ugrás a tartalomhoz

Archívum - Szep 2008 - Fórum téma

szeptember 20

weblabor redizájn, eszi-nem eszi

winston · 2008. Szep. 20. (Szo), 15.51
az imént klikkelek wl-re, hogy hátha van valami érdekes thread, és eléggé meglepődve láttam, hogy új design van. ami az igazat illeti, elég régi volt már az előző, szóval rosszat nem tett neki, de mégis megilletődtem. Főleg ezen a blogos feelingen. nos, nyilván még valamelyest béta, de gondoltam megosztom az első benyomásom, meg ez a téma jó lesz arra is, hogy mások is megosszák. tehát:

- nagyok a betűk, most is ahogy gépelek, elég kevés fér ki egy sorba
- a fő tartalomban kevés a hely, főleg a régi threades fórumnak, nagyon összenyomja a két jobboldali blokk
- zavaró, hogy nincs kiírva az aktív témáknál a válasszám, mert abból szoktam tudni, van e új, meg kell e nézzem (bár gondolom most a színek akarnak hasonlót jelezni, de nem tudom, lehet hogy az csak visited link színezés)
- meg sikerült tagokat listázni, ami régen úgy volt, hogy ne lehessen, különböző okokból

a negatívumokról elsőre ennyi, teljességgel építő szándékkal, hisz sokan vagyunk, akik nap mint nap nézik az oldalt, és jó, ha minél jobb érzés kezelni. ami pedig pozitív, azt az ember annyira nem szokta kiemelni, mindenesetre jó, a törekvés is nagyon tetszik, meg hogy a szerkesztőknek volt ideje, és ahogy hallom, még drupal is cserélődött. szóval részemtől köszönöm az igyekvést, és gondolom a többiek is örülnek :) szép napot. kiváncsi vagyok a többiek véleményére :)
 

RSS

GabeszNo.1 · 2008. Szep. 20. (Szo), 10.19
Sziasztok

Egy recept oldalon rss segítségével jelenítek meg friss recepteket, úgy 10 darabot, hozzávalókkal és elkészítéssel együtt.
A php-t csak most kezdtem el tanulni igy még nem igazán van rálátásom a megoldásokra.... még :)
Az RSS-ből szeretném kiolvasni csak a <title>RECEPT NEVE</title> részt, hogy felsorolhassam a napi friss recepteket.
Nektek valószínű 5 perc a megoldás :)
Előre is Thanks!
Gabesz
 

szeptember 20

Joomla formázás

konda · 2008. Szep. 19. (P), 22.44
Hello! Valaki meg tudná mondani hogy-hogyan tudok bal és/vagy jobb oldalra modulokat létrehozni joomla rendszerben? Nem találom a GYIK-ban sem a választ...
 

PHP webshopban törlés

DarkRaptor · 2008. Szep. 19. (P), 19.30
Sziasztok!

azt szeretném csinálni, hogy amit felveszek a kosárba terméket, azt ki is lehessen törölni. A törlés működik ugyan, de utána teljesen bekattan a szkript. Hogyan kéne ezt módosítani?

[colorer=css]
<html>
<body>

A kosarad tartalma: <br>

<?php

session_start();

if (isset($_POST['id'])) {

if (@array_key_exists($_POST['id'], $_SESSION['kosar'])) {
$_SESSION['kosar'][$_POST['id']]['darab'] += $_POST['darab'];
}

else {
$_SESSION['kosar'][$_POST['id']]['termek'] = $_POST['termek'];
$_SESSION['kosar'][$_POST['id']]['darab'] = $_POST['darab'];
}

if (!isset($_GET["termekkod"])) {
foreach ($_SESSION['kosar'] as $key => $val) {
echo $_SESSION['kosar'][$key]['termek'] ." : ".$_SESSION['kosar'][$key]['darab']."&nbsp;<a href='webshop.php?termekkod=".$key."'>töröl</a>".$key."<br>";
}
}

}


if (isset($_POST['urit'])) {
unset($_SESSION['kosar']);
}


if (isset($_GET["termekkod"])) {
$termekkod = (int)$_GET["termekkod"];

if (array_key_exists($termekkod, $_SESSION['kosar'])) {
unset($_SESSION['kosar'][$termekkod]);
}

foreach ($_SESSION['kosar'] as $key => $val) {
echo $_SESSION['kosar'][$key]['termek'] ." : ".$_SESSION['kosar'][$key]['darab']."&nbsp;<a href='webshop.php?termekkod=".$key."'>töröl</a>".$key."<br>";
}
}


?>

<br>

<form method='post'>
<input type='hidden' name='id' value='1'>
<input type='hidden' name='termek' value='polo'>
<input type='text' name='darab' value='1' maxLength=1 size=1>
<input type='submit' value='Kosárba'>
</form><br><br>
<form method='post'>
<input type='hidden' name='id' value='2'>
<input type='hidden' name='termek' value='kiskutya'>
<input type='text' name='darab' value='1' maxLength=1 size=1>
<input type='submit' value='Kosárba'>
</form><br><br>
<form method='post'>
<input type='hidden' name='id' value='3'>
<input type='hidden' name='termek' value='router'>

Táblázat helyett...?

Joles · 2008. Szep. 19. (P), 12.22
Üdv!


Egy olyan problémám lenne, hogy van egy betűméret növelő scriptem, viszont a táblázatban lévő szöveget nem hajlandó megváltoztatni, csak ami simán a body részben található! Ez miért lehet? Esetleg ötlet, hogy a táblázat helyett mit lehetne használni?


Köszi előre is!
 

Adott időszakban lelassul a gép SOS

Dzsozef · 2008. Szep. 19. (P), 11.34
A szerver gép egész nap megfelelően működik, majd este 18-22 órág folyamatossan lelassul, majd ezután folyamatosan beindul. Az illető neves cég azt mondta levizsgálta a vonalat és mindent rendben talált részéről.
Ergo a hiba a szerverbe van illetve a mi felőlünk keresendő.

Mi oldalunkról azért nem értjük, mi lehet a hiba, mert napközbeni és esti látogatottság, leterheltség között gyakorlati különbség nincs.
Miközbe az oldal betöltés nappal max3-4 sec., addig este 20-40sec.
Ez nagyon drasztikusan lassúságú. Érthetetlen, ha semmi nem változik semmiben, akkor mitől változik a sebesség??,

Milyen hiba lehet a szerverünknek ami napközben szépen megy, az emlitett esti időszakban egyszerüen leáll.

Mit lehet és hogyan megnézni, esetleg kivülről valaki folyamatos lekérést végez? amit nem látunk, vagy virus? amit nem észlelünk, de ezek nappal is lennének, vagy...???
Nagyon hálássan megköszönném a segítséget.

Adatok:
Linux Debian, Apache, Mysql, php
Gép Intel szerver, proc. Intel core 2,33 duo, 4Gb Ram,
sávszél: 100Mbs
tarskereso.mediatop.hu

Majdnem minden kivánságát telejsítem, aki segít rávezetni, a megoldásra.
Köszönettel várom a megoldás írányú válaszokat.
 

szeptember 18

PHP OOP: Adatbazis kezelese

zoliky · 2008. Szep. 18. (Cs), 21.59
Szeretnek letrehozni egy osztalyt amely segithet, hogy konyebben tudjam kezelni a mySQL es a PostgreSQL adatbazisokat.

A PHP szkriptem rendelkezik egy "config.php" fajlal, amelyben meg tudom hatarozni az adatbazis tipusat, a felhasznalo nevet, jelszavat, stb... szoval minden ami az SQL connect-hez szukseges.

Gondolom, hogy az osztaly be kell olvasa a fajlot, ugye ? Es az oszes adatokat at kell adjam az osztalyban talalhato valtozoknak ? Itt a kod, valahogy igy kepzeltem el:
<?php
class Database {
    private $dbType;
    private $host;
    private $user;
    private $password;
    private $database;
    
    private function __contruct() {
        require('./config/config.php');
        $this->dbType = $databaseType; // a databaseType valtozo a config.php fajlbol van
    }
}
?>
Letezi egy szebb megoldas ? Jol jonne par tanacs, elege kezdo vagyok OOP teren. KOszonom!
 

szerver futtatás 1 gombbal

Tanul0 · 2008. Szep. 18. (Cs), 15.15
Sziasztok!
Nemrégiben vettünk pár haverommal egy szerógépet, mert meguntuk a kiszolgáltatottságot, és a függést a szolgáltatókkal szemben. Nos szeretnénk pár Játék szervert futtatni, de mindaddig nem tudjuk, amíg nem csinálunk egy webadmin felületet. Nekem egy indító script érdekelne, azaz start és stop (ezek már kész vannak) fájlt hogyan tudom futtatni php scriptel linux alatt (2 gombbal). Nem nagyon értek hozzá, még nagyon kezdő vagyok. Előre is köszönöm a segítségeteket.
 

POST tömb

corky · 2008. Szep. 18. (Cs), 13.40
Sziasztok!

Nem tud valaki valamilyen jó kis megoldást arra, hogy amikor továbblépek a következő oldalra a POST tömböm ne haljon meg és a következő lap ugyanúgy elérje az értékeit?
Vagy úgy is jó lenne, ha tudnátok írni nekem egy szkriptet, ami továbbítja az értékeket, amikor elhagyom az oldalt.
Próbálkoztam írni hozzá egy form-ot, ami rejtve elküldi az értékeket, de az azért nem jó, mert az oldalamról nem a submit gomb megnyomásával akarok továbblépni!

Légyszi tanácsoljatok vmit!
Előre is köszi!!!
PEti
 

szeptember 17

mysqli_free_result()

szabo.b.gabor · 2008. Szep. 17. (Sze), 21.00
Sziasztok!

a php manualban ez található:
Note: You should always free your result with mysqli_free_result(), when your result object is not needed anymore.


kérdésem az volna, hogy ha én ezt a lépést kihagyom, de ugyanabba a változóba beleteszek egy másik mysqli_result-ot, azzal pazarlok-é memóriát, vagy sem? tud-e erről valaki valamit?

köszönöm szépen,
gábor