ugrás a tartalomhoz

Archívum - Aug 1, 2013

Egy kis szövegértelmezés

Max Logan · 2013. Aug. 1. (Cs), 06.55
Az utóbbi hetekben már többedik alkalommal bukkanok hasonló megfogalmazásra és minden esetben úgy érzem, hogy valami nem stimmel. Persze lehet, hogy pusztán én értelmezem rosszul a szövegkörnyezetet, ezért a segítségeteket kérném.

Adott a következő mondat:
A Microsoft-védjegyes szolgáltatások azt igénylik, hogy rendszeresen – legalább 270 naponta – jelentkezzen be a Microsoft-fiókjába, hogy aktív állapotban tartsa a szolgáltatásoknak a Microsoft-védjegyes szolgáltatások közé tartozó részét, ha a szolgáltatások díjköteles részére vonatkozó valamely ajánlat másképp nem rendelkezik.
A kiemelés tőlem származik, és ez az a része a mondatnak, amivel gondjaim vannak.

Tehát, ha időközönként nem jelentkezünk be a Microsoft fiókba, akkor törölni fogják az fiókot és minden hozzá kapcsolódó adatot. Az idézett szövegben a legalább szó helyet értelmezésem szerint a legfeljebb szót kellene használni.

Várom véleményeteket, egyéb értelmezéseteket.