Archívum - 140703 - Fórum téma
június 11
felfele lépés a könyvtárban nem működik?
Kétnyelvű weboldalam van, és úgy lett beállítva a szerver, hogy a német domain-név a NEMET nevu mappába a magyar domain név beirására pedig a MAGYAR nevű mappába lévő index.html indul. Logikusan úgy készítettem volna el az oldalt, hogy pl. a images mappa ezekkel egyenrangú (ezek mellett) és osztoznak rajta. Csakhogy ha hivatkozok egy "../images/akarmi.jpg" formában, akkor az nem működik.. Ez a szerver beállításán múlhat? Nincs jogosultságom?
■ Syn Flood, 40 egyidejű http kapcsolat
Sziasztok!
Arra szeretnélek megkérni titeket, hogy mondjatok véleményt a következő szituációról.
Ma felhívott az egyik céges ügyfelünk, hogy nem tudja megnézni a weboldalunkat. Mondtam neki ránézek és gond nélkül betöltődött. Futottunk néhány kört, és kiderült, hogy a szerverünk tűzfala tiltó listára tett az IP címét, mert állítólag az az egy IP felzabált töb mint 40 egyidejű http kapcsolatot (aztán kivettük és most megint ok).
A weboldal dinamikus tartalomból épül, php-vel mysql-ből, és az adatbázis műveltetéshez szükséges php parancsokon kívül nem használ semmi extrát. Van egy képfeltöltő űrlap, teljesen mezei POST, ráadásul csak a .jpg fájlokat töltheti fel a látogató.
Tudom, hogy sok minden okozhatta a kialakult helyzetet (szolgáltató mondott számomra kínai dolgokat), de szerintetek mégis mit kellene megvizsgálni?
Azt mondták, ilyen szoftveres környezetben képtelenség kattintgatós módszerrel 40 aktív http kapcsolatot létrehozni egy időben.
Van olyan progi, ami (ablakozós oprendszer) regisztrálja a teljes http forgalmat? Érdemes a router logfile-ját elemezni?
Tanácstalan vagyok...
s_volenszki
■ Arra szeretnélek megkérni titeket, hogy mondjatok véleményt a következő szituációról.

egyszerűen menedzselhető webes képtár készítése
Üdvözlök mindenkit!
Kezdő html és flash-es vagyok, máshoz MÉG nem nagyon értek, és egy képekből álló weblapot szeretnék csinálni, ahol a thumbnailekre kattintva megnyílik a nagy méretű kép. Ez magamtól is menne, viszont az kellene, hogy a látogatók kedvük szerint tudják sorba rakni, illetve szűrni a képeket fájlnév alapján. Pl.: 01a.jpg, 02a.jpg, 05b.jpg , 11c.jpg nevű képek lennének feltöltve és ő csak azt akarja látni, amelyik nullával kezdődik, vagy amelyikben van "b" karakter stb.
Az is kellene még, hogy ha új képeket töltök fel vagy régit törlök, ne kelljen semmit módosítani.
Hogy / mivel lehetne ezt megoldani?
Minden ötletet várok!
Köszönöm!
■ Kezdő html és flash-es vagyok, máshoz MÉG nem nagyon értek, és egy képekből álló weblapot szeretnék csinálni, ahol a thumbnailekre kattintva megnyílik a nagy méretű kép. Ez magamtól is menne, viszont az kellene, hogy a látogatók kedvük szerint tudják sorba rakni, illetve szűrni a képeket fájlnév alapján. Pl.: 01a.jpg, 02a.jpg, 05b.jpg , 11c.jpg nevű képek lennének feltöltve és ő csak azt akarja látni, amelyik nullával kezdődik, vagy amelyikben van "b" karakter stb.
Az is kellene még, hogy ha új képeket töltök fel vagy régit törlök, ne kelljen semmit módosítani.
Hogy / mivel lehetne ezt megoldani?
Minden ötletet várok!
Köszönöm!
Objektumon belül a this élérése eseményre
Jó napot. Volna egy kis segítségre szükségem. Mese helyett kód:Az oké hogy a this értéke a megnyitási környezet miatt olyan amilyen (jelen esetben "document.body") de hogyan lehet kijátszani, illetve megkerülni?
Globális változott (tömböt stb.) kerülném, maradjon csak a objektumon belül. És valóban szeretnék több példány létrehozni az "osztályból" más más értékekkel.
(az Class illetve az osztály megfogalmazásért bocsánat tudom osztály nincs)
Köszönöm előre is a válaszokat.
■
function Class (parameter) {
this.parameter=parameter;
document.body.onclick=function () {
alert(this.parameter); //Itt szeretném visszakapni az "1" illetve a "2" őt
}
}
o1=new Class("1");
o2=new Class("2");
Globális változott (tömböt stb.) kerülném, maradjon csak a objektumon belül. És valóban szeretnék több példány létrehozni az "osztályból" más más értékekkel.
(az Class illetve az osztály megfogalmazásért bocsánat tudom osztály nincs)
Köszönöm előre is a válaszokat.
jQuery harmonika keszitese
Van egy HTML tablazat:Kepen itt lathato: http://tinyurl.com/3osb99
A Javascript kodom a kovetkezot csinalja:
1. Egy esemenyt rendel a containerben talalhato IMG taghoz.
2. Ha raklikelek a container-ben levo kepre, a JS eltuntet minden tabla sort amely a klikelt container-hez tartozik.
Ime a kod:Online itt lehet kiprobalni a szkriptet: http://www.progra.ro (usernev: progy, jelszo: progydemo)
Szoval mukodik, minden szep es jo :) De sajnos szeretnek valamit megoldani:
1. Ha raklikelek a containerben levo kepre (vagy a szovegre), szeretnek egy parancsot lefutatni de csak akkor ha a fenti kodom mar becsukta a tablazat sorokat. Ugyanezt akarom forditva csinalni, masodik kliknel egy amikor a sorok kinyiltak lefutatni egy masik kodot.
Sajnos nem sikerul. Probaltam igy:
[colorer=javascript]$(document).ready(function()
{
$('.show_hide').click(function()
{
var containerFound = false;
$(this).parents('tr').nextAll().each(function()
<tr> <!-- container 1 begin -->
<td class="container"><img class="show_hide" src="images/collapsed.gif" alt="[+]" /></td>
</tr> <!-- container 1 end -->
<tr>
<td>forum1</td>
<td>0</td>
<td>0</td>
<td>n/a</td>
</tr>
<tr>
<td>forum2</td>
<td>0</td>
<td>0</td>
<td>n/a</td>
</tr>
<tr> <!-- container 2 begin -->
<td class="container"><img class="show_hide" src="images/collapsed.gif" alt="[+]" /></td>
</tr> <!-- container 2 end -->
<tr>
<td>forum3</td>
<td>0</td>
<td>0</td>
<td>n/a</td>
</tr>
A Javascript kodom a kovetkezot csinalja:
1. Egy esemenyt rendel a containerben talalhato IMG taghoz.
2. Ha raklikelek a container-ben levo kepre, a JS eltuntet minden tabla sort amely a klikelt container-hez tartozik.
Ime a kod:
$(document).ready(function()
{
$('.show_hide').click(function()
{
var containerFound = false;
$(this).parents('tr').nextAll().each(function()
{
$(this).children().children('.show_hide').each(function()
{
containerFound = true;
});
if (containerFound)
{
return false;
}
$(this).toggle();
});
});
});
Szoval mukodik, minden szep es jo :) De sajnos szeretnek valamit megoldani:
1. Ha raklikelek a containerben levo kepre (vagy a szovegre), szeretnek egy parancsot lefutatni de csak akkor ha a fenti kodom mar becsukta a tablazat sorokat. Ugyanezt akarom forditva csinalni, masodik kliknel egy amikor a sorok kinyiltak lefutatni egy masik kodot.
Sajnos nem sikerul. Probaltam igy:
[colorer=javascript]$(document).ready(function()
{
$('.show_hide').click(function()
{
var containerFound = false;
$(this).parents('tr').nextAll().each(function()
Flexcroll gondok (egyedi div scollbar)
Emberek!
Kéne egy kis segítség.
találtam egy ilyen div görgetős cuccot - ami jó is. Annak egy Flexcroll bűvölt hozzá egy kis változtatást ami lecseréli a görgetőt egyedire. Eddig ok is, csak ott a gond hogy ha javascript-ben pakolom bele a divbe a motyót ő nem veszi észre mert ő tulajdonképpen egy üres divet lát, nem veszi figyelembe hogy közben van adat is benne.
Itt vannak linkek hogy megértsétek:
DEMO
Forráskód
■ Kéne egy kis segítség.

június 9
objektum osztályának lekérdezése
Adott A és B osztály és ezekről van több példányom, amit egy többe tárolok. így foreachal mennék végig, és mindegyiknél meg kellene vizsgálni, hogy az adott objektum az A vagy a B osztály példánya. Ezt phpban nem tudom hogy kellene, mert a gettype csak annyit ad vissza, hogy objektum típus. Hogy lehetne ezt megoldani kerülő utak nélkül(+mező az osztályba)?
■ Több mező egy táblából
Sziasztok!
Egy lekérdezés elkészítéséhez kérnék tőletek segítséget. Leírom a táblákat és, hogy mit szeretnék. Remélem, érthető lesz. A választ kérném szépen szájbarágósan, még kezdő vagyok. :)
tabla1
t1id
t1nev
tabla2
t2id
t2nev
tabla3
t3id
t3.a
t3.b
t3.c = t1id
t3.d = t1id
t3.e = t2id
t3.f = t2id
Amit elő szeretnék állítani:
t3id, t3.a, t3.b, t1nev, t1nev, t2nev, t2nev
Ha csak egy t1nev, ill. t2nev lenne az rendben van, de így hogy több egy-egy névből, így nem vágom.
Köszi
BPter
■ Egy lekérdezés elkészítéséhez kérnék tőletek segítséget. Leírom a táblákat és, hogy mit szeretnék. Remélem, érthető lesz. A választ kérném szépen szájbarágósan, még kezdő vagyok. :)
tabla1
t1id
t1nev
tabla2
t2id
t2nev
tabla3
t3id
t3.a
t3.b
t3.c = t1id
t3.d = t1id
t3.e = t2id
t3.f = t2id
Amit elő szeretnék állítani:
t3id, t3.a, t3.b, t1nev, t1nev, t2nev, t2nev
Ha csak egy t1nev, ill. t2nev lenne az rendben van, de így hogy több egy-egy névből, így nem vágom.
Köszi
BPter
php asp összekapcsolása
Hello
Mint a címből is kiderül két rendszert szeretnék összekapcsolni.
Van egy asp (iis) alatt működő alkalmazásom egy webszerveren.
Van egy másik php-s webszerverem az egyik szolgáltatónál.
Hogyan lehet azt megoldani, hogy ha leböngészem a http://phpszerver/index.php-t
akkor töltődjön be a http://aspszerver/default.aspx
Eddig nincs is gond, csak amikor a default.aspx-en nyomok egy button klikket akkor az mindenképpen a phpszerveren keresi az esemény kezelőjét.
Összefoglalva tehát azt szeretném, hogy nem látszódjon az aspszerver neve sem a location sorban sem a page view source-ban.
Ha valaki tud, szívesen várom az infókat.
üdv.
mzsolt
■ Mint a címből is kiderül két rendszert szeretnék összekapcsolni.
Van egy asp (iis) alatt működő alkalmazásom egy webszerveren.
Van egy másik php-s webszerverem az egyik szolgáltatónál.
Hogyan lehet azt megoldani, hogy ha leböngészem a http://phpszerver/index.php-t
akkor töltődjön be a http://aspszerver/default.aspx
Eddig nincs is gond, csak amikor a default.aspx-en nyomok egy button klikket akkor az mindenképpen a phpszerveren keresi az esemény kezelőjét.
Összefoglalva tehát azt szeretném, hogy nem látszódjon az aspszerver neve sem a location sorban sem a page view source-ban.
Ha valaki tud, szívesen várom az infókat.
üdv.
mzsolt
június 8
JavaScriptel com portra (MySQL-ből) webről
Sziasztok. Olyan forráskódot keesnék, ami képes pl egy MySQL adatbázisból kinyert adatokat COM portra tenni.
A cél egészen pontosan az lenne, hogy a GPS modul által a webre töltött, és SQL adatbázisba mentett log legutolsó bejegyzését com portra tenné ki GPS vevőt emulálva. Tudom, hogy a Java résznél is feltettem ezt a kérdést de a javascript közelebb van hozzám sőt nem is egyezik a JAVA-val néhány kisseb elemtől eltekintve.
■ A cél egészen pontosan az lenne, hogy a GPS modul által a webre töltött, és SQL adatbázisba mentett log legutolsó bejegyzését com portra tenné ki GPS vevőt emulálva. Tudom, hogy a Java résznél is feltettem ezt a kérdést de a javascript közelebb van hozzám sőt nem is egyezik a JAVA-val néhány kisseb elemtől eltekintve.