ugrás a tartalomhoz

Magyarországi Web Konferencia 2014

Joó Ádám · 2014. Okt. 9. (Cs), 13.17
2014. november 8-án ismét az Óbudai Egyetem ad otthont a Magyarországi Web Konferenciának.

P1R program – közlemény

Max Logan · 2014. Szep. 12. (P), 11.20
A P1R program alapötlete 2011 őszén fogalmazódott meg bennem, majd 1 évvel később publikáltam a felhívást, és még bő fél évnek kellett eltelnie, hogy elindulhasson a története.

2013 nyarán megindult a munka, de a kezdeti lendület hamar alább hagyott. Számos oka van ennek, és bár kezelhetném kudarcként, inkább hálás vagyok azoknak a tapasztalatoknak, amiket a lassuló tempónak és a negatívabb töltésű hatásoknak köszönhetek.

Weblabor seregszemle

Joó Ádám · 2014. Júl. 31. (Cs), 18.23
Aki olvasóink közül régóta követi a Weblabort, annak minden bizonnyal feltűnt, hogy az utóbbi években a korábbihoz képest hasábjainkon jóval kevesebb írás jelenik meg, a fórumok csendesek, a lapot kiszolgáló rendszerünk felett eljárt az idő.

Az időről időre tapasztalható érdeklődés ennek ellenére azt jelzi, hogy van igény azon szerep betöltésére, amire a Weblabor annak idején vállalkozott: hogy a magyar web mögött állók találkozópontja, szakmai origója legyen.

Alkotmánybíróság: egy lépés az internetes cenzúra felé

Joó Ádám · 2014. Május. 29. (Cs), 17.39
Az Alkotmánybíróság felszámolja a kommentelést a magyar weben
 

Problémás JavaScript fejlesztői interjú kérdések

Poetro · 2013. Dec. 17. (K), 02.41

Már több mint negyed éve interjúztatok JavaScript fejlesztői állásra, és észrevettem, hogy a mi kérdéssorunkból mire tudják a legkevesebben a választ, illetve mire adnak rendszeresen hibás választ. Ezeket a kérdéseket és válaszokat próbáltam összegyűjteni, hátha mások tanulni tudnak belőle.

PHP alkalmazások minőségbiztosítása

kacsandiz · 2013. Nov. 12. (K), 17.22
PHP alkalmazások minőségbiztosítása

Biztosan mindenki írt már életében sokszor spagetti kódot. Ezzel mindaddig nincs is probléma amíg azt csak mi használjuk, nem csapatban dolgozunk, illetve nem szeretnénk a kódunkat a későbbiekben továbbfejleszteni, karbantartani, viszont ha igen, akkor nem árt odafigyelni néhány konvencióra, megfelelően tervezni, figyelni a helyes osztályhierarchia felépítésére, illetve, hogy a kód mások számára is egyszerűen értelmezhető legyen. Illetve az sem egy utolsó szempont, ha a kód megvalósítja a kívánt funkcionalitást, a lehető legkevesebb hibával. Persze, ennek a kivitelezése nem egyszerű feladat (főleg nagyobb projekteknél), viszont a PHP esetében több eszköz is rendelkezésünkre áll a kódunk minőségének ellenőrzésére. Ebben a cikkben először röviden megnézzük a minőség és minőségbiztosítás fogalmakat, majd a rendelkezésünkre álló eszközök közül fogunk szemezgetni.

Szeretnél egy Firefox OS okostelefont?

daf182 · 2013. Okt. 17. (Cs), 16.24

A magyar Mozilla közösség Firefox OS fejlesztői partnerprogramja módosult. Az eddigi feltételek mellett, hogyha a magyar nyelvet (is) támogató alkalmazásod feltöltöd a Firefox Marketplace-re (https://marketplace.firefox.com), megtarthatod az igényelt készüléket.*

A The Bug Genie fordítása

nevergone · 2013. Okt. 14. (H), 14.32

The Bug Genie néven ismert egy a mai igényeknek megfelelő, modern, nyílt forráskódú issue-tracker. Tartalmaz wikit, jól szabályozható jogosultságkezelést, képes több projektet kezelni, és az agilis fejlesztési módszerekben is használható.

Szeretnénk, ha a készülő 3.3-as verziója teljes magyar fordítással rendelkezne, ehhez hozzájárulókat keresünk. A fordításhoz a https://www.transifex.com/projects/p/tbg/language/hu_HU/ címen lehet csatlakozni.

 

Don’t make me think! on PHP code

janoszen · 2013. Okt. 9. (Sze), 14.20
Don’t make me think! on PHP code

Aki kicsit is foglalkozott weboldalak használhatóságával, egész biztosan találkozott Steve Krug Don’t make me think című könyvével. A használhatóság (usability) egyetlen feladata, hogy a látogató vagy vevő számára a lehető legegyszerűbbé tegye a meghatározott cél elérését. Felmerül a kérdés, hogy vajon hasonló elveket, gondolatokat alkalmazva hatékonyabbá tehető-e a webfejlesztési munka, egész konkrétan a PHP-s fejlesztés.

Bevezető a domain regisztrációba

janoszen · 2013. Okt. 6. (V), 19.09
Bevezető a domain regisztrációba

Domaint regisztrálni könnyű. Választunk egy szolgáltatót, kitöltjük az űrlapot, befizetjük a pénzt, és már kész is van. Vagy mégsem?

A rendszer sajnos rengeteg rejtett buktatót tartalmaz, így gyakran előfordul az, hogy valami galiba történik, ami aztán vagy visszacsinálhatatlan vagy sok pénzbe kerül.