Szabványkövető webtervezés
Szerzők:
Jeffrey Zeldman, Ethan Marcotte
Kiadó:
Kiskapu
Kiadás éve:
2011
ISBN:
978 963 9637 76 4
Oldalak száma:
376
Értékelés:
8
Linkek
Jeffrey Zeldman neve sokaknak ismerősen csenghet: az úriember olyan kezdeményezések értelmi szerzője, mint a The Web Standards Project és az /^A( List|n Event) Apart$/. Designing with Web Standards című kötetének 2003 óta a tengerentúlon tavaly előtt megjelent immáron a harmadik kiadása. Ez utolsóhoz szegődött társául Ethan Marcotte, aki maga is válogatott huncutságokban volt már cinkosa.
A könyv tartalma dícséretesen aktuális, az örökérvényű mondanivaló mellett a jövő jelennel incselkedő technológiájáról is értőn – nos, értekezik.
A kötet érdekes koncepció. Háromszázhetvenhat oldal igehirdetést tart kezében az olvasó, melynek első része a háló múltjáról, a múlt bűneinek jelenre roskadó súlyáról és a szebb jövő ígéretéről szól. A szerző alaposan körüljárja a szabványokat figyelmen kívül hagyó, hagyományos fejlesztési gyakorlat hátrányait, mi több, készen felépített érvrendszert ad a kezünkbe éles bevetésre.
A második részben ismerteti a web alapjait jelentő technológiákat, kezdve az XML-lel és XHTML-lel, rövid exkurzussal a HTML5 világába, majd a CSS és JavaScript következik. Habár a könyv áttekintő jellegű, mégis megkísérel dióhéjban még szintakszist is átadni, amelyre aztán bőséges példakódokban próbál támaszkodni. Az értekezés közben egy pillanatra sem felejti el a szemantika, a stílusok okos használata és az illemtudó JavaScript fontosságának hangsúlyozását.
A technológiai vívmányokon szárba szökkenő naiv lelkesedést bokamagasságban egyenletesre nyírandó külön foglalkozik a böngészők mindenféle nyűgjeivel, majd az akadálymentességet körüllengő tévhitekkel, a vonatkozó ajánlásokkal és gyakorlattal. Végül esettanulmány, kettő.
Zeldman idealista elkötelezettsége a szabványok mellett mindvégig nyilvánvaló, azonban, ahol szükséges, ez kellő realizmussal párosul. Természetesen ez utóbbi nem akadályozza meg benne, hogy ott rúgja azokat, akik szemetet adnak ki a kezükből, ahol csak lehet, legyen szó böngészők vagy webalkalmazások fejlesztőiről. Ezek a vitriolba mártott (és nem vastagon fogó, kedves Kiskapu!) tollal jegyzett sorok a legszórakoztatóbbak az egész kötetben. A gyenge jópofikat ki lehetett volna hagyni, a nyomtatás nem blogbejegyzés. Lehet, hogy ezen különbségtétel hiányának következménye az is, hogy a szöveget telehányták webcímekkel, ahelyett, hogy a könyv végén tisztességes irodalomjegyzékben szerepelnének. Kár, mert sok és értékes írásra hivatkozik, melyeket az olvasás befejeztével végig lehetne látogatni. Erre így nincs lehetőség, a szövegkép pedig pocsék.
Néha szándékolatlanul is szórakoztató a kötet. A kritikus hangosan felkacagott, amikor azt olvasta, hogy a szabványok a hosszabb farkuk miatt diadalmaskodnak. Aztán megnézte, és a HVG-nél tényleg képesek voltak minden bizonnyal a hazai közgazdasági terminológia legröhejesebb elemét kanonizálni. Ezen túllépve, előrebocsájtva, hogy a könyvben vannak igen szép, gyönyörű magyar nyelven megszólaló adaptációk is, és jelen sorok írója is vissza-vissza fog nyúlni egy-egy terminust fellapozandó, vannak itt kevésbé vicces, néhol kikövetkeztethető eredetű, néha csak őszinte értetlenkedést kiváltó fordítási anomáliák is. Nem véletlen.
Ugyanis jó magyar szokáshoz híven a könyvnek nincs se szerkesztője, se korrektora, a fordítást pedig a fordító lektorálta. Az elsőben egyébként az ember nem lehet biztos, ugyanis egy sorozatszerkesztő és egy műszaki szerkesztő feltüntetésre került, az azonban, hogy a kiadó tisztában van-e saját munkatársai tevékenységével, erősen kétségessé válik, miután a szövegben a technical editor-t következetesen műszaki szerkesztőnek fordították. Pedig ha a könyvnek volna szakmai lektora, akkor szólhatott volna, hogy a designer az itthon néha fejlesztő, néha meg grafikus, de egész biztos, hogy nem tervező (szóval már érted, miért az angol címet írom), ha pedig lenne korrektora, akkor nem volna elütés, helyesírási hiba, és mondjuk megkérdezhette volna az előbbitől, hogy a Document Object Model az ugye mégis inkább dokumentum-objektummodell, mintsem dokumentumobjektum-modell.
Ami pedig a valódi műszaki szerkesztést illeti, megfelelő munkaerő birtokában minden bizonnyal nem volnának négyzetek skandináv betűk helyén, indentálatlan példakódok, de leginkább tanúja lehetnénk a térközök értő használatának, mely sajnálatos módon kiveszőben lévő mesterségnek tűnik. Egyébként a galamb a borítón bájos, de elég ciki az O’Reilly kézjegyet nyúlni egy New Riders könyvben. Arról nem is beszélve, hogy míg az állatról otthagyott néhány sor az amerikai kiadó kolofonjaiban eredeti és elegáns, addig felmerül a kérdés, hogy mégis ki a halált érdekel ugyanez a hátsó borítón?
Félreértés ne essék, mindennek ellenére a könyv alapvetően jó, olvasmányos, szemléletformáló.
A kötetet elsősorban azok forgathatják haszonnal, akik nagy vonalakban szeretnének képet kapni a webfejlesztés jelenéről, legyenek bár kezdők, akik később specifikus tankönyvvel folytatják, régi fejlesztők, akik szakmai életéből kimaradt az elmúlt évtized, vagy épp menedzserek, akiket érdekel is az, amit csinálnak. A profiknak újdonságot nem, csak kellemes perceket adhat, illetve hasznos referenciának bizonyulhat akadékoskodó főnökök és megrendelők leszerelésére készülve.
Köszönjük a Kiskapu kiadónak, hogy a Weblabor számára biztosította a könyv egy példányát.
■
nyelvtanozzunk
Lévén, hogy dokumentum
Nézőpont kérdése
Mindjárt először, ezeket a böngésző állítja elő a javascript számára. (IE alatt valamiért nem is az Object ősosztályból származnak, de mondjuk az IE-ből ne induljunk ki.) Vannak testvéreik, szülőjük, gyerekeik, stílusuk, attributumaik, innerHTML-ük, és még egy csomó mindenük. Ezeket már készen kapjuk, amikor lefut a saját scriptünk, és a modell pont ezekre vonatkozik. Ezek viselkedését, megjelenését a böngésző határozza meg a modell szerint.
Ezen felül vannak azok az objektumok, amiket pl. a new Object() vagy százféle egyéb mód egyikével hozunk létre, és nem feltétlenül reprezentálnak node-okat. Az előbbieket hívhatjuk dokumentumobjektumoknak is, megkülönböztetvén a többitől, ha nem akarjuk állandóan körülírni, pl. "a dokumentumot fölépítő objektumok". A rájuk vonatkozó modell pedig, mivel a szótagszám miatt nem írhatjuk egybe, a dokumentumobjektum-modell.
Itt a dokumentum
"...illemtudó JavaScript..."
Tudatosan volt rendhagyó,
egyetértek
A formai problémák ellenére azonban nem bánom meg, hogy megvettem a könyvet, mert nagyon jó érveket ad az ember kezébe, ha meg kell győzni a megrendelőt, hogy miért érdemes átnézni, és hogy érdemes megváltoztatni a régi kódokat. Bár nem hiszem, hogy túl sok olyan szájt van idehaza, ahol az első fejezetekben említett nagyságrendű összegek megtakaríthatók volnának, de a "minden böngészőben pontosan ugyanúgy nézzen ki" kívánalommal az itt felsorolt érvek segítségével eredményesen lehet vitatkozni.
A visszirányú megfelelőséget
visszirányú
Csak az utolsóra reagálva: a
ez egy rossz könyv
Rettentően zavar az erőltetett, vicceskedő stílus. Az első rész agresszíven ekézi a régi weboldalakat készítőket az akkoriban elérhető és használt technikáik miatt. Ezzel számomra teljesen ellenszenvessé vált. A második rész pedig a minősített esete a "sokat beszél keveset mond" tényállásnak.
Nem egyértelmű számomra, hogy kinek szól a könyv. Ha a kezdő webes szakembereknek, akkor feleslegesnek érzem a régi technikák változatos módszerekkel való savazását. Ha a haladóknak, akkor pedig nem értem miért kell a HTML és CSS bemutatását, nem hogy nullától, hanem a piramisok korától indulva kezdeni.
Nem szeretek ilyeneket mondani egy-egy írásra, de véleményem szerint ez az írás az agresszív, tolakodó, erőltetett stílus miatt többet árt a szakmának, mint ha meg sem született volna.