ugrás a tartalomhoz

Cikkek

CSS lépésről-lépésre: dobozolás

Bártházi András · 2005. Jan. 12. (Sze), 01.30
CSS lépésről-lépésre: dobozolás
Weblapok készítésekor az egyik leggyakoribb feladat különböző dobozok megvalósítása. A "hagyományos" módszer táblázatok használata, a rosszabb esetben több táblázat cellát is használva a keretek összeállításához. A mai cikkünkben ezt a témakört fogjuk végigjárni, azaz megnézzük, hogyan tudunk kialakítani különböző jellemzőkkel rendelkező (fejléces és fejléc nélküli) dobozokat CSS, és szemantikus HTML segítségével.

2004 - egy év a web körül II.

Hojtsy Gábor · 2005. Jan. 4. (K), 23.00
2004 - egy év a web körül II.
A múlt év második felének összefoglalója sem ígér kevesebb izgalmat, mint az első, legalábbis azoknak, akik nem ismerik betéve a nálunk korábban megjelent tartalmakat. Reményeink szerint ismét megtaláltuk azokat az eseményeket, újdonságokat, melyek meghatározták az év második részét, és talán kihatásuk lesz az idei évre is. A sorozat előző cikkében már látott statisztikai összefoglalót ezúttal sem hagyjuk el, köszönhetően Bártházi András közreműködésének.

2004 - egy év a web körül I.

Hojtsy Gábor · 2004. Dec. 28. (K), 23.00
2004 - egy év a web körül I.
Másodszor vállalkozunk évösszefoglalóra, és ezúttal a 2003-as év summázásával ellentétben némi aggódás vegyült nekiveselkedésünkbe, mert tudtuk, hogy óriási mennyiségű információn kell átrágnunk magunkat, visszatekintve arra, mit sikerült lefednünk 2004-ben. Szándékunk szerint maradandó élményt igyekeztünk minden nap nyújtani, hogy újraolvasva a megjelentetett tartalmainkat sok esetben elmondhassuk így egy év elteltével is: ma is érdemes elolvasni ezeket. Ez a web változó világában nem egyszerű feladat, hiszen trendek, újdonságok jönnek-mennek. Lássuk az év első felének összefoglalóját, melyet Bártházi Andrással közösen készítettünk olvasóinknak!

DAO - Adatbáziskezelés picit másképp

Hodicska Gergely · 2004. Dec. 22. (Sze), 07.06
DAO - Adatbáziskezelés picit másképp
Ezúttal egy az adatbáziskezeléssel kapcsolatos témáról lesz szó. A cikk első felében egy módszert mutatok be, melynek alkalmazásával jól elkülöníthetőek az adatok mentésével, módosításával kapcsolatos kódok programunk egyéb részétől. A második részben arról lesz szó, hogy hogyan tudjuk az adatbáziskezelés során fellépő hibákat minél egyszerűbben kezelni. Már itt jelezni szeretném, hogy ennek a résznek a második fele némiképp egy gondolatkísérlet, vitaindítónak szánom. Ezt a megközelítést még nem nagyon láttam máshol leírva (lehet nem véletlenül), így kíváncsian várom majd a véleményeket vele kapcsolatban.

Hierarchikus adatkezelés SQL-lel PHP-ben I.

Poetro · 2004. Dec. 15. (Sze), 03.41
Hierarchikus adatkezelés SQL-lel PHP-ben I.
Adatainkat gyakran hierarchikus struktúrában tároljuk. Gondoljunk például a fájlrendszer esetén a könyvtárszerkezetre, de rengeteg más példát is találhatunk. És hogy szakmánál maradjunk: ilyen a többszintű menük vagy például a fórumok témáinak szerkezete. Ha eddig nem volt ötleted, hogy hogyan tudnál ilyen jellegű adatokat eltárolni, megmutatok pár módszert rávilágítva az egyes buktatókra.

Cikkünk a sitepoint.com Storing Hierarchical Data in a Database cikkje alapján készült.

Perl alapjai VII.- Fájlműveletek

Bártházi András · 2004. Dec. 8. (Sze), 01.30
Perl alapjai VII.- Fájlműveletek
A szöveges és bináris fájlkezelés bemutatása után a mai alkalommal a fájlkezelési lehetőségekkel fogunk megismerkedni, s ennek keretében a fájlok tulajdonságainak (dátum, méret, típus, tulajdonos, jogok, stb.) lekérdezéséről, kezeléséről és megváltoztatásáról esik szó. A Perl ezekre a feladatokra néhány parancsot és függvényt ad, illetve modulokat biztosít (konkrétan a Win32 és almoduljai, illetve a File::stat modulról fogunk szót ejteni). Ennyi bevezető után neki is láthatunk az ismerkedésnek!

assert() - mesél a forráskód

gerzson · 2004. Nov. 30. (K), 07.30
assert() - mesél a forráskód
A cikksorozat első részében az elméleti alapok lefektetése után épphogy csak belekóstoltunk a gyakorlati felhasználás lehetőségeibe. A mostani részben már jóval több példát láthatunk arra, hogy első üdvöskénket, az assert() függvényt, miképpen foghatjuk munkára (vagy hadra?) hibamentesebb PHP programok írásáért, és az úgynevezett "élő dokumentáció" kialakításához.

Google alapjai II.

Bártházi András · 2004. Nov. 23. (K), 23.00
Google alapjai II.
A Google ismertetésének folytatásához érkeztünk. Egy talán nem mindenki által használt, de annál érdekesebb szolgáltatás, a Google képkereső kerül jelen cikkben ismertetésre, melynek segítségével különböző szempontok alapján az interneten található képekre kereshetünk rá. A Google címlapján egy külön fül érhető el „Képek” vagy „Images” néven (nyelvtől függően), a http://images.google.com címen. Lássuk, mire jó ez az eszköz!

Internet Explorer adatkapcsolások

PiG · 2004. Nov. 16. (K), 23.00
Internet Explorer adatkapcsolások
Az Internet Explorer 4.0-s verziója óta áll az adatkapcsolási technika a fejlesztők rendelkezésére. Bár az említett verzió már elég régen jelent meg, mégis viszonylag ritkán találkozhatunk olyan oldalakkal, melyek kihasználják az adatkapcsolás lehetőségeit. Ennek oka nem a technika bonyolultságában keresendő, hanem abban, hogy jelenleg más böngészők egyáltalán nem támogatják az IE által megvalósított adatkapcsolást, mivel az egyáltalán nem szabványos. A cikkben bemutatott technológiát ne használjuk az interneten!

PostgreSQL telepítése és beállítása

dtaylor · 2004. Nov. 9. (K), 23.00
PostgreSQL telepítése és beállítása
Korábbi cikkeinkben a Windows platformot, illetve a MySQL telepítését és beállítási lehetőségeit favorizáltuk igazán. Vannak azonban más lehetőségek is, melyek mellett nem mehetünk el szó nélkül: a legnépszerűbb szerverplatform manapság a Linux, s a PostgreSQL is egy egyre népszerűbb (s a MySQL-nél nagyságrendekkel többet tudó) adatbázisszerver. A mai cikkünkben a PostgreSQL (Debian) Linux alatti telepítéséről, s utána a beállítási lehetőségeiről lesz szó.