ugrás a tartalomhoz

Windows

Git hook fájlok futtatása fájl társítással

inf · 2012. Feb. 15. (Sze), 21.41

Bár tudom, hogy legtöbbetek Linux alatt fejleszt, de azért remélem, hogy vannak néhányan, akik hozzám hasonlóan Windows-t használnak, és nekik hasznos lehet ez a blogbejegyzés.

Nem egy tipikus probléma, de azért előfordul, hogy Windows alatt szükség van a Git shell nyújtotta szolgáltatásokra. Nálam ez a akkor merült fel, amikor találtam egy pre-commit hookot (a commit előtt automatikusan lefutó Git bash parancsokat tartalmazó kis fájl), ami a benne megadott MySQL adatbázist dumpolta. Az adatbázis szerkezetének mentésével lehetőség nyílik az adatbázis verziókövetésére, ami, valljuk be, nagyon hasznos dolog. Ami nekem nem tetszett ebben a hookban, hogy minden egyes commit előtt lefut, ezért aztán megoldást kerestem, hogy hogyan tudnám dupla kattintással futtatható formába hozni.

A Microsoft köteles felajánlani 12 böngészőt a Windowson

Joó Ádám · 2010. Már. 3. (Sze), 17.42
A Microsoft ellen jó ideje folyó antitröszt eljárás eredményeképp az Európai Bizottság december végén közzétette állásfoglalását, mely szerint a szoftveróriás akadályozza a szabad versenyt az Internet Explorer előtelepítésével.

A Speedier Google Chrome for all users

Török Gábor · 2009. Május. 24. (V), 15.04
Megjelent a stabil 2.0-s kiadás (továbbra is csak Windows-ra)
 

Swift: Apple WebKit alapú böngésző készül Windows-ra

Hojtsy Gábor · 2006. Aug. 9. (Sze), 13.01

Swift

Anne van Kesteren blogjában leltem rá a Swift nevű böngészőre, mely a Safari által is használt Apple WebKit weblap megjelenítő motort igyekszik Windows rendszeren futtatható állapotba hozni. A három napja indult, jelenleg még igencsak alfa állapotban lévő (0.1-es verziójú) böngésző remélhetőleg lehetővé fogja tenni, hogy a web kliensek még szélesebb palettája álljon a Windows rendszeren fejlesztők rendelkezésére. Chris Kaminski a Web Standards Project-nél mindenesetre megjegyzi, hogy az eltérő felhasználói felület elem megjelenések (gombok, űrlap mezők) és a betűtípusok más látványa miatt semmiképpen sem lehet majd azonos az élmény.
 

Automatikus frissítéssel érkezik majd az IE7

Hojtsy Gábor · 2006. Júl. 30. (V), 14.50
Thamas hívta fel a figyelmünket arra az ieblogban megjelent bejegyzésre, miszerint az Internet Explorer következő kiadása az Automatic Update funkció segítségével automatikusan kerül majd a felhasználók számítógépére. A frissítés során ugyan lehetőség lesz visszakozni a frissítéstől, a cég az IE7 előnyeit ecsetelő üzentet jelenít majd meg a felhasználók számára, és a biztonsági javításokra is hivatkozva ajánlja a telepítést.

Több PHP beállítása egy Windows rendszeren

Nagy Péter · 2006. Ápr. 8. (Szo), 23.00
Több PHP beállítása egy Windows rendszeren
A PHP mostanában fejlődésének fontos mérföldkövéhez érkezett. Stabilnak tekinthető a PHP 5-ös verziója, amelyben már a teljesen objektumorientált működéshez újraírt Zend 2 motor teljesít szolgálatot. Az örömteli helyzet ellenére több probléma is akadhat. Mielőtt valaki áttérne az új verzió használatára érdemes kipróbálnia, hogy az általa eddig készített kódok hogyan üzemelnek az új környezetben.

Három kiterjesztés a Zend motor működésének megismeréséhez

Balogh Tibor · 2005. Dec. 11. (V), 19.15
Három kiterjesztés a Zend motor működésének megismeréséhez
Három olyan modulról szeretnék írni, amik segítségével jobban megismerhetjük a PHP nyelvet, betekintést kaphatunk a Zend motor működésébe, és elrejthetjük a forráskódunkat a kíváncsi szemek elől. A cikk szerzője egy összefogott leírást szeretne adni a modulokról, de ez az írás nem helyettesítheti a kiterjesztések kézikönyvét, csupán bevezető lehet a használatukhoz.

A PostgreSQL 8 adatbáziskezelő újdonságai és telepítése Windowsra

Granc Róbert · 2005. Jan. 25. (K), 23.00
A PostgreSQL 8 adatbáziskezelő újdonságai és telepítése Windowsra
Windowsos fejlesztők közül sajnálatos módon relatíve kevesen ismerik az egyik legjobb szabad forrású adatbáziskezelőt, a PostgreSQL-t. Ennek első és legfontosabb oka, hogy egészen mostanáig mostohán kezelte ezt a platformot, csak körülményesen, külön futtatókörnyezet (a Cygwin) telepítésével volt futtatható. Ez szerencsére a 8.0 változat első bétáinak megjelenésével megváltozott: elkészültek az első natív, valóban windows-os környezetre készült telepítőcsomagok is. Cikkünkben, melyet Felhővel együtt készítettünk, először áttekintjük az újdonságokat, majd egy Windows alatti telepítést nézünk végig.

PostgreSQL telepítése és beállítása

dtaylor · 2004. Nov. 9. (K), 23.00
PostgreSQL telepítése és beállítása
Korábbi cikkeinkben a Windows platformot, illetve a MySQL telepítését és beállítási lehetőségeit favorizáltuk igazán. Vannak azonban más lehetőségek is, melyek mellett nem mehetünk el szó nélkül: a legnépszerűbb szerverplatform manapság a Linux, s a PostgreSQL is egy egyre népszerűbb (s a MySQL-nél nagyságrendekkel többet tudó) adatbázisszerver. A mai cikkünkben a PostgreSQL (Debian) Linux alatti telepítéséről, s utána a beállítási lehetőségeiről lesz szó.

MySQL 4.1 telepítése Windows rendszereken

Granc Róbert · 2004. Okt. 5. (K), 22.00
MySQL 4.1 telepítése Windows rendszereken
A Windows rendszerekre történő telepítésről szóló sorozatunkban a legutóbbi cikk a MySQL 4.0 telepítését járta körül. A MySQL adatbáziskiszolgálónak egyszerre több verziója is elérhető és telepíthető: a produktív felhasználásra ajánlott 4.0-s sorozat tagjai mellett a 4.1-es, illetve az ötös sorozat tagjai is letölthetőek. Míg a négyes sorozat legnagyobb újdonságai a hármashoz képest (számos egyéb mellett) a tranzakciókezelés, a sorszintű zárolás, a külső kulcsok használata, a lekérdezésgyorstárazás, a javított indexelés voltak, a 4.1-es sorozat (szintén számos egyéb mellett) már beágyazott lekérdezéseket, származtatott táblákat, bővített Unicode támogatást - és egy teljesen új Windowsos telepítőt is hozott. Ez az új telepítő és beállító alkalmazás lesz jelen cikkünk témája.