Prototype-JQuery vita
A JQuery blogon a napokban született egy bejegyzés Yehuda Katz-tól (nálunk is szerepelt blogmark formájában), mely a JQuery filozófiájának előnyeit ecsetelte - a Prototype-hoz képest. A (kultúrált) viszontválasz nem maradt el, az Encytemedia hasábjain Justin Palmer mutatott rá a cikk hibáira. A hozzászólások között egy kellemes vita alakult ki, mely érzésem szerint jót fog tenni mindkét rendszernek.
A JQuery előnyeit ecsetelő bejegyzésben Yehuda főként a JQuery használata során kialakítható átlátható, tömör megfogalmazást és a jó dokumentációt emeli ki, egyéb további tulajdonságok (láncolhatóság, bővíthetőség) mellett. Justin a válaszában rámutat: Yehuda nem teljesen ismeri a Prototype-ot, mivel a legtöbb általa említett lehetőség Prototype segítségével is megoldható, nem kevésbé szépen. Justin cikke a Prototype-ot használók számára is érdekes lehet, mert jó és érdekes tippeket oszt meg az olvasóval.
Van ám tanulság is. Egyrészt Yehuda nem nagyon hibáztatható, mert bár a Prototype-hoz vannak dokumentációk, de azok szétszórva különböző weblapokon, különböző szerzők tollából olvashatóak (egyébként több kiváló is akad, sőt, az egyik magyarul is elérhető), illetve főként a funkciók dokumentálására, s nem a lehetséges trükkökre koncentrálnak. A beépített, tömör funkciók terén a Prototype valóban puritánabbnak tűnik, ám könnyen ki is egészíthető, továbbá kisebb méretben nyújt nagyobb rugalmasságot. Ami azt illeti, szerintem mindenképp közeledni fog egymáshoz a két fejlesztés. Sam, a Prototype fejlesztője sajnos nem túl aktív közösségi téren (fejlesztői téren annál inkább), mely szintén nem feltétlenül használ a fejlődésnek.
Részemről mind a két rendszert használtam, s jelen állás szerint a Prototype mellett teszem le a voksom, mivel bár kevésbé tömör programokat írhatunk segítségével, de gyors és egyértelmű a működése. Sajnos a JQuery egyelőre teljesítmény problémákkal küzd (pont az előnyeiből származik a hátránya). A JQuery-ből azonban ígérik az 1.0-s verziót, mely állítólag gyorsabb és kevésbé hibás is lesz - meglátjuk, lehet, hogy addig a Prototype is sokat fog fejlődni.
És bár ez a megjegyzés a Prototype-JQuery vitáról szól, ne feledjük el, hogy van jópár JavaScript rutinkönyvtár már, melyek helyzettől és alkalmazástól függően szintén számításba jöhetnek, ha aktív felületek fejlesztésére adjuk a fejünket.
■ A JQuery előnyeit ecsetelő bejegyzésben Yehuda főként a JQuery használata során kialakítható átlátható, tömör megfogalmazást és a jó dokumentációt emeli ki, egyéb további tulajdonságok (láncolhatóság, bővíthetőség) mellett. Justin a válaszában rámutat: Yehuda nem teljesen ismeri a Prototype-ot, mivel a legtöbb általa említett lehetőség Prototype segítségével is megoldható, nem kevésbé szépen. Justin cikke a Prototype-ot használók számára is érdekes lehet, mert jó és érdekes tippeket oszt meg az olvasóval.
Van ám tanulság is. Egyrészt Yehuda nem nagyon hibáztatható, mert bár a Prototype-hoz vannak dokumentációk, de azok szétszórva különböző weblapokon, különböző szerzők tollából olvashatóak (egyébként több kiváló is akad, sőt, az egyik magyarul is elérhető), illetve főként a funkciók dokumentálására, s nem a lehetséges trükkökre koncentrálnak. A beépített, tömör funkciók terén a Prototype valóban puritánabbnak tűnik, ám könnyen ki is egészíthető, továbbá kisebb méretben nyújt nagyobb rugalmasságot. Ami azt illeti, szerintem mindenképp közeledni fog egymáshoz a két fejlesztés. Sam, a Prototype fejlesztője sajnos nem túl aktív közösségi téren (fejlesztői téren annál inkább), mely szintén nem feltétlenül használ a fejlődésnek.
Részemről mind a két rendszert használtam, s jelen állás szerint a Prototype mellett teszem le a voksom, mivel bár kevésbé tömör programokat írhatunk segítségével, de gyors és egyértelmű a működése. Sajnos a JQuery egyelőre teljesítmény problémákkal küzd (pont az előnyeiből származik a hátránya). A JQuery-ből azonban ígérik az 1.0-s verziót, mely állítólag gyorsabb és kevésbé hibás is lesz - meglátjuk, lehet, hogy addig a Prototype is sokat fog fejlődni.
És bár ez a megjegyzés a Prototype-JQuery vitáról szól, ne feledjük el, hogy van jópár JavaScript rutinkönyvtár már, melyek helyzettől és alkalmazástól függően szintén számításba jöhetnek, ha aktív felületek fejlesztésére adjuk a fejünket.
Justin Palmer válasza
A jó, magyarul is doksit linkelhetnéd!
Erre gondoltam
(google prototype tutorial -> legördülőből hungarian kiválasztása)
Főként referncia, az 1.4-es prototype-ról szól, de szerintem egész jó. Mondjuk még mindig sajnos az a legjobb, ha a forrását olvassa át az ember, bár ennek megvan az az előnye, hogy rengeteget lehet belőle tanulni.
Fejlesztői jegyzet a prototype.js használatához
http://prototype.rajmi.hu/prototype.js.hu.html
ugyan nem magyar
http://www.snook.ca/archives/000531.php
háttérnek :)
jquery és prototype - csak ne vallásháború legyen
Itt, a Weblaboron is sok értékes gondolatot kaptam már Felhőtől és toxintól egy másik téma kapcsán, így különösen érdekes volt most mások véleményét olvasni.
Szerintem jelenleg a prototype időelőnyben van. A jQuery-n érezni, hogy még nem egészen kiforrott, több probléma is akad vele: például ilyen a linkelt cikk hozzászólásai közt említett hibakezelés hiánya, vagy pl. a sebességgel én is tapasztaltam már gondokat (Ubuntu + FF), pedig nem amigával igyekszem meghódítani a világot. :)
Ugyanakkor egyszerűen beleszerettem a jQuery filozófiájába, rettentően tetszik tömörsége és kézenfekvő megközelítése.
Mivel egyenlőre nincs szükségem egyikre sem, megtehetem, hogy várakozzam. Szerintem a jQuery-nek idő kell, hogy kinőjön gyermekbetegségeiből, és irgalmatlan kényelmes lesz! Remélem. :)
Az összehasonlító cikk, s a rá érkezett válasz egyikének hangnemével sem vagyok kibékülve, érzelmi elkötelezettséget jobb nem belekeverni ilyen kérdésekbe. A verseny jót tesz, de kár ebből AMD-Intel, M$-Linux, stb. vallásháborút csinálni.
A prototype-isták :) ("you know who you are") úgysem fogják elhagyni választottjukat a győzködés hatására, másfelől meg ami működik, azt nem kell ennyire hangosan védeni.
hát mint scriptokókuszos prototájpista :)
http://weblabor.hu/forumok/temak/14838#comment-32750
kérném hogy a jQuery-re is mutassatok hasonlót :) hagy nézzem meg melyikkel lehet messzibre jutni
Ennél azért nem nehéz messzebb jutni
:)) Tudtam, hogy "you know who you are" alatt magadra fogsz ismerni. :)
Ennél azért nem nehéz messzebb jutni. ,)
Mozilla/5.0 (X11; U; Linux x86_64; en-GB; rv:1.8.0.5) Gecko/20060731 Ubuntu/dapper-security Firefox/1.5.0.5
Mindenesetre errefelé akadnak izgalmas próbálkozások.
Ismét hangsúlyoznám: nem tervezem, hogy hazai "zászlóshajója" legyek a jQuery-nek. Gyerek még, nőjön fel, aztán össze lehet ereszteni a prototype-pal. (Meg eleve nem vagyok aktivista/Che Guevara típus. ^^)
"messzebbre jutás"
Felhő
re
erre egy jó példa volt annó:
http://www.rubynoob.com/articles/2006/05/13/simple-rails-rjs-tutorial
--
közben lassan kezdem magam utolérni a http://ajaxian.com/by/topic/prototype/ feldolgozásában, pl. kimaradt egy nagyon jópofa (coool !!) window class pr-alá
http://prototype-window.xilinus.com/samples.html
érdemes ránézni,
ui: no ránéztem, azt továbbra se tudom hol tudnám használni, netvibes-t egyenlőre nem kérnek üf-elek :)) (példát nézve : http://www.sanebull.com/ )max. a skin-ezhetősége (egyes weblapokra igazítva) miatt lehet érdekes, a sima popup ablakhoz képest [think]
csak nekem rossz?
WinXP Pro SP1, FF 1.5.0.6
Ötlet?
Ne használj FF-ot!
:)
:)
http://www.ieaddons.com/default.aspx?cid=2&scid=69
stb. stb.
fontos újdonságok a cikk írásának időpontjához képest
és lőn
http://encytemedia.com/blog/articles/2006/08/30/a-flurry-of-prototype-updates
zsír :)))
már megvolt az 1.0/ ill. mától már 1.0.1 az aktuális
http://jquery.com/blog/2006/08/31/jquery-101/