ugrás a tartalomhoz

Archívum - Feb 6, 2007 - Fórum téma

Pajamanation távmunka

aries · 2007. Feb. 6. (K), 21.41
Sziasztok!

A távmunkákkal kapcsolatban szeretném kikérni a véleményeteket. Mint munkaadó és mint munkavállaló egyaránt.

A cégemmel 2007. január 20-án alírtam egy szerződést a Pajamanation SA-val, melynek keretében a Mindworks intézi a PJN a magyarországi jelenlétét. A Pajamanation egy olyan vállalkozás, amely egy online piacteret fejleszt, ahol megbízások és feladatok adhatók-vehetők, mindez licit alapokon. Voltak erre már korábban is próbálkozások, de egyik sem túl sikeres, mert egyrészt nincs magyar felület (a pajamanation.hu sem kívétel, elvileg április végére, az új oldal kivitelezésével befejezzük), másrészt nincs mögötte olyan csapat, amivel a világ összes olyan országában jelen tudna lenni, ahol jól kiépített IP infrastruktúra van.

A jól megfontolt anyagi érdekeken túl azért is örültem nagyon, hogy sikerült ezt a megbízást elnyernem, mert remélhetőleg ezzel is közelíteni tudom az itthoni fizetéseket a nemzetközi átlaghoz. (Aki szokta olvasni a céges blogomat a alatt, az tudja, hogy a magyar fizetések az egyik vesszőparipám.) Szóval a lehetőség adott és én igyekszem mind a leendő cégeket mind a munkavállalókat segíteni.

Mi az, amit kínál?

Munkavállalóknak: felületet, ahol munkákra tudsz licitálni. Nem zavar senkit, hogy hogyan végzed a munkád, csak legyen elvégezve (feltéve, hogy elnyerted a megbízást).
Munkaadóknak: meg tudod hirdetni azokat a feladatokat, amelyeket a jelenlegi lehetőségeiddel nem tudsz delegálni, idő- vagy emberhiány miatt.

A regisztráció 3 hónapig ingyenes, utána eldöntheted, hogy megéri-e tag maradnod vagy sem. A globális (a pizsamás terminológiában ezt glocalnak nevezzük) hozzáférés 100€, utána nincs sarc a kifizetett munkák után, a felek egymás között szabadon kommunikálhatnak. Ez már rövid távon is messze előnyösebb, mint az oDesk.com vagy az eLance.com. (Arról nem is beszélve, hogy egy átlagos freelancer 40000 USD-t keres egy évben, ami az oDesk és az elance jutalékával számolva 3500-4000 USD-t tűnik el, ami nagyon nem kevés.) Egy hozzáféréssel tudsz munkát feladni és munkára licitálni is.

http_request alternatíva

grimus · 2007. Feb. 6. (K), 20.42
Üdv!

A http_request -ugye- nem működik, ha más domainen lévő fájlból kell olvasni.
Hogyan lehet ezt csak JS-tel megoldani? A másik domainen lévő fájl xml-t ad vissza, ezt kéne feldolgozni.
 

Honlap különböző bőngészőkben való megjelenitése.-

Győrffy Éva · 2007. Feb. 6. (K), 14.24
Segitsen valaki - !!!!!!!!!!!!
FrontPage-ben készült honlapomat sajnos a Mozilla Firefox nem kedveli - más bőngészőben már meg sem próbáltam ----------
melyik az a honlap készitő program - amelyik érvényes úgy iexplorerre - mozillára no meg ha lehet a többire is ------------?????????????????
köszönöm ---------Győrffy Éva ----------------------------------------
 

wiki install újra és újra

szocmunka · 2007. Feb. 6. (K), 13.28
Szevasztok!

Feltöltöttem egy "MediaWiki 1.9.2" a szerverre.
A tzelepítés sikerül. A mysql fileokat betölti az adatbázisba, a php hibaüzenetet nem ír ki. Majd mikor megnyitom a kezdő oldalt az alábbi címen: http://csigabiga.hu/m akkor mintha semmi nem történt volna újra ez jelenik meg "Please set up the wiki first".

Mi lehet a probléma?

Köszönettel: Kürthy István
 

3x3-as táblázat <div>-el

thakl · 2007. Feb. 6. (K), 12.33
Sziasztok az szeretném kérdezni, hogy tudnék egy 3x3-as táblázatot csinálni <div>-ekel. Ugy probáltam, hogy csináltam 3 <div>-et és mindegyik azonos szélességű és mindhárom float:left-elve van. Így egymás mellé kerülnek, de ha a második sort akarom csinálni azt, hogy lehet hogy ne mellete folytatodjon hanem alatta? Itt a kódrészlet, amiből kiindultam :

#A1{ float: left;
       width: 32%;}
 		     
#A2 {float:left; 
        width: 32%;}
		     
#A3 { float: left;
       width: 32%; }


<div id="A1">
A1
</div>

<div id="A2">
A2
</div>

<div id="A3">
A3
</div>
Előre is kösz, ha valaki tud segíteni!