ugrás a tartalomhoz

Archívum - 2004 - Blog bejegyzés

december 2

MySQL Query Browser - egy mindenek felett

Hojtsy Gábor · 2004. Dec. 2. (Cs), 16.27
Májusban volt szerencsém élőben megtekinteni egy MySQL Query Browser bemutatót a nemzetközi PHP konferencián. Meg kell mondjam, hogy le voltam nyűgözve azon, hogy mire volt képes már akkor is a program. A szeptemberben béta állapotban megjelent program nemrég 1.1.0 gamma verziójában lett elérhető, mely a MySQL 5-ös tárolt eljárásaihoz is támogatást nyújt. A MySQL Query Browser tagadhatatlan célja, hogy a MySQLFront, PHPMyAdmin és hasonló programokat messze felülmúlva, valóban rugalmas lekérdező és sémakezelő felületet biztosítson.

MessageFaces - arcok elektronikus levelekben

Hojtsy Gábor · 2004. Dec. 2. (Cs), 01.43
Nem kétséges, hogy egyre inkább a magunk képére szeretnénk formálni a webet, és saját megjelenésünket is emberibb alakban kívánjuk látni. Legalábbis az avatárok komoly népszerűsége, és a Gravatar, illetve Favatar kezdeményezések is efelé mutatnak. Talán kevesen tudják, hogy arcunkat emailjeinkben is elhelyezhetjük, mégpedig egy erre szolgáló fejléc használatával. Ezt sajnos kevés program támogatja egyelőre, de az utóbbi idők híreit tekintve könnyen lehet, hogy ez is hamarosan megváltozik.

Helyesírásellenőrzés böngészőkben

Bártházi András · 2004. Dec. 2. (Cs), 01.26
Azok számára, akik sokszor elgépelik mondandójukat, vagy nem megy nekik a helyesírás, bizony egy helyesírás-ellenőrző program nagy segítség lehet. Sokan erre szövegszerkesztőjüket használják, ám a webes alkalmazások megjelenésével elérhetővé vált a böngészőkbe építetve is ez a lehetőség. A minap akadtam rá a SpellBoundra, mely igen nagy segítség tud lenni a hírek, cikkek ellenőrzésekor. Konkrétan ez egy Firefox kiterjesztés, de aki Internet Explorert használ, annak is van hasonló lehetősége.

december 1

Hibrid böngészővel jön a Netscape

Hojtsy Gábor · 2004. Nov. 30. (K), 22.25
A mai napon kiderült, hogy az AOL Internet Explorer alapú böngészőjéről szóló korábbi híresztelések és a Firefox alapú Netscape programról szóló híradások igazak, mégpedig olyannyira, hogy ezt a két funkciót egyetlen termékben kívánja egyesíteni a leendő Netscape Browser. A CNET híre szerint alapértelmezésben Gecko motort használó böngésző lehetővé teszi majd az IE motorra kapcsolást.

MySQL 5.0 - a jövő év elején

Bártházi András · 2004. Nov. 30. (K), 18.38
A nyílt forrású MySQL adatbáziskezelő 5.0-s változatának megjelenése a jövő év elején várható - egy évvel az alfa változat megjelenése után. A 4.1-x-es szériát a MySQL AB nemrég nyilvánította stabilnak (lásd MySQL 4.1.7 hírünket). Az 5.0-s verzió olyan régóta hiányolt funkciókat fog megvalósítani, mint a tárolt eljárások, triggerek, nézetek, lehetővé téve az adatbáziskezelő vállalati környezetben is történő széleskörűbb felhasználását is.

november 30

Index.hu átalakulás - interjú

Bártházi András · 2004. Nov. 29. (H), 23.06
Nemrégi fedeztük fel (Index.hu XHTML+CSS alapokon?), hogy az Index.hu belső oldalai átalakításon esnek keresztül, s XHTML és CSS alapokon megújulnak. Ennek kapcsán úgy gondoltam, hogy fel lehetne keresni az Index programozóit is, akik közül Fenyő Balázs állt rendelkezésünkre. Egy rövid interjút sikerült összehoznunk vele.

november 28

Eszter, az új magyar Live CD

kgyt · 2004. Nov. 28. (V), 14.50
Elkészült az UHU-Live CD 2.2-es kiadása, mely telepítés nélkül teszi lehetővé a Linux élményének kipróbálását, a CD lemezről futtatva. Renáta javított változata sokkal helyesebb... A számtalan korrekció közül talán a legszimpatikusabb, hogy megtilthatjuk Eszternek a merevlemezek elérését (disk=no boot). Fontos változás a 2.1-hez képest a Windows-ra emlékeztető megjelenés elhagyása, és a WindowMaker beemelése.

Magyar MozillaZine

ene · 2004. Nov. 28. (V), 14.21
A MozillaZine engedélyt adott a Design&prog csapatának, hogy létrehozza a magyar MozillaZine oldalt, mely teszt jelleggel már működik is. A szerkesztőség szívesen várja Mozilla rajongók jelentkezését, akik segítenének friss tartalommal ellátni az oldalt. Mozillával kapcsolatos híreket bárki beküldhet, melyek a szerkesztőség jóváhagyása után azonnal megjelenhetnek.
 

november 25

Webszolgáltatások írása Perl-ben: mod_perlservice

Bártházi András · 2004. Nov. 25. (Cs), 12.04
Perlben, köszönhetően a CPAN modul gyűjteménynek, sohasem (értsd: mióta létezik a technológia) volt nehéz webszolgáltatások írása. Elő kellett venni egy TCP/IP alapú kiszolgáló modult, vagy egyszerűen egy webszolgáltatás lehetőségét biztosítót. Ami bonyolíthatta esetleg a helyzetet, hogy az adott gépen már fut egy webszerver, s így nem csak annyiból állt a dolog, hogy elindítunk egy programot. A mod_perlservice, ahogyan az a nevéből is kiolvasható, egy Apache modult biztosít a probléma megoldására.

Blog Torrent - nagy állományok terítése egyszerűen

Hojtsy Gábor · 2004. Nov. 25. (Cs), 09.33
Előfordul, hogy valaki blogjában egy jeles eseményről szeretne beszámolót írni, és a kapcsolódó videó anyagot is csatolná. Ha azonban nagy érdeklődés mutatkozik a tartalom iránt, akkor az hamar lefoghatja a webhely kiszolgálóját, eldugulhat a rendelkezésre álló sávszélesség, és más problémák adódhatnak. A rendszeresen nagy forgalmat kiszolgáló oldalak ezellen úgy védekeznek, hogy elosztott szerver hálózatot működtetnek vagy bérelnek, és így a letöltés sokak számára más-más helyről indul el. Ezt a kisember nem teheti meg, de van megoldás.