ugrás a tartalomhoz

Verseny hosszabbítás és helyzetjelentés III.

Bártházi András · 2005. Feb. 25. (P), 16.04
Versenyünk közeledik a végéhez, s elérkeztünk utolsó beszámolónkhoz is. A versenyt az eredetileg kiírthoz képest ezúton egy héttel meghosszabbítjuk, az utolsó anyagokat március 6., 23:59-ig várjuk. Versenyzőink pontszáma az elmúlt időszak alatt folyamatosan gyarapodott, így az első három helyezett 248, 194 és 140 ponttal rendelkezik, míg a tizedik versenyzőnk 34 pontot tudhat magáénak.

A verseny közeledtével az első három helyezett közé kerülni egyre nehezebb, egyre inkább csak nagyobb anyagokkal (cikk, FAQ anyag) lesz lehetséges. Különdíjaink ellenére eddig nem érkezett be hozzánk FAQ összeállítás, így a legtöbb előnnyel kecsegtető pontszerző tevékenységnek jelen pillanatban ez tűnik (természetesen szívesen fogadunk bármilyen anyagot!). Az eddigi résztvevőknek köszönjük a beküldéseket!

Egy másik bejelentés a verseny egy hetes meghosszabbítása mellett, hogy az eredményhirdetésre és a díjak átadására a PHP Konferencián fog sor kerülni, március 12-n, 17 órakor. Az eredményhirdetésen nem kötelező a megjelenés, a versenyzőkkel emailben is fel fogjuk venni a kapcsolatot, illetve a kézzel fogható ajándékokat postán is el tudjuk juttatni hozzájuk.

További jó versenyzést kívánok szerkesztőségünk nevében!