ugrás a tartalomhoz

Archívum - Nov 2008 - Fórum téma

november 19

Nyílforrású PHP MVC keretrendszer a láthatáron.

decker · 2008. Nov. 19. (Sze), 09.15
Kedves Fórumtagok!

Örömmel jelentem be, hogy szabadon elérhetővé tettem, LISA-nak becézett PHP-s keretrendszerem forrását. A keretrendszer megvalósítja a "model view controller"-ként elterjed paradigmát. A project elérhető itt, készítettem két rövid wiki bejegyzést, mely segíti a kezdeti nehéz lépéseket. A rendszert kisebb-nagyobb eltéréssel éles bevetésen is használom, tehát nem egy félkész dologról van szó, persze volt/van/lesz rajta mit felyleszteni. Aki szeretné használni, használja, akit pedig érdekel esetleg a fejlesztés is, az ne késlekedjen jelezni ezirányú szándékát felém.

Üdv.
 

november 18

lightwindow probléma

Marci1992 · 2008. Nov. 18. (K), 20.15
Elkezdtem első honlapom, ahol azzal a problémával találkoztam, hogy
swf kiterjesztésű fájlokat akartam megjeleníteni, mahd eltűntetni. Erre kaptam a lightwindow nevű megoldást, amivel nemis lenne gond. A forrást nem módosítottam a színen, és a betöltő animáción kívül.Ez rendesen működik is, legalábbis akkor, amikor a saját gépemről nézem meg (minden böngészőben működik). De ahogy feltöltöm a tárhelyre, a lapom mögött jelenik meg.
A válaszokat előre is köszönöm


az oldalam:

http://www.opto.hu/sokoldalucimke.html

a lightwindow oldala:

http://www.stickmanlabs.com/lightwindow/

(egyéb hasznos tanácsokat is szívesen fogadok az oldallal kapcsolatban)
 

WP theme

madosino · 2008. Nov. 18. (K), 17.18
Az lenne a kérdésem, hogy ezt a témát hogyan lehet üzembe helyezni? http://customthemedesign.com/
mert én feltöltöttem, és a pluginjeit is feltelepítettem, de nem megy. Csak egy nagy fehérség jön elő
he ennek a megoldását nem tudjátok akkor itt van a másik kérdés
hát én sajnos nem értek ennyire angolul, ugyhogy nem tudok vele mit kezdeni. Viszont lenne egy kérdésem, találtam egy themet az oldalra. http://magazinunk.co.cc csak nem jeleníti meg az összes kategóriát a főoldalon (Filmek, Számítástechnika, Sport) hanem csak néhányat. hogyan lehetne rávenni a guzel magazin nevű themet arra hogy mindet megjelenítse? Itt le lehet tölteni a themet, hogy a forráskódba bel lehessen nézni http://mywordpressdesign.com/free-wordpress-themes/guzel-magazine-theme/
 

Weblabor RSS

duplabe · 2008. Nov. 18. (K), 00.38
Sziasztok!

Nekem a greader nem frissíti a weblaboros rss-eket. Másnál működik? November 6-án akadt meg, utána még egy darabig manuálisan lehetett frissíteni, de már így sem megy. Valakinek ötlet, hogy lehetne ezen segíteni?
 

november 18

IE jquery xml .text() üres sztringet ad vissza

Szekeres Gergő · 2008. Nov. 17. (H), 23.51
egy ajax kérés végeredményeképpen egy szabványos xml dokumentumot kapok vissza, amit jquery dom metódusaival dolgoznék fel. egészen egyszerű dolgot szerettem volna elérni, az adott xml tag értékét beleírni egy inputfieldbe. Egy xml tag csak egyszer fordul elő az xmlben.

jqueryben a $('elemnev').text() metódussal elérhető egy adott elem értéke, ami firefoxban tökéletesen műküdik, de explorerben egy üres sztringet ad vissza. az xmlnek meg van adva a fejléce, szabványosan épül fel, és nincs benne szintaktikai hiba.
 

RTL (right-to-left) nyelvű css menü segítség

melon · 2008. Nov. 17. (H), 10.27
Sziasztok,

ritkán fordulok segítségért, de most elakadtam. Adott egy egy ul és li tagekkel felépített rendkívül egyszerű menü, amelyet egy abszolút pozíciójú div-ben szeretnék elhelyezni a nyelv irányának megfelelően.

Nem akartam oldalnyi forráskódokat beilleszteni ide, készítettem egy kis demó oldalt:
LTR nyelven és RTL nyelven

Az összes file itt található

A problémám az, hogy IE6 és 7 alatt az rtl irányú oldalon a menü ul tag-je felveszi a befoglaló div szélességét, holott ezt nem szeretném. Természetesen az összes egyéb tesztelt böngészővel jó a megjelenítés. Milyen megoldást tudtok javasolni úgy, hogy a html forrás lehetőleg ne vagy minél kisebb mértékben változzon?

Remélem, mindent leírtam, köszönöm előre is mindenkinek, aki vet rá egy pillantást.
 

november 14

Iframe kijelölt kép kinyerése

omelon · 2008. Nov. 14. (P), 15.43
Sziasztok!

Van egy kis kódrészletem

window.onload = function () {
Editor = document.getElementById('box').contentWindow.document;
Editor.designMode = "on";
}

function proba() {

images = Editor.body.getElementsByTagName('img');

for( var i = 0; images.length; i++ ) {
images[i].setAttribute('border', 10);
images[i].setAttribute('align', 'right');
images[i].setAttribute('alt', 'próba szöveg');
}

}


Van egy szövegszerkesztőm amiben már ki tudom nyerni azokat a képeket amik abban szerepelnek. De nekem csak arra lenne szükségem amit éppen aktuális kijelöltek.

Van erre valamilyen beépített fvg?

Jah és mielőtt írnátok már próbáltam a domPath = window.document.getElementById('box').contentDocument;
var hehe = domPath.getSelection();

de csak textre működik.

Csak firefox alatt kell hogy menjen.

Előre is nagyon köszönöm.
omelon

Ui.: a képeknek nem lehet id je sajnos :(
 

november 13

postgresql insert

lorko · 2008. Nov. 13. (Cs), 21.45
sziasztok,

van egy users táblám abba beszúrok egy új felhasználót,
és szeretném tudni mi az uid amit kapott.

Tehát a kérdésem meg lehet-e csinálni egy körben,
azaz execute után ebből valahogy tudom mi az uid?
Vagy a felhasználó neve alapján lekérdem mit is kapott?
table users
-----------------------------------
uid   |    uname    |    email
 1    |    béla     |    belaemail
 2    |    géza     |    gezaemail
-----------------------------------

connect

my $sql = "INSERT INTO users (uname, email) VALUES (?, ?)";
my $sth = $dbh->prepare($sql);
   $sth->execute('józsi','jozsiemal');

   itt le lehet-e tudni a uid-t?

   $sth->finish;

disconect


válaszaitokat előre is köszönöm.
 

Apache semmibe veszi a .htacces fájlomat.

s_volenszki · 2008. Nov. 13. (Cs), 16.11
A szerver teljes egészében figyelmen kívül hagyja a .htacces fájlt. Hol keressem az okát?

A phpinfo() szerint a Loaded Modules között van a mod_rewrite...
 

Frissítések kezelés webalkalmazásokban.

s_volenszki · 2008. Nov. 13. (Cs), 12.13
Sziasztok.

Kíváncsi vagyok rá, hogyan csinálják a "nagyok" a frissítés kezelést webalkalmazásokban! Pontosabban:

Van egy webalkalmazás (akár egy tartalom kezelő) ami feltelepítésre kerül jónéhány domain-re. Használat közben kiderül, hogy valamire van még szükség, vagy egy meglévő funkció nem felhasználó barát, akkor átíródik a kódrész. Ennek valahol elérhetőnek kellene lennie egy központi helyen, és a többi webalkalmazás időközönként ellenőrzi, hogy van-e frissítés, javítás a rendszerhez.

Így megoldható lenne, akár 100 különálló domainen futó alkalmazás automatikus frissítése és javítása egy helyről. De mégis hogyan?

Gondoltam arra, hogy a frissítéseket (a módosított fájlokat) betárolom mysql-ben és minden egyes domain-en engedélyezem annak az adatbázisnak az elérését. Így a frissítés valójában egy adatbázis művelet.

Mit gondoltok?