ugrás a tartalomhoz

Archívum - 2004 - Blog bejegyzés

január 13

Egyenruhát kap a kormányzati internet

Bártházi András · 2004. Jan. 13. (K), 12.27
Úgy tűnik, a kormányzatban is kezdik felismerni a weblapok és az elektronikus kommunikáció szerepét, elkészült egy ajánlás, mely egységessé kívánja tenni a kormányzati domain név használatot és standardizált e-mail címek bevezetését irányozza elő.

A PHP 5 fejlett XML képességei

Hojtsy Gábor · 2004. Jan. 13. (K), 08.48
Christian Stocker a 2003-as frankfurti PHP konferencián tartott előadást a PHP 5-ös fejlett XML képességeiről. Olyan fontos újítások kerülnek elő a publikált fóliákat olvasva, mint az XML feldolgozó támogatása HTML dokumentumokhoz, vagy az eddig támogatott DTD validitás ellenőrzésen túl XML Schema és RelaxNG validálási lehetőség. Szintén érdekes távlatokat nyit a streamekkel való együttműködés és a beépített XPath és XSLT támogatás. Akinek ezekre a szolgáltatásokra szüksége lesz a PHP 5-ben, jó ha már most ismerkedni kezd a PHP-s megvalósítással.
 

január 12

Egyszerűsített webszerver csomag fejlesztőknek

laze · 2004. Jan. 12. (H), 11.10
XAMPP néven fejlesztik a SourceForge szolgáltatásai segítségével az egyik legkomolyabb kompakt szerver-telepítő készletet. A LAMP ismert rövidítés, jelentése: Linux-Apache-MySQL-és valamilyen P-vel kezdődő programozási nyelv: Perl, PHP, Python vagy Ruby :). A WAMP ehhez hasonlóan Windows-ra orientált rendszert jelent. A XAMPP csapata nevükből következően mindkét széles körben használt rendszerre kínál komplett csomagokat PHP-vel és Perl-el.

Hover minden HTML elemre IE-ben is

Hojtsy Gábor · 2004. Jan. 12. (H), 08.25
A :hover CSS kiválasztó igen hasznos darab, ennek segítségével sok korábban JavaScriptet igénylő trükköt meg lehet valósítani, a piacvezető böngésző azonban csak linkekre alkalmazva támogatja, ezért gyakorlatilag használhatatlan más elemeken annak ellenére, hogy minden más böngésző képes egyéb HTML tagekre történő értelmezésére is. Peter Nederlof jelent meg az elmúlt év végén egy megoldással, amely nem okoz semmiféle többletmunkát a nem Microsoft böngészőknek sem.

január 11

XFN: emberi kapcsolatok kifejezése a weben

Hojtsy Gábor · 2004. Jan. 11. (V), 13.12
Az XFN az XHTML Friends Network rövidítése, azaz tükörfordításban XHTML Barátok Hálózatának fordíthatnánk, ám közel sem erről van szó. Az XFN ugyanis egy eszközt ad (elsősorban a blogozó) webhely tulajdonosok kezébe, hogy barátaikra, ismerőseikre és más személyek webhelyeire mutató linkjeikhez személyes kötődésükre utaló információt csatoljanak. A kezdeményezés olyan neves személyekhez fűződik, mint Matthew Mullenweg, Eric Meyer és Tantek Celik (akiket elsősorban CSS "találmányaikról" ismerhetünk).

január 10

Webalkalmazás plazmaképernyőkön

Hojtsy Gábor · 2004. Jan. 10. (Szo), 11.37
A Bitflux csapat tagjai nemrég adták át a Svéd Közlekedési és Kommunikációs Múzeum óriásképernyőit vezérlő rendszert, mely (majdnem) teljesen nyílt forráskódú technológiákon alapul: Linux, Apahe, PHP, Python, MySQL és Mozilla eszközökkel működik (csak a Flash lejátszó lóg ki a sorból). Egy webalapú felületen lehet beállítáni a vendégek tájékoztatására szolgáló óriásképernyők tartalmát. Lehetőség van videók és Flash animációk lejátszására, az aktuális kiállitáshoz kapcsolódó információk megjelenítésére. A videók lejátszását a magyar fejlesztésű mplayer teszi lehetővé.
 

január 9

Böngésző innováció, avagy van még lehetőség

Hojtsy Gábor · 2004. Jan. 9. (P), 13.48
A Netscape egykori alapító fejlesztője Marc Andreessen majdnem egy éve nyilatkozta, hogy a böngészők terén nem volt innováció az elmúlt öt évben, és az elkövetkező öt évben sem lesz számottevő fejlődés. Akkoriban a nyilatkozatát széles körben bírálták, és rámutattak, hogy nyilván csak a piacvezető böngészőre gondolhatott.

Azért vettem most elő ezt az aktuálisnak nem mondható nyilatkozatot, mert az OmniWeb böngésző fejlesztői jópár újítással készülnek az 5-ös verzió kiadására. Igaz, hogy az OmniWeb csak Mac-re érhető el, de az újdonságok ettől függetlenül izgalmasak, és előrevetíthetik azt, hogy mit várhatunk más 'alternatív böngészőktől' a jövőben.

PDF generálása FPDF-el

Hojtsy Gábor · 2004. Jan. 9. (P), 07.24
A Zend ismertetői között éppen karácsony előtt jelent meg annak a cikksorozatnak az első része, mely FPDF segítségével mutatja meg a PDF készítés trükkjeit. Az FPDF - mellyel már korábban is foglalkoztunk - egy ingyenesen elérhető objektum-orientált felület PDF dokumentumok generálására PHP-vel. A cikksorozat első része az alapvető szöveg generálással foglalkozik.
 

január 8

Okos dolgok barkácsolása Linux segítségével

Hojtsy Gábor · 2004. Jan. 8. (Cs), 11.27
A Linuxra történelmi okok miatt amolyan "barkács" rendszerként tekintenek sokan, és az a nemrég megjelent könyv, amire fel szeretném hívni a figyelmet, nem ennek az eloszlatására törekszik, hanem éppen ellenkezőleg azt mutatja meg, hogy mimindent lehet barkácsolni egy kidobásra szánt régi gépből Linux használatával.

A könyv persze hasonlít a félkész barkácskészletekre, ahol előre megírt receptek mutatják be a félig már összeépített dolgok összeillesztésének menetét. Aki vállalja a munkát, olyan eszközöket építhet, mint a digitális fotó megjelenítő rendszer vagy a digitális üzenetrögzítő.

Keresés kategorizálás és vizualizálás

Hojtsy Gábor · 2004. Jan. 8. (Cs), 07.18
A Google azért született, mert a kialakításakor piacvezető keresők, mint az Altavista egyszerűen rengeteg a keresett kifejezéshez nem igazán kapcsolódó linket dobtak ki, és egyszerűen nem lehetett hatékonyan megtalálni azt, amit kerestünk. A Google azonban óriásira nőtt, és már ugyanaz a probléma fenyegeti, hiszen a PageRank sem teljesen hozta be a hozzá fűzött reményeket. Mondhatjuk, hogy tudni kell jól keresni, de a konkurens kereső fejlesztő cégek sem azzal töltik idejüket, hogy megtanítsák a felhasználókat, hogy milyen szűkítéseket alkalmazzanak a keresés során, hanem inkább felkínálják a lehetséges szűkítéseket. A keresést jelentősen megkönnyítő megoldások jelennek meg ennek eredményeképpen.