ugrás a tartalomhoz

Archívum - 2005 - Blog bejegyzés

március 8

Megújult a Weblabor, bővítettük szolgáltatásaink körét!

Hojtsy Gábor · 2005. Már. 8. (K), 18.00
Néhány hónapja kísérleteztünk a Weblabor megújításával, apró lépésekben kialakítva azt az új webhelyet, amit most már látogatóink is megcsodálhatnak. Úgy gondoltuk, hogy értékes tartalmaink megérdemelnek egy olyan modern megjelenítést, ami jobban hangsúlyozza a tartalmak súlyát, és egyben szakít a Nuke alapú warez webhely megjelenéssel, ami miatt több kritikát kaptunk. A webhely Drupal motorját a 4.4-es kiadásról egyből 4.6-osra frissítettük, és időközben néhány új szolgáltatást is bevezettünk.

Pearified - első a PEAR csatornák között

Hojtsy Gábor · 2005. Már. 8. (K), 00.55
Nemrég adtunk hírt arról, hogy a PEAR közelgő 1.4-es verziójának egyik legnagyobb újdonsága a csatornák bevezetése lesz, mely lehetővé teszi, hogy több csomag forrást is beillesszünk a PEAR kezelő listájába, és így akár saját szerverünket is üzemeltethessük, belső fejlesztésű csomagok terjesztésére. A frissen indult Pearified célja, hogy meglévő, jól ismert projekteket tegyen elérhetővé PEAR csomag formában.

ABAKUSZ 2005 szoftverfejlesztő és tehetségkutató verseny

Baranyai László · 2005. Már. 8. (K), 00.29
A Gábor Dénes Főiskola számítógépes programozói és program tesztelői versenyt hirdet. A verseny célkitűzése a hallgatók probléma- és feladatmegoldási, valamint dokumentálási képességeinek felmérése és javítása a szoftverfejlesztés és a szoftvertesztelés területén. A verseny alapkoncepciója a nyílt dokumentáció és forráskód. Célunk, hogy a beadott munkák a tanulás szolgálatában álljanak, és az elbírálás igazságos legyen. A helyezett versenyző számára komoly reklám lehet munkájának közzététele.

március 7

May 1st CSS Reboot

Hojtsy Gábor · 2005. Már. 6. (V), 22.14
Tavaly hírt adtunk a May 1st Reboot kezdeményezésről, mely arra ösztönzi a webhely tulajdonosokat, hogy megújítsák honlapjaikat és egységesen május elsejével lépjenek új webes arcukkal a nagyközönség elé. Ez a kezdeményezés tehát serkenti az innovációt, és a változatosságot. Egyesek szerint azonban célszerűbb lenne olyan keretek között meghirdetni a nagy napot, hogy ne a Flash alapú webhelyek uralják az újraalkotók listáját. Így született a May 1st CSS Reboot.

március 2

10 éves a Yahoo!

Bártházi András · 2005. Már. 2. (Sze), 10.36
"Melyik az a webes óriás, melyet két stanfordi fiatal indított egy egyszerű keresőként, egy hülye névvel és az egyik legnagyobb internetes céggé vált? Nem, nem talált, próbálkozz újra." A helyes válasz a Yahoo!, mely most érte el a 10 éves kort.

március 1

Megjelent a PEAR::DB 1.7-es változata

sajt · 2005. Már. 1. (K), 13.53
A mai napon kijött az egyik legnépszerűbb adatbázis réteg a PEAR::DB 1.7-es változatszámú kiadása, s röviddel utána egy javító 1.7.1-es kiadás is. Az új verzióban elsősorban hibajavítások, illetve újabb hibakezelési konstansok vannak.

február 27

Megjelent a Zend Studio 4.0

Kelemen Zádor · 2005. Feb. 27. (V), 20.08
Megjelent a Zend Studio, professzionális PHP fejlesztői környezet legújabb, 4.0-ás változata, melyet a Zend hivatalos honlapjáról regisztráció után tölthetünk le. A Zend-től már megszokottan ezzel egy időben e-mailben kapunk egy „evaluation” kódot, mely segítségével teljes funkcionalitásában 30 napig használhatjuk. Zárójelben megjegyzem, a Zend Company és a „Zend Engine” megálmodóinak neve nem véletlenül hasonlít megszólalásig egymásra.

február 25

Verseny hosszabbítás és helyzetjelentés III.

Bártházi András · 2005. Feb. 25. (P), 16.04
Versenyünk közeledik a végéhez, s elérkeztünk utolsó beszámolónkhoz is. A versenyt az eredetileg kiírthoz képest ezúton egy héttel meghosszabbítjuk, az utolsó anyagokat március 6., 23:59-ig várjuk. Versenyzőink pontszáma az elmúlt időszak alatt folyamatosan gyarapodott, így az első három helyezett 248, 194 és 140 ponttal rendelkezik, míg a tizedik versenyzőnk 34 pontot tudhat magáénak.

Megjelent a Firefox 1.0.1 verziója

Bártházi András · 2005. Feb. 25. (P), 12.00
Megjelent a Firefox 1.0.1-es hibajavító változata. Ez a változat számos olyan biztonsági és egyéb javítással (memóriaproblémák) szolgál, mely miatt a frissítés erősen ajánlott. Az alábbiakban összefoglaljuk, hogy melyek e verzió legfontosabb újdonságai.

február 24

Mozilla Alapítvány - AOL megállapodás

Bártházi András · 2005. Feb. 24. (Cs), 20.48
A Mozilla Alapítvány és az AOL megállapodott, hogy a hányattatott sorsú Netscape DevEdge fejlesztői portál tartalmát ezentúl a Mozilla Alapítvány kezelheti - jelentette be Mitchell Baker, az Alapítvány elnöke. A megállapodás keretében megjelentethetik saját szervereiken, módosíthatják és új dokumentumokkal egészíthetik ki az egyébként is tartalmas DevEdge oldalakat.