Archívum - Szep 7, 2004
SOAP: Együttműködés távoli szolgáltatásokkal
Néhány hete jelent meg - a Kiskapu gondozásában magyar fordításban is elérhető - Advanced PHP Programming című könyv távoli szolgáltatások használatával foglalkozó fejezetének első része webhelyünkön. A PHP fejlesztés felsőfokon címen megjelent könyv ezen fejezete a SOAP technológia ismertetésével folytatódik, rátérve a WSDL praktikáira, majd végül összehasonlítja az XML-RPC és SOAP megoldásokat.
Galéria: előző, következő képek
Sziasztok!
Egy galériát szeretnék hegeszteni (PHP4.1+, <5; MySQL 3.23), ami az alábbi alapelveket követi.
Két tábla, egyikben képcsoportok, másikban képek. Egy képcsoportot egy "tárlatként" jelenít meg a rendszer.
Miként oldjam meg, hogy a megjelenő képnél le lehessen kérdezni az előző, illetve következő képet is? (Előző kép - Következő kép kiválasztás)
Gondoltam arra, hogy a képek táblájából az épp lekért kép azonosítójánál eggyel kisebb, illetve nagyobb képet kérem le, de nyilván törlés után ez problémát okoz.
Az is eszembe jutott, hogy egy id-tartományt kérek le, aztán megnézem, van-e előző, következő id...de sem ez, sem a több lekérés nem túl erőforrás-kímélő.
A megoldás során lehetőleg kerülném a képek átnevezését, s - kizárólag elvi megfontolásból, nem lesz túl nagy terhelése egy családi albumnak - jó lenne, ha minél gyorsabb megoldást tudnék létrehozni.
Tudnátok akár elvi ötleteket, akár valami leírást adni e témában? Pár scriptet már átnéztem, de a törlés problémájával nem foglalkoznak; komolyabb CMS-ek átböngészésére pedig sajnos nincs időm.
Előre is köszönöm!
■ Egy galériát szeretnék hegeszteni (PHP4.1+, <5; MySQL 3.23), ami az alábbi alapelveket követi.

The Dangers of Redesigning a Web Application
A felület és megjelenés változások jobb, ha együtt járnak
■ ENUM index MySQL-ben
Sziasztok! Hogyan lehet megmondani az ENUM típusú mezőknek, hogy melyik adathoz melyik index-értéket vegyék fel?
■ Tíz éves lesz a W3C - új arculatot kap(?)
A webes szabványok gondozásának egyik legfontosabb szervezete a World Wide Web Consortium nemsokára tíz éves lesz. Nem tudom hányan emlékeznek még rá, de 2003-ban volt egy WThRemix nevű független verseny, melyben a W3C honlapjának az újratervezése volt a feladat. Bár a verseny ereményét akkor nem használták fel, most úgy tűnik, hogy a konzorciumnál is elgondolkodtak az arculatváltáson.