ugrás a tartalomhoz

Archívum - Már 2013 - Fórum téma

március 10

OOP - öröklött felület specializálódása

Süsü · 2013. Már. 9. (Szo), 22.02
Sziasztok!


Ez egy nagyon egyszerű kérdés. De azért inkább azokhoz szól akik az OO-ban már jobban elmélyültek.

Adott egy absztrakt ősosztály, mely egy felületet definiál (ezen belül esetleg tartalmaz néhány sablonfüggvényt is, de ez mindegy). Ennek az osztálynak van egy metódusa, mely egy kapcsolódó (szintén absztrakt) osztály típust vár paraméterül. A leszármazott (példányosítható) osztály metódusa analóg módon már a kapcsolódó osztály leszármazottját várja paraméterül.

Szövegirány megfordítása program PHP-val

Kérésre törölve 18. · 2013. Már. 9. (Szo), 00.08
Üdv!

Ha a google-ban keresek szöveg megfordítására, sajnos többnyire nyelvi fordítás találatok jönnek.

Ezért itt kérdezem, hogy tudtok-e olyan php kódot, ami megfordítja a szövegirányt, illetve kezdőnek nehéz-e ilyet írnia php-ban, mert úgy első blikkre triviálisnak tűnik.

Azért kéne, mert többnyelvű munkáról van szó és van közte héber is.
Na már most a Word-öt a Windows-zal be lehet állítani, hogy megfordítsa a szöveget és kezelje a hébert, de ha onnan kiveszem a szöveget, hogy egy másik programba tegyem, ahol dolgozom vele tovább, akkor a fordított irány nem marad meg, pontosabban visszafordul, ezért kéne, hogy fizikailag is megfordítódjon.

És a php-ra gondoltam, azzal megcsinálni.

Igaz, a héber karaktereket ismernie kell, de gondolom ez csak egy UTF-8-as kódlap megadásával jár.
 

március 8

Blogok, szakmai oldalak

F · 2013. Már. 7. (Cs), 23.39
Sziasztok!


Eddig csak pár szakmai oldalt követtem figyelemmel,
de most megjött a kedvem a blog olvasáshoz is.

Tudnátok jó blogokat és szakmai oldalakat ajánlani a következő
téma körökben:
php, java, css, html5, as3, javascript, jquery.


Előre is köszi: L.A.
 

mysql: ha egy mezőbe több értéket kell tároni, és gyorsan kell tudni keresni

world-s · 2013. Már. 7. (Cs), 21.40
Lesz egy nagy terhelésű, sok ügyfelet kezelő rendszer.
Van egy olyan gondom, hogy az ügyfelekről van olyan tulajdonság, ami nem csak egy értéket vehet fel mint mondjuk a szemszín esetén, hanem többet is.
Pl. egy ügyfélnek több féle hobbija is lehet.
Most így terveztem (természetesen ettől összetettem a dolog, de próbáltam lecsupaszítani a szerkezetet most)
create table user( 
   id integer , 
   nev varchar(100),
   eletkor integer
); 

create table user_hobbik( 
   user_id integer, 
   hobbi_id varchar(100) 
); 

create table user_hobbik( 
   user_id integer, 
   hobbi_nev varchar(100) 
); 

select u.*, h.* from user AS `u` 
LEFT JOIN user_hobbik AS `h` ON `u`.`id`=`h`.`user_id` 
where `user_hobbik`.`hobbi_id` in (1,2,3);
A fenti kereséssel azt szeretném megtudni, hogy mely ügyfeleknek van 1-es, 2-es, vagy 3-mas hobbijuk (futás, úszás, tenisz).

Ennek hatására ha az id=1-es usernek két hobbija van (úszás, futás), akkor két rekordot kapunk az ügyfélből, mivel az összekapcsolás alapján két rekord keletkezik.

Ezt egy group_by-al el tudom tüntetni ezt, de nem vagyok biztos, hogy ez a legjobb megoldás, mivel több millió ügyfél esetén nem biztos jó a group_by.
select u.*, h.*, group_concat (`h`.`hobbi_id`,’,’) from user AS `u` 
LEFT JOIN user_hobbik AS `h` ON `u`.`id`=`h`.`user_id` 
where `user_hobbik`.`hobbi_id` in (1,2,3) 
GROUP BY (`user`.`user_id`);
Nem lenne ettől jobb megoldás? A legszebb az lenne ha egy SET mezőt tudnék használni, de mivel a valóságban végtelen számú hobbi lehet, és az folyamatosan bővül, ezért ez nem megoldás.

Előre is köszönöm a segítséget.

Zoli
 

CSS formázás / pozicionálás

CactuS · 2013. Már. 7. (Cs), 16.06
Sziasztok!

Az alábbi problémával fordulnék hozzátok: ismerkedési fázisban vagyok a CSS-vel, Jqueryvel. A tervem az volt, hogy létrehozzak egy formulát, ami beúszik a képernyőre, kitöltik, elküldik stb. Találtam néhány segédanyagot/tutorialt, s ezek alapján elkezdtem a sajátomat kialakítani. (természetesen a szerző engedélyezte a módosítást)

Már szinte tökéletes lett a dolog 2 dolgot leszámítva:

1. A "lenyitó" kép folyton lecsúszik a beúszás közben
2. beúszás közben a szöveg széttörik.

A 2. probléma a kisebbik, akár még látványosnak is nevezhetném és kevésbé zavaró. Az elsővel viszont nem tudok mit kezdeni.

Mivel nem tudom, hogy a HTML részen van "rossz helyen" valamelyik div, vagy csak simán a CSSben bénázok, így az átláthatóság kedvéért betettem az egészet a jsfiddle-re. (mail.php nincs, de az nem is számít jelenleg) http://jsfiddle.net/cactuska/sMnYP/

Tudnátok abban segíteni, hogy mit kéne változtatnom, hogy a kép is becsússzon a formulával együtt, ne pedig letolódjon az aljára?

Előre is nagyon köszönöm a segítséget.
 

március 6

mysql_num_rows(): supplied argument is not a valid MySQL result resource

Sytoxic · 2013. Már. 6. (Sze), 12.58
Sürgős segítség kellene!
Nem találom benne a hibát :/
Ezt írja:

Warning: mysql_num_rows(): supplied argument is not a valid MySQL result resource in /home/inc/functions.inc.php on line 440

Előre is köszönöm!

[colorer=php]<?PHP

function calcPages($gesEin,$aktSeite,$eSeite) {
$output = array();
$esQuote = ceil(($gesEin/$eSeite));
if($aktSeite==0) {$aktSeite=1;}
$startS = ($aktSeite*$eSeite)-$eSeite;
$output[0]=$esQuote;
$output[1]=$startS;
return $output;
}

function checkAnum($wert) {
$checkit = preg_match("/^[a-zA-Z0-9]+$/",$wert);
if($checkit) {
return true;
}
else {
return false;
}
}

function checkIP($wert) {
$checkit = preg_match("/^[0-9\*]{1,3}+\.[0-9\*]{1,3}+\.[0-9\*]{1,3}+\.[0-9\*]{1,3}+$/",$wert);
if($checkit) {
return true;
}
else {
return false;
}
}

function checkName($wert) {
$checkit = preg_match("/^[a-zA-Z0-9[:space:]]+$/",$wert);
if($checkit) {
return true;
}
else {
return false;
}
}

function checkVoucher($wert) {
$checkit = preg_match("/^[0-9]+[0-9\-]+[0-9]+$/",$wert);
$wert = str_replace('-','',$wert);
if($checkit && strlen($wert)>=16 && strlen($wert)<=25) {
return true;
}
else {
return false;
}
}

function checkPwd($wert) {
$checkit = preg_match("/^[a-zA-Z0-9[:space:]]+$/",$wert);
if($checkit) {
return true;
}
else {
return false;
}
}

function checkMail($string) {
if(preg_match("/^[a-zA-Z0-9\._-]+@[a-zA-Z0-9\.-]+\.[a-zA-Z]{2,4}$/", $string)) {
return true;
}
else { return false; }
}

function checkInt($wert) {
$checkit = preg_match("/^[0-9]+$/",$wert);
if($checkit) {
return true;
}
else {
return false;
}
}

function checkRate($wert) {
//if(checkInt($wert) && $wert>

Oracle XE és PDO PHP-ban. Valakinek sikerült?

breakline · 2013. Már. 6. (Sze), 02.43
Megpróbálok egy Oracle 11g Express Edition-t elérni PHP-ból PDO_OCI-vel, de valami nem jön össze.

Ezt használom:
xampp 1.7.4 (apache 2.2.17 és php 5.3.5)
pdo_oci extension engedélyezve a php.ini-ben
Oracle 11.2.0 Expression Edition.

Az adatbázist elérem sql console-ból sikeresen (be tudtam lépni, usert kreálni stb.)

PHP-ben viszon ezzel:

$db_username = "test";
$db_password = "test";
$db = "oci:dbname=xe";
$conn = new PDO($db,$db_username,$db_password);
egy ilyen hibát kapok:

Fatal error: Uncaught exception 'PDOException' with message 'SQLSTATE[]: pdo_oci_handle_factory: <> (ext\pdo_oci\oci_driver.c:579)' in ...


És az ott egy üres hibastring lenne szerintem a '<>' között. Valami ötlet, hogy ezzel mit kéne tennem? A szerver és az ügyfél miatt Oracle-t kell használni, és szeretnék valami framework-öt rárakni, pl. Zend-et, de ahhoz kell a PDO alapú kapcsolat is.

Köszi előre is
 

március 5

Ajax a javascript ereje példaprogramok

schwarzi · 2013. Már. 5. (K), 14.19
Tud valaki alternatívát az Ajax a javascript ereje c. könyv példaprogramjainak letöltéséhez, mert a hivatalos oldal nem elérhető:
http://pentaschool.hu/pentabook
Szolgáltatásunk kapcsolati hiba miatt szünetel..
köszi
 

március 4

Első programozási nyelv php?

Szita Szilárd · 2013. Már. 4. (H), 18.18
Nagyon sokat olvastam a témába és sokan ajánlották a php-t mint első programozási nyelvet.
Én soha életembe nem programoztam semmiféle nyelven.
Html-css tudás minimális.
Önök szerint mennyire jó elkezdeni a php-t mint első nyelv?
 

DOE - kísérlettervezés könyvajánló

inf · 2013. Már. 4. (H), 18.15
Sziasztok!

Ha esetleg van köztetek olyan, aki komolyabban tanult statisztikát, akkor legyen szíves ajánljon nekem könyvet ezekben a témákban: faktortervek, szimlex módszer, variancial analízis, stb...

Esetleg ha valaki szeret magyarázni, akkor van egy viszonylag egyszerű kísérlet, ami szeretnék megcsinálni, de még kevés hozzá a statisztikai tudásom, ebben kérnék segítséget.