Keresőoptimalizálás
Sajnos manapság nagyon sok tévhit kering arról, hogyan érhetünk el jobb helyezést a keresőkben. Egyes módszereket túlértékelnek, vagy esetleg olyan módszereket javasolnak, melyek csak ronthatják a helyezésünket. Most igyekszem tiszta vizet önteni a pohárba és összefoglalni, hogyan érdemes a weboldalunkat keresőkre optimalizálni. Fontos figyelembe venni, hogy sok konkrétumot a keresőmotor fejlesztők nem árulnak el, a következőkben bemutatott ismeretek a tapasztalatokra épülnek, egyes keresőknél különbözhetnek, s bár nem valószínű, bármikor meg is változhatnak kisebb, vagy nagyobb mértékben.
Tehát van egy szép kis oldalunk, és azt szeretnénk, hogy jól szerepeljen a keresőkben, vagyis lehetőleg a találati lista első tíz helyén szerepeljen. A többi találatot ugyanis csak nagyon ritkán nézik meg az emberek.
Ahhoz, hogy keresőre optimalizáljuk az oldalunkat, először a kulcsszavakat kell kitalálni. Ezek azok a szavak, amelyekre helyezést szeretnénk elérni. Nem szabad túl sok ilyen kulcsszót választani, 4-5 db épp elég. Érdemes olyan kulcsszavakat választani, amelyek valóban illenek az oldalunkra, és amelyekkel reális esélyünk van sikereket elérni. Például az „autó” szóra nagyon nehéz jó találati helyet elérni, míg a „lengőcsapágy” kifejezésre valószínűleg kevés munkával is az elsők közé juthatunk.
Ezután kezdődik a valódi munka. Fel kell tölteni az oldalunkat a kiválasztott kulcsszavakkal, de vigyázva, hogy csak a valóban hasznos módszereket alkalmazzuk.
Ehhez először azt kell megértenünk, hogyan gondolkozik a keresőrobot. A kereső célja, hogy olyan oldalakat adjon találatnak, amelyek valóban értékes információkat tartalmaznak a kereső ember számára, vagyis az adott keresőszavakra minél relevánsabb oldalakat szeretnének találni. Ehhez elemzik, hogy egyes szavak hányszor és hogyan fordulnak elő a szövegben. Az alapötlet az, hogy a szó minél többször fordul elő az oldalban annál jobb találatot kap. A weblap szövegét viszont nem tömhetjük tele kulcsszavakkal, mert akkor értelmetlen lesz, tehát úgy kell beírni a kódba a kulcsszavakat, hogy a böngészőben való megjelenítéskor ne látszódjon. Erre különféle módszerek léteznek. Mivel a keresők maguk szeretnék eldönteni, hogy az oldal valóban releváns-e az adott kifejezésre, ezért nem szeretik, ha a webmester megpróbálja befolyásolni őket ebben. Ebből adódik, hogy egy állandó macska-egér harc alakult ki a keresőt fejlesztők és a keresőre optimalizálók között. A keresőrobotok egyre okosabbak lesznek, és egyre több trükköt felismernek, míg mi újabb és újabb módszereket találunk ki, hogy befolyásoljuk őket.
Vannak olyan módszerek, amelyeket azonban szinte minden keresőrobot felismer, és ha ilyennel találkoznak, azzal büntetik az oldalt, hogy rosszabb találati helyet kap. A következő módszereket tehát egyátalán ne alkalmazzuk:
Van olyan módszer, ami habár nem tiltott, mégsem számít nagymértékben. Néhányan sajnos a valóságosnál jóval nagyobb jelentőséget tulajdonítanak nekik. Ezek a META elemek, amelyek direkt arra szolgálnak, hogy megadjuk az oldal kulcsszavait, és leírását a keresőrobotnak. Így néznek ki:A
Egy fitness stúdió oldalán található szöveg tele van a "fitness" szóval, ezért erre a szóra jó helyezést ér el a Yahoo!-ban. Sokan viszont a "fitneSZ" szót írják be a keresőbe. Ha a "fitnesz" szó szerepel a
Itt is - mint általában - tilos ugyanazt a szót többször egymásután beírni, mert azt spamnek veszi a robot és lerontja a helyezésünket. Túl sok szót sem érdemes beírni, és a fontosabbakat kell előre, a kevésbé fontosakat hátra tenni.
A
Ezeket mindenféleképpen meg kell csinálni, ez az alap, de ettől még egyáltalán nem fogunk jó helyezéseket elérni.
Melyek azok a módszerek tehát, amelyek sikerre vezetnek?
Az oldal címe, vagyis a
Használjunk címeket a szövegben is. A
A képeknek és a grafikus elemeknek adjunk meg mindig azAz
A linkeknek is meg lehet adni a címét, de vigyázni kell, mert egyes böngészők, ezt kis sárga felugró négyzetekben megmutatják. Tehát ezt csak akkor használjuk, ha a linkelt oldalra valóban illik a kulcsszó. Egy példa:Érdemes az oldalak, könyvtárak nevébe is beletenni a kulcsszavakat. Például a http://www.firefox.com/firefox/browser.htm valószínűleg jobb helyezést fog kapni, ha a firefox vagy a browser szóra keresünk.
Érdemes megemlíteni még néhány dolgot a kulcsszavakról. Lehet, hogy alapvetőnek tűnik, de azért jobb tisztázni, hogy az ékezetes és a különböző ragokkal ellátott szavakat külön-külön kezeli a kereső. A Google például teljesen más oldalakat ad a böngésző, bongeszo és a böngészők szavakra. Ilyenkor leginkább a böngésző szóra érdemes optimalizálni az oldalt. A kötőjeles szavakat pedig külön-külön, és egyben is feljegyzi a robot.
Nem szabad túl sok kulcsszót feltenni az oldalra, mert a keresőrobot gyanút fog. A kulcsszavak helyes aránya a kódban kb. 2-3% körül van, de ezt nem lehet egész pontosan megállapítani.
Fontosak még a ránk mutató linkek is. A Google-ben az egyik oldalról a másik oldalra való hivatkozás nem más, mint egy szavazat a másik oldal javára. Az oldal értékét (PageRank) az határozza meg, hogy hány hivatkozás mutat rá, és hogy a hivatkozások milyen minőségű másik oldalról jönnek. A másik oldal minőségét szintén az határozza meg, hogy hány hivatkozás mutat rá, és hogy milyen minőségű oldalakról, és ez így megy tovább. Azt hihetnénk ez egy ördögi kör, azonban az alkalmazott képlet tetszőleges kiinduló érték hozzárendelése után többlépéses számítással (a Google gyakorlatában kb. 40 iteráció után) mindig ugyanazt az eredményt hozza ki az egyes oldalakra.
Fontos tehát, hogy sok link mutasson ránk, lehetőleg nálunk magasabb értékű lapokról. A PageRank érték könnyen megállapítható, ha letöltjük a Google Toolbart, amely egy tizes skálán rangsorolja az éppen látott oldalt. Hasznos regisztrálnunk a különböző katalógusokba is (Dmoz, Vizsla, Index, Lap.hu oldalak). Az is előnyt jelent, ha sok link mutat rólunk a saját site-unkra. Erre a célra jól megfelelnek a különböző oldalmenük.
De regisztrálni a keresőkbe is kell. Ezt nem csak a site elindulásakor javasolt minél előbb megtenni, hanem akkor is ha változtatunk az oldalon valamit, de max. hetente egyszer. A keresők sokkal jobban megbíznak a régóta üzemelő, de gyakran frissülő site-okban. Egy új weboldal esetén pedig általában először könnyű jó találati helyezést elérni, majd hirtelen lecsúszik az oldal a találati listán. Ilyenkor nem kell megijedni, előbb-utóbb elfoglal egy állandó helyet az oldal. Persze ez nem azt jelenti, hogy elég egyszer optimalizálni az oldalt és örökké biztos lesz a jó helyezés. A kereső optimalizálás nem egyszeri munka, hanem egy folyamat, állandóan figyelni kell hogyan változik az oldalunk helyezése egy-egy kulcsszóra és aszerint javítani az oldalt.
Jó módszer lehet az, hogy a site egy-egy oldalát csak egy-két kulcsszóra optimalizáljuk. Így nagyobb a jó helyezés esélye és több kulcsszóra is eredményesek lehetünk. A termékek nevére például jobb a termék részletes leírásával foglalkozó oldalt optimalizálni, mert így sokkal nagyobb az esély a jó helyezésre, mintha a főoldalt terhelnénk az összes termék nevével.
Ha mindezeket betartjuk, és elég időt és energiát szánunk rá, valószínűleg a találati lista élén fogjuk találni magunkat. Sok szerencsét!
■ Tehát van egy szép kis oldalunk, és azt szeretnénk, hogy jól szerepeljen a keresőkben, vagyis lehetőleg a találati lista első tíz helyén szerepeljen. A többi találatot ugyanis csak nagyon ritkán nézik meg az emberek.
Ahhoz, hogy keresőre optimalizáljuk az oldalunkat, először a kulcsszavakat kell kitalálni. Ezek azok a szavak, amelyekre helyezést szeretnénk elérni. Nem szabad túl sok ilyen kulcsszót választani, 4-5 db épp elég. Érdemes olyan kulcsszavakat választani, amelyek valóban illenek az oldalunkra, és amelyekkel reális esélyünk van sikereket elérni. Például az „autó” szóra nagyon nehéz jó találati helyet elérni, míg a „lengőcsapágy” kifejezésre valószínűleg kevés munkával is az elsők közé juthatunk.
Ezután kezdődik a valódi munka. Fel kell tölteni az oldalunkat a kiválasztott kulcsszavakkal, de vigyázva, hogy csak a valóban hasznos módszereket alkalmazzuk.
Ehhez először azt kell megértenünk, hogyan gondolkozik a keresőrobot. A kereső célja, hogy olyan oldalakat adjon találatnak, amelyek valóban értékes információkat tartalmaznak a kereső ember számára, vagyis az adott keresőszavakra minél relevánsabb oldalakat szeretnének találni. Ehhez elemzik, hogy egyes szavak hányszor és hogyan fordulnak elő a szövegben. Az alapötlet az, hogy a szó minél többször fordul elő az oldalban annál jobb találatot kap. A weblap szövegét viszont nem tömhetjük tele kulcsszavakkal, mert akkor értelmetlen lesz, tehát úgy kell beírni a kódba a kulcsszavakat, hogy a böngészőben való megjelenítéskor ne látszódjon. Erre különféle módszerek léteznek. Mivel a keresők maguk szeretnék eldönteni, hogy az oldal valóban releváns-e az adott kifejezésre, ezért nem szeretik, ha a webmester megpróbálja befolyásolni őket ebben. Ebből adódik, hogy egy állandó macska-egér harc alakult ki a keresőt fejlesztők és a keresőre optimalizálók között. A keresőrobotok egyre okosabbak lesznek, és egyre több trükköt felismernek, míg mi újabb és újabb módszereket találunk ki, hogy befolyásoljuk őket.
Vannak olyan módszerek, amelyeket azonban szinte minden keresőrobot felismer, és ha ilyennel találkoznak, azzal büntetik az oldalt, hogy rosszabb találati helyet kap. A következő módszereket tehát egyátalán ne alkalmazzuk:
- a háttérrel azonos színű betűkkel „láthatatlan” kulcsszavak elhelyezése az oldalon
- a megjegyzések (<!--, -->) részbe kulcsszavakat írni
- monitorról lelógó szövegek
- Noframes vagy Noscript címke telezsúfolása kulcsszavakkal
- külön a keresők számára készített, de a többihez nagyon hasonló oldalak (gateway/doorway)
Van olyan módszer, ami habár nem tiltott, mégsem számít nagymértékben. Néhányan sajnos a valóságosnál jóval nagyobb jelentőséget tulajdonítanak nekik. Ezek a META elemek, amelyek direkt arra szolgálnak, hogy megadjuk az oldal kulcsszavait, és leírását a keresőrobotnak. Így néznek ki:
<meta name="keywords" content="ide kell írni a kulcsszavakat vesszővel elválasztva">
<meta name="description" content="ide az oldal rövid leírása jön">
keywords
-be a kulcsszavakat kell beírni. Az ide beírt kulcsszavakat a Yahoo! például arra használja, hogy eldöntse, mely kifejezésekre jöhet egyáltalán szóba a weboldal. Íme egy példa: Egy fitness stúdió oldalán található szöveg tele van a "fitness" szóval, ezért erre a szóra jó helyezést ér el a Yahoo!-ban. Sokan viszont a "fitneSZ" szót írják be a keresőbe. Ha a "fitnesz" szó szerepel a
keywords
-ök között, attól még nem fog jó helyezést elérni az oldal, mert máshol csak a "fitness" alakot használták, de a robot legalább tudni fogja, hogy ez az oldal is számba jöhet a kereséskor. Itt is - mint általában - tilos ugyanazt a szót többször egymásután beírni, mert azt spamnek veszi a robot és lerontja a helyezésünket. Túl sok szót sem érdemes beírni, és a fontosabbakat kell előre, a kevésbé fontosakat hátra tenni.
A
description
be értelmes szöveget kell írni a weboldalunkról, de a legfontosabb kulszavakat ebbe is bele kell szőni. Ezeket mindenféleképpen meg kell csinálni, ez az alap, de ettől még egyáltalán nem fogunk jó helyezéseket elérni.
Melyek azok a módszerek tehát, amelyek sikerre vezetnek?
Az oldal címe, vagyis a
head
részben a title
elemek közé írt szöveg. Ezt a részt a keresők nagyra értékelik, tehát bele kell írni a kulcsszavakat. Azonban vigyázni kell, nem jó 10 szónál többet írni ide, mert egyrészt spamnek vehetik a robotok, másrészt a Google ezt jeleníti meg a találatok között. Ha egy sor értelmetlen szót lát az ember nem a mi oldalunkra fog kattintani, tehát igyekezzünk úgy megoldani, hogy értelmes, az oldal tartalmát leíró címet kapjunk, de a legfontosabb kulcsszavak is benne legyenek. Tipikus hiba például szlogeneket rakni ide, mint a „Weblabor – fejlesztés alatt”. Ha valaki meglátja ezt a Google listáján, és még nem járt itt soha azt fogja hinni, hogy a link egy félig kész weboldalra vezet. Ennél sokkal célszerűbb lenne például ez: „Weblabor – webdesign, web fejlesztés, programozás”. Így nem csak egy értelmes leírást látnánk a Google-ben, de a webdesign, Web fejlesztés és a programozás kifejezésekre is jobb találatot kapna kedvenc oldalunk.Használjunk címeket a szövegben is. A
h1
, h2
..., azaz a címsor elemek közé írt szavakat is fontosabbnak tartja a keresőrobot.A képeknek és a grafikus elemeknek adjunk meg mindig az
alt
tulajdonságait. Például így:
<img src="/kep.jpg" alt="kulcsszó1, kulcsszó2, stb.">
alt
ot a nem grafikus böngészők jelenítik meg a képek helyett, viszont a keresőrobotok is nagy figyelmet fordítanak rá. Viszont csak azokat a képeket veszik figyelembe, amelyek egyben linkként is funkcionálnak!A linkeknek is meg lehet adni a címét, de vigyázni kell, mert egyes böngészők, ezt kis sárga felugró négyzetekben megmutatják. Tehát ezt csak akkor használjuk, ha a linkelt oldalra valóban illik a kulcsszó. Egy példa:
<a href="http://www.weblabor.hu" title="kulcsszó">szöveg</a>
Érdemes megemlíteni még néhány dolgot a kulcsszavakról. Lehet, hogy alapvetőnek tűnik, de azért jobb tisztázni, hogy az ékezetes és a különböző ragokkal ellátott szavakat külön-külön kezeli a kereső. A Google például teljesen más oldalakat ad a böngésző, bongeszo és a böngészők szavakra. Ilyenkor leginkább a böngésző szóra érdemes optimalizálni az oldalt. A kötőjeles szavakat pedig külön-külön, és egyben is feljegyzi a robot.
Nem szabad túl sok kulcsszót feltenni az oldalra, mert a keresőrobot gyanút fog. A kulcsszavak helyes aránya a kódban kb. 2-3% körül van, de ezt nem lehet egész pontosan megállapítani.
Fontosak még a ránk mutató linkek is. A Google-ben az egyik oldalról a másik oldalra való hivatkozás nem más, mint egy szavazat a másik oldal javára. Az oldal értékét (PageRank) az határozza meg, hogy hány hivatkozás mutat rá, és hogy a hivatkozások milyen minőségű másik oldalról jönnek. A másik oldal minőségét szintén az határozza meg, hogy hány hivatkozás mutat rá, és hogy milyen minőségű oldalakról, és ez így megy tovább. Azt hihetnénk ez egy ördögi kör, azonban az alkalmazott képlet tetszőleges kiinduló érték hozzárendelése után többlépéses számítással (a Google gyakorlatában kb. 40 iteráció után) mindig ugyanazt az eredményt hozza ki az egyes oldalakra.
Fontos tehát, hogy sok link mutasson ránk, lehetőleg nálunk magasabb értékű lapokról. A PageRank érték könnyen megállapítható, ha letöltjük a Google Toolbart, amely egy tizes skálán rangsorolja az éppen látott oldalt. Hasznos regisztrálnunk a különböző katalógusokba is (Dmoz, Vizsla, Index, Lap.hu oldalak). Az is előnyt jelent, ha sok link mutat rólunk a saját site-unkra. Erre a célra jól megfelelnek a különböző oldalmenük.
De regisztrálni a keresőkbe is kell. Ezt nem csak a site elindulásakor javasolt minél előbb megtenni, hanem akkor is ha változtatunk az oldalon valamit, de max. hetente egyszer. A keresők sokkal jobban megbíznak a régóta üzemelő, de gyakran frissülő site-okban. Egy új weboldal esetén pedig általában először könnyű jó találati helyezést elérni, majd hirtelen lecsúszik az oldal a találati listán. Ilyenkor nem kell megijedni, előbb-utóbb elfoglal egy állandó helyet az oldal. Persze ez nem azt jelenti, hogy elég egyszer optimalizálni az oldalt és örökké biztos lesz a jó helyezés. A kereső optimalizálás nem egyszeri munka, hanem egy folyamat, állandóan figyelni kell hogyan változik az oldalunk helyezése egy-egy kulcsszóra és aszerint javítani az oldalt.
Jó módszer lehet az, hogy a site egy-egy oldalát csak egy-két kulcsszóra optimalizáljuk. Így nagyobb a jó helyezés esélye és több kulcsszóra is eredményesek lehetünk. A termékek nevére például jobb a termék részletes leírásával foglalkozó oldalt optimalizálni, mert így sokkal nagyobb az esély a jó helyezésre, mintha a főoldalt terhelnénk az összes termék nevével.
Ha mindezeket betartjuk, és elég időt és energiát szánunk rá, valószínűleg a találati lista élén fogjuk találni magunkat. Sok szerencsét!
Tanulni, tanulni, tanulni
Nos, állást foglalnék a kérdésben. Véleményem szerint ezzel az egész kérdéskörre nem is kéne foglalkozni. Sok mindenben igazad van, airwalker, de amennyiben a kedves webfejlesztő kollegák tisztában lennének a szabványokkal, a fennebbiekben foglaltakról nem is lenne szükséges beszélni.
Itt a baj. Először is az oktatás a legfontosabb mint mindig. Meg kell tanulni a keresőket is használni, és meg kell tanulni, hogy nem feltétlenül az első oldalon találhatók mindig a számunkra értékes találatok.
Másfelől ha van egy kis szép oldalunk, ami valóban szép, vonzza a látogatókat, és nem utolsó sorban értékes tartalommal is rendelkezik, azt sokan fogják látogatni, sokan fognak rá hivatkozni, és a keresőrobotok is hamar megszeretik. Persze lehet, hogy így sohasem fogok olyan előkelő helyezést elérni (+/- 1-2 helyezés), de ha a keresőoptimalizálásra fordított időben az oldalam szolgáltatásait fejleszteném, új tartalmakat vinnék fel, úgy érzem a látogatóim hálásábbak lennének.
--
slink
http://blog.lxp.hu/
+1 -1
A pozíciót nem feltétlenül csak a tartalom és a szabványosság határozza meg, de persze nagy szerepet játszik benne. A cégem honlapját nemrég pofoztam ki kódügyileg, ezzel az egyik kulcsszóra olyan 7. helyen jelent meg (előtte fogalmam sincs, hol volt, de nem az eleje fele, az tuti). Miután foglalkoztam a kereső optimalizálással (vagy 15 percet), első lettem az adott kulcsszóval. A cégem weblapja pedig nem a tartalmáról híres, s nem is hiszem, hogy első sorban arra kellene koncentrálnia.
-boogie-
útópia
A web mindenkié, így szinte lehetetlen meghúzni egy minimum határt, amit mindenki tud "teljesíteni". Magamon tapasztalom szintén, minél idősebb vagyok, hogy egyre több mindennel kell foglalkoznom (ez az élet velejárója), így egyre kevesebb idő van minden számomra érdekes, de nem kulcsfontosságú dolgot megtanulni.
ui.: az emberek közül is azokat szeretjük igazán, akik érzik minden rezdülésünk, tudják, mire gondolunk. Hiszen így kényelmesebb, könnyebb nekünk...
Igenis fontos!
Persze ez fordítva is igaz. Hiába találja meg sok ember az oldalunkat, ha nem nyújtunk számukra megfelelő tartalmat gyorsan másik weboldal után néznek.
airwalker
airwalker##kukac##freemail.hu
Szeritnem a keresőoptimaliz
1 db kulcsszó az 1-5 találat, attól függően,h a google miylen kedvében jár
2 db az első tízben és szintén 2-3 az első 20-30-ban. Hangsúlyozom, "legális" (google által ajánlott/elfogadott) módszerekkel.
Airwalk-nak sok mindenben igaza van, én azonban tartózkodnék az olyan "black hat" megoldásoktól, mint:
"A weblap szövegét viszont nem tömhetjük tele kulcsszavakkal, mert akkor értelmetlen lesz, tehát úgy kell beírni a kódba a kulcsszavakat, hogy a böngészőben való megjelenítéskor ne látszódjon." Ez eléggé spam gyanús, bár el kell ismerni,h hatásos, a keresők természetesen bannolással jutalmazzák (legalábbis ezt állítják).
keresőkbe "submit"-olás:
én ellentétes véleménnyel vagyok erről. Bár a google nem tiltja a többszöri submittolást, az "okosok" :) szerint jobb, ha a googlebot magától találja meg az oldalt, rámutató linken keresztül. Lehet benne valami, hiszen a google eleve erre épül.
mivel más is berakott ide saját linket, (nem, nem a PageRank miatt:))) én is ajánlok egyet, mégpedig a saját blogunkat, melyen ez a téma is szóbakerül.
http://kbarts.hu/cikk.php
ferenc voltam
Keresőoptimalizálás
egyedi kulcsszo
PHP kérdés
Ha tud erről valaki valamit, akkor kérnék kis magyarázatot:
makkai.balazs##kukac##mail.giro.hu -ra.
kereso dinamikus tartalomban
helyett http://hir.mai/news/42/2 az jobb
A dinamikus tartalmat eloallito kodot termeszetesen a keresok sem latjak.
--
üdv: kmm...
Gepnek konnyebb? ;)
Egy gepnek mitol lenne "konnyebben megjegyezheto" egyik cim, mint egy masik. Ez inkabb emberi minoseg. Inkabb arrol van szo (alitolag), hogy a keresok nem szivesen indexelik azokat az oldalakat, ahol sok a GET parameter (= dinamikus oldal). Mig egy "szep urlt" ok siman statikus oldalnak latnak.
Felho
nem konnyebbseg, szeretet kerdese :)
azaz roviden, jobban szeretik ;o)
--
üdv: kmm...
azonban a teljesen dinamikus
ferenc voltam
Állandó URL
/?topic=1&page=2
-re (vagy/pistiketopikja/2
-re, lényegtelen most) mindig ugyanazok a hozzászólások jelenjenek meg. Ez nem csak a keresők miatt jó, hanem pl. bookmarkolni is lehet, meg linkelni rá, meg stb.Attila
Állandó URL
Egyébként ugyanilyen probléma miatt a google is sokszor árnyékra vetődik. A találati listában ott a keresett hozzászólás, de a címre rákattintva és az oldalra eljutva nyomát sem találjuk a keresményünknek.
Gyula
Re: Állandó URL
?topic=1
- legfrissebb 50 hozzászólás?topic=1&page=1
- legrégebbi 50 hozzászólás (1-50)?topic=1&page=2
- 51-100stb., így ha lesznek új hozzászólások attól még nem fognak változni a régi URL-ek címei.
Esetleg ha nagyon korrektek akarunk lenni, akkor - néhányan azt is javasolják, h - azon az oldalon, ahol folyamatosan változik a tartalom (fenti példában a
?topic=1
) de pl. vehetjünk egy gyakran frissülő blog kezdőlapját, szóval az ilyen oldalak elejére vmi ilyesmit kéne tenni:<meta name="robots" content="noindex, follow" />
Ennek hatására ugye elvileg nem indexeli az adott oldalt a keresőrobot, de a linkeket követi. És kereséskor meg nem fog olyan oldalt találatnak adni, amin már tök más tartalom van mióta indexelte.
Bár én ezt egyszer kipróbáltam és mintha az első látogatás után elég ritkán járt volna vissza arra az oldalra a keresőrobot. Szóval talán egyszerűbb/jobb megoldás figyelni, h keresőből jön-e a látogató és attól függően felajánlani neki pár segédfunciót, amivel rátalálhat a keresett tartalomra (pl. oldalon belüli keresés arra kulcsszóra, amire a keresőben is keresett).
Attila
?topic=1&page=2
?topic=1 - legfrissebb 50 hozzászólás
?topic=1&page=1 - legrégebbi 50 hozzászólás (1-50)
?topic=1&page=2 - 51-100
stb., így ha lesznek új hozzászólások attól még nem fognak változni a régi URL-ek címei.
Tehat amikor 51db hozzaszolas van, akkor:
Igy aztan amikor az oldal aljan van egy ilyen "Következő 50 hozzászólás" link, akkor ott nem hasznalhatom ezt a page=szam alakot, mert ugy idetlenul jonnenek ki a dolgok.
En nem ertek vmit, vagy ez igy tenyleg ertelmetlen es helytelen?
nekem igy logikus:
/topic1/51 - 51-tol
/topic1/23 - 23-tol
--
üdv: kmm...
Visszafelé
Eddig ez volt a linkek kiírásakor (iszonyúan leegyszerűsítve):
foreach ($i=0; $i<=10; $i++) {}
Most meg ez lesz:
foreach ($i=10; $i>=0; $i--) {}
Összefoglalva tehát arról van szó, hogy a szükséges oldallinkek számát úgyis tudod, tehát e tekintetben mindegy, hogy "előre", vagy "visszafelé" írod ki őket, visszafelé viszont egyrészt mindig ugyanazt a számot kapja egy oldal (feltéve, hogy a rendezési feltételek ugyanazok).
Ha nem értem, hogy mit nem értetek :), akkor elnézést.
Valóban
?topic=1
-> legfrissebb 50 hozzászólás (legújabb legelől, konkrétan 55-6-ig) és ezen az oldalon lehet egy "korábbi/előző hozzászólások" link, ami a következőre mutatna:?topic=1&page=1#5
(hozzászolások 50-1-ig és az 5.-re kerül)Ezután ha lennének még további előző lapok, akkor már 50-esével tud lapozni.
Ha első lapra is "következő 50 hozzászólás" linket akarsz akkor kmm megoldása a jó, a különbség, h akkor {hozzászólásszám} különböző link lesz, ebben az esetben meg csak {hozzászólásszám/50}.
Attila
Re: Valóban
Attila
,,tul dinamikus''
<fM />
FARKAS Máté
http://dmoz.org/
Több nagy kereső állítólag ebből táplálkozik katalógusának frissítésekor.
Igen, többek között a Goog
ferenc voltam
Egy régi trükk
2 oldalt csinalunk az egyik a valodi, a masik egy keresokre optimalizalt valtozat. Amikor jon egy latogato, akkor megvizsgaljuk, hogy az illeto kereso-e (ip alapjan, vagy agent alapjan) es a szerint szolgaljuk ki az oldalt.
Ha az ember eleg sok cegnek dolgozik igy, akkor ugyesen korbe lehet linkelni egymas kozott.
Persze eleg hulyen fog kinezni, hogy pld. a goggle-ban a tarolt valtozat egesz mashogy nez ki, mint pld. FF-ben.
--
Ámon Tamás - http://amon.hu
Az IP-n alapuló trükköt h
Az érdemi kapcsolódás nélküli körbelinkelést pedig linkspam-nek - ezt egyre jobban szűrik a linkstruktúra elemzése alapján, és szintén büntetik.
Kérdések
- A google hogyan kezeli az ékezetes url-t?
A google nem tesz különbsé
Ha az ékezetes tartalmat kezelni tudja,akkor nem hiszem,h problémát jelentene neki az ékezetes url. Mindenesetre én kerülöm a "éőú.html" kiterjesztésű fájlokat.
ferenc voltam
Persze mindenki a már meglé
És ha már úgy kezded a cikket, hogy "Sajnos manapság nagyon sok tévhit kering", akkor az egyik legelterjedtebbet felesleges terjeszteni: "De regisztrálni a keresőkbe is kell."
Ugyanis nem kell.
Igazad van, tényleg nem a sa
http://www.tutorial.hu/content/view/117/28
http://keresomarketing.fpn.hu
http://webni.innen.hu/FrontPage
Ha ezeket megnézed mindhárom oldalon megtalálható az írásomban közölt információk jelentős hányada.
Még néhány szó a regisztrálásról. Sajnos nem tudok veled egyetérteni. Személyes tapasztalataim szerint a keresőrobot sokkal gyorsabban indexeli a regisztrált oldalakat. Persze regisztrálás nélkül is megtalálja az oldalt, de ez (főleg aYahoo esetében) jóval több időt vesz igénybe, mintha regisztrálnál. Valószínü, hogy a túl sok regisztrációt valamilyen módon bünteti a kereső, de a nagyobb változtatások után szerintem megéri még egyszer regisztrálni. Legalábbis nekem eddig mindig bevált ez a módszer.
airwalker
airwalker##kukac##freemail.hu
találat tupírozás
Majd megtalálják azok maguktól, hogyha értékes információk vannak rajta, vannak látogatók és rá mutató linkek.
"Mit szólnánk pl, ha a hardware gyártók mindenféle olyat is ráírnának a termék dobozára, amit kibontás után nem találnánk benne?"
Én például fel lennék háborodva...
Kicsit ilyen próbálkozás ez, amikor össze vissza kamu cuccokat írogatnak a keywords és description meta tag-ekbe.
Vagy egy másik példa:
"Becsületes diák az, aki már dolgozat írás közben tudni akarja a javítókulcsot?"
A találatok növelésére egyetlen hatékony megoldás van: nagy látogatottságú oldalon kell elhelyezni linket. Így már el is jutottunk a reklámokhoz, ami már nem hiszem, hogy kapcsolódik a szakmához...
Ezen gondolataimat alátámasztja ez az írás, meg a tapasztalataim is.
[ dtamas ]
Regisztrálás Yahoo-ba
Ennek igazolásához viszont tényszerű adatok kellenének (pl. kísérletezéssel). A Google és MSN pedig tuti, hogy nem vesz fel gyorsabban regisztrálással (hogy a többszöri regisztrálás abszolút feleslegességéről ne is beszéljünk).
Elég 1db PR5ös oldal
Ha azt akarod, hogy az oldaladat 1 nap alatt leindexelje a Google, akkor szerezned kell egy PR5ös linket. Másnapra már le leszel indexelve.
Ezt tapasztalat alapján is mondom.
A saját oldalam (és egy kis 'reklám'):
Structured Settlement Forum
1 hete indult kb. Miután meglett a domain és feltöltöttem az oldalt, másnapra le lett indexelve, hála egy PR5ös linknek.
Amúgy az a tapasztalatom, hogy a legfontosabbak a bejövő kulcsszavas linkek, persze ehhez kell a megfelelő onpage optimalizáció is.
A PageRank építésnél viszont nagyon fontos a megfelelő linkstratégia. Erre érdemes rááldozni 1-2napot és kiszámolgatni a legjobb megoldást. Megéri.
A web egészére nem lehet trükökkel hatni
A PageRank építési megjegyzésed is csupán megfigyelés, de amondó vagyok, hogy nincs az a kimunkált linkstratégia, amit egy jó szájthoz fűződő organikus szerveződés ne verne kenterbe.
Trükközzenek a bűvészek. :)
A pr5ös 'mondatomat' rengeteg külföldi online marketinggel foglalkozó oldalon meg lehet találni.
Addig amíg nem tudtam kipróbálni én is azt mondtam, h ok lehet hogy így van, de lehet, hogy nem. De mint mondtam működött, mivel ez volt az egyetlen rám mutató link akkor.
Amúgy a SiteMap-es megoldásról is hallottam már, de még nem volt alkalmam kipróbálni.
A PR építési megjegyzésem elméleti és gyakorlati tapasztalatra alapul. Előbb kiszámoltam és kialakítottam a megfelelő stratégiát, majd azt kipróbálva és persze várva kb 2 hónapot a gyakorlat igazolta az elméletet, nem kis meglepetésemre. :)
hintés
Nekem mindig az az érzésem, hogy az olyan ökölszabályok, amiket itt is olvashatunk, nem állnak szilárd talajon. A keresők elsősorban arra törekednek, hogy azt adják vissza találatként, ami az embereknek jó, és arra kiváló módszerek vannak, hogy emberek számára használható oldalt készítsünk. Akkor már csak az marad, hogy a trükközőket is lehagyjuk, arra pedig az szánjon időt, akinek megfizetik :)
Szerintem a keresőoptimaliz
ferenc voltam
Tehát nem keresőoptimalizálás
Simán lehet olyan oldalt csinálni, ami a keresőknek nagyon jól működik, de embereknek siralmas... Szerintem sugallni sem szabad, hogy a lényeg a keresők meggyőzése. A felhasználókat kell meggyőzni, a rád linkelőket kell meggyőzni, és az meggyőzi a keresőket. Természetesen a felhasználók meggyőzése nem csak felület hanem markup kérdése is.
Ez igaz. Ugyanakkor mit ér e
A keresők által tiltott (black hat) eszközöket továbbra is ellenzem.
ferenc voltam
miserable failure
hát
én annyira nem hiszek a linkelős dologban, annál inkább a minőségi és megfelelő (X)HTML tag-ekkel felépített weboldalakban,
bbalint
gugli
van egy csomó...
http://a9.com/google?a=sbooks
Building Your Business with Google For Dummies
by Brad Hill (14 June, 2004)
Google Hacks, 2nd Edition (Hacks)
by Tara Calishain and Rael Dornfest (01 December, 2004)
Google Hacking for Penetration Testers
by Johnny Long, Ed Skoudis, and Alrik van Eijkelenborg (01 December, 2004)
Google: The Missing Manual
by Rael Dornfest and Sarah Milstein (May, 2004)
Google for Dummies
by Brad Hill (15 September, 2003)
Google Pocket Guide
by Tara Calishain, Rael Dornfest, and DJ Adams (12 June, 2003)
How to Use Google : The 30 Most Important Tips, Hacks and Tricks
by Tod Sacerdoti (10 May, 2003)
How to Do Everything with Google
by Fritz Schneider, Nancy Blachman, Eric Fredricksen, Fritz Schneider, Nancy Blachman, and Eric Fredricksen (21 November, 2003)
Make Easy Money with Google : Using the AdSense Advertising Program
by Eric Giguere (27 May, 2005)
Google Power (One-Off)
by Chris Sherman (29 April, 2005)
Regisztráció keresőkben
Köszönöm
Csaba
Google
-boogie-
Kösz
Csaba
Keresőbe reg.
Bár szerintem jobb, ha maguktól találnak az oldalra a keresők.
Attila
Keresőregisztáció magyarázat és szoftver
ebben a keresőoptimalizálás és keresőmarketing blogban van ez a bejegyzés, ami ezzel a témával foglalkozik.
Illetve itt egy progi is ami beregiszrálja a honlapodat kb. 200 keresőbe:Webceo
Remélem tudtam segíteni.
Üdv:
Béla
hehe
szerk: ehh, sajnos nem. pedig jó lenne beállítani, mert elég idegesítő ez a sok önreklám.
Keresőoptimalizálás + Flash
Előre is köszönöm a segítséget...
OBJECT
Ez nem csak a keresőnek lesz jó, hanem a szövegesen böngészőknek is...
--
Szeretettel: Károly György Tamás
kgyt&kgyt.hu - http://kgyt.hu
:-/
szabvány
<applet/>
) akkor a benne levő egyéb tartalmat jelenítik meg:ugyanez érvényes az
<object/>
tag-re is, ha minden igaz ...bbalint
én is!
már kipróbáltam minden trükköt, amit csak találtam, de nem és nem...
ezt az object dolgot hova írjam?
head-be, vagy body-ba???
üdv: Kalóz Pepi
hello
+html
haladj a korral
http://weblabor.hu/blogmarkok/20224
szerk: kérdés: most ezzel a 3 éves kérdésre adott válasszal mi a célod? a weboldalad reklámozása?
Google kattintás
tehát ha mondjuk 20-adik helyen vagyok, de egyre többet kattintanak a talált linkemre, akkor esetleg feltornázhat akár a 10-edik helyre is...
Ugyanez visszafelé... adott kulcsszóra keresésnél mondjuk első vagy de 10-ből egy felhasználó kattint csak rá, akkor lecsúszhatsz...
külső linkek
tudom, tudom... lap.hu, de az fizetett.
a másik amit észrevettem, hogy ugyan figyeli a header-ben történő átirányitást (Location:masikoldalcime), de mégis az eredeti URL-el tünteti fel, mintha az is a mi oldalunkon levő tartalom lenne.
Ez pl. a hirorigo.hu -nál fordult elő, melyet annó még én próbálkoztam kereső-optimalizálni, és mérni kellett a kattintásokat bizonyos linkekre, igy jump.php?w=akármi -k voltak a linkek.
Fizetett?
Ez alatt mit értesz?
Úgy rémlik mintha ez már megváltozott volna azóta.
külsö linkek- google
Az nem így van, eleve nem létez(het)nének akkor link katalógusok (pl. lap.hu, dmoz.org).
Google tanácsok webmastereknek magyarul itt olvashatod, hogy nem ajánl 100 linknél többet egy oldalra, de ez még nem jelenti azt, hogy bannolná vagy ki hagyná az indexből ezt a számot túllépő oldalakat
Link farmokat azonban valóban leminősíti, ahol látszik hogy csak egy mesterségesen generált link-lista rengeteg oldalall és többszáz linkkel oldalanként.
dmoz?
Mintha kihaltak volna a szerkesztők.
Én felajánlottam, hogy segítek nekik, de még erre a levélre sem jött válasz, pedig kb. 10 hónapja elküldtem nekik.
Szóval a link katalógusok sorából lassan (vagy egyelőre) ki kellene venni, legalábbis magyar viszonylatban.
Bejövő link
Három perces regisztrációval
De sokkal rövidebben is meg tudtam volna fogalmazni a mondanivalóm lényegét.
Rövidebben is kéne
Akkor nem tudott volna még visszahisztizni. A bicska nyílik a zsebemben ilyenkor.
Köszi,aranyos vagy!Más
Szerintem de, zavarja
Google kattintás
Hol a blog?
Az ilyen messziről bűzlik
jöttél linket hosztolni? :)
dmoz...
Akkor tud erről vki vmit, hogy lehet-e bele regelni?
Van egy flash-játék oldalam (: nem irok cimet :) és nem ártana, ha már a neki megfelelő helyen lenne a Google keresési listájában.
3 éves lesz lassan az oldal és tavaly még 5ös pagerankje volt, most visszaesett 3-ra, és a Google se nagyon találgatja meg.
Most próbáltam ki, h beirtam azt h "flash", és kiválasztottam a magyar találatokat. Az első 2 oldalon kiadott 3 olyan magyar flash játék oldalt, amik be vannak regelve a dmoz-ba is. Annak ellenére vannak kiemelt helyen, h a pagerank-jük elég alacsony, és ha azt vesszük, a design se az a hűde..., de ez csak személyes vélemény, igazából ezt azért irtam, mert nem értem, mi alapján tesznek be a linktárba.
Viszont, ha nem is szerkesztik, akkor nem tudom, mit tehetnék ezügyben.
Csak szerkesztőknek tehetsz
kicsit félreérthető voltam
nem a "flash" szóra akarok optimalizálni, hanem megnéztem, h ha ezt beirom, akkor jönnek-e elő magyar oldalak, illetve, h konkrétan erre a szóra bejön-e az én oldalam. Csak teszt volt, nem az optimalizálásom célja. Csak azt tettem szóvá, h érdekes, h magyar flash játék oldalak bejöttek erre a kulcsszóra, és h milyen érdekes, h a dmozban mindegyik szerepel.
Nyilván igyekszem minél relevánsabb oldalt csinálni saját scripttel, nem motorral és egyéni funkciókkal, csak persze nem árt egy kis elfogadott és kipróbált turbózás is az oldalnak.
Főleg azok után, h hiába a sok minőségi játék (: bocs, kell a öntömjénezés :) szal, ennek ellenére mégis van vmi bibi, hiszen 3 év alatt nem sikerült úgy isten igazából előre kerülni. Jó, persze van látogató, és legtöbbje direkt linkes és google-ös, de az ember mégis azt szeretné, h ha vmiben minőséget ad, akkor az kapjon kellő figyelmet. Persze az is igaz, h elég sok hibát is elkövettünk, mikor még az elején voltunk, pl az index teletömése kulcsszavakkal az egyike ezeknek. :) Viszont most, h egy jó nagy rekonstrukció alatt állunk, igyekszem az összes lehetséges eszközt körbejárni, amivel most már belőhetjük az oldalt a megfelelő helyre.
Szal kb élő példa az oldalam arra, hogy hiába az értékes tartalom, ha az oldalt nem lehet megtalálni. Igaz, meg lehet, de lehetne jobban is.
Kicsit más kérdés, de vmelyest kapcsolódik. Google analytics-ben mennyire lehet megbizni? Mármint az adataiban. Mikor betettük a kódba, kb egy hónap után olyan statot adott ki, h a látogatók 50(!)%-a kevesebb mint 10 mp-et tölt az oldalon. Azért ez...érdekes.
Ez a téma messzire visz, már
annyira nem fontos, csak
Revisit after+expires
<meta name="REVISIT-AFTER" content="x days">
<META name="EXPIRES" content="....">
Melyiket érdemes használni és hogyan?
Sitemaps
Gratula
Kereső
Amúgy nézzétek meg a google.hu pagerank-ját. 7-es a 10-ből. XD:)
Miről beszélsz?
Jó a cikk!
Érdekesnek találtam az írását! Igen főleg a magyarországon a keresőmotor optimalizálásról kialakult kép eléggé kuszák, és mint írta sok a téves elképzelés a misztifikáció!
Üdvözlettel:Allowgooglebot SEO Studio
Flash SEO
http://flashseowebdesign.hu
HTML
center
,font
stb elemek mellőzését.Keresőoptimalizálás