Archívum - Már 2010
március 16
Ruby tervezési hiba?
A Ruby nyelv egyik legszebb vonása az, hogy minden nyelvi konstrukció rendelkezik értékkel. Nem csak a hagyományos kifejezések helyettesíthetők be egyetlen objektummal, de más nyelvekben szokatlan módon a vezérlési szerkezetek is.
Readable serial object notation -- A superset of JSON
JSON-on alapuló fájlformátum főként konfigurációs állományokhoz
■ letöltés külső tárhelyről
Üdvözletem!
Az alábbi problémámhoz szeretnék segítséget kérni:
Van egy webtárhelyem, ahol a honlapom fut. Sajnos a tárhely elég kicsi, és a havi adatforgalma is limitált. Van egy másik, statikus tárhelyem is (nincs se PHP, se adatbázis, viszont korlátlan), ahol nagyobb méretű fájlokat tudok tárolni. A kérdésem az lenne, hogy hogyan tudnám a honlapomon úgy közzétenni ezeket a fájlokat, hogy a látogatók ne jöjjenek rá, hogy a fájlok egy másik szerveren vannak?
Próbálkoztam átirányítással ill. mindenféle neten található letöltő php-scripttel, de egyik sem vált be. Az előbbinél mindig megjelenik a statikus tárhely címe is, az utóbbiak meg csak úgy működnek, ha a fájlok ugyanazon a szerveren vannak a scripttel.
Köszönöm előre is!
■ Az alábbi problémámhoz szeretnék segítséget kérni:

php input mysql
Kedves Fórumozók!
A következő problémánál akadtam el a php tanulás közben. Adott egy űrlap az űrlap automatikusan azaz while-al és sql lekérdezett adatok alapján létrehoz beviteli sorokat.
Az első adatom egy név, a második radio-kiválasztással két érték (kész, nincs kész) és a harmadik egy text beviteli mező, ahova egy szám értéket ír a felhasználó.
A kérdésem, hogy hogyan tudom soronként (nev, kész/nem kész, ) elküldeni tömbbe/nem tömbbe úgy az adatokat, hogy utána mysql-be fel tudjam tölteni.
Köszönöm
■ A következő problémánál akadtam el a php tanulás közben. Adott egy űrlap az űrlap automatikusan azaz while-al és sql lekérdezett adatok alapján létrehoz beviteli sorokat.
Az első adatom egy név, a második radio-kiválasztással két érték (kész, nincs kész) és a harmadik egy text beviteli mező, ahova egy szám értéket ír a felhasználó.
A kérdésem, hogy hogyan tudom soronként (nev, kész/nem kész, ) elküldeni tömbbe/nem tömbbe úgy az adatokat, hogy utána mysql-be fel tudjam tölteni.
Köszönöm
DIV pozicionálás
Sziasztok!
Gondolom millióan beleestek már abba a problémába amibe én kérnék segítséget, amatőr dolog:
Adott HTML + a hozzá tartozó CSS. Ha egyfajtamonitor felbontáshoz (pl 1024*768) beállítom a margin és padding értékeket úgy, hogy minden a helyén legyen, egy másik felbontásnál megnézve szétesik az oldal, összecsúsznak a DIV-ek.
Mi erre az általános gyógyszer?
■ Gondolom millióan beleestek már abba a problémába amibe én kérnék segítséget, amatőr dolog:
Adott HTML + a hozzá tartozó CSS. Ha egyfajtamonitor felbontáshoz (pl 1024*768) beállítom a margin és padding értékeket úgy, hogy minden a helyén legyen, egy másik felbontásnál megnézve szétesik az oldal, összecsúsznak a DIV-ek.
Mi erre az általános gyógyszer?
március 15
SSL hitelesítés
Sziasztok!
Hosszú munka után lassan finishbe ér a weboldalam, az ssl használatot kell még megoldanom. Nem értem mire jó ez a hitelesítés.
Ha a szerver és a böngésző is támogatja az ssl-t akkor a kapcsolat biztonságos, nem?
Miért kell a thawte-nak többszáz dollárt perkálni? Nekem ez olyan lehúzásnak tűnik.
Olvastam arról hogy a hitelesítő cégek bele vannak kódolva a böngészőbe, szóval ha ők állítják ki akkor lakat, ha valaki más akkor felkiáltójel. A tanusítvány kiállító cégeken kívül jó ez még valakinek? Csinálnak ők valamit azon kívül hogy a nevüket adják?
Szerintetek fognak az ügyfelek a lakatra klikkelni és megnézni hogy ki tanusítja - mielőtt megadják a hitelkártya számukat, vagy a legolcsóbb is megteszi?
Miért lehet venni többszáz dollárért, és évi 4000-ért is?
köszi,
R.
■ Hosszú munka után lassan finishbe ér a weboldalam, az ssl használatot kell még megoldanom. Nem értem mire jó ez a hitelesítés.
Ha a szerver és a böngésző is támogatja az ssl-t akkor a kapcsolat biztonságos, nem?
Miért kell a thawte-nak többszáz dollárt perkálni? Nekem ez olyan lehúzásnak tűnik.
Olvastam arról hogy a hitelesítő cégek bele vannak kódolva a böngészőbe, szóval ha ők állítják ki akkor lakat, ha valaki más akkor felkiáltójel. A tanusítvány kiállító cégeken kívül jó ez még valakinek? Csinálnak ők valamit azon kívül hogy a nevüket adják?
Szerintetek fognak az ügyfelek a lakatra klikkelni és megnézni hogy ki tanusítja - mielőtt megadják a hitelkártya számukat, vagy a legolcsóbb is megteszi?
Miért lehet venni többszáz dollárért, és évi 4000-ért is?
köszi,
R.
Decoupled Django Apps and the Beauty of Generic Relations
Három újrafelhasználható modul Django alapú CMS-hez
■ Felhasználói adat módosításnál nem megy végbe a lekérdezés!
Sziasztok! Kezdő PHP programozóként sikerült egy login rendszert elkészítenem regisztrációval bejelentkezéssel és sütikkel. De a felhasználó adatainak módosítása nem akar össze jönni.
Az volt az ötletem hogy lejön az az űrlap mint a regisztrációnál kitöltve a már bevitt adatokkal és ezt lehet majd átírni. Így átmásoltam az a <form> utasítást a regisztrációból. Ezután a value értékét megváltoztattam $e_mezöneve paraméterre.
pl így:
ez volt a regisztrációnál:ez lett a beállításoknál:De hogy tisztán lássatok itt a teljes és hibás kód!
[colorer=php]
<?php
//bejelentkezési állapot ellenőrzése
if(isset($_COOKIE['login_tailor993_jog']))
{
//Felhasználó jogkörének ellenőrzése
if($_COOKIE[login_tailor993_jog]>0)
{
//beléptető sütik megújítása
$name=$_COOKIE['login_tailor993_name'];
$jog=$_COOKIE['login_tailor993_jog'];
setcookie('login_tailor993_jog', '0', time()-10*365*24*60*60);
setcookie('login_tailor993_name', '0', time()-10*365*24*60*60);
setcookie('login_tailor993_jog', $jog, time()+2*60*60);
setcookie('login_tailor993_name', $name, time()+2*60*60);
//felhasználó felület
echo'<body bgcolor=#FFFFCC><h1>Beállítások</h1><a target=_self href=./main.php>Vissza a főmenübe!</a>';
//MySQL kapcsolódás eleje
$kapcsolat = mysql_connect("Host", "Felhasználó név", "Jelszó");
if (!$kapcsolat) die("Nem sikerült kapcsolódni az adatbázishoz!");
mysql_select_db("tailor993", $kapcsolat) or die("Nem sikerült kiválasztani az adatbázist!");
//MySQL kapcsolódás vége
//MySQL művelet eleje
$sql_jog="select jog from login where name='$name'" ;
$e_jog = mysql_query($sql_jog, $kapcsolat) or die(print("Nem sikerült a művelet végrehajtása (2)!
Az volt az ötletem hogy lejön az az űrlap mint a regisztrációnál kitöltve a már bevitt adatokkal és ezt lehet majd átírni. Így átmásoltam az a <form> utasítást a regisztrációból. Ezután a value értékét megváltoztattam $e_mezöneve paraméterre.
pl így:
ez volt a regisztrációnál:
echo'<tr><td>Felhasználó név:</td><td><input type=text name=name value=Felhasználóneved></td></tr>';
echo'<tr><td>Felhasználó név:</td><td><input type=text name=name value='; print($e_name);
echo'></td></tr>';
[colorer=php]
<?php
//bejelentkezési állapot ellenőrzése
if(isset($_COOKIE['login_tailor993_jog']))
{
//Felhasználó jogkörének ellenőrzése
if($_COOKIE[login_tailor993_jog]>0)
{
//beléptető sütik megújítása
$name=$_COOKIE['login_tailor993_name'];
$jog=$_COOKIE['login_tailor993_jog'];
setcookie('login_tailor993_jog', '0', time()-10*365*24*60*60);
setcookie('login_tailor993_name', '0', time()-10*365*24*60*60);
setcookie('login_tailor993_jog', $jog, time()+2*60*60);
setcookie('login_tailor993_name', $name, time()+2*60*60);
//felhasználó felület
echo'<body bgcolor=#FFFFCC><h1>Beállítások</h1><a target=_self href=./main.php>Vissza a főmenübe!</a>';
//MySQL kapcsolódás eleje
$kapcsolat = mysql_connect("Host", "Felhasználó név", "Jelszó");
if (!$kapcsolat) die("Nem sikerült kapcsolódni az adatbázishoz!");
mysql_select_db("tailor993", $kapcsolat) or die("Nem sikerült kiválasztani az adatbázist!");
//MySQL kapcsolódás vége
//MySQL művelet eleje
$sql_jog="select jog from login where name='$name'" ;
$e_jog = mysql_query($sql_jog, $kapcsolat) or die(print("Nem sikerült a művelet végrehajtása (2)!
Feltöltés progress kijelzése URLLoader esetében
Sziasztok!
Egy képfeltöltőt készítek flex-ben, ami a kliensen átméretezi a képet, továbbá a kép forgatható is.
A Filereference osztállyal történik a kép kiválasztása, de a további feldolgozásra át kell konvertálni egy Bitmap objektummá és ezen történik az átméretezés és a forgatás és ez a Bitmap objektum kerül feltöltésre.
Ezt a feltöltést egy URLLoader objektum végzi és ez sajnos nem hívja meg a progress eseményt (csak letöltéskor működik). Szeretném azonban a feltöltés menetét kijelezni egy progressbar-on és az lenne a kérdésem, hogy erre létezik-e valamilyen workaround.
Nézelődtem már a google-n, de nemigen találtam rá megoldást. de hátha itt akad egy guru :)
Üdv, laci
■ Egy képfeltöltőt készítek flex-ben, ami a kliensen átméretezi a képet, továbbá a kép forgatható is.