ugrás a tartalomhoz

A 2003-as év a Weblabor szemszögéből

Hojtsy Gábor · 2004. Jan. 1. (Cs), 11.23
A 2003-as év a Weblabor szemszögéből
Amikor felvetődött a 2003-as év összefoglalása, illetve annak a kiemelése, hogy mégis mivel foglalkoztunk, milyen komolyabb dolgok történtek webhelyünkkel és a körülötte formálódó közösséggel, úgy gondoltam nem lesz nehéz dolgom. Tévedtem.

A PHPInfo / Weblabor oldalon a 2003-as évben több mint 570 hír jelent meg, mely arányaiban óriási jelentőségű, hiszen a PHPInfo 2001 májusi indulása óta idén jelent meg az összes hír több mint fele. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy az év elején csatlakozott a csapathoz Bártházi András és szerény személyem, valamint hogy PHPInfo és a WFSZ különböző kezdeményezéseivel a közösség más tagjait is részvételre tudtuk bírni.

Lássuk, milyen fontos események történtek velünk, mit sikerült elérni, miről adtunk hírt a 2003-as esztendőben.

A PHPInfo oldalon a január közepe azzal köszöntött be, hogy főszerkesztőnk Granc Robi felhívást tett közzé, miszerint a freephp.hu szerver alól technikai okok miatt új kiszolgálóra szeretne az oldal költözni. Ennek szerencsés következményeként sikerült január végére a Weblabor és a PHPInfo összeköltöztetése. Bártházi András szinte azonnal segítségét ajánlotta a hírezésben, magam néhány nappal később csatlakoztam. Habár a kétéves évforduló kicsit elment a szemünk előtt, végül valamelyest megkésve sajátos körintejúval köszöntöttük az olvasókat ebből az alkalomból. A megnövekedett hírmennyiség miatt folyamatosan egyre több új rovatot vezettünk be, melyek leginkább a PHP-n túlmutató általános webfejlesztési és tervezési kategóriákat fedik le. Ezen visszatekintés írásakor éppen 29 rovatunk van, melyek hűen tükrözik az oldal sokszínűségét. A PHP fókusz mellett kiterjesztett szakmai lefedés okán elengedhetetlenné vált a korábban is tervezett egyesülés, melynek során a PHPInfo a webes felületet és a felhalmozott tartalmat a Weblabor pedig a nevét és a levelezőlistákat adta hozományként.

A 2003-as év más szempontból is izgalmas volt számunkra, hiszen január hatodikán Palócz István mindannyiunk meglepetésére bejelentette, hogy PHP Konferencia lesz március 29-edikén. A kisléptékű tervekkel indult kezdeményezéshez egyre többen csatlakoztak, és végül többszáz embert vonzó rendezvényt sikerült levezényelnünk. Nagyon sokat segített ebben számos támogatónk, és minden olyan lelkes személy, akik a háttérben maradva is nagymértékben hozzájárultak a sikerhez. A rendezvénynek végül takaros weblapja lett, a meghirdetett 5k compo verseny iránt pedig nem várt mértékű érdeklődés mutatkozott, kiváló pályaművek születtek. Reményeink szerint sikerül 2004-ben is egy értékes szakmai rendezvényt adni a közösségnek. Számos érdekes tervünk van az elkövetkező évre, reméljük ezek közül sokat meg tudunk valósítani.

A konferencia "utóhatásaként" megalakult a (PHP Szakosztálynak indult, ám közben "általánosodott") NJSZT Webalkalmazások Fejlesztése Szakosztálya. A szakosztály a konferencia szervezőinek és más lelkes segítőknek köszönhetően kisebb versenyeket és találkozókat rendezett az év folyamán, valamint sok ambíciózus tervvel néz a jövő elé. Májusban előadást tartott nálunk Zak Greant és David Axmark a MySQL cég meghatározó személyiségei. Az előadásnak rendkívül jó volt a visszhangja. Július közepén meghirdettük cikk- és hírbeküldő versenyünket, mely a verseny hosszú időtartalma alatt változó sikert könyvelhetett el. Végül számos szakmailag jónak értékelhető cikk érkezett, melyeket azonban méltó körülmények között szeretnénk prezentálni, ezért jelenleg is fejlesztés alatt áll az a rendszer melyben ezeket meg tudjuk majd jelentetni. A verseny mentén rendszeres találkozóinkon a megjelentekkel kellemes hangulatú szakmai beszélgeteseken vehettünk részt, melyek a soron következő PHP konferencia ötletelőfórumaiként is funkcionáltak. Szintén a versenynek köszönhetjük, hogy egyre többen küldenek be érdekes hírekről, újdonságokról szóló beszámolókat, vagy hívják fel figyelmünket említeni érdemes oldalakra, kezdeményezésekre.

A szorosabban PHP-hez kapcsolódó híreket tekintve figyelemmel követtük a PHP.net változásait, újdonságait, a PHP kiadásokat. Különösen tekintettel voltunk a PHP 5-össel kapcsolatos minden apró információmorzsára, hiszen mostanában ez a legkeresetteb téma, ha PHP-ről van szó. Ugyanakkor olyan perspektívákat is megvillantottunk, mint a PHP fordítása a Parrot nyelvi motorra, vagy a PHP terjeszkedése a Java Systemen. Örömmel adtunk hírt a phpdothu nevű kezdeményezésről is, amely a php.hu domain alatt gyorslinkeket ad a különböző oldalakat napi szinten látogatóknak.

A PHP kiterjeszthetőség hírei közül kiemelkedően foglalkoztunk a PHP beágyazását lehetővé tevő eszközökkel, melyekkel Delphiben, PostgreSQLben vagy Mozillában is használhatjuk a PHP-t külön webszerver nélkül. Külön rovatot szentelünk a PHP-GTK híreinek, de említettük a wxWindows kiterjesztést is, mely keresztplatformos asztali alkalmazások fejlesztését teszi lehetővé PHP-ben. Mind a parancssoros, mind az ablakozós PHP programozáshoz hasznos az önállóan futtatható állományok készítésének lehetősége, a webes felhasználásnál pedig a különböző enkóderek és gyorsítók lehetnek hasznosak, melyekről rendszeresen hírt adtunk.

Szemünket nem csak a PHP-n tartottuk, a Perl, a .NET, a Macromedia Flash és a Java világából is hoztunk újdonságokat, hírt adtunk rendezvényekről.

Jelentős mértékben lefedett témáink közé emelkedett a webes felületek kialakításának kérdése, a megfelelő színek kiválasztásától kezdve az elérhető és szabványos webhely kialakításán és a látványos DHTML felületek megoldásain keresztül az érdekes tippekig. A felületekkel kapcsolatos híreink meglátásom szerint kész kincsesbányát alkotnak, és ezt a külön rovatba rendezéssel sikerült karnyújtásnyira tenni olvasóink elé. A W3C magyar iroda és más neves szervezetek által rendezett tizenkettedik WWW világkonferencia is hazánkban került megrendezésre májusban, melyen a legnevesebb szakemberek tartottak előadásokat az aktuális kutatási témákról, fejlődési irányokról. Erről a belépési díjak "hazai pénztrácáktól távol állása" miatt sajnos lemaradtunk.

Az írásaink között megnövekedett kliens oldali felületekkel foglalkozó darabok számából egyenesen következett, hogy a megjelenítő böngészőkkel is többet foglalkozzunk. Miközben több Internet Explorer egymás melletti futtattásához is adtunk tippeket, és a MyIE2 felturbózó programra is felhívtuk olvasóink figyelmét, nem mehettünk el amellett a tény mellett, hogy a Microsoft böngészője technológiailag idejétmúlt, és hogy gyakorlatilag minden más böngésző jobb szabvány támogatással bír. Nem feledkeztünk meg az alternatív kliens felületekről sem, mint a WebTVk és a mobil böngészők.

Mivel a webfejlesztők sokszor kész megoldások keresésére szorulnak, a keresőmotorok változásai pedig kialakult oldal-optimalizálási szokásaik eredményességét hirtelen jelentősen befolyásolhatják, fókuszban tartottuk a keresők fejlesztéseit, újdonságait, különös tekintettel a már közműnek számító Google keresőre.

Nem mehettünk el a webet alapjaiban érintő Eolas-ügy mellett sem, mely más jogi kérdésekkel végül egy teljesen új rovatot is kivívott magának. Az Eolas szabadalom kérdése a World Wide Web Consortiumot is komolyan érintette, a Microsoft pedig böngészőjének újabb verzióját adta ki a bírósági döntés hatására.

A fentieken túl számos érdekes és reményeink szerint hasznos hírrel szolgáltunk az év során a használható fejlesztőeszközök újabb kiadásaival kapcsolatban, a kész PHP kódkönyvtárak újdonságait illetően, a felmerülő biztonsági kérdéseket tekintve, a különböző adatbázis termékeket górcső alá véve, és így tovább. Gyakorlatilag lehetetlen egy teljesen korrekt összefoglalást adni ezekről, ezért a fentiek csak a leginkább megmaradt részletei a teljes évnek, és nem feltétlenül reprezentatívak. Arra buzdítanék minden kedves olvasót, hogy hozzám hasonlóan nézzen kicsit végig korábbi híreinken, hiszen minden bizonnyal voltak olyan témák melyek esetleg akkor még nem tűntek hasznosnak, ám egy időközben elkezdett új projektben éppen az ott szereplő tippekre lehet szükség. Segítségre lehet ebben a keresőszolgáltatásunk is.

Sajnos nem alakult minden olyan rózsásan, mint ahogyan szerettük volna. Több kísérletünk is kudarcba fulladt a PHP dokumentáció fordításának újraindítását illetően, így a magyar dokumentáció jelenleg "élőhalott" állapotban van, azaz elérhető, de már régóta nem változik, nem frissül. Igencsak fogós kérdésnek bizonyult a fordításba emberi erő bevonásának problémája, s bár láthatóan megvan az igény a frissített, a legfontosabb témákat magyarul tárgyaló leírásra, nem sikerült a másik oldalon a fordító erőt megteremteni.

Reméljük, hogy az elmúlt évben sikerült hasznos információkkal ellátni az olvasókat, és nem csak a "humoros betéteink" miatt tértek vissza időről időre. Reméljük az elkövetkező évben is megtartják / megtartjátok ezt a jó szokást.

Boldog új évet kívánunk!
 
Hojtsy Gábor arcképe
Hojtsy Gábor
A Weblabor szerkesztője, mérnök informatikus. Több nemzetközi webfejlesztéssel és tartalomkezeléssel foglalkozó konferencián adott már elő, a hazai Web és Drupal konferenciák egyik szervezője. Szabadidejében legszívesebben amatőr színjátszással és énekléssel foglalkozik. Meggyőződése, hogy a pirospöttyös az igazi.