ugrás a tartalomhoz

Archívum - Nov 2008 - Fórum téma

november 13

MySQL adatbázis feltöltése PHP-val

topikolos · 2008. Nov. 13. (Cs), 01.05
Üdv!
A következő lenne a problémám:
Van egy php alapú alkalmazás, ahol fel kellene kb. 600 felhasználót töltenem jelszóval együtt. Nem igazán szeretném manuálisan csinálni, ezért kerestem a neten egy php kódot, ami egy szöveges fájlból megtenné ezt nekem. Kicsit testre kellett szabni, hogy a körülményekhez igazodjon, és azt hiszem sikerült is, de valami mégsem jó. Közben megjegyezném, hogy nem vagyok programozó, csak némi rálátásom van a dologra, egyszerűbb dolgokba bele tudok piszkálni, de ennyi.
Szóval a feltöltés megtörténik, de amikor be akarok jelentkezni, nem sikerül, a jelszót rosszul tárolja az adatbázis. A jelszó 32 karakteres szöveges mezőben van tárolva MD5 kódolással, erre való utalást találtam több helyen az eredeti program forrásában, ezért ezzel próbálkoztam, de amikor összehasonlítom az eredeti és a szegelt program által generált jelszót az adatbázisban, természetesen nem egyezik. Annyi segítséget már kaptam, hogy valószínűleg a jelszó beírása és kódolása között még történik valami változtatás, de nem tudok rájönni, hol és mi.

Nem tudom ebből a kódrészletből kiszűrhető-e valami:
$i_username = $g_db->qstr($i_username, get_magic_quotes_gpc());
if(get_magic_quotes_gpc())
$i_password = stripslashes($i_password);
$i_pass_hash = md5($i_password);
$i_pass_hash = $g_db->qstr($i_pass_hash, 0);
$i_time = time();

A környezet: MySQL client version: 4.1.11; phpMyAdmin - 2.11.1; a PHP talán 4.1-es (?) verzió.

A válaszokat előre is köszönöm.

Nem a szokásos!!! IE CSS probléma (png háttér)

fchris82 · 2008. Nov. 13. (Cs), 00.12
Előre szeretném bocsájtani, hogy NEM az IE6-os PNG megjelenítés problémájáról van szó!

Egy érdekes problémába ütköztem, illetve többe is, de íme az egyik:

Van egy baloldali menü, ahol néhány menü elemnek van almenüje is. Vhogy így:

Főmenü 1.

Főmenü 2.

Almenü 1.

Almenü 2.

Főmenü 3.

Vmi ilyesmit kell elképzelni:
+ Főmenü 1.
- Főmenü 2.
- Almenü 1.
- Almenü 2.
+ Főmenü 3.

Természetesen a

elemek között link van, nem szöveg. Az almenü a design tervben kapott egy fekete, átmenetes 30%-os átlátszósággal rendelkező png képet, hogy mögötte a háttér is látszódjon (egy nagyobb kép a háttér). Persze ez alapból csak úgy nem megy IE6 alatt, de most nem ez a lényeg. Az ötlet az volt, hogy ezt a hátteret az ul#sub_menu elem fogja kapni, mert az elején és az alján van egy 10px-es "padding", és ha a
vagy az  elemnek adom, akkor az ott nem lesz jó, vagy php-vel kell majd az első és utolsó elem style-ját állítgatni, ami nem szép. Éppen ezért a
és az  background értéke: none. Akár minden szép és jó is lenne, de mind IE6, mind IE7 alatt nagyon csúnyán belehülyül ebbe. Egyrészt néhány almenü pontot nem jelenít meg, vagy azt rosszul, majd ha legörgetek, hogy kimenjen a képből és vissza, akkor már más almenük látszódnak és megint mások nem. De az IE7 erre rátesz még egy lapáttal!
Az ul#sub_menu hátterét a linkek és a li elem FÖLÉ helyezi!!! Azt is igen furcsán, mert a fentről lefele haladva változik az alpha csatorna, azaz az átlátszóság. Az alsó linkek jobban látszódnak, mint a felsők, pedig az eredeti png-ben ilyen nincs! De már az is abszurd, hogy miért a linkek fölé kerül a kép, ami háttér... :?
Ugyanezt csinálja, ha a hátteret a
elemnek adom meg.

november 12

javascript egészben vagy darabokban

rrd · 2008. Nov. 12. (Sze), 11.49
Hari,

adott egy webalkalmazás amiben elég sok JavaScript kerül használatra. Azon gondolkozom, hogy egy nagy JS fájlt, vagy több kicsit használjak. Jelenleg a több kicsi a rokonszenvesebb, mert akkor meg tudom úgy oldani, hogy csak azok az alkatrészek töltődjenek be amire éppen szükség van, és így pl nem kell egy saját submit kezelőnél figyelni, hogy ebből abból vagy amabból a formból lett meghívva.

Tapasztalatokra lennék kíváncsi a két megközelítéssel kapcsolatban fenntarthatóság, sebesség, optimalizálás, stb témákban.

POST Azonosítás

supi007 · 2008. Nov. 12. (Sze), 09.14
Hi,
Általam készülő oldalon van lehetőség hírt küldeni. Szeretném megoldani, hogy a hír küldője: szerkeszthesse és törölhesse a hírt. Sajnos ott akadtam el, hogy nem tudom azonosítani a hírt. Jelenleg úgy működik, hogy bekérem a felhasználótól, hogy mi a cikk azonosítója (ezt kiíratom a kiíratásnál). Elég fapados\gagyi, de most ennyit tudok. Segítséget szeretnék kérni, hogyan kellene ezt csinálni?
supesz

Aho-Corasick algoritmus

Poetro · 2008. Nov. 12. (Sze), 00.19
Nem tud valaki egy letölthető Aho-Corasick implementációt, vagy más szótár alapú keresést PHP-ben?
Próbáltam a guglit rávenni, hogy adjon eredményt, de nem sikerült semmi használhatót kicsikarnom belőle. Találtam egy viszonylag jónak tűnő PERL megoldást, de annyira nem értek a PERL-hez hogy át tudjam írni PHP-ra.

november 11

referer

nemalevi · 2008. Nov. 11. (K), 21.03
Sziasztok!

Van egy onclickes ablakocskam, aminek az url-jet mar beindexelte nehany kereso, de en nem szeretnem hogy kozvetlenul belepjenek erre az oldalra, csak az oldalamrol szeretnem engedelyezni a belepest. Probalkoztam a $_SERVER['HTTP_REFERER'] hasznalataval, hogy csak a fooldalrol erkezo latogatokat engedje be, ami mukodik is Google Crome-ban es Firefox-ban. De az Explorer valamiert nem tudja, hogy mi volt az elozo oldal. Ezt azert nem ertem, hogy miert van, mert ha jol tudom a muvelet a szerveren hajtodik vegre. De akkor mi koze van ehhez a bongeszonek?

if($referer != "http://localhost/project/") { kuld("index.php"); }
Esetleg mas megoldas, ti hogy szoktatok ezt csinalni?

Float ket DIV-el

zoliky · 2008. Nov. 11. (K), 14.56
Van ket DIV-em (#bal es #jobb). A ket DIV a #tartalom DIV-ben helyezkedik el. Igy nez ki a HTML kod:

Itt van a bal oldali tartalom

Itt van a jobb oldali tartalom

es a CSS kod:

#tartalom {
width: 800px;

#bal {
float: left;
width: 500px;

#jobb {
float: left;
width: 200px;

Az oldal itt lathato: http://img522.imageshack.us/my.php?image=20006820ns4.jpg (a szurke resz a #tartalom DIV)

Van olyan helyzet amikor a #jobb oldali DIV nem jon elo. Akkor ki kene nyujtani a #bal divet 100 %-ra.

Hogy tudnam atirni a CSS kodomat, hogy mukodjon ? :( Nem olyan fontos az 500px es 200px ertekek.

Elore is koszonom!

symfony propel yml

aspirany · 2008. Nov. 11. (K), 14.51
Sziasztok!

Symfony tutorilat csinálnám végig de az elején elakadok.

http://www.symfony-project.org/tutorial/1_1/my-first-project

Amikor létre kell hozni a yml filét és beírni:
propel:
blog_post:
id:           ~
title:        { varchar(255), required: true }
excerpt:      longvarchar
body:         longvarchar
created_at:   ~
blog_comment:
id:           ~
blog_post_id: ~
author:       varchar(255)
email:        varchar(255)
body:         longvarchar
created_at:   ~

php symfony propel:build-model ,itt kezdődik a probléma.hiba üzenettel elszáll: Specification mandate value for attribute varchar

Köszönöm a segítséget.

TYPE="file" típusú elem formázható-e?

haho · 2008. Nov. 11. (K), 06.39
Az üzenetem tárgyában benne is van a lényeg. Minden űrlapelemet (select, input, textarea, submit gomb) sikerült formáznom css-ből, de a TYPE="file" típusú mezőnek egyedül a SIZE paramétert tudom megadni, de sem width, height paramétert, sem háttérszínt, sem betűtípust nem.
Van erre megoldás? Előre is köszi!

MVC kérdés: blog modell-jének kialakítása

Max Logan · 2008. Nov. 11. (K), 02.28
A probléma a következő: adott egy MVC rendszer, amivel megvalósítunk egy blog-ot. A blog modell-jének van egy olyan metódusa, mely visszaadja az utolsó X bejegyzés adatait, melyek a következők: cím, bevezető rész, hosszabb rész, dátum, szerző, cimkék.

A kérdés pedig a következő, logikailag hogyan érdemes megoldani azt, hogy a cimkéket is lekérjük?

1. Legyen egy függvény, mely visszad minden információt az bejegyzésekről:
• Lekéri az utolsó X bejegyzést
• Kigyűjtögeti mindegyikhez a cimkéket
• A cimkéket hozzáadja a megfelelő post-hoz (amit egy tömb reprezentál)
• Visszaadja a post minden adatát
Itt kétfelé ágazik el a dolog:
• lehet egy olyan metódusa a modell-nek, ami a kapott ID-jű post-hoz tartozó cimkéket adja vissza
• a cimkelekérést a függvényen belül oldajuk meg külön függvény felhasználása nélkül

2. Legyen egy függvény, mely visszaadja a bejegyzések infóit, kivéve a cimkéket

A működése ugyanaz, mint fentebb, kivéve, hogy a cimkéket nem kéri le.

A cimkelekérdezést az előbb leírt módon egy külön modell metódust hajtja végre, melyet a kontroller hivogat.

A három megoldás közül melyik a célszerűbb?

Az első szerintem a legtisztább logikai szempontból, mert egyszerre megkap a kontroller minden infót az egyes bejegyzésekről. A cimkék lekérést megvalósító külön modell metódus letisztultabbnak látszik, a nagy metódushoz képest (áttekinthetőbb lesz a fő metódus).

A második megoldás végülis az első különválasztása, mely nem tudom, hogy mennyire szerencsés, azaz érdemes-e a kontrollerre bízni, hogy külön kérje le az egyes bejegyzések cimkéit.