ugrás a tartalomhoz

Archívum - Jan 31, 2014

Caldav, Cardav szerver megvalósítása PHP-ban

voidnull · 2014. Jan. 31. (P), 21.48
Sziasztok, egy egyszerű (nem szabványkövető) Caldav, Cardav implementálásra lenne szükségem PHP-ben, ami nem támaszkodik semmiféle összetett könyvtárra csak egyszerű PHP. Tulajdonképpen elég lenne IOS és OSX kliensekkel való kompatibilitás.

Amit találtam eddig a neten az vagy nagyon összetett volt (próbált megfelelni az egész Webdavos szabványnak), vagy leálltak a fejlesztésével.

Tud valaki valami működő képes megoldást? Vagy ha valakinek van saját megvalósítása akkor egyeztessünk.
 

Egyszerű képnézegető + érték a képeknek

Dfoglalo · 2014. Jan. 31. (P), 20.02
Sziasztok!

A következő dolgot szeretném megvalósítani:

Van egy űrlap, melyen van egy kép, mely alatt van szimplán két gomb, amelyeket nyomogatva a kép átvált, és egy másik kerül a helyére, tehát több kép között váltogathatunk. Ezt sem valósítottam még még meg, igazából semmit sem, most öltöttem ki csak, hogy mit is szeretnék elérni. Innentől jön a php része; ugyanis minden képhez szeretnék egy értéket rendelni, és amelyik kép éppen látszódik, azzal dolgozni.

Példákkal személtetve a dolgot:

Az oldalt megnyitva van egy kép, amelyen van egy autó, alatta a két gombbal. Ha nem váltunk át semmire sem, és elküldjük az űrlapot, akkor az autós képhez társított értékkel dolgozhatunk tovább, pl. az 1-es értékkel. Viszont ha megyünk a gombokkal pl. jobbra 2-t, megjelenik egy kép a házról, és akkor már a 3-as ID-vel dolgozhatunk tovább.

Nem tudom, érthető e a dolog. Ha nem, akkor szóljatok, és megpróbálom részletezni a dolgot. A szükséges képnézegetős dologból még semmi nem készült el, tehát nincs alap kódom a szükséges képes cucchoz, amivel kísérletezgettem volna. Viszont az űrlap készen van, meg működik, feltölti az adatbázist úgy, ahogy kell, stb., de az nem tartozik a dologhoz, és nem is szükséges hozzá (meg másra sem), így azt nem másolom be.

Köszönettel,
Dfoglalo
 

Közösségi oldalak like,share trackelése saját adatbázisba

voidnull · 2014. Jan. 31. (P), 17.03
Sziasztok

Egy CMS rendszerben szeretném kimutathatóvá tenni (táblázatosan, grafikonosan) a közösségi oldalak Facebook, Twitter, Pinterest stb. like-jait, megosztásait legalább napi bontásban . Egy-egy oldalnál egyszerűen le tudom kérni az adott állapotot. Ütemezetten valószínűleg nem szerencsés naponta lekérni egy több ezer oldalból álló weboldal minden lapjára ezeket a számokat.

A kérdésem az lenne, csinált-e már valaki hasonlót, illetve tudtok-e esetleg valami részben kész megoldást erre?
 

MySql kiíratás

GalateHD · 2014. Jan. 31. (P), 10.51
Sziasztok.
Olyan dolgot szeretnék csinálni, hogy ha belép egy játékos kiírja neki, hogy mennyi kreditje és pontja van. Az UCPuserek -ben tárolt Kredit és Rangot kéne kiíratni (addig azt megoldottam, hogy mindenkinek ki tudom íratni az adatait, de nekem csak az kell, hogy aki belép annak kiírja, hogy mennyi kreditje stb van). Nem vagyok még valami jártas a PHP -ban, ezért kérnék segítséget. Előre is köszönöm.
			<?php
					
				}
				else
				{
					echo"
					<b><font color=yellow size=3>Üdvözöllek, $fsor[Felhasznalonev]!</font><br><br><hr><br>
					$kinfo</font>
					Jelenleg: <font color=yellow>$rang</font> kredited van! Vásárlásához kattints <a href='index.php?tamogatas'><font color='red'><b>IDE</b></font></a> <br>
					Jelenleg rangod: <font color=yellow>$kredit</font>! <br>
					Rangod időtartama: <font color=yellow>xy nap</font>!
					<br><br>
					<div class='subnav_gomb_leader' onclick='window.location.href=\"index.php?menu=muveletek&jelszovalt\";'>Jelszóváltás</div><br>
					<div class='subnav_gomb_leader' onclick='window.location.href=\"index.php?kijelentkezes\";'>Kijelentkezés</div></b>";
				}
			?>
 

Gyorsabb lekérdezés

mahoo · 2014. Jan. 31. (P), 09.10
Sziasztok, az lenne a kérdésem, hogy mi az optimális lekérdezés az alábbi adatok alapján. Azokra az epületekre lenne szükségem, ahol egy adott időintervallumban (:start, :stop) nincs tanítási óra. Köszönöm!
iskola: idiskola
terem:  idterem, idepulet
tanora: idterem, start, stop
Ez van jelenleg:
SELECT idiskola FROM iskola WHERE idiskola NOT IN (
	SELECT idiskola FROM iskola INNER JOIN terem USING (idiskola) INNER JOIN ora USING (idterem)
		WHERE :start BETWEEN start AND stop OR :stop BETWEEN start AND stop OR :start < start AND stop > :stop)