ugrás a tartalomhoz

Amikor két ember elhatároz valamit

Hojtsy Gábor · 2003. Nov. 1. (Szo), 10.47
A PHP 3 úgy született, hogy Zeev Suraski és Andi Gutmans úgy döntött, hogy a PHP 2-t újra kell írni. Ekkor született meg a Zend engine alapja, mely a PHP 4-el fejlődött ki igazán, és a PHP 5-össel terebélyesedik tovább.

Most éppen Sterling Hughes és Thies Arntzen határozott el valamit, mégpedig, hogy a Parrot virtuális géphez illesztik a PHP-t. A Parrot, mely a Perl 6 tervezett virtuális gépe lesz rengeteg ígéretet tartogat a PHP számára is.

A Sterling által elérhetővé tett PHP-Con fóliák (PDF) tanulsága szerint amellett, hogy megnyugtatják az érdeklődőket, hogy nem egy új PHP verziót fejlesztenek, és nem is egy másik ágat indítanak el, a kilátások nagyon ígéretesek. A PHP nyelvi elemeinek nagyrészét kezelni képes Parrot fordítót már elkészítették, mely sokkal jobban teljesít mint a jelenlegi PHP a Zend motorrral.

A Parrot ugyan még nem egy stabil rendszer, jobban fogalmazva "mozgó célpont", de már most azzal az igérettel kecsegtet, hogy a PHP és Perl nyelveket egy .NET-szerű ernyő alá hozza, tekintve, hogy a Parrot kód lenne ezen nyelvek közös kódja. Lehetővé válna kész Perl kódok azonnali felhasználása PHP-ben, és ezzel megnyílna az út a teljes CPAN könyvtár felhasználására (melyre a Perl használók méltán büszkék). Ráadásul a PHP ezzel rögtön teljes szál támogatást kapna és Unicode kezelési képességekkel lenne felruházva.

Sterling és Thies céljai közé tartozik, hogy a fordító után akár egy kompatibilitási felületet is készítsenek a meglévő kiterjesztések számára, hogy pl. a GD kiterjesztés használatáról se kelljen lemondani. A fóliák természetesen a hátrányokat is említik, például azt, hogy a Parrot fordítóval nem lesznek képesek a Zend kiterjesztéseket támogatni (pl. forráskód kódolókat).

A kód optimalizálás kapcsán John Lim is foglalkozott az APC és APD programokkal, és az APC-vel kapcsolatban kénytelen volt megjegyezni, hogy a Zend Engine mennyire a Zend Technologies cég kezei alá készült, azaz beépített optimalizálás és gyorsítótárazás helyett kereskedelmi megoldásokat kínál erre a célra. Persze megadták a lehetőséget nyílt forráskódú alternatívák használatára is.

Hogy mindezek hogyan kapcsolódnak ide? Nos John fenti megjegyzését tekintve érdekes, hogy egy újabb víziójában azt látja, hogy a Parrot alapú PHP lesz a PHP 6-os kiadása. Félretéve azt, hogy a Zend Engine a múlttá lenne, az Zend cég termékeinek jó része is feleslegesség válna... Ezért arra szerintem mérget vehetünk, hogy 2006-ban nem lesz Parrot alapú PHP 6-os (ahogy John jósolja). Abban viszont biztosak lehetünk, hogy valami okosat fognak kitalálni a Zendnél, hiszen a Parrot alapú fordító "belső versenyhelyzetet" teremthet.