ugrás a tartalomhoz

Archívum - Okt 10, 2005 - Blog bejegyzés

Magyar Perl Konferencia - Larry Wall és Leo Tötsch részvételével

Bártházi András · 2005. Okt. 10. (H), 08.43
A Magyar Perl Barátok köre 2005. október 22-én, szombaton, megrendezi az első Magyar Perl Konferenciát. A konferencia témája a Perl programozási nyelv jelene és jövője, az elhangzó előadások e köré a téma köré építve a Perl mai felhasználási lehetőségeit, illetve a hamarosan megjelenő Perl 6 jövőbeni tulajdonságait mutatják be, több a Perlhez kapcsolódóan nemzetközi szinten ismert személyiség részvételével.

A szemantikusság az RSS sikerének tükrében

Hojtsy Gábor · 2005. Okt. 10. (H), 08.10
A Digital Web Magazine Writing Semantic Markup című cikke már több mint egy hónapja megjelent, mégsem merült fel webhelyünkön, hiszen blogmarkolni kevésnek éreztük, hírt írni róla pedig nem volt lehetőségünk. Pedig nagyon alkalmas arra, hogy felnyissa azok szemét, akik a vizualitás felől közelítenek a webhez, és megmutassa az RSS-ből kiindulva, hogy a struktúra mennyire fontos az információ szervezésében. A cikkben feltűnik az az XML beágyazási forma, melyet a Structured Blogging kezdeményezés is szorgalmaz.