ugrás a tartalomhoz

Archívum - 2013

március 15

Utál a Google?

Kérésre törölve 18. · 2013. Már. 15. (P), 18.25
Üdv!

Volt tavaly egy domain, ami csak teszt fázisig jutott, de regisztráltam a keresőbe és nem sokkal már az első helyeken volt a találatok között.

Most van egy másik oldalam, nem kevesebb látogatóval (ez is még teszt :-)) és hiába regeltem be a google-ba (annyira el van dugva egyébként ez a Webmestereszközök), és több hónapja semmi.

Ez is Drupal alatt megy.

Sőt, egy régebbi google linken is regeltem később, hátha, és már két azonosító google kód van a gyökérmappában, azt se tudom, törölhetem-e már az azonosítás után, vagy sem.

Sőt, múlt héten Google Analytics is van, és semmi.

Valamiért utál a Google?
 

fix és scrollozható div egyben

titanium · 2013. Már. 15. (P), 16.11
Sziasztok!

Hogy lehetne megoldani, hogy egy kisebb div az aljáig görgethető legyen, utána pedig fix, hogy míg legörget a felhasználó az oldal (egy nagyobb div) aljára, látható legyen a kicsi tartalma? Úgy gondolom, mint a facebook hirdetések, vagy a 9gag jobb oldali sávja.

Előre is kösz!
 

CSS kattintásra úgymaradó szöveg

hunkris · 2013. Már. 15. (P), 12.16
Sziasztok!

Az egyik barátom által kért weboldal készítése közben a dízájnhoz szükségem volt olyan szövegre, ami kattintásra megváltoztatja a tulajdonságait.

Szerettem volna javascript nélkül megoldani, végül eszembe ötlött egy rejtett checkbox + CSS megoldás.

Íme:

<form>
    <input id="gomb" type="checkbox" >
    <label id="szoveg" for="gomb">Szöveg</label> 
</form>

input[type=checkbox]:checked ~ #szoveg {
    color: red;
}
#gomb {
    display: none;
}
Gondoltam megosztom, és bár a régi böngészők nem támogatják a CSS3 részét, megy javascript nélkül is. Mit gondoltok róla?
 

Furcsa látogatók a blogomon

H.Z. · 2013. Már. 15. (P), 11.58
A blogger.com-on indítottam újra a blogomat és a statisztikákban, miközben rajtam kívül csak egyvalaki látogatta meg az oldalt (az én kérésemre), találtam két ismeretlen forrásból érkező látogatót. Az egyik bthemes.info, a másik vampirestat.com címről érkezett.
Hülye fejjel rákattintottam mindkettőre - igaz, noscript, adblock+ stb. bekapcsolva - és csak utána kezdtem a neten keresgélni, hogy kik ezek.
A bthemes-ről semmi hasznosat nem találtam (érdekes, hogy a mobilos opera-minit használva egyáltalán nem jött találat rá), a másikról meg annyit, hogy valami spammer site, de veszélyes lehet rákattintani.
Épp csak azt nem tudom, mennyire valós ez a veszély? Ami utalást eddig találtam, az mind ugyanarra a blogbejegyzésre hivatkozott.
Ismeri közületek valaki ezeket az oldalakat?

Az már mellékes, hogy a blogger statisztikáiban szerepel néhány amerikai és német találat, amiből az USA még magyarázható a bing és a google kereső botokkal, de a német?
No mindegy.
Szóval paranoia on... :(

ui: a blogot töröltem, nagyon teli a tököm a gúgli idióta fejlesztőivel. Hogy bizonyos blogokat exportálás után nem lehet importálni, még lenyelem. De hogy egy piszkozat törlése visszavonhatatlanul törli az eredeti bejegyzést is... Hát a JQA-kat kedves fejlesztők! :(((
(kb. egy napos munkám veszett el miatta)
Ettől függetlenül, az említett oldalakkal kapcsolatos infókra továbbra is kíváncsi vagyok.
Ha valaki tud olyan blog szolgáltatásról, ami
- ingyenes
- gyors a szövegszerkesztője (wordpress itt kiesett)
- sok formázási opcióval rendelkező wysiwyg editorral szerkeszthető
- nem fog bezárni pár héten belül (posterous :( )
kérem, ossza meg velem!
Amiket próbáltam: blog.hu (úgy általában nem szeretem), wordpress.com (iszonyat lassúnak éreztem), blogger.com (minősíthetetlenül pocsék, ráadásul ha valamiért törlik a blogod, nincs kihez fordulni, hogy miért is tették)
Kb. maradna, hogy írjak egyet magamnak és akkor ott tartok, ahol két-három éve, mikor először ide keveredtem.

Did Google just kill RSS?

Joó Ádám · 2013. Már. 15. (P), 05.10
A Reader leállításával a platformnak is vége?
 

Hasonló oldalak mint...

Keresztesbarát · 2013. Már. 15. (P), 00.36
Sziasztok!

Ha szeretnék bizonyos projekt feladatok között szemezgetni a neten, amikre embert keresnek, akkor milyen oldalakat tudok ajánlani ez ügyben?
Jelenleg csak a Weblabort, illetve a prog.hu-t ismerem.
Léteznek még ilyen magyar oldalak, ahol "webészt" keresnek bizonyos feladatokra?
 

március 14

WYSIWYG editor - melyiket válasszam?

inf · 2013. Már. 14. (Cs), 20.56
Sziasztok!

Szeretnék beszórni egy editort admin oldalra, és az összes statikus oldalt áttenni adatbázisba, és kesseltetni. Na most ezeken az oldalakon van egy-két egyedi dolog, amiket betennék az editornál külön gombra, vagy ilyesmi. Itt egy lista, hogy miket találtam eddig google-ben:

  • Aloha Editor +2
  • CKEditor +1
  • MarkItUp! 0
  • FreeTextBox 0
  • OpenWysiwyg 0
  • TinyMCE -1
  • NicEdit -2
  • stb...


Szerintetek melyik editornál a legkönnyebb ezt megcsinálni, melyikkel van tapasztalatotok? Egyáltalán minden érdekel a témában, ami hasznos lehet...
 

"Elérés megtagadva"

RedPoppy · 2013. Már. 14. (Cs), 17.15
Megpróbáltam lekérni egy elvileg nyilvános hirdetést, és a következő szöveg fogadott;

"Elérés megtagadva
Az általad elérni próbált oldal olvasásához nem rendelkezel megfelelő jogosultsággal. Különböző plusz szolgáltatásokat biztosítunk felhasználóink részére, melyek igénybevételére csak a megfelelő csoportba tartozó felhasználók jogosultak.

2006. december 13. napján a hirtelen megnövekedett (automatizáltan küldött) kéretlen hozzászólások miatt az anonim hozzászólások lehetőségét ideiglenesen le kellett tiltatnunk. Bővebben az erről szóló blog bejegyzésben."


A linkelt bejegyzést átfutottam, viszont első látásra nem esik szó benne jogosultságokról. Mi ez, vagy hol lehet ilyet szerezni, és mióta van?
 

Google Custom Search vagy saját kereső

stan · 2013. Már. 14. (Cs), 14.44
Van egy weboldalam, amely egy többnyelvű oldal, és rendezvényeket lehet rajta keresni. Tehát egy adatbázis, ami rendezvényeket tartalmaz idő, kategória és helyszín szerint, különböző Európai országokból vegyesen. Na most azon gondolkodtam, hogy a Google Custom Search vagy egy saját kereső lenne-e a célszerűbb az oldalra.

Google Custom Serach előnyei:
- egyszerű keresés: egyetlen mezőben kell csak írni
- helyettem lekezeli a keresési találtok sorrendjét

Google Custom Serach hátrányai:
- nem tudom testre szabni a keresési lista felépítését, szerkezetét, kinézetét
- csak egyetlen keresési mező van, nem tudok kategória, helyszín vagy időpont szerint keresni


Saját kereső előnyei:
- testre tudom szabni a keresési lista felépítését, szerkezetét, kinézetét
- tudok kategória, helyszín vagy időpont szerint szűrni

Saját kereső hátrányai:
- mivel nem csak egy mezőt kell kitölteni, hanem megadott mezőket (időpont, helyszín, kategória), azért félő, hogy a felhasználó összezavarodik a túl sok szűrési lehetőségtől
- valahogyan meg kell oldanom a keresési listában szereplő elemek sorrendjét, hogy releváns legyen

Egyszerre a kettőt nyilván nem akarom. Szeretnék egy jó keresőt, ami illeszkedik az oldalamba, egyszerű használni, és testreszabható. Ti mit javasolnátok?
 

március 12

Javascriptben írt placeholder probléma

juhostt · 2013. Már. 12. (K), 21.00
Sziasztok!

Megint egy kis segítségre szorulok.
Adott a következő js script, amely placeholder funkciót lát el egy input mezőben.
A script előző verziója ie-ben nem működött, így jött a módosítás, ami nem teljesen megy.
Leírom a függvényt és a sikertelen próbálkozásaim.

Az onfocus esetére írt script:
 function pasf(ph, obj){
    if(obj.value == ph)
      obj.value = "";
  if ( obj.value == "" && obj.value != "Jelszó")
  {
   
var newO=document.createElement('input');
newO.setAttribute('type','password');
newO.setAttribute('size','19');
newO.setAttribute('name','jelszo');
newO.setAttribute('id','pas');
newO.setAttribute('class','pass');
newO.setAttribute('onblur','pasb('Jelszó',this)');
newO.setAttribute('onfocus','pasf('Jelszó',this)');
obj.parentNode.replaceChild(newO,obj);
newO.focus();
  }
  }
Az onblur esetére írt script:
 function pasb(ph, obj){
        if(obj.value == "") {
    obj.value = ph;
        }
 
 }
A script működése:
1. az oldal betöltésekor:
Kiírja, hogy "Jelszó".
2. Belekattintok az input mezőbe:
A "Jelszó" kitörlődik, az input mező típusa password.
3. Kikattintok az input mezőből:
A beírt szó megmarad és marad password típusú mező.
4. A fekete leves:
Ha kitörlöm a beírt szót, a bejön a "Jelszó" szó, de nem tudom visszaállítani erre az eseményre hogy text típusú legyen.
Voltak próbálkozások, de volt amikor nem maradt meg a beírt szöveg. Volt amikor nem lett password típusú az input mező. Volt amikor a 2. belekattintásra tünt el a beírt szó

Szerintem a pasb függvényben kell írni, mivel az input mező "elhagyása" ennek az eredményeként fut le. Én is ebben próbáltam alkotni, de mint írtam eddig sikertelenül.