ugrás a tartalomhoz

Archívum - Cikk

március 27, 2005

Perl alapjai VIII. - Könyvtárműveletek

Bártházi András · 2005. Már. 27. (V), 01.25
Perl alapjai VIII. - Könyvtárműveletek
Előző cikkünkben a Perl fájlkezelési lehetőségeivel ismerkedtünk meg, most ezt az irányt folytatva a Perl könyvtárkezelési képességeit tekintjük át, ezen belül is a könyvtárak tartalmának listázását, a könyvtárak manipulálását, s pár további lehetőséget, melyeket külső modulok segítségével érhetünk el. A cikk keretében pár hasznos trükkre is ki fogunk térni, melyek lehetővé teszik, hogy hatékonyan kezeljük könyvtárainkat.

március 20

Diszkrét Javascript

Bártházi András · 2005. Már. 19. (Szo), 23.30
Diszkrét Javascript
A Javascript ma minden bizonnyal reneszánszát éli, kezd felnőni a feladataihoz. Köszönhető ez a hozzáférhetőségre egyre nagyobb figyelmet helyező fejlesztőknek, talán a CSS-nek, s minden bizonnyal annak, hogy az elterjedtebb böngészőkben már jól használható a DOM szabvány. A cikkben, mely a PHP Konferencia előadásomra épül, a diszkrét Javascript témakörét fogjuk körüljárni, azaz megnézzük: hogyan használhatjuk úgy ezt a technológiát, hogy senkinek se okozzunk hátrányt vele.

március 12

Állományok kiszolgálása PHP-ból

Hodicska Gergely · 2005. Már. 12. (Szo), 13.22
Állományok kiszolgálása PHP-ból
Ezúttal is egy a webfejlesztésben mindennapos témáról lesz szó. Gyakori feladat, hogy egy létező, vagy éppen dinamikusan generált fájlt kell alkalmazásunkból kiszolgálni. Semmi gond, kiadom a megfelelő fejléceket (megjegyzem, már itt is lehetnek bonyodalmak), aztán kiirtom a tartalmat és csókolom. A következőkben látni fogjuk a helyzet nem ennyire egyszerű, megvizsgáljuk, hogy milyen lehetőségeink vannak egy szofisztikáltabb megoldás megvalósításához.

március 3

Aszinkron adatbázis lekérdezések

gerzson · 2005. Már. 3. (Cs), 00.59
Aszinkron adatbázis lekérdezések
A PHP újabb verziói támogatnak több adatbáziskezelő interfészén (mysqli, pgsql) eleddig kevéssé használt lehetőséget: az aszinkron adatbázis lekérdezéseket. A mostani, erősen kísérletező cikkben áttekintjük ennek a funkciónak a lényegét. Vigyázat, használni csak saját felelősségre!

február 23

Keresőoptimalizálás

airwalker · 2005. Feb. 22. (K), 23.00
Keresőoptimalizálás
Sajnos manapság nagyon sok tévhit kering arról, hogyan érhetünk el jobb helyezést a keresőkben. Egyes módszereket túlértékelnek, vagy esetleg olyan módszereket javasolnak, melyek csak ronthatják a helyezésünket. Most igyekszem tiszta vizet önteni a pohárba és összefoglalni, hogyan érdemes a weboldalunkat keresőkre optimalizálni. Fontos figyelembe venni, hogy sok konkrétumot a keresőmotor fejlesztők nem árulnak el, a következőkben bemutatott ismeretek a tapasztalatokra épülnek, egyes keresőknél különbözhetnek, s bár nem valószínű, bármikor meg is változhatnak kisebb, vagy nagyobb mértékben.

február 16

Emailek felépítése – lépésről lépésre I.

Hodicska Gergely · 2005. Feb. 16. (Sze), 14.00
Emailek felépítése – lépésről lépésre I.
Webes alkalmazások készítése során gyakran előforduló feladat, hogy elektronikus leveleket készítsünk és küldjünk ki. Ilyenkor nem esünk kétségbe, mert remek eszközök állnak rendelkezésünkre ennek megvalósítására (pl. PHPMailer, PEAR::Mail_Mime), de ettől függetlenül nem árt tisztában lennünk azzal, hogy hogyan is épül fel egy email. Ezúttal erről lesz szó, a cikk elolvasása után akár kézzel is képesek leszünk összeállítani és elküldeni akár egy csatolmányokkal rendelkező levelet.

február 9

A regexről – másképp

gerzson · 2005. Feb. 9. (Sze), 11.41
A regexről – másképp
Aki valaha is használt már számítógépet az szinte minden bizonnyal találkozott már reguláris kifejezésekkel, sőt használta is azokat. Tették mindezt annak ellenére, hogy tudták volna mivel is van dolguk. Ebben a cikksorozatban elmélyedünk ennek a páratlanul hatékony és egyben páratlanul sok fejtörést okozó eszköznek a lehetőségeiben, miközben tisztázunk néhány homályos pontot, és eloszlatunk néhány gyakori félreértést. Az első részben mellőzzük a szokásos "gyorstalpalós" ismertőket metakarakterekről, módosítókról és egyebekről. Ennél mélyebb összefüggéseiben tárjuk fel a regexek jelentőségét és helyét a programozásban.

február 2

Jogosultság kezelés

Hodicska Gergely · 2005. Feb. 2. (Sze), 08.00
Jogosultság kezelés
Egyik korábbi cikkünkben a munkamenet illetve a felhasználó kezelés rejtelmeiről volt szó. Ehhez szorosan kapcsolódik a mai témánk: a jogosultság kezelés. Ez egy mini sorozat első fejezete lesz, mely az előzetes tervek szerint két részből fog állni. Az elsőben egy alap rendszert valósítunk meg, majd a következőben megvizsgáljuk, hogy hogyan tudjuk ezt kiegészíteni összetett (attribútumokkal rendelkező) jogosultságok kezelésének képességével.

január 26

A PostgreSQL 8 adatbáziskezelő újdonságai és telepítése Windowsra

Granc Róbert · 2005. Jan. 25. (K), 23.00
A PostgreSQL 8 adatbáziskezelő újdonságai és telepítése Windowsra
Windowsos fejlesztők közül sajnálatos módon relatíve kevesen ismerik az egyik legjobb szabad forrású adatbáziskezelőt, a PostgreSQL-t. Ennek első és legfontosabb oka, hogy egészen mostanáig mostohán kezelte ezt a platformot, csak körülményesen, külön futtatókörnyezet (a Cygwin) telepítésével volt futtatható. Ez szerencsére a 8.0 változat első bétáinak megjelenésével megváltozott: elkészültek az első natív, valóban windows-os környezetre készült telepítőcsomagok is. Cikkünkben, melyet Felhővel együtt készítettünk, először áttekintjük az újdonságokat, majd egy Windows alatti telepítést nézünk végig.

január 19

Hierarchikus adatkezelés SQL-lel PHP-ben II.

Poetro · 2005. Jan. 19. (Sze), 00.00
Hierarchikus adatkezelés SQL-lel PHP-ben II.
Az előző részt folytatva a hirearchikus adatkezelést boncolgatjuk tovább, azaz hogyan lehet hierarchikus adatainkat hatékonyan tárolni adatbázisban. Előző cikkemben egy jól használható, ugyanakkor nem eléggé hatékony megoldást mutattam be az adatok tárolásával kapcsolatban. Most újra megnézzük a problémát, de egy jóval hatékonyabb és kezelhetőbb megoldást láthatunk, elkerülve a processzor és memóriaigényes rekurziót, nem is szólva arról, hogy az adatbázis lekérdezések számát is radikálisan csökkentjük.