Archívum - Jan 2015 - Blog bejegyzés
január 27
Év eleji nagytakarítás
A Weblabor megújításával nemcsak rendszerünket gondoljuk újra, másfél évtized alatt felépült adatbázisunkat is rendezzük, ennek pedig része felhasználói nyilvántartásunk átfésülése is.
január 19
Webtudor: Ingyenes, magyar nyelvű online előadások
Már egy ideje készülőben volt, most valóra válik: online, élő előadássorozatot indítunk webfejlesztés és üzemeltetés témakörben.
Böngésző azonosítás
We want to serve you and not track you.
Akár ez is lehetne a mottója a gondolatmenetemnek, ami már hosszú ideje érlelődik bennem. Mivel az évek során egyáltalán nem láttam, hogy bárki is, akárcsak javaslat szinten érdemben foglalkozott volna a témával (ennek ellenére simán elkerülhette a figyelmemet), gondoltam, én most itt szűk körben kifejtem, mi a problémám a jelenlegi helyzettel, és hogy kiindulásképp miben látnám a megoldást. Aztán ebből hátha kikerekedik egy olyan konstruktív vita, amit majd akár nemzetközi szinten is érdemes lesz folytatni. Vagy nem.
január 7
Irányváltás
A HTML alapú adattárolás és -megjelenítés számtalan gonddal küzd, ráadásul nagyon kevés olyan fejlesztő vagy döntéshozó van, aki komolyabban foglalkozna velük. Álljon itt egy lista a legsúlyosabbakról, s végül arról, hogyan lehetne a mostani spirálból kikeveredni.
január 5
Elköltözött a Weblabor
Az év vége a Weblabor körül lázas munkával telt: korábbi szolgáltatónk, a PHPHost befejezte működését, így rendszereinket a nekik új otthont adó szerverekre kellett költöztessük.