ugrás a tartalomhoz

Archívum - 140703 - Fórum téma

március 28

window.onLoad előtt megváltoztatni egy elem stílusát

Max Logan · 2007. Már. 28. (Sze), 17.03
Szóval a probléma rövid: adott két DIV, amik alapesetben látszanak és egy ami nem látszik. Ha a kedves user bekapcsolt JS-sel jön az oldalra, akkor a két DIV-et elrejti, ami pedig nem látszódott azt megjeleníti egy függvény.

Az elrejtéssel az a problémám, hogy bevillan egy pillanatra a két DIV, mielőtt eltűnnének. Először a Weblabor-on használt addEvent függvénnyel hozzáadtam egy onload esetményt, ami szépen megcsinálta az eltüntetést. Ezzel a baj az, hogy bár kicsi az oldal amin mahinál látható a villanás, mert ugye csak onLoad után hajtja végre a feladatát.

Ekkor kerestem rá az onDOMload-ra és konstatáltam, hogy valójában ilyen függvény nem létezik (Egy Weblabor-os topicban egyértelmű utalás erre nem történt és már kezdtem hülyének érezni magam, hogy nem találok hivatalos doksit az eseménykezelőről). Leszedtem kipróbáltam és működött is FF és Opera alatt. Aztán jött az IE ami az előzőleg már leírt bevillanást produkálta. Bár néha FF és Opera is csinálta. Tehát ez onDOMload sem segít a problémán.

Alap feltevés az volt, hogy no gond, mert egy script fogja magát és beszúr egy olyan CSS-t amiben felül van bírálva a 3 DIV stílusa. Ezzel egy baj van, hogy a nem HEAD részben megadott STYLE elem nem valid megoldás.

Ekkor jött az ötlet, hogy DOM függvényeket használva majd beoperálok egy <link> elemet a HEAD-be. Ezzel a baj az, hogy szintén csak az oldal betöltése után illeszti be a CSS-t, ami még a legelső addEvent-es megoldásnál is rondább eredményt ad.

A megoldás végül az lett, hogy egy document.write-tal az alap CSS után beillesztek egy "felölbíráló" CSS-t. Ez műxik is szépen.

A kérdésem annyi lenne, hogy a document.write-os dolognál van-e szebb / jobb megoldás?

A működő oldal itt tekinthető meg.

Adat átvitele egyik oldalról a másikra

kiss_david1 · 2007. Már. 28. (Sze), 15.48
Üdvözletem!
Kérdésem a következő lenne:
Egy admin oldalon vannak a különböző kategóriákhoz módosító oldalak. (pl.: hírmódosítás) Az oldallal abba a hibába botlottam, hogy amikor felteszem szerverre nem írja ki a böngésző cím mezőjébe az azonosítóját a módosítandó cuccnak, így hiába kérem le a $_GET tömbből, nem ad semmit. (pl.:www.oldalcíme.szolgáltató.hu/admin/modosit.php?azonnosito=2 , a cím az admin/-nél ér véget.)
Máshogy pedig nem lehet megadni az adatbázisnak, hogy melyik sort módosítsa, mert minegyik mező változhat.
Hogyan lehet kiküszöbölni ezt a problémát?
Előre is köszi!
Kiss Dávid

PHP függvényből képet kapok azt szeretném közvetlenül (fájlba írás nélkül) megjeleníteni text/html oldalon hogyan?

sabee0809 · 2007. Már. 28. (Sze), 14.04
PHP függvényből képet kapok azt szeretném közvetlenül (fájlba írás nélkül) megjeleníteni text/html oldalon hogyan?

Tehát van egy függvényem (kepvaltoztatas) és a visszatérési értéke: imagejpeg($image)....

Ezt kellene az azonos oldalon text/html content mellett

print '"';

valahogy így.... de jelen esetben text/html miatt csak kiirja a kép bináris kódját a kép megjelenítése helyett, fájlba nem akarom menteni, mert rengeteg kép születne, és lassítja is a folyamatot....

Ha tudsz segíts!!!!

Köszi

Kedvenc élelmiszerek kategóriánkénti SQL lekérdezése

moncsibe · 2007. Már. 28. (Sze), 08.25
Sziasztok!

A következő MySQL problémámmal fordulnék hozzátok:
Az élelmiszerek kategorizálva vannak: gyümölcsök, zöldségek, levelesek stb. Minden kategóriához tartozik egy vagy több élelmiszer: gyümölcs: alma, körte, szőlő stb. Az emberkék meg bejelölik, hogy melyik élelmiszert szeretik a legjobban (tehát nem kategóriát jelölnek be!): alma, tökfőzelék, palacsinta vagy rántotta, körte stb.

Mindehhez kellene egy keresőt írnom, amibe egy legördülő listából kiválasztja az emberünk a kategóriát, és megmondja neki a rendszer, hogy az adott kategóriához tartozó élelmiszereket ki szereti.

Ehhez a következő adatbázistáblák vannak:
Kategória: id, kategórianév
Élelmiszerek: id, élelmiszernév
Kat_élelmiszer: kategória_id, élelmiszer_id (ez mondja meg, hogy melyik kategóriához, mely élelmiszerek tartoznak)
Emberek: id, név, kedvenc_ételek

Talán a legutolsó tábla szorul magyarázatra. A kedvenc_ételek nevű oszlopban vesszővel elválasztva vannak az adott ember által bejelölt élelmiszerek, azaz pl. '6,12,8' vagy '12'. Sajnos ez a táblafelépítés adott, bár ha muszáj, akkor lehetne még egy táblát csinálni, hogy Kedvenc_ételek: ember_id, elelmiszer_id

Szerintetek ehhez hogyan lehetne a legegyszerűbben sql lekérdezést írni?
Én valami ilyesmire gondoltam, de ez nagyon csúnya szerintem :(
SELECT elelmiszer.id FROM kat_elelmiszer WHERE kategoria_id=2; --> ez visszaadja mondjuk 1, 2, 10-es idjű élelmiszereket.
SELECT emberek.nev FROM emberek WHERE
kedvenc_etelek LIKE ('1') OR kedvenc_etelek LIKE ('1,%') OR kedvenc_etelek LIKE ('%,1,%') OR kedvenc_etelek LIKE ('%,1')
OR kedvenc_etelek LIKE ('2') OR kedvenc_etelek LIKE ('2,%') OR kedvenc_etelek LIKE ('%,2,%') OR kedvenc_etelek LIKE ('%,2')
OR kedvenc_etelek LIKE ('10') OR kedvenc_etelek LIKE ('10,%') OR kedvenc_etelek LIKE ('%,10,%') OR kedvenc_etelek LIKE ('%,10')
Ahogy látszik nekem a LIKE-os résszel vannak a gondjaim. Biztos meg lehet oldani másképp is. (Azért van egy azonosítóhoz ennyi LIKE, mert lehet a sztring elején, közepén, végén, illetve állhat magában is.)

Három oszlopos táblázat alapú layout probléma IE 6-ban

Gully Foyle · 2007. Már. 28. (Sze), 08.06
Sziasztok!

Tudtok megoldást arra, hogy ez miért nem működik?

TESZT
TESZT
TESZT
TESZT
TESZT
TESZT
TESZT
TESZT
TESZT
TESZT
TESZT
TESZT
TESZT
TESZT
TESZT
TESZT
TESZT
TESZT
TESZT
TESZT
TESZT
TESZT
TESZT
TESZT
TESZT
TESZT
TESZT
TESZT
TESZT
TESZT
TESZT
TESZT
TESZT
TESZT
TESZT
TESZT
TESZT
TESZT
TESZT
TESZT
TESZT
TESZT

Azt szeretném, ha a táblázat középső cellája 3 sornyi lenne, és a széleken lévő, alsó és felső cellák magassága fix lenne, csak a középső magassága változna a tartalom függvényében dinamikusan. Talán nem a legjobb a megfogalmazás, de ha ránéztek a kódra, érteni fogjátok, hogy mire is gondoltam. FF alatt működik, ahogy kell, vagy legalábbis, ahogy szeretném. Mi a megoldás, esetleg CSS?

március 27

Flash videolejatszorol eltunik a control panel

toro · 2007. Már. 27. (K), 21.53
Amit a cimben megadtam:
Flash 8 alatt osszedobtam egy flash video lejatszot, ami gyonyoruen dolgozik egeszen addig, amig be nem kerul a szerver ala. Akar localhoston (WinXP/Apach) akar a webszerveren tesztelem a film lejatszasra kerul, de a gombokat tartalmazo panel eltunik. Van valakinek otlete?

Nyomtatás phpban

chipi · 2007. Már. 27. (K), 18.23
Sziasztok!

Azt hogyan tudom megoldani, hogy van egy adabázisom és ami sorokat lekérek belőlek azokat a nyomtatóra küldjem és nyomtassa is ki őket, megformázással eggyüt. Pl táblába teszem őket.

Border probléma ie6 alatt

balage020 · 2007. Már. 27. (K), 16.50
Sziasztok!

Csinalok egy oldalt, az elozetes, meg felkesz valtozat itt talalhato:

A problemam az lenne, hogy ie6 es attol regebbi verziok alatt a kozepen levo "osszeragasztott" kep also resze es a tobbi resz kozott egy vekony fekete vonal latszodik, es sehogysem jovok ra, mi lehet a gond.
Tudom, hogy a kepeknek mivel linkekke vannak alalkitva, van egy kek/lila keretuk, de mar minden letezo helyen a border none-ra van allitva, ie7 es ff2 alatt jo is minden, neztem hogy esetleg padding/margin problema-e, de azt se latok.

Ezert dontottem ugy, hogy nyitok neki egy topicot, hatha valaki azonnal meglatja a hiba okat.

Lehet hogy csunya a kod, meg nincs kulon fileban a stiluslap, de az mar csak formasag, most a problema megoldasa a fontos.

Nagyon fontos lenne! :(

Koszi szepen elore is,
Balazs

localhost-on nem tudok (a php script nem tud) .txt file-ba írni

HTibi · 2007. Már. 27. (K), 08.28
Egy vendégkönyv müködését bogarászom, ami txt-be menti a bejegyzéseket. A php rész nem hajlandó beírni semmit a txt-be. Ha feltöltöm egy serverre, és a txt-nek irásjogot adok (777), akkor müködik.

DE ITTHON nem tudom mit csináljak. Widows (98) megy a gépen, itt nincs olyan, hogy 777.

Az nem buli, hogy minden egyes kódbeli változtatás után -kapcsolódás a szerverhez -feltöltés/felülírás -böngészöben megnézni/kipróbálni -megint változtatni -folytköv... Közben a kapcsolat is megszakad.

Itthon a htdocs-ban levö file-t nyugodtan szerkeszthetem, és egy mentés/böngészö-frissítés után látom, hogy mit rontottam el már megint(ami addig jó volt)!
Mit kell csinálni?

március 26

Array és for ciklus egyben

chipi · 2007. Már. 26. (H), 16.41
Sziasztok!

Azt hogyan lehet megcsinálni, hogy egybeágyazni a tömböt és egy ciklust azaz a ciklus benne legyen.
include_once("connections/connections.php");

for ($i=1; $i < ($eredmeny+1); $i++) {
$termek_tomb[$i]=mysql_fetch_assoc($lekeres);

@$lekeres=mysql_query( "SELECT * FROM orszagok $where ORDER BY $rendezes") or die ("
Adatbázis olvasási hiba!
[Javítás!]");
$eredmeny = mysql_num_rows($lekeres);

$ZP_AIRPORTS = array(
for($k=1; $k < ($eredmeny+1); $k++) {
"teszt" => array("city" => $termek_tomb[$k]["varos"], "name" => $termek_tomb[$k]["orszag"]),

"AAC" => array("city" => "Magyarország", "name" => "Budapest")