ugrás a tartalomhoz

Beszámoló a Második Perl találkozóról

Hojtsy Gábor · 2004. Aug. 31. (K), 06.56
Múlt hétvégén zajlott a Második Perl Találkozó családias körülmények között a PentaSchool Oktatási Központban. Az összegyűlt Perl megszállottak között valószínűleg én lógtam ki leginkább - ezúttal Andrást helyettesítve a kém szerepében. Még az első előadás megkezdése előtt megkezdődött az a beszélgetés, melyet később Csongor villámbeszéde formalizált: nevezetesen, hogy milyen helye van most és a jövőben a Perlnek, és mit tanulhat más technológiáktól. Különösen sokszor merült fel a PHP, mint összehasonlítási alap.

Mint Csongor beszédéből is kiderült, a PHP a kész de-facto alkalmazások (PHPMyAdmin, PHP-Nuke, stb) segítségével szinte minden hoszting szolgáltatónál eleve rendelkezésre áll. Ez még nem lenne hátrányos a Perlre nézve, hiszen Perl nélkül nem is működnének a Linuxos szerverek, de azzal, hogy a PHP megoldások a felhasználó keze alatt közvetlenül dolgoznak (és mellesleg nevükben tartalmazzák a PHP nevét), sokkal jobban szem előtt vannak. Így logikus az első lépés a PHP felé, melyet aztán a befektett munka és a megismert környezet váltása miatt nem adnak fel a fejlesztők. Így bár technológiailag nincs lemaradásban a Perl, kedveltségben és az új felhasználók megnyerésében nem szerepel jól.

Bártházi András előadásából kiderült, hogy a Perl 6-os verziója komoly újításokat fog hozni, és - a történelemben először - nem lesz kompatibilis a korábbi kiadásokkal. Mindenezek az újítások nem kifejezetten azoknak a fejlesztőknek kedveznek, akik a PHP függvény alapú megoldásait kedvelik, hiszen a Perl alapfilozódiájában fontos szerepet játszó szintaktikai elemeket bővítik és változtatják meg.

A Perl 6 (és a leendő Perl 5.12) alatt működő Parrot motor azonban architektúrálisan is újat hoz a dinamikus nyelvek világába. Azért írhatom ezt ilyen általánosan, mert a Parrot lehetővé fogja tenni, hogy bármely dinamikus nyelvet (akár Pythont, Rubyt vagy PHP-t is) a közös motorra fordítsák le. Leo Tötsch angol nyelvű előadásából sokat megtudhattunk a Parrot utasításkészletéről, képességeiről. Nagyon ígéretes kezdeményezésről van szó, mely töretlen erővel fejlődik. Szabó Gábor megfogalmazásában ha Java-t választasz, akkor egy adott nyelvet használhatsz bárhol. Ha .NET-et, akkor bármely nyelvet használhatsz Microsoft platformon (amíg a Mono teljes értékű nem lesz), a Parrot viszont lehetővé fogja tenni, hogy bármely vele kompatibilis nyelvet használhass bármely platformon. A Parrot rendszer támogatása pedig már most jelentős. Éppen ez teheti majd lehetővé a Perl, PHP, Ruby és más közösségek jobb együttműködését.

Addig is azonban a jelenleg elérhető több ezer CPAN modul minőségére is elegenedő feladat figyelni. Ennek a minőségellenőrzési folyamatnak segítésére fejlesztették ki a CPANTS megoldást, melyet Thomas Klausner ismertetett. Mindezek mellett Szabó Gábornak csak kevés ideje maradt arra, hogy az automatikus tesztelési megoldásokról beszéljen.

Az előadásokat követően egy közeli étteremben folyt a diskurzus, ahol képek is készültek a résztvevőkről.

Nézőközönség I.

Nézőközönség II.

Leo Tötsch

Bártházi András

Fagyal Csongor

Szabó Gábor

Thomas Klausner

 
 
1

...ahol képek is készültek (???)

kgyt · 2004. Aug. 31. (K), 15.08
Nekem olybá tűnik ezek a képek nem egy étteremben készültek...
Bár, lehet, hogy tévedek és van ilyen étterem,
de akkor oda fogok járni ebédelni...

--
Szeretettel: Károly György Tamás
kgyt##kukac##kgyt.hu - http://kgyt.hu
2

Nem ezek

Hojtsy Gábor · 2004. Aug. 31. (K), 15.19
A szöveg nem úgy szól, hogy "ahol ezek a képek készültek", hanem hogy ahol "képek is készültek". Ha valakinek vannak példányai az éttermi csoportképekből, akkor azt szívesen látnám én is.
3

:D

kmm · 2004. Aug. 31. (K), 20.33
--
üdv: kmm...
4

yesss;)

Anonymous · 2004. Szep. 3. (P), 00.49
Én már beszéltem olyan emberrel,
aki látott olyan embert,
aki hallott arról, hogy
valaki csinált valahol fotókat
valamikor, valamiről. ;)

Gedeon