Archívum - Ápr 2010 - Fórum téma
április 14
Átlátszó DIV-ben nem átlátszó, normál megjelenésű tartalom
Sziasztok!
Áttűnő div-be/-re szeretnék írni és megjeleníteni nem áttűnő módon szöveget és képet. A DIV megjelenési mérete eredetileg a bele írt, illetve általa befoglalt tartalom függvényében változik.
Ezáltal most a DIV nyitó és záró tagjai között szerepel a szövegformázás. Így megoldva minden dolog amit a divbe rakok (kép, szöveg) szintén a divben beállított értékkel lesz egyezően az is áttűnő. Miközben esztétikai okokból csupán a befoglaló box kellene hogy áttűnő legyen, a benne lévő tartalom már nem.
Valakinek ötlete a megoldásra?
■ Áttűnő div-be/-re szeretnék írni és megjeleníteni nem áttűnő módon szöveget és képet. A DIV megjelenési mérete eredetileg a bele írt, illetve általa befoglalt tartalom függvényében változik.
Ezáltal most a DIV nyitó és záró tagjai között szerepel a szövegformázás. Így megoldva minden dolog amit a divbe rakok (kép, szöveg) szintén a divben beállított értékkel lesz egyezően az is áttűnő. Miközben esztétikai okokból csupán a befoglaló box kellene hogy áttűnő legyen, a benne lévő tartalom már nem.
Valakinek ötlete a megoldásra?
Elrettentő oldalak
Egy kérdés a közösséghez és a szerkesztőkhöz:
Megfér itt egy olyan topic, ami kvázi "szégyenfalként" funkcionálna? Olyan lapokat vesézhetnénk ki, amik ordító és elkerülhető hibákat mutatnak be látványosan. Nem arra gondolok, hogy legyen min nevetni és gúnyolódni, inkább a cél az lehetne, hogy megmutassuk, hogyan nem szabadna ebben a szakmában dolgozni.
Konkrétan a napokban "újult" meg egy budapesti parkolási társaság honlapja. Én szégyellem magam miatta, pedig szerencsére semmi közöm nincs hozzá.
Mi a véleményetek?
■ Megfér itt egy olyan topic, ami kvázi "szégyenfalként" funkcionálna? Olyan lapokat vesézhetnénk ki, amik ordító és elkerülhető hibákat mutatnak be látványosan. Nem arra gondolok, hogy legyen min nevetni és gúnyolódni, inkább a cél az lehetne, hogy megmutassuk, hogyan nem szabadna ebben a szakmában dolgozni.
Konkrétan a napokban "újult" meg egy budapesti parkolási társaság honlapja. Én szégyellem magam miatta, pedig szerencsére semmi közöm nincs hozzá.
Mi a véleményetek?
április 12
UML Adatbázis tervező program
Sziasztok!
Olyan programot keresek, amivel egyszerűen és gyorsan lehet adatbázis UML-jét szerkeszteni. Nem fontos, hogy SQL-t vagy ilyesmit generáljon a dologból, csak arra kell, hogy átlássam a helyzetet...
Ami számít, hogy gyors legyen a progi, szóval ne valami nagy csomag, amivel még ezer másik dolgot is lehet UML-ezni.
Tudtok valami ajánlani?
■ Olyan programot keresek, amivel egyszerűen és gyorsan lehet adatbázis UML-jét szerkeszteni. Nem fontos, hogy SQL-t vagy ilyesmit generáljon a dologból, csak arra kell, hogy átlássam a helyzetet...
Ami számít, hogy gyors legyen a progi, szóval ne valami nagy csomag, amivel még ezer másik dolgot is lehet UML-ezni.
Tudtok valami ajánlani?
csere
Sziasztok!
Hogyan lehetne az megoldani hogy két sort az adatbázistáblában kicserélni, ahol autoincrementtel van egy oszlop, és a csere után az id-k(ez az autoincrement)megmaradnak, vagyis ami mondjuk 1es id volt az egyes marad de a 2es adatjával, illetve ami 2es volt az kettes marad de az egyes adataival.
■ Hogyan lehetne az megoldani hogy két sort az adatbázistáblában kicserélni, ahol autoincrementtel van egy oszlop, és a csere után az id-k(ez az autoincrement)megmaradnak, vagyis ami mondjuk 1es id volt az egyes marad de a 2es adatjával, illetve ami 2es volt az kettes marad de az egyes adataival.
MYSQL arattábla online másolat egy szerveren
Sziasztok.
A problémám a következő lenne.
Van egy fórum, aminek az ügyfél adatait szeretném máshol is felhasználni.
Biztonsági okokból (más csapat dolgozik a két projecten), illetve hogy a másik projekt véletlenül se tudja a fórum tábláit lelock-olni arra gondoltam, hogy az lenne a leg jobb megoldás, ha nem a fórum adattábláját olvasnám hanem annak egy másolatát.
A replikációról hallottam és egy helyen a cégnél a rendszergazda használja is két szerver között.
Ő azt mondta, hogy amit én szeretnék az csak trükközésekkel, két mysql futatásával lehet megcsinálni vele.
Nincs valami egyszerű módszer amivel egy szerveren beül lehet online másolatot készíteni az egyes táblákról (pl. egy másik adatbázisba)?
Természetesen a fórum mellett futó külön project csak olvasni szeretné az adatokat, azokat írni nem.
Előre is köszönöm a gyors segítséget.
Üdv:
Zoli
■ A problémám a következő lenne.

CSS3 @font-face gondok
Üdv ismét :)
Már máshol is feltettem e kérdést, de sajnos seholse kapok érdemi válaszokat. Van 3 betűtípus: Calibri, Lucida Sans Unicode és Trajan Pro Regular (hátha ismeri valaki őket). Ezek mind TrueType és OpenType betűtípusok. Weboldalamon css3-al alkalmaztam a használatukat, s konvertáltam őket a kellő kiterjesztésekbe is. Tehát mindhárom betűtípusomból van (eredeti kiterjesztésekkel együtt)5 változat(kivéve Calibri, az 4), melyeket az alábbiak szerint deklaráltam egy külön css-ben, amit főoldalról hívok be:Ezeknek elvileg FF3.5, IE8.0, Chrome4.1 és Safari4.0 böngészők alá kéne megmondani, mit kell tenniük. A CSS-ek és a fonttípusok is közös mappába vannak. Valakinek valami ötlete? tegnap óta dolgozom rajta, megnéztem már vagy 3tucat ezzel foglakozó weblapot, de egyikse korrekt valahogy :S
C.
■ Már máshol is feltettem e kérdést, de sajnos seholse kapok érdemi válaszokat. Van 3 betűtípus: Calibri, Lucida Sans Unicode és Trajan Pro Regular (hátha ismeri valaki őket). Ezek mind TrueType és OpenType betűtípusok. Weboldalamon css3-al alkalmaztam a használatukat, s konvertáltam őket a kellő kiterjesztésekbe is. Tehát mindhárom betűtípusomból van (eredeti kiterjesztésekkel együtt)5 változat(kivéve Calibri, az 4), melyeket az alábbiak szerint deklaráltam egy külön css-ben, amit főoldalról hívok be:
@font-face {
font-family: 'Lucida Sans Unicode';
src: url('lucon.eot');
}
@font-face {
font-family: 'Lucida Sans Unicode';
src: url('lucon.ttf') format('truetype');
}
@font-face {
font-family: 'Lucida Sans Unicode';
src: url('lucon.otf') format('opentype');
}
@font-face {
font-family: 'Lucida Sans Unicode';
src: url('lucon.woff') format('woff');
}
@font-face {
font-family: 'Lucida Sans Unicode';
src: url('lucon.svg#lucon') format('svg');
}
C.
Hírlevél
Milyen szerkesztővel érdemes hírlevelet szerkeszteni?
Kézzel megírtam a céges hírlevlet, float-os divekkel (clearfixxel, miegymással) és thunderbird-ben jól néz ki, outlookban szétcsúszik, yahoo-n majdnem jó, g-mail majdnem.
IE -és FF bongészőkben a html +css amit írtam jól néz ki.
Angol doksikban azt olvasta, hogy hírlevleknél ne div-es, hanem táblázatos elrendezést használjunk, épp a kliensek miatt. MElyik progival érdemes nekiesni, mert minél gyorsabban akarom elkészíteni, nem érek rá tökölni vele?
■ Kézzel megírtam a céges hírlevlet, float-os divekkel (clearfixxel, miegymással) és thunderbird-ben jól néz ki, outlookban szétcsúszik, yahoo-n majdnem jó, g-mail majdnem.
IE -és FF bongészőkben a html +css amit írtam jól néz ki.
Angol doksikban azt olvasta, hogy hírlevleknél ne div-es, hanem táblázatos elrendezést használjunk, épp a kliensek miatt. MElyik progival érdemes nekiesni, mert minél gyorsabban akarom elkészíteni, nem érek rá tökölni vele?
Kereso funkcio a weboldalhoz
Sziasztok
Tudna nekem vki segiteni egy kereso funkcio ossze allitasaval a weboldalamhoz ???
Szeretnek legordulo menut , 3 keresesi feltetel alapjan, ahova majd be tudom irni amik alapjan lehet keresgelni . Pl .az egyikhez helysegneveket vagy egyebet.Ez csk pelda.
Kerlek segitsetek . ha vki tud akkor irjon valaszt.A weboldalnal nincs meg serch.php , nem tudom ez szuksegese es persze ha vki kuldene egy levezetest kodokkal hogyan kell a parancsot beirni legordulo menunek es hogy hogyan keressen majd a mysql adatbazisban .Regisztracio mar megvan egyedul ez hianyzik.
Udv
■ Tudna nekem vki segiteni egy kereso funkcio ossze allitasaval a weboldalamhoz ???
Szeretnek legordulo menut , 3 keresesi feltetel alapjan, ahova majd be tudom irni amik alapjan lehet keresgelni . Pl .az egyikhez helysegneveket vagy egyebet.Ez csk pelda.
Kerlek segitsetek . ha vki tud akkor irjon valaszt.A weboldalnal nincs meg serch.php , nem tudom ez szuksegese es persze ha vki kuldene egy levezetest kodokkal hogyan kell a parancsot beirni legordulo menunek es hogy hogyan keressen majd a mysql adatbazisban .Regisztracio mar megvan egyedul ez hianyzik.
Udv
április 10
Blog SEO blogszolgáltatónál
Nem tudna valaki abban segíteni, hogy az egyik ismert magyar blogszolgáltatónál levő oldalamat hogyan tudnám egy-egy szóra (kereső)optimalizálni?
■ CSS2-3, XHMTL validálás gond
Üdv
Az alábbi problémám akadt. Adott egy css2.1 -es stílusdefiníció, és egy xhtml1.0 -ás valid oldal. Gondoltam, megoldom a betütípusok kérdését, és mivel css3 már támogatja, így azzal adtam meg. A külön css3-as validátor jelzi is, hogy jó minden, viszont az xhtml-kódnál már panaszkodik az egész css3-as linkre :( Valakinek valami ötlete, hogy lehet ezt kiküszöbölni?
C.
■ Az alábbi problémám akadt. Adott egy css2.1 -es stílusdefiníció, és egy xhtml1.0 -ás valid oldal. Gondoltam, megoldom a betütípusok kérdését, és mivel css3 már támogatja, így azzal adtam meg. A külön css3-as validátor jelzi is, hogy jó minden, viszont az xhtml-kódnál már panaszkodik az egész css3-as linkre :( Valakinek valami ötlete, hogy lehet ezt kiküszöbölni?
C.