PHP Konferencia 2004
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Webalkalmazások Fejlesztése Szakosztálya 2004. március 27-n (szombaton) megrendezi a Második Magyarországi PHP Konferenciát. Az előző évi rendezvény sikerei és a látogatók észrevételei alapján idén tovább kívánjuk gazdagítani a szakmai tartalmat, még több lehetőséget adva a látogatóknak, hogy megtalálják az őket valóban érdeklő újdonságokat, ötleteket.
A felkért előadók mellett keresünk olyanokat, akik
Szívesen fogadjuk előadók jelentkezését! A mai naptól információs levelünkre is fel lehet iratkozni, melyben rendszeres időközönként a legújabb információkkal látjuk el az érdeklődőket!
Weblapunk továbbra is a megszokott címen érhető el: http://www.phpconf.hu
■ A felkért előadók mellett keresünk olyanokat, akik
- komoly tapasztalattal rendelkeznek és szívesen megosztanák tudásukat, tapasztalataikat másokkal,
- lelkes amatőrként egy-egy részterület jó ismerői és erről minket is meg tudnak győzni,
- bemutatnák PHP-s kezdeményezéseiket, beszélnének megoldásaikról.