ugrás a tartalomhoz

Fizetős Weblabor? Na ne!

Bártházi András · 2004. Aug. 23. (H), 14.00
Hát nem is. Reklámokat sem. Viszont úgy tűnik, hogy szerkesztőségünk kapacitása elérte határait, ami felett már nem bírunk további szolgáltatásokat, további minőségjavulást nyújtani személyes áldozatok nélkül. Ezért az olvasóink segítségét, támogatását szeretnénk kérni, s egyúttal további szolgáltatásokat nyújtani. Hogy hogyan? Weblabor Klubnak hívják a titkos fegyvert.

A Weblabor Klub egyelőre egy terv. A véleményetekre vagyunk kiváncsiak ezzel kapcsolatban, szeretnénk olyan extrákat nyújtani, melyek valóban hasznosak számotokra. Előre szeretnénk leszögezni, a jelenlegi minősége a portálnak szándékaink szerint nem fog csorbulni, a Klub ezeken felül nyújt újdonságokat.

A Klub célja elsősorban a személyes kapcsolatok, a kis közösségünk további erősítése lenne, továbbá az, hogy ennek kapcsán, illetve ebből adódóan olyan szolgáltatásokat tudjunk nyújtani, melyek eddig nem voltak lehetségesek. A következőkben leírom, hogy ezt hogyan gondoltuk.

A személyes kapcsolatok létrejöttét támogatandó, illetve a meglevőket erősítendő, szeretnénk ha havonta lennének klubtalálkozók, ahol jókat sörözhetnénk, kólázhatnánk, szódázhatnánk (ki-ki vérmérséklete szerint), beszélgethetnénk bármiről, ami érdekel minket. Ezek keretében meg tudnánk osztani akár könyvtárunkat is, kölcsönözhetnénk egymástól könyveket, illetve akár a megunt/kiolvasott, csak a polcon porosodó darabokat el is adhatnánk egymásnak. A találkozók persze a személyes kapcsolatok kialakulását is elősegíthetik, egy-egy projektre, vagy akár hosszabb távra is így az ember tudhatná, hogy hova fordulhat, kitől kérhet segítséget, kinek passzolhatja le a munkát, kivel tud együttműködni. De lehet csak jól érezni magunkat is, és beszélgetni a női programozókról, a csúcsgépekről, vagy bármely más kocka és nem kocka témákról. És nem, nem csak a budapestiekre gondolunk. Szeretnénk, ha ezek a klubtalálkozók vidéken is lennének, a helyiek találkoznának, s ott is kialakulna egy kis offline élet is a webfejlesztők között.

Ha már Klub, talán nem meglepő módon lenne tagsági díj is, melyet teljes egészében a Weblaborra fordítanánk. Ha támogatsz minket (szerkesztőség), több tartalmat, több szolgáltatást tudunk nyújtani számotokra. És arra gondoltunk, hogy a minket támogatóknak extrákat is nyújtanánk. Persze nem kell nagy dolgokra gondolni. A következők merültek fel bennünk, mint lehetőségek, a gondolat kedvező fogadtatása esetén ezek közül, illetve az egyéb javaslatok közül valósítanánk meg párat:
  • A cikkek elérhetősége PDF formátumban. A PDF verziók megjelenhetnek egyből a cikk megjelenésekor, pár nappal előtte, vagy pedig havi "magazin" formátumban, az adott havi cikkeket, híreket összefoglalva. Melyik tetszik jobban?
  • Kedvezményes könyvvásárlási lehetőség. Az O'Reilly kiadóval már tárgyaltunk erről, úgy tűnik, hogy kellemes kedvezményeket tudnánk kapni. A könyveket a klubtagoknak együtt, csoportosan rendelnénk meg, így a postaköltség is csökkenne, a klubtalálkozón pedig ki is tudnánk osztani a csomagokat. A hazai kiadókkal is szeretnénk kialakítani hasonló együttműködést.
  • Személyre szabott hírlevél. Sok-sok olyan hír jelenik meg a webfejlesztéssel kapcsolatosan, mely nem feltétlenül érdekes mindenki számára, s ha ezek megjelennének blogmarkok formájában, bizony elég gyorsan változna, követhetetlen lenne rajta a hírek megjelenése. Arra gondoltunk, hogy ezért személyes, testreszabott hírforrásokat készítenénk, ahol mindenki az általa választott kategóriákhoz kapcsolódóan kaphatna napi, személyre szabott hírlevelet.
  • Tárhely, postafiók. Ez valamelyik hazai szolgáltatóval együtt gondoltuk kialakítani, a Klubtagok számára kedvezményes hosztingot, tárhelyet, postafiókot tudnánk felajánlani. Ez megint csak tárgyalások függvénye, de kérdés, nincs-e mindenkinek saját szervere, vagy más lehetősége, s érdemes-e ilyenben gondolkodni egyáltalán?
  • Extra érdekességek. Ide várjuk az ötleteket, hogy kit, mi érdekelne! Egyik ötlet arról szól például, hogy a klubtag által meghatározott kulcsszavak pozícióját, helyezését figyelné a Google-on egy kis program, s erről jelentéseket tudna küldeni a tagok számára, ezáltal ők jobban tudnának helyezkedni a keresők terén.
A befolyó összeget csak és kizárólag a Weblabor céljaira használnánk, s ez pontosan azt jelentené, hogy a szerkesztőség pályázatokat írna ki, melyekre bárki jelentkezhetne. Egy ötlet ennek kapcsán például meghatározott cikksorozat elkészítése, melyet így meg tudna szponzorálni az olvasóközönség.

Beszéljünk az összegekről is! Arra gondoltunk, hogy napi 40 Ft lenne a tagsági díj, ami havi 1200 Ft-ot jelent, éves szinten pedig 14.400 Ft-ot. Ez körülbelül egy átlagos számítástechnikai újság ára, melynél talán a Weblabor kicsit másként, de többet tud nyújtani. Egy kereső ember számára az informatikában ez nem egy nagy összeg, de tudjuk, hogy vannak, akik nem állnak ilyen jól pénzügyileg. Számukra kedvezményeket szeretnénk adni, például felmerült a diákkedvezmény, de a csoportos is, amikor haverok, munkatársak tudnának együtt klubtagokká válni. Ez is egyelőre megfontolás tárgya még, ahogyan az összes többi fent leírt dolog.

Ha bárki utánaszámol, ebből az összegből nem fogunk meggazdagodni, és nem is a személyes gyarapodásunkra gondoltunk, mikor felmerült bennünk a Klub ötlete. A cél nem más, mint hogy a Weblabor tovább erősödjön, és ebből ti is profitáljatok. Mi a véleményetek erről? Várjuk az ötleteket, véleményeket - egy szavazást is indítottunk ezzel kapcsolatban!
 
1

az én véleményem :)

Mocsnik Norbert · 2004. Aug. 24. (K), 04.01
A Klubot mindenképpen jó ötletnek tartom. Engem elsősorban a közösség építése fogott meg. A havi találkozóknak nagyon örülnék, rendszeresen részt vennék rajtuk. Mivel Esztergomból származom, van némi rálátásom a vidéki közösségekre is: úgy érzem, itt túl kevesen foglalkoznak a témával ahhoz, hogy érdemes legyen összegyűlni. Bár a weblabor legalább össze tudná fogni a helyi csoportokat, még ha csak 2-3 főből állnának is. De talán Esztergom nem annyira PHPs város, Dunaújvárosban és Tiszaújvárosban, a PHP Road Show-k korábbi helyszínein gondolom több érdeklődő kerülne elő.

A PDF formátumban kiadott havi magazin tetszik, ilyenkor mindig alig tudja kivárni az ember a következő számot :) A kedvezményes könyvvásárlási lehetőséggel biztosan élnék. A személyre szabott hírlevél és a kedvezményes tárhely szolgáltatásokat nem venném igénybe (előbbinél félek, hogy kimaradok valamiből, ha szűrt hírlevelet kapok, utóbbiból szerencsére van elég). Az extra érdekességek bizonyára egy igen tág halmazzá bővül majd az idők folyamán; szerintem biztosan találunk benne majd hasznos dolgot.

A napi 40 Ft teljesen jónak tűnik, a havi 1200 Ft, vagy az éves 14400 Ft-ot így egyben már azt hiszem egy picit sok. Én úgy érzem, hogy ennek kb. a felét fizetném meg szívesen. (Fontos: ezzel nem a Weblabor munkáját értékelem, hanem egyszerűen ennyit szánnék ilyen célra.) Viszont: ha vásárolhatnék könyvet a Weblaboron keresztül, akkor a kedvezmény nagy részét felajánlanám a Weblabor részére. Talán mások is így vannak vele.

Kíváncsi vagyok, hogy mit gondolnak a többiek :)
2

en is sokallom a tagdijat es

Anonymous · 2004. Aug. 24. (K), 15.37
en is sokallom a tagdijat es szinten max. a felet tartom realisnak
3

Egy kicsit kifejtenéd?

Bártházi András · 2004. Aug. 24. (K), 16.20
Ezzel nem tudunk sokat kezdeni, mert ugyanannyi információtartalma van, mint ha valaki azt írta volna be, hogy "én kevesellem a tagdíjat, legalább a kétszeresét tartom reálisnak".

Két dolgot kell megérteni. Az egyik, hogy nem a szolgáltatások nyújtásáért szeretnénk a díjat elkérni, hanem azért, mert tetszik nektek a Weblabor jelenlegi tartalma, és szolgáltatásai, és ilyen módon támogatnátok is szívesen a munkánkat. A szolgáltatások ezen felül egy kis extra, melyet cserébe nyújtanánk.

A másik dolog, hogy nem írtad le, hogy ki vagy, mit csinálsz, stb. Ez a díj ugyanis egyáltalán nem lehet sok egy informatikában dolgozó embernek. Egy informatikus legalább 100.000 Ft-ot kell(ene), hogy keressen, aminek elég kis része, a százada ez az összeg. Én nem hiszem, hogy ez sok lenne. De mint írtuk is, ha valaki még nem dolgozik, vagy csoportosan jelentkezik, akkor nekik szeretnénk engedni ebből az összegből.

Tehát kérlek fejtsd ki, miért gondolod, hogy sok ez a díj!

-boogie-
4

Hali en irtam az elozot (aboy

Anonymous · 2004. Aug. 24. (K), 19.04
Hali en irtam az elozot (aboy). Informatikus vagyok, de a tagdijat ne a fizetesekhez viszonyitsd, hanem ahhoz hogy abbol mennyi marad meg a havi koltsegek utan (amit nyilvan nem tudhatsz). Ez az osszeg mar nem biztos hogy minden informatikusnal olyan sok.
A 14ezret ki tudnam fizetni, es lehet hogy ki is fogom, mert jo otletnek tartom a klubtagsagot.
Azt, hogy miert gondolok olyan 6-7ezer forintra, nem tudom megmagyarazni, legfeljebb azt tudom mondani, hogy vannak dolgok, aminek van a fejemben egy bizonyos erteke (elvont fogalom) es ez determinalja hogy mennyit vagyok hajlando erte maximum fizetni. Nem veszek 130ezer forintert videokartyat, maximum 20ezerert, es ennyiert is csak 3evente, lehet hogy azert, mert tudom hogy az a nehany alkatresz nem er tobbet par ezer ft-nal (ezzel nem a Weblabort akartam minositeni, nehogy felreertsd, csak a pelda kedveert hoztam). 130-at nem adok erte, 20-at igen. Nem tudom ertheto-e mire gondolok.
Szerintem 14ezerert feleannyi tag lesz mint 7ezerert, viszont sokkal jobb ha ketszer annyi tag van, nem? :)
6

Köszi!

Bártházi András · 2004. Aug. 24. (K), 19.55
Köszönjük az álláspontod kifejtését, megvitatjuk még a kérdést!

-boogie-
7

Szerintem egy szavazás kelle

Anonymous · 2004. Aug. 25. (Sze), 11.12
Szerintem egy szavazás kellene, hogy mennyi
legyen a tagdíj. 20e - 14e - 6e - stb.
11

Nem rossz ötlet...

Bártházi András · 2004. Aug. 25. (Sze), 12.28
Bennem az merült fel, hogy jövőhéten lehetne minden nap más szavazás, hogy egy kicsit pontosabban lássuk a véleményeket, illetve az érdeklődők összetételét. Így pontosabban ki lehetne alakítani az igények szerint a Klubot.

-boogie-
5

Hmm

MaDog · 2004. Aug. 24. (K), 19.41
Az ötlet jó, nagyon jó. :) Bár nekem sok az évi 14 ezer, lévén az egyetem sokat fogyaszt. És tényleg csak szihológiai oka van annak föleg, hogy páran sokalják a 10 ezer fölötti árat.
Mivel benne vagytok az ISSN-ben nem tudom, hogy gondoltatok-e egy olyan újság indítására ami PDF formátumban lehetne terjeszteni pár érdekes plussz cikkel, információval, vagy akár interjúkkal. Ami akár havonta megjelenne pl.
Egyébként engem is érdekel a dolog és támogatom a tervet. Főleg a fent említett újság érdekelne, meg a könyv kedvezmény.
13

Re: Hmm

Bártházi András · 2004. Aug. 25. (Sze), 12.36
Ár: köszi, megfontoljuk a dolgot. Talán szavazás is lesz, talán kitalálunk valami okosat.

PDF-es havilapra gondoltunk. Hogy ezt milyen tartalommal tudnánk feltölteni, az egy másik kérdés. Jó az, ha utólag az adott hónapban megjelent cikkek, fontosabb hírek jelennek meg benne? Elfogja még olvasni akkor valaki, lesz rá érdeklődés? Vagy a következő havi cikkek jelenjenek meg benne? De akkor ha elkezdi valaki feketén terjeszteni, jön még valaki majd a Weblaborra, olvassa majd valaki a cikkeket? Honnan jönne még a plusz cikk, információ, interjú? Azt is meg kellene valakinek csinálnia... Szóval van sok kérdés, amire választ kell találni - persze ezt lehet közösen is.

-boogie-
8

(céges) tagsági díj

manitu · 2004. Aug. 25. (Sze), 11.20
Kérdés, hogy a tagságot nem közvetlenül informatikust foglalkoztató cégeknek kellene-e elsősorban kiajánlani.
Lehetne személyes csomagot (4-7E Ft/hó) és cégeset (10-30E Ft/hó) is létrehozni, az utóbbi javára olyan előnyökkel, hogy az anyagokat cégen belül bárki használhatná, közös account, vagy mittomén.
Persze ehhez előfeltétel a számlaképesség, ami sokunk számára, mint leendő magánelőfizetők számára is költségelszámolási lehetőséggel járna.
10

re: (céges) tagsági díj

Bártházi András · 2004. Aug. 25. (Sze), 12.25
A cégek esetében az merült fel, hogy lehet csoportos tagság. Nem cégeket szeretnénk látni a tagjaink között, hanem embereket, de ha többen összefognak (itt mindegy, hogy cég, vagy baráti társaság), jelentkezhetnek közösen. Ez kb. lefedi a céges tagságot. A 4-7E Ft/hó az támogatásnak esetleg jó, de ennyit nem hiszem, hogy bárki kifizetne a jelenlegi szolgáltatásokért...

Számlát valahogy a tagsági díjról adunk (valószínűleg Weblabor Klub szolgáltatásról), hogy konkrétan mi, az még egyelőre kérdés, érdeklődünk utána a lehetőségeknek.

-boogie-
9

Én nem rég találtam meg az

an-dee · 2004. Aug. 25. (Sze), 11.28
Én nem rég találtam meg az oldalt, és nagyon örülök neki, mert igaz nem probléma az angol, de fárasztó :)
2 listán is fent vagyok, sok segítséget kapok, vagyis nekem megéri ha fizetek. Sokan elfelejtik - igaz nem a weblabortól - hogy végül a munkájuk egy részében ez a közösség nagyot tud segiteni, pl ha elakad valahol. Én évi kb 10e forintott tartok reálisnak, de én magam fizetnék többet ha pl oreilly könyveket tudnék olcsobban venni, mert idáig elég drágán jutottam hozzá, ja ne feledkezzünk meg a kossuth kiadóról, aki már fordítgatja a fenti kiadó munkáit, velük se ártana beszélni, mert ha egy könyv megvan angol és magyar nyelven, akkor minek a külföldi megrendelés.

A pdf-t nem igazán szeretem, mert vagy monitoron olvasom, amit utálok (kb 18 éve nézem ezt a kockát itt elöttem) nyomtatgatni meg drága. De természetesen igazodom a többséghez.

Köszönet az oldal készítőinek, nagyon jó munkát végeznek, és a listatagoknak is a segítségekért.

An-Dee
12

Re: Weblabor

Bártházi András · 2004. Aug. 25. (Sze), 12.31
Az O'Reilly kiadóval úgy tűnik, hogy van már egy fix megállapodásunk, de még le kell tisztázni. Az biztos, hogy lesz egy nagy kedvezmény (kb. 20%), de erre rájön még a postaköltség is, ami azért elég sok tud lenni.

A tagsági díj még nem fix, és köszönjük a véleményed!

A PDF-et én személy szerint azért szeretem, mert a metrón tudom olvasni a cikkeket, ami egy jó időtöltés. Persze kinyomtatni valóban nem olcsó...

-boogie-
14

PDFmag

Mocsnik Norbert · 2004. Aug. 25. (Sze), 20.37
Felmerült-e esetleg, hogy a tagság, és a pdfmag különválasztva legyen elérhető? A tagságnak lehetne egy alapdíja, pl. 9eHUF/hó, a magazin pedig mondjuk 1eHUF/hó. Bár amíg pl. a php|arch 600 ft/hó áron hozzáférhető PDF formátumban, nem biztos, hogy ez a nyerő megoldás. Viszont magyar a tartalom, ez sokaknak előnyt jelent, és én is szívesen forgatnám, annak ellenére, hogy nincs problémám az angollal.

A magazin esetleg csak tagoknak lenne elérhető, akik a +1000essel a szerkesztéshez járulnának hozzá.

A másik kérdés a tartalom; Ha a magazinért külön kellene fizetni, a befolyó összegből esetleg támogatni lehetne a cikkírókat, akik így minden bizonnyal szorgalmasabban jelentkeznének. Nem nagy összegekre gondolok, mivel itt arról gondolom nem lehet szó, kevesen vagyunk webfejlesztő magyarok :)

Nem igazán ismerem a nyomdai lehetőségeket és költségeket, ha mondjuk 1000 Ft-ba belefér egy igényes, nyomdában nyomott példány (a tartalomért fizetendő összegen felül), én szívesebben fogadnám azt a változatot.

Az, hogy a PDFet "warezolni" fogják, nem kérdés, de bevezethető az, mint a php|architectnél (régen legalábbis): a pdf-re letöltéskor rákerül a használó neve, így igenis szégyenné válik, ha egy másolt példányt olvasgatunk.

Tartalomra még annyi ötletem van, hogy talán meg lehetne egyezni a PHPMag-gal és a php|architect-tel, hogy minden hónapban egy cikket küldjenek át promóciós céllal, amely őket hirdetné a lapban.

Cikket nem csak írni lehet, hanem fordítani is. Akinek nincs ötlete cikkírásra, viszont jól beszél valamilyen nyelvet, az egy-egy külföldi, weben publikált cikket fordíthatna magyarra (természetesen a szerző előzetes engedélyével).

Nagyjából ennyi merült fel bennem a PDF magazinnal kapcsolatban. Több helyen hajlamos voltam a PHP-t kiemelni, holott a Weblabornak épp az az előnye pl. a fent felsorolt két magazinnal szemben, hogy nem a PHP-ról szól, hanem a webfejlesztésről. Ugye? :)
15

Re: PDFMag

Bártházi András · 2004. Aug. 26. (Cs), 08.14
A HAVI 9e Ft iszonyat sok. Annyit nem tudunk elkérni, legalábbis sok visszajelzést kaptunk, hogy a HAVI 500 Ft-ot tartják elképzelhetőnek.

1000 Ft-ba nem fér bele a nyomtatott példány, csak (legalább) 100 feletti darabszám esetén. Erre most nem hiszem, hogy lenne érdeklődés. A jövőben előfordulhat, most nem nagyon.

-boogie-
16

nem havi :)

Mocsnik Norbert · 2004. Aug. 26. (Cs), 12.28
bocs, éves 9e-re gondoltam