteni, hogy nem igazán határozható meg egy személy objektíven. Az, hogy milyen könyvet vettem, milyen filmet láttam legutóbb, vagy mely együtteseket hallgatom szívesen valamennyit hozzájárulnak a személyiségemhez, de igazából apróságok. Sőt pillanatnyi vizsgálatuk eléggé félrevezető eredményekre vezethet.
Pedig a szociális hálókat építő (social networking) webhelyek - mint az Orkut, Friendster vagy a magyar WiW -, arra kérnek minket, hogy mindenféle dimenziók mentén határozzuk meg magunkat. Amellett, hogy a fentiek tükrében ez eleve nehéz feladat, belegondolhatunk abba is, hogy a webes jelenlétet még mindig az anoimitás uralja. Meglátásom szerint a többség azonosíthatatlan becenevek mögé bújik, ingyenes email szolgáltatóknál tart fent email címeket. Jó kérdés, hogy ilyen kultúrális környezetben egyáltalán sikeresek lehetnek-e az online szociális hálók, és megbízhatónak tekinthetjük-e adataikat?
Ha megnézzük, hogy hány felhasználója van az Orkut vagy a WiW szolgáltatásoknak, akkor valóban nagyon meggyőző a sikerük. Ha azonban arra gondolunk, hogy mindenféle trükkök következtében én is rendelkezem egy-egy felhasználóval az említett két webhelyen, és a fentiek miatt nem használom ezeket aktívan, akkor logikusan merül fel a gyanú, hogy sokan léphettek hasonlóan. Mennyien lehetnek, akik felbuzdulva a sikertörténeten, kipróbáltak volna egy ilyen szolgáltatást, de aztán megriadtak azon, hogy mennyire ki kellene adniuk magukat ahhoz, hogy jól beépüljenek a hálóba?
Érdemes még elolvasni Danah Boyd: Autistic Social Software című előadásának kivonatát is ebben a témában.
