ugrás a tartalomhoz

Archívum - Jún 4, 2005 - Blog bejegyzés

Internet Explorer memória problémák detektálása

Hojtsy Gábor · 2005. Jún. 4. (Szo), 13.51
Ha nem elég körültekintően készítjük el Javascript kódunkat, akkor az bizony memória lyukakat eredményezhet, azaz terveinkkel ellentétben jelentősen több memóriát foglalhat a szkriptünk, mely rossz esetben az oldalt elhagyva sem szabadul majd fel. Joel Webber készített a napokban az MFC böngésző kontrollját felhasználva egy kis alkalmazást, amivel ellenőrizhetjük, hogy weblapjaink mennyi memóriát esznek meg, és közvetlenül láthatóvá tehetjük, hogy mennyi memória nem kerül felszabadításra.
 

Keresztbe mozdul az Apple és a Microsoft?

Hojtsy Gábor · 2005. Jún. 4. (Szo), 13.44
Alapvetően hardver kérdésről van szó, azonban ennek hatásai nagyon messzire mutathatnak az asztali számítógépek jövőjét illetően, ezért gondoltam, hogy érdemes lehet foglalkozni vele. Aki szorosan követte a Microsoft új játék konzoljának megjelenését, az láthatta, hogy meglepő módon PowerPC processzorral szállítják majd a terméket. Az Apple terveivel kapcsolatban pedig már többször lábra kapott a híresztelés, hogy Intel processzorokra váltanának.