ugrás a tartalomhoz

Google alapjai III.

Bártházi András · 2005. Ápr. 12. (K), 22.00
Google alapjai III.
Sorozat indításakor nem gondoltuk volna, hogy a Google annyi új szolgáltatást és lehetőséget vesz fel palettájára, mint azt dömpingszerűen tette az utóbbi hónapokban. A "Google alapjai" keretében valószínűleg sohasem fogjuk bemutatni az összes lehetőséget, inkább továbbra is azokra fogunk koncentrálni, melyek napi társaink lehetnek a böngészésben. Most a Google Calculator, azaz a Google Számológép kerül sorra.

A sorozatban megjelent

A Google Calculator nem egy különálló oldal, hanem a Google kereső szolgáltatását kiegészítő funkció. Amennyiben egy matematikai kifejezést írunk be keresési feltételnek, a számítás eredményét fogjuk megkapni a találatok helyett. Az alábbiak kipróbálásához keressük fel a http://google.com címet, és próbáljuk ki a következőkben ismertetendő lehetőségeket!

Alapműveletek

Az alapműveleteket természetesen ismeri barátunk, de próbáljuk is ki, hogy miket tud! Lássunk egy "bonyolult" számítást (mint látható, zárójeleket is használhatunk):
(3+4)/(12*1234)-321
Íme az eredmény (a képre kattintva "élőben" is megtekinthetjük):

Google számológép

Hatvány és modulo

További, elég gyakori műveleteknek számítanak a hatványozás és az maradékképzés. Lássunk egy példát, amely kombinálja ezt a két műveletet:
(2^4)%10
Az eredmény 6 lesz, mivel 2^4 az 16, s 10-zel osztva 6-ot kapunk maradékul. A hatványozáshoz használhatjuk még a ** jelet is, ugyanazt jelenti, mint ha ^-ot írtunk volna.

További műveleti "jelek"

Az előbbi operátorokon kívül még három szöveges műveleti jelet használhatunk. Az egyik a variáció, a másik a gyökvonás kiterjesztése (n. gyök), míg a harmadik a százalékszámítás.

Variáció

A variáció jelentése: X variációja Y-ra azt adja meg, mennyiféleképpen választhatunk ki Y elemet X elemből. Például egyszerűen megtudhatjuk, hogy mennyi az esélyünk a lottószámunk kihúzására:
90 choose 5
Az eredmény ez szép nagy arányszám lesz: 1:43'949'268. Vagyis a válasz, hogy kisebb az esélye, minthogy lezuhanunk egy repülőgéppel (főleg, ha nem is utazunk repülőgépen...).

N. gyök

Az n. gyök kiszámítása a th root of művelet beírásával történhet. Azaz ha azt szeretnénk tudni, hogy mennyi 8. gyöke 6561-nek, a következőt kell beírnunk:
8th root of 6561
Semmi meglepetés nem fog történni a fejben nyolcadik gyököt vonni képes olvasó számára, az eredmény bizony 3 lesz.

Százalékszámítás

Ha ki szeretnénk számítani, hogy a nettó 80.000 Ft-os számítógépnek mennyi a 125%-a (azaz a bruttó ára), akkor írjuk be:
125% of 80000
Máris megtudtuk, hogy 100.000 Ft a végeredmény.

Függvények

A Google számológépében széles választékot kapunk a függvények terén is. A következő lista ömlesztve sorolja fel azokat, melyeket felhasználhatunk kifejezéseinkben, de a lista egyáltalán nem teljes (zárójelben a konkrét függvénynevek):

  • trigonometriai függvények (cos, sin, tan, csc, sec, cot, stb.)
  • inverz trigonometriai függvények (arccos, arcsin, arctan, stb.)
  • hiperbolikus trigonometriai függvények (cosh, sinh, tanh, stb.)
  • logartimusok (ln, log, lg)
  • négyzetgyök (sqrt)
  • exponenciális (exp)
  • faktoriális (!)

Szpík inglis!

Azaz beszéljünk angolul, mert a Google azt is érti. Ha arra van kedvünk, minden további nélkül használhatjuk az angol számok szöveges formáját is a számításokhoz:
one hundred + one
Azaz 100 + 1, az százegy. Az eredményt nem számként, hanem szóban kapjuk - ahogy mi is kezdeményeztük a számítást.

A műveleti jeleknek is megvannak a megfelelőik, ezek a plus (összeadás), minus (kivonás), over (szorzás) és times (szintén szorzás), illetve a to the xth (hatványozás) és a modulo (maradékképzés). Íme összesűrítve egy műveletbe:
(((1 plus 10 minus 5) over 3 times 2) to the 3rd) modulo 10
A végeredmény pedig nem más, mint (((((1+10)-5)/3)*2)^3)%10, azaz 4. Megjegyzendő, hogy a plus helyett használhatjuk még az and szót is, a végeredmény nem változik. A számokat, műveleti jeleket (és általában mindent amit ebben a cikkben bemutatunk) használhatjuk nyugodtan vegyesen is.

Római számok

Ha egyszer római számokat kell használnunk, bátran fordulhatunk Google barátunkhoz, használhatjuk a számolásoknál a római számokat is. A végeredményt is római számban kapjuk meg:
III + IV
És az eredmény nem marad el, nem lesz más, mint 7, pontosabban VII. Mivel a római számokkal csak a pozitív egész számokat lehet leírni, ha nulla, negatív, vagy nem egész szám lesz a végeredmény, akkor az arab számként jelenik meg. A római számokat csak nagybetűvel lehet írni, kisbetűvel nem kapunk eredményt.

Komplex számok

Az, hogy csak nagybetűvel lehet írni a római számokat, annak az (egyik) oka, hogy használhatunk komplex számokat is a műveletekhez, és ütközés lehetne a imaginárius (i) és a római egyes (I) között. Íme egy számítás komplex számokkal:
(10i + 1) / (3i - 1)
Az eredmény 2.9 - 1.3 i, aki nem hiszi, járjon utána. Komplex számot négyzetgyökvonással is kaphatunk:
sqrt(-1)
Aminek az eredménye az imaginárius szám, azaz i.

Konstansok

A Google számos konstans használatát teszi lehetővé számunkra. Az egyszerűbbek a pi és az e, de számos sokkal bonyolultabb is rendelkezésünkre áll (külön felhívnám a figyelmet a the answer to life, the universe, and everything konstansra...). A következő táblázat ezeknek a konstansoknak egy kis részét sorolja fel:

  • e
  • pi
  • phi
  • Euler's constant
  • Planck's constant
  • Avogadro's number
  • radius of the Earth
  • gravitational constant (G)
  • The speed of light


A konstansokat úgy használhatjuk, mintha számok lennének, be fog helyettesítődni az értékük az adott helyre.

Mértékegységek

A Google lehetővé teszi számunka mértékegységek használatát. Ez nem csak abban merül ki, hogy minden szám után odaírhatjuk az adott mértékegységet, hiszen műveleteket is végezhetünk a mértékegységekkel. Ezt mutatja meg a következő példa, ahol láthatjuk, hogy a N/m^2-t felismeri Pascalnak, a nyomás mértékegységének:
10 N/5 m*m
Az eredmény 2 Pascal lesz, a m*m kapcsán intelligensen felismerésre került, hogy itt most négyzetméterről szerettünk volna beszélni.

A teljesség igénye nélkül íme egy pár mértékegység (van sokkal több, ami működik, és létezik pár olyan is, ami nem...):

  • calories
  • Calories
  • Volts (V)
  • ampere, amperes (A)
  • Ohm
  • hertz (Hz)
  • sec, second, seconds (s)
  • hour, hours (h)
  • minute, minutes
  • meter (m)
  • Pascal (Pa)
  • Newton (N)
  • Watt (W)
  • Joule (J)


Ezen kívül a gallontól a pintig lehet még próbálgatni a mértékegységeket - tényleg elég sokminden működik...

Átváltások

A Google nem csak számolni tud, lehetővé teszi különböző számrendszerek és mértékegységek közötti átváltást. Nézzük meg, milyen lehetőségeink vannak ezen a téren!

Számrendszerekre

A számrendszerek közül kedvenc keresőnk a kettes, nyolcas, tizes és tizenhatos számrendszereket, a római és angol nyelven leírt számokat ismeri. Ha az eredményt szeretnénk másképp megkapni, az in és to kulcsszavakat, majd az adott számrendszer nevét írjuk le!

Lehetőségünk van egy hexadecimális számot decimálisan megtekinteni:
0x30 in decimal
Vagy ugyanezt másképp írva:
0x30 in base 10
Mindkét esetben használhattuk volna a to szót is, az első példa to megadásával:
0x30 to decimal
Az eredmény mind a három esetben 48 lesz.

A számrendszerekre történő konvertáláshoz a következő kifejezéseket használhatjuk:

  • in binary (in base 2)
  • in octal (in base 8)
  • in decimal (in base 10)
  • in hex, in hexadecimal (in base 16)


Ha római számként szeretnénk megkapni egy összeget, akkor az in roman kifejezést írhatjuk a számítás végére:
12 in roman
Az eredmény ebben az esetben XII lesz.

Végül ha szövegesen angolul szeretnénk megkapni az eredményt, akkor pedig írjunk in english a számításunk végére:
12 in english
Az in english helyett az in words kifejezést is használhatjuk. Az eredmény mind a két esetben twelve lesz.

Mértékegységekre

Korábban láttuk, hogy használhatunk mértékegységeket, viszont előfordulhat, hogy nem mindig abban kapjuk meg a végeredményt, amiben szeretnénk. Ekkor, vagy ha egy konkrét értéket szeretnénk átváltani, szintén használhatjuk a to és az in szavakat, utána a mértékegységet megadva. A példa nézzük meg, hogyan tudjuk kiszámolni, hogy ha egy kocsi 7 litert fogyaszt 100 km-en, akkor mennyi mérföldet tudunk megtenni egy gallon benzinnel:
7 l/100 km in miles/gallon
Ha kerekítünk, az eredmény kicsivel több, mint 33,6 mérföldre jön ki.

Tovább

A Google számológépe naponta fejlődik, újabb és újabb funkciókat valósít meg, s mivel a róla szóló hivatalos dokumentáció sem sok, így ez a dokumentum nem tud igazán teljes lenni. Ha szeretnénk megismerni további, újabb lehetőségeket, figyeljük a hivatalos Google számológép oldalt, illetve keressünk rá a Google-lal a Google Calculator kifejezésre! Az első találatoknál máris viszonylag részletes leírásokat fogunk találni.

Ha sokszor kell egy egyszerű számológép által nehezebben számítható számításokat végeznünk, vagy éppen nincs kéznél egy jó számológép, akkor előfordulhat, hogy a Google-ban fogjuk meglelni eszközünket. Ajánlom mindenki figyelmébe a fentieket, hiszen nem tudhatjuk, mikor jön nagyon jól egy ilyen számológép!
 
Bártházi András arcképe
Bártházi András
Az Emarsys-nál dolgozik vezető fejlesztőként, és az API-ért, integrációkért felelős termékmenedzserként. Szeret profi csapatban profit alkotni.
1

Hogy ejtik? :)

Anonymous · 2005. Ápr. 13. (Sze), 08.20
Biztos béna kérdés, meg nem is kapcsolódik közvetlenül a cikkhez. Hogy ildomos ejteni a Google -t? A "Google-lal" kifejezés megzavart.
2

kugli :)

Anonymous · 2005. Ápr. 13. (Sze), 08.37
kugli :)
4

Kiejtés

Bártházi András · 2005. Ápr. 13. (Sze), 09.33
Valahol mintha láttam volna hivatalos kiejtési útmutatót, de most nem találom. A kiejtése különben megegyezik a "googol" angol szóval, ami azt a számot jelöli, amelyben egy 1-est 100 db 0 követ. Én "Guugl"-nek ejtem. A SZTAKI szótár szerint (ha jól hallom) gülügül, amit nem értek. ;)

De van egy pár szleng formája is, pl. gugli. ;)

-boogie-
6

gug(ü)l

kgyt · 2005. Ápr. 13. (Sze), 10.37
Valami ilyesmi: gug(ü)l

--
Szeretettel: Károly György Tamás
kgyt&kgyt.hu - http://kgyt.hu
3

pihent agy

Tothit · 2005. Ápr. 13. (Sze), 09.19
Az is elég pihent agyu lehet aki képes erről írni egy cikket
5

Nem csak...

kgyt · 2005. Ápr. 13. (Sze), 10.35
Amennyiben egy matematikai kifejezést írunk be keresési feltételnek, a számítás eredményét fogjuk megkapni a találatok helyett.

A találatok is megjelennek (- ha vannak), de ehhez klikkelni kell.
Némely esetben a találatok és az eredmény egy oldalon látszanak.


--
Szeretettel: Károly György Tamás
kgyt&kgyt.hu - http://kgyt.hu
7

idézőjel

bbalint · 2005. Ápr. 13. (Sze), 12.47
vagy már eleve keressünk úgy, hogy idézőjelek közé tesszük a kifejezést

csillag / "szorzás jel" helyett elfogadja az x-et is amúgy a számológép, de csak ha a két oldalon arab számok valának

én még arra volnék kíváncsi, hogy a nem arab és nem római számokat kezeli-e ...

bbalint
8

Google számológép parancssorból

attlad · 2005. Ápr. 13. (Sze), 13.19
Kis PHP script, amivel parancssorból tudjuk használni a fentit:
http://www.oreillynet.com/pub/h/797

Attila
9

Függvények...

presidento · 2005. Ápr. 14. (Cs), 09.25
,,trigonometriai függvények (cos, sin, ... cot, stb.)''

sin(PI)+tan(PI)==0
sin(PI)+cot(PI/2)==keresési találatok

Mintha a kotangenst nem tudná...

FARKAS Máté
10

atan

kgyt · 2005. Ápr. 15. (P), 12.59
atan(PI) = 1.26262726
(arkusz tangens)

--
Szeretettel: Károly György Tamás
kgyt&kgyt.hu - http://kgyt.hu
11

faktoriális (!)

bandi · 2005. Ápr. 28. (Cs), 22.15
Matematikailag igényes emberek nem hagyhatták ki a faktoriális
tesztelését, és lám, ez nem sima faktoriális, hanem rendes,
jólnevelt gamma-függény. Pl. ki tudtam számolni a 4,5!-t :-))

bandi
12

google törlés?

Anonymous · 2005. Május. 12. (Cs), 15.42
Én már régóta használom a Google-t. Jó, de egy bosszantó apróságra nem tudok rájönni. Tudja-e valaki, hogyan lehet kitörölni a szókiegészítési szolgáltatást. Pl átadom másnak a gépet és nem akarom, hogy lássa mire kerestem eddig.
Köszi: Zoli
13

böngésző!

Hojtsy Gábor · 2005. Május. 12. (Cs), 16.14
Ez a használt böngésződ (vagy ha Internet Explorert használsz, akkor annak a) beállítása.
14

Re: google törlés?

attlad · 2005. Május. 12. (Cs), 16.22
Clearing Google Search History to Maintain Your Privacy
http://www.googletutor.com/2005/04/11/clear-search-history/

Attila
15

Pénznemek közötti átváltás

Anonymous · 2006. Ápr. 24. (H), 17.23
Ez viszont tényleg hasznos.

Kérdés:
200 huf in usd

Google:
200 Hungarian forints = 0.928506 U.S. dollars
16

Azér nem teljes

igabesz · 2009. Jan. 8. (Cs), 14.25
Azért találtam pár hiányosságot: nem tud komplex trigonometrikust, meg Euler-formulát, és valós/képzetes részt venni. (Vagy csak én nem találtam ezeket a funkciókat.)

Nem mintha egy világ múlna a sin(1+1i)-n, csak jó tudni, hogy gugli sem tökéletes :P
G.