Archívum - Nov 2004 - Cikk
november 30
assert() - mesél a forráskód
A cikksorozat első részében az elméleti alapok lefektetése után épphogy csak belekóstoltunk a gyakorlati felhasználás lehetőségeibe. A mostani részben már jóval több példát láthatunk arra, hogy első üdvöskénket, az
assert()
függvényt, miképpen foghatjuk munkára (vagy hadra?) hibamentesebb PHP programok írásáért, és az úgynevezett "élő dokumentáció" kialakításához.november 24
Google alapjai II.
A Google ismertetésének folytatásához érkeztünk. Egy talán nem mindenki által használt, de annál érdekesebb szolgáltatás, a Google képkereső kerül jelen cikkben ismertetésre, melynek segítségével különböző szempontok alapján az interneten található képekre kereshetünk rá. A Google címlapján egy külön fül érhető el „Képek” vagy „Images” néven (nyelvtől függően), a http://images.google.com címen. Lássuk, mire jó ez az eszköz!
november 17
Internet Explorer adatkapcsolások
Az Internet Explorer 4.0-s verziója óta áll az adatkapcsolási technika a fejlesztők rendelkezésére. Bár az említett verzió már elég régen jelent meg, mégis viszonylag ritkán találkozhatunk olyan oldalakkal, melyek kihasználják az adatkapcsolás lehetőségeit. Ennek oka nem a technika bonyolultságában keresendő, hanem abban, hogy jelenleg más böngészők egyáltalán nem támogatják az IE által megvalósított adatkapcsolást, mivel az egyáltalán nem szabványos. A cikkben bemutatott technológiát ne használjuk az interneten!
november 10
PostgreSQL telepítése és beállítása
Korábbi cikkeinkben a Windows platformot, illetve a MySQL telepítését és beállítási lehetőségeit favorizáltuk igazán. Vannak azonban más lehetőségek is, melyek mellett nem mehetünk el szó nélkül: a legnépszerűbb szerverplatform manapság a Linux, s a PostgreSQL is egy egyre népszerűbb (s a MySQL-nél nagyságrendekkel többet tudó) adatbázisszerver. A mai cikkünkben a PostgreSQL (Debian) Linux alatti telepítéséről, s utána a beállítási lehetőségeiről lesz szó.
november 3
Böngészőháborúk? Történelem, teszt és jövőkép
Az elmúlt hónapokban több internetes folyóirat is foglalkozott a böngészőháború gondolatával (Terminal, Index és HWSW) találgatva az alternatív böngészők esélyeit és boncolgatva a Microsoft böngészőjének hanyatló egyeduralmát. A Weblabor most egy kis történelmi összefoglalás után beszámol, mi a helyzet a mai böngészőpiacon. Kmm-mel közösen készített tesztünkben felmérjük az aktuális programok teljesítményét és a számok ismeretében segítünk az olvasónak dönteni, melyik böngészőt érdemes használni.