ugrás a tartalomhoz

Archívum - 2006 - Blog bejegyzés

szeptember 16

Hogyan gazdagodjunk meg a PHP 5-tel?

Hojtsy Gábor · 2006. Szep. 16. (Szo), 19.00
Török Gábor mutatott rá Rasmus Lerdorf minap előadott prezentációjára, mely a Getting Rich with PHP 5 (even though the Web is broken) címet kapta. A fóliák valójában több előadásnak is tűnhetnek, hiszen Rasmus először tévhiteket oszlat el arról, hogy egyszerű az XSS elleni védekezés (az IE hibáira külön figyelni kell), és a filter kiterjesztést is bemutatja. Ezután tér rá érdekes teljesítményoptimalizálási kérdésekre.

szeptember 13

Újítások a Ruby és a PHP honlapján

Hojtsy Gábor · 2006. Szep. 13. (Sze), 21.23
Juhász Attila hívta fel a figyelmünket, hogy a Ruby nyelv honlapja tegnapra egy igen komoly változáson esett át. Érdekes egybeesés, hogy a PHP honlapja is a napokban újul meg, legalábbis ami a mögöttes HTML (és részben a PHP) kódot illeti. A PHP.net webhely lapjai egyelőre csak ráncfelvarráson estek át, táblázatos elrendezésről CSS alapú megoldásra áttérve, melynél kifejezett igény volt a megjelenés szempontjából észrevétlen váltás. A Ruby honlap azonban sokkal többet lépett előre.

szeptember 10

Okosabb felület tervezés a felhasználó kezében

Hojtsy Gábor · 2006. Szep. 10. (V), 21.48
Nemrég írtam a műegyetemisták tárgyfelvételét is biztosítani hivatott új Neptun rendszer webes felületének tervezési problémáinak kapcsán arról, hogy az okosabb felület nem csak felhasználóbarátabb, hanem kisebb terhelés okozója is lehet. Érthetetlen, hogy szeptemberi tárgyfelvételnél miért mindig az előző félévben már felvett tárgyakat teszi elénk a rendszer, és csak külön lenyíló menü választás és űrlap beküldés árán láthatjuk meg az áhított aktuális félévet. Ezt pedig mindig ismételnünk kell, ha visszalépünk a tárgyfelvétel lapjára. Többek között ezt elégelte meg Gyimesi Ákos, és a kezébe vette az ügyet.

szeptember 7

Magyarországi Ubuntu Konferencia 2006

Hojtsy Gábor · 2006. Szep. 7. (Cs), 01.43

Ubuntu Konferencia Logó

Az FSF.hu Alapítvány és a Magyar Ubuntu Közösség 2006. október 28. napján, szombaton megrendezi a Magyarországi Ubuntu Konferencia 2006 elnevezésű rendezvényét. A konferencia helyszíne a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem I épülete, a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A rendezvényen előadást tart a Weblabor egyik szerkesztője, Török Gábor is, bemutatva az Ubuntu Linux rendszert az érdeklődőknek. A Canonical Ltd. támogatásával számos nemzetközi szinten ismert fejlesztő is tart majd előadásokat angolul.
 

szeptember 5

Okos felület tervezéssel és visszafogással a terhelés ellen

Hojtsy Gábor · 2006. Szep. 4. (H), 23.51
A Budapesti Műszaki Egyetem többszöri próbálkozás után idén nyáron sikeresen áttért a korábbi grafikus terminált alkalmazó Neptun rendszerről a webes felületű Neptun.NET megoldáshoz. Nagy volt az öröm a hallgatók körében, számomra is nagy előrelépés volt, hogy nem kell külön kliens programot telepíteni, és bárhonnan intézhetem az ügyeimet. Mint BME hallgató most viszont egyelőre annak örülhetek, hogy már a nyár elején felvettem a tárgyaimat, és most csak apróbb javításokat végeztem volna el.

RSS-t az átlagfelhasználónak!

Bártházi András · 2006. Szep. 4. (H), 09.38
Az RSS (és Atom) használata hazánkban még nem igazán számít elterjedtnek, közös felelősségünk lehet, hogy elterjesszük azt - a megrendelőnek is lehet ilyen igénye, csak nem biztos, hogy tud róla. Ha az RSS elkészült, akkor még egy olyan komoly feladat van előttünk, melyet a legtöbben kihagynak, avagy el kell valahogy juttatni az információt a látogatóhoz: hahó, itt van ám ilyen is. A kulcsszavak: ikon, XSLT, JavaScript, RSS olvasó lehetnek.

augusztus 28

Drupal Konferencia 2006 - Budapesten

Hojtsy Gábor · 2006. Aug. 28. (H), 10.16
A Drupal.hu mögött álló közösség 2006. szeptember 30. napján, szombaton Drupal Konferencia 2006 elnevezéssel rendezvényt szervez. A konferenciára Belgiumból hazánkba látogat a rendszer alapítója és vezető fejlesztője Dries Buytaert, és a hazai fejlesztői közösség kiemelkedő alakjai is előadásokat tartanak. A konferencia helyszíne még nem ismert és részvételi jelentkezésre is később lesz lehetőség. A tervezett program azonban a konferencia weboldalán megtekinthető.
 

augusztus 26

Prototype-JQuery vita

Bártházi András · 2006. Aug. 26. (Szo), 16.18
A JQuery blogon a napokban született egy bejegyzés Yehuda Katz-tól (nálunk is szerepelt blogmark formájában), mely a JQuery filozófiájának előnyeit ecsetelte - a Prototype-hoz képest. A (kultúrált) viszontválasz nem maradt el, az Encytemedia hasábjain Justin Palmer mutatott rá a cikk hibáira. A hozzászólások között egy kellemes vita alakult ki, mely érzésem szerint jót fog tenni mindkét rendszernek.

augusztus 22

AJAX fejlesztés - kommunikáció

Bártházi András · 2006. Aug. 22. (K), 06.45
Folytatva korábbi bejegyzéseimet, az alapok és a megjelenítés után szeretnék egy kicsit írni a kommunikációról is a webalkalmazás és a szerver között. Egy "igazi" webalkalmazásnál (ahol egy összetett felületünk van, s a lényeg a böngészőnkben fut, nem pedig a szerveren) alapvetően két formátum merülhet fel: az egyik a JSON, a másik pedig az XML - de a többi lehetőségre is kitérek röviden.

augusztus 19

Magyar nyelvű wiki a spamekről

Anonymous · 2006. Aug. 19. (Szo), 11.57
Terjednek a wikik a magyar weben is, bár egyelőre kevés olyan oldal van, amely később szépen fejlődik, növekedik is. A néhány hónapja indult magyar nyelvű Spamwiki azonban ilyen: már több mint 250 szócikkel rendelkezik. Megtalálhatóak rajta az általános információk (kezdőknek és haladóbbaknak is), a védekezés, de még a feljelentés lehetőségei is, állandóan frissülő hírekkel. Azonban, mint minden wiki, ez is a közösségen és a kollektív tudáson alapul. Ha mindenki hozzáteszi a magáét, sikerülhet egy átfogó és kielégítő enciklopédiát szerkeszteni erről az egyre növekvő problémáról.