ugrás a tartalomhoz

Archívum - Aug 2005 - Fórum téma

augusztus 30

Egy szám és két választott űrlapmező feldolgozása PHP-vel

millye · 2005. Aug. 30. (K), 15.41
Üdvözlök mindenkit!

Azt szeretném megtudni, hogy miként lehet HTML FORM -ból PHP val átvenni az adatokat, azokat feldolgozni és ujra felhasználni.
Pontosabban: atvenni egy szamot és két (előre meghatározott) sztringet, majd kiirni az eredményt.
Például: A FORM-ból bekérni a következő adatokat
- egy tetszőleges szám,
- alma vagy körte vagy banán, (ezek közül egy)
- szék, asztal, ablak, ajtó (ezek közül egy)
illetve ezeket az adatokat eltárolni változókban stb.

Előre is köszöm!

Millye László
 

Kameravezérlő program indítása PHP/Flash -ből

atteee · 2005. Aug. 30. (K), 13.54
Seeya!
Érettségi munkámra készülök és egy kamera interneten keresztüli vezérlését tűztem ki célomul. A "Project" egyelőre ott tart, hogy a kamera motorját irányítom tudom. /jobbra, balra, fel, le/ A motor vezérléséhez szükséges programot(-kat) assemblyben írtam, a mozgásokat minden irányban egy program hajtja végre, majd 3 sec. idő elteltével a program befejeződik. /ezalatt a kamera 20°-os szögben tér el/ A kamera képét flashben jelenítem meg. A gond ott van, hogy hogyan indítsam el a szerveren levő programokat, amik a kamera mozgását vezérlik????
Segítségre lenne szükségem... Sajnos nem értek szerver alapi programozáshoz... Valamilyen PHP scriptre gondoltam, amit egy gombra írnék de valójában fogalmam sincs, hogy képes-e a PHP ilyesmire...


e-mail címem: atteee##kukac##gmail.com
ICQ: 223100191
MSN: atteee1010##kukac##msn.com
-ötleteket, javaslatokat, scripteket izgatottan várom. :)
előre is köcce a segítséget!

Atteeeeeeeeeee
 

augusztus 29

Textarea alapértékének helyes beállítása

molnigee · 2005. Aug. 29. (H), 21.14
Üdv!

Az lenne a gondom hogy egy input mező value értékét szeretném megadni, az érték egy sqlből lekérdezett szöveg! A szöveg tartalmaz idézőjeleket!

Tehát konkrétan ez a szöveg pl amit sqlből kapok meg :
$row_hir[3]="itt egy link <a href=""></a>"

a php pedig :
print("<textarea name=hir cols=60 rows=20 value=\"$row_hir[3]\"></textarea>");

Na most gondolom az idézőjelek kavarnak be, mivel a szövegnek csak a vége jelenik meg mindig!
Próbáltam már pár függvényt amik az idézőjelekkel babrálnak, per jelet raknak elé, de mindig ugyanaz volt!
Mi erre a megoldás?

Előre is köszi!
 

Adatbázis mező hosszát miért érdemes korlátozni?

Anonymous · 2005. Aug. 29. (H), 18.30
Multkorában gondolkodtam el arról, miért is kell megadnom egy VARCHAR adat hosszát, ha az mindentől függetlenül adathossz+2 byte hosszúságú. Csak felesleges korlátozást látok abban, ha mondjuk egy email cím tárolásra szolgáló mezőt VARCHAR(50)-re veszek.

Ugyanez ma az INT-tel kapcsolatban jött elő. Elvileg 7 és 9 között lenne értelmes megadni a hosszat, hiszen ez alatt és felett más típust célszerű választani a byte hossz miatt. De miért szűkíteném mondjuk 8 jegyűre a lehetőségemet, ha az ábrázolt 4 byte-on részben 10 jegyű számokat is ábrázolhatok, adattöbblet nélkül.

Úgy látom tehát, hogy egyes adattípusok esetén a hossz megadása felesleges tautológia - vagy mégsem?
 

Doctype váltásra szétesik az oldal

Anonymous · 2005. Aug. 29. (H), 15.26
Haligali!
Mostanság határoztam el, hogy "szépen" szeretnék egy html oldtalt összerakni.

Külső Css-el megcsináltam az oldal szerkezetét: egész jó lett. Rendben működik 3 féle böngészővel is.

Elkezdtem használgatni php szkripteket, javascr.-et is.

Ezek után vettem észre, hogy hiányzik a legelső sorban mindig látható:
<!DOCTYPE HTML PUBLIC "-//W3C//DTD HTML 4.0 Transitional//EN">
Miután ezt beillesztettem, az egész oldal szanaszét esett :))
Ez miért történhetett? (valami magyar nyelvű link is akár hasznos lenne, ami leírja, hogy pontosan hogy működik ez, mikből áll, stb..)

Előre is köszi!!

u.i: lécci azok ne írjanak, akik be akarják bizonyítani, hogy hülye vagyok! Köszi :)
 

Ikon és tartalom relatív pozicionálása CSS-sel

monghuz · 2005. Aug. 29. (H), 14.26
Hali!

A gondom az lenne, hogy csináltam egy kis hírmegjelenítő modult, aminek ilyen lekerekített oldalú keretet gondoltam, táblázattal nem szeretném megoldani, igy neki áltam CSS osztályokkal felépíteni valahogy igy nézne ki:

+-----------------------------+
|cim           |        dátum |
+-----------------------------+
|taltalom....        +-----+  |
|                    |ikon |  |
|                    +-----+  |
+-----------------------------+
|lekerekítés                  |
+-----------------------------+
a gond az, hogy a lekerekítés DIV alja az ikon DIV aljával van egy vonalban... valamiért az ikon DIV-hez képest igazítja magát és nem a fő keret DIV-hez..

Szöveg cseréje linkre kattintva

mobal · 2005. Aug. 29. (H), 12.39
Ez előző témában köszönöm szépen a segítséget, de egy újabb problémába ütköztem. Van egy html dokumentum és azon vannak linkek. Azt valahogy meg lehet oldani ,hogy a dokumentumban egy linkre kattintva az alatta levő táblázatban a szöveg cserélődjön? Mindezt 1 html dokumentumban. Tudom PHPban meg lehet oldani de ahhoz nem értek ergó mindenképpen htmlbe kéne. Valami javascript létezik vagy megoldá erre? Köszi!
 

Letöltő kód lefutásáig nem lehet csinálni semmit

Anonymous · 2005. Aug. 29. (H), 12.30
Hali!

Miután elolvastam a cikket, megírtam a 'saját' letöltő kódomat:

$disposition="attachment";
$mimeType="application/octet-stream";
$eleres="/letoltes/$fajlnev";

if (isset($_SERVER["HTTPS"]))
{
   header("Pragma: ");
}

header("Content-Type: $mimeType");
header("Content-Disposition:$disposition; header("Content-Disposition:$disposition;filename=\"".trim(htmlentities($fajlnev))."\"");
header("Content-Description: ".trim(htmlentities($fajlnev)));
header("Content-Length: ".(string)(filesize($eleres)));
header("Connection: close");
$bufferSize = 5120;
$fajl=fopen($eleres,"rb");

while(!feof($fajl))
{
   echo fread($fajl, $bufferSize);
   usleep(100000);
}

fclose($fajl);


Jól működik meg minden, csak az a baj, hogy amíg egy fájl nem töltődik le (vagy amíg a letöltést nem szakítják meg), addig hiába klikkel bárhova az oldalon, nem hajtódik végre (gondolom azért, mert még a letöltő kód nem hajtódott végre), csak azután miután a letöltésnek vége.

Szóval, lehet ezt valahogyan orvosolni?
 

augusztus 28

Felbontás szerint változó háttérkép

mobal · 2005. Aug. 28. (V), 17.40
Sziasztok! segítség kéne. Van egy munkám és egy olyan szkriptre lenne szükségem ami a felbontás szeriint változtatja a háttérkpet. tehát 800*600 egy kép 1024*768 még 1 kép stb. na abból adjatok eggyet mert a javascripthez nemnagyon értek. köszi!
 

augusztus 27

Eladó használt könyvek

rőt pajesz · 2005. Aug. 27. (Szo), 16.05
Friss-ropogós (értsd vadiúj) Colin Moock: Actionscript for Flash MX (second edition) könyv eladó 9000 Forintért.

Eladók továbbá alig használt (megkímélt) állapotban a következők is:

Bócz - Szász: A világháló lehetőségei (JS 1.2, HTML4), 2002, Computerbooks - 1500 Ft
László József: Dinamikus Weboldalak, CGI programozás Windows és Linux rendszereken (Apache, PHP, MySql, C, Perl), Computerbooks, 2002 - 3900 Ft
Peter Norton: A hálózati biztonság alapjairól, Kiskapu, 2000 - 2000 Ft
Richard Petersen: Linux Teljes Referencia, Bp. Panem Kiadó 2001 (régi linux disztrib CD-k nélkül) - 5000 Ft.

A könyvek átvehetők Budapesten.