ugrás a tartalomhoz

Archívum - Júl 2014 - Fórum téma

július 20

tinymce

berdi.gergo · 2014. Júl. 20. (V), 17.27
Sziasztok!

Jelenleg egy kezdetleges admin oldalt próbálok létrehozni az oldalamhoz. Egyik ismerősömnek készítek honlapot, viszont ő szeretné frissíteni állandó jelleggel a "hírek" menüpontot, ezért jött ez a fajta igény, hogy egy formázott szöveget meg tudjon jeleníteni. Az elméleti alapokkal tisztában vagyok, a gyakorlattal kicsit kevésbé, mivel eddig főként html-ben dolgoztam csak és a javascript és a php tudásom csak a subminimumot közelíti meg. A legkézenfekvőbb megoldásnak az tűnt, hogy egy külön jelszóval védett admin oldalon egy előre készített szövegszerkesztővel lehet dolgozni. Nekem a legszinpatikusabb a TinyMCE volt, elég sok funkciót tud. Viszont a probléma ott kezdődik, hogy ha egy POST paranccsal el szeretném menteni, akkor alapjáraton lefordítja HTML-be (Ez lenne talán a legjobb) vagy egy alkalmazás feldolgozza elmenti egy formátumba amit egy másik alkalmazás visszaolvas majd a honlapon?

Másik öteltem, az volt, hogy egy nyílt forráskódú "vendégkönyv"-et vagy "fórumot" használnék fel, viszont itt már eléggé beszűkültek a lehetőségek formázás és képfeltöltések terén.

Igazából ez csak az első ötlet volt, de kíváncsi vagyok a ti megoldási javaslataitokra.
Röviden összefoglalva: aadott egy admin felület, ahol meg lehet szerkeszteni online az új hírt, majd ezt megjeleníteni a honlapon.

kb ilyesmit:

https://www.youtube.com/watch?v=TBIpi5PcBlk&list=UUcVcARcCI2vtdEn4yVDK3mA

Köszönöm előre is a segítséget!
 

július 16

mennyi a reális ár?

Szita Szilárd · 2014. Júl. 16. (Sze), 14.41
Üdvözletem, egy wordpress oldalt kéne személyre szabni.
Blog témája a testépítés lenne, kinézetét egy oldalhoz tudnám hasonlítani Ehhez a kiterített kártyalapos dolog nagyon tetszik.

Funkciók:
- Egy ,statisztika' menüpont, ahol az anyagiakról szeretnék egy részletese elemzést, itt gondolok étrend,táplálékkiegészítő.
Az ötletem az lenne, hogy diagramokkal lenne ábrázolva a dolog, ezt úgy értem, hogy lenne egy kőrdiagram ami ugyebár 360fokos és ebbe a kördiagramba menne egy csík és minden nap egyre nagyobb területet járna be ez a csík hasonló dolog mint a progress bar
Pl
És a körünk közepén lenne a költség, ezt úgy gondoltam, hogy lenne egy adminisztrációs felület ahol objektumokat tudok hozzáadni itt gondolok pl: csirkemell 1 kg 1200ft 1200kcla.
És akkor az ár meg megjelenne a kördiagram közepén, és ha következőnap hozzáadok valamit akkor az hozzáadódjon az eddigi összeghez.
Ez a kördiagram mindig nullázódik hónap első napján 00:00-kor.
Ebből a diagramból szeretnék hármat - Étrend
- Táplálékkiegészítő
-Összesített (ez nem nullázódik soha)

- Blogbejegyzés kiemelése pl, ha van egy főcikk mint az étrend összeállítása akkor az a cikk a főoldalon jeleljen meg piros kerettel és kiemelve a többi bejegyzéstől.
maximum 3db kiemelt bejegyzés lehet.

- Visszaszámláló:
Az lenne a szerepe,hogy egy igényes számlálót ellehetne helyezni az oldalon persze amikor erre szükség van pl:diétából még van vissza 1hét 12 óra 12 perc 45 másodperc.

Szerintetek mennyi a reális ár erre?
 

Hangmagasság és ütem mérés

Creative · 2014. Júl. 16. (Sze), 14.36
Sziasztok,

Az alábbi problémával fordulok most hozzátok s gyors és értő hozzászólásokban reménykedem.

WebAudio segítségével próbálok megvalósítani egy látszólag könnyű dolgot. Adott egy gombnyomása induló liveinput audió bemenet /mikrofon/, s ezen hangmagasságot mérek egy githubos projekt alapján. Extra, hogy a document.ready -be beraktam egy olyan sort, mi szerint ha van pitchDetector.pitch változó, akkor azt azonnal logolja egy textboxba, amiből én logfile-t tudok menteni.

Problémám /azon túl, hogy egy nagyon naív megoldást próbálok használni/, hogy kellene ide egy ütem számláló/mérő is, ami megmondaná, hogy amit hallok, annak mi a bpm -je. Ilyet azonban sajnos nem találtam eddig, ami használható is lett volna. Egyszeri dolog és fontos lenne, ha bárki tapasztalt, hozzáértő tudna nekem segíteni ebben.

Szóval JavaScript alapon, kombinált PitchDetector és BPM counter/calculator/meter (ki hogy hívja).

Bárki bármi tapasztalat ilyen téren, vagy tud olyan megoldásról, ami már létezik erre? Gyorsan kellene és egy egyszerűbb megoldás JS-ben, köszi srácok előre is mindent.
 

Angular js megosztott adat nem frissül

gtoma · 2014. Júl. 16. (Sze), 08.20
Sziasztok!

Egy alkalmazást csinálok, és gondoltam kipróbálom az AngularJS-t.
Sajnos belefutottam egy problémába, amire nem találom a megoldást.

Van egy tabos ablakom, ahol az első tab-on egy teljesen más controller van, mint a többin. Sajnos az <ul><li> kötött kód felépítésétől nem tudok eltérni, így minden LI-n definiálnom kell, hogy az a USER controllerhez tartozik.
Azaz:
<li ng-controller="valami más">...</li>
<li ng-controller="user">
     <button ng-click="adatlekeres()">Adatok</button>
     adat csoport 1
</li>
<li ng-controller="user">adat csoport 2</li>
<li ng-controller="user">adat csoport 3</li>
Az adat megosztáshoz a factory-t használom. Teljesen jól működik. Ha gépelek valamit, akkor a másik fülön is láthatók a szükséges adatok.
Azonban, ha ajaxban le akarom lekérni egy adott user adatait, nem frissül a factory, így a többi fül sem. Csak az a fül -azaz az a kontroller, ahol a belépést intézem, frissül. Az újonnan lekért adatokat a többi fülön nem kapja meg a controller. :(

Íme a kód részlet:
itt
(nem működik, egyszerűsítve van, de jobban érthető mintha nem lenne)

Hogy tudnám frissíteni globálisan az adatokat?
 

július 13

div-ben levő tartalom átlóg az alatta levőbe

Blackfriar · 2014. Júl. 13. (V), 20.11
Sziasztok !
Bevallom férfiasan, csődöt mondtam egy egyszerű problémával kapcsolatban.
Az alábbi linken levő oldalon a címer belelóg az alatta levő lábrészbe és nem tudom, hogy miért.
itt az oldal

Előre is köszönöm a segítségeteket.
 

HTML 5 websablon

csacsa · 2014. Júl. 13. (V), 15.26
szasztok lenne egy kis problémám van egy sablonom aminek át szeretném a menüét írni de nem tudom nem kezeli a hosszú ő és társait de rövid ö megjeleníti mi ért van ez ?

egy kézzel írok ezért Dreamweaver CS6al dolgozom de tanultam HTML-t át álitotam már utf8-ra de nem jó
 

július 12

WebRTC

inf · 2014. Júl. 12. (Szo), 01.04
Szerintetek van bármi értelme a WebRTC-nek?
Úgy értem, hogy oké, mehet rajta videochat, esetleg p2p, de ezek elég specifikus területek. Egy átlag weboldalnál ti ki tudtok találni neki bármi funkciót, ami miatt majd érdemes lesz megtanulni?
 

július 10

SEO

Hengst19979 · 2014. Júl. 10. (Cs), 14.17
Sziasztok!

Talán tud valaki nekem választ adni arra hogy a meta keywords most akkor mennyire fontos? Vagyis a google használja e ezt vagy nem. azt hallottam hogy mivel ezt a funkciót "Black Hat" célokra használták, a google kereső algoritmusa nem veszi figyelembe. Ha ez így van akkor tudna nekem valaki egy jó leírást adni hogy a mai állapot alapján hogyan és mivel tudom én keresőoptimalizálni az oldalamat?
 

július 9

like - dislike szavazatok kiiratása hozzászólás id-ként.

vtmk · 2014. Júl. 9. (Sze), 20.02
Sziasztok.
Segítséget szeretnék kérni egy még be nem fejezett részhez.
Olyan gondom lenne,hogy írtam nehezen a fórumomhoz egy olyan modot amivel a hozzászólásokat lehet értékelni. Tetszik illetve nem tetszik. Ez meg is volna,de viszont azt szeretném ha kiírná mennyien kattintottak a TETSZIK gombra és a NEM TETSZIK gombra.
// Tetszik nem teszik ez van
if (isset($_POST["gomb1"]))

{ $gomb1 = abs((int)$_GET['gomb1']); //ezt kell a value-hoz

$skulo="UPDATE forum_hsz SET gomb1 =gomb1+1 WHERE id='$gomb1'";

mysql_query($skulo) or die(mysql_error());
 }
if (isset($_POST["gomb2"]))

{ $gomb2 = abs((int)$_GET['gomb2']); //ezt kell a value-hoz
 
$skulo2="UPDATE forum_hsz SET gomb2 =gomb2+1 WHERE id='$gomb2'";

mysql_query($skulo2) or die(mysql_error());
}  
// Tetszik nem tetszik megszamoljuk  
$tnt1 = "SELECT id, gomb1 FROM  forum_hsz WHERE gomb1";
$tnt2 = mysql_num_rows(mysql_query($tnt1));  
$tnt3 = "SELECT id, gomb2 FROM  forum_hsz WHERE gomb2";
$tnt4 =  mysql_num_rows(mysql_query($tnt3));]

Ez pedig a from és a kiiratás rész:
[code]
<tr><td align="right"><form method="post"><input type="submit" class="gomb1" name="id" value="<?php $gomb1 ?>" />
<input type="submit" class="gomb2" name="id" value="<? $gomb2 ?>" /></form>

Projekt levelezés integrálás redmineba

gabesz666 · 2014. Júl. 9. (Sze), 11.54
Sziasztok!

Van egy redmine telepítve a virtuális gépemen, ami eddig nagyon szépen teljesít. Egy funkció jutott most eszembe, ami hasznos lehetne még és sokat dobna a szoftver hasznán: egy e-mail címről bonyolítom le a projektekkel kapcsolatos levelezéseim döntő többségét. Arra gondoltam, hogy hasznos lenne, ha ezek az e-mailek csoportosítva lennének projektenként és akár még visszakereshetőek is lennének a redmine-on belül. Többször is volt olyan, hogy kerestem egy levelet, de nem találtam meg könnyen, mert elveszett a levéldzsungelben. (tudom, hogy lehet a levelezőben is mappákat létrehozni az egyes projekteknek, de a legjobb volna, ha redmine-ban lenne meg a teljes levelezés másolata, így a projekttel kapcsolatos minden információ - feladatok, forráskód, levelezés, dokumentáció - egy helyen fellelhető volna) Már rákerestem google-ben a témára, de nem igazán bukkantam egyelőre használható megoldásra. Van ötletek ezzel kapcsolatban? Esetleg valakinél már van hasonló megoldva? Köszi!