ugrás a tartalomhoz

Archívum - 2007

április 20

Multiuser webalkalmazás és az egyidejű adatbázis műveltetés.

s_volenszki · 2007. Ápr. 20. (P), 20.08
Sziasztok!

A címben már említett témát szeretném kivesézni, azaz többfelhasználós rendszerek adatbázis kezelése azonos időben. Foglalkoztam már többször ezzel a témával, és valójában már van egy eljárás, ami alapján figyel az adatbázis műveltető rutinom a módosításra kerülő rekord állapotára, de mégis, ki hogyan élte meg az ilyen és ehhez hasonló helyzeteket?

Csak azért hogy nyílt lapokkal játsszak elmondom én hogyan csináltam meg.
Ja! és nem ér hangosan nevetni! ;)

Egy teljesen egyszerű termék és darabszám adatbázisról van szó, amit az üzletkötők mobil internettel elérnek, így a nap bármelyik pillanatában friss raktári információval rendelkeznek.

Alapvetően az adatbázis műveletek tekintetében kizárólag a készlet csökkentés, és a készlet növelésnek van jelentősége, mert ugye:

Azonos időben módosításra meghívott rekordok közül az lesz a végleges, amelyiket majd időben később mentik.

Az első megoldásom nem volt túlságosan hosszú életű:

Adtam minden rekordnak egy állapotjelzőt, amelynek az értéke ha 0 akkor módosítható, ha 1 akkor éppen meg van nyitva módosításra. Amikor a kiválasztottam a rekordot, állapotjelző egyre vált, amikor a módosítás lezajlik (OK) vagy direkt módon meg van szakítva (Mégsem) akkor visszavált 0-ra. Ez baró volt, addig, amíg egy elegáns mozdulattal be nem zárták a folyamatot végrehajtó ablakot. Meg aztán volt olyan is, hogy éppen nyitva maradt az ablakocska néhány órára, és ugye akkor mindenki más vár az információra.

Az ablak bezárást, kezeltem egy AJAX kéréssel, ami az onUnload eseményre fut le, de voltak problémák az ignore_user_abort ellenére is. Sokszor maradt a rekord foglalt.

Ekkor kitaláltam a második megoldást:

Nem 0 és 1 állapotjelzőt használtam a rekord foglaltságának jelöléséhez, hanem időbélyeget, amit összehangoltam a végrehajtó ablakban egy timeout rutinnal. Pl.: a rekord kiolvasásakor az állapotjelzőt a (most+5perc) időbélyegre állítom, és az ablaknak adok egy 5perces timeoutot.

35 Designers x 5 Questions

ptx · 2007. Ápr. 20. (P), 17.18
35 webdizájner, 5 kérdés: tervezési elvek, CSS praktikák, kedvelt font, könyvek és magazinok
 

kajarendelés de hogyan...

fecka · 2007. Ápr. 20. (P), 17.13
Sziasztok!

Olyan kérdésem lenne, hogy, hogyan itt ez a kód ami most összeadja a kajanevekhez tartozó véletlen számokat majd kiírja, de ha ezelé a lap elé berakok egy html-t amin rendel az ipse és kiválasztja, hogy neki csirke meg süti kell akkor a tömbből csak azokat szedje ki és azoknak az értékét adja össze? Szal ne a teljes tömböt nézze, hanem csak azokat amiket én kiválasztok és elküldök neki (gondolom egy sima POST-al... Remélem érthető...
Előre is köszönöm szépen!


<?php
$etlap = array ("alma" => mt_rand (1, 100) / 100, "suti" => mt_rand (1, 100) / 100, "hus" => mt_rand (1, 100) / 100);

$osszeg = 0;
foreach ($etlap as $kulcs => $ertek) {
$osszeg += $ertek;
print "\$etlap[\"$kulcs\"] == $ertek" . " gramm<br>"; }
print "Összeg: " . $osszeg;
?>
 

Drupal adatbázis migráció MySQL-ről Postgresql-re

szferi · 2007. Ápr. 20. (P), 15.54
Költözik a céges infrastruktúra.
 

Proper Use of ALT and TITLE Attributesl

Edit · 2007. Ápr. 20. (P), 12.42
Mire való (és mire nem) az ALT és a TITLE?
 

Firefoxban nem lehet két táblázat között 1 pixel rés?

vhalaky · 2007. Ápr. 20. (P), 11.29
Sziasztok,

Két táblázat közé szeretnék 1 pixel "rést" helyezni, de valamiért firefoxban nem látszik (IE-ben jó).

<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Transitional//EN" "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-transitional.dtd">
<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml">
<head>
<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=iso-8859-2" />
<title>Untitled Document</title>
<style type="text/css">

table
{
border-collapse:collapse;
margin-bottom: 1px;
}

table td
{
border: 1px solid red;
}

</style>
</head>

<body>

<table cellpadding="0" cellspacing="0">
<tr>
<td>dfg dfgd fdfgf g</td>
<td>dfg dfgd fdfgf g</td>
<td>dfg dfgd fdfgf g</td>
<td>dfg dfgd fdfgf g</td>
</tr>
<tr>
<td>dfg dfgd fdfgf g</td>
<td>dfg dfgd fdfgf g</td>
<td>dfg dfgd fdfgf g</td>
<td>dfg dfgd fdfgf g</td>
</tr>
<tr>
<td>dfg dfgd fdfgf g</td>
<td>dfg dfgd fdfgf g</td>
<td>dfg dfgd fdfgf g</td>
<td>dfg dfgd fdfgf g</td>
</tr>
</table>

<table cellpadding="0" cellspacing="0">
<tr>
<td>dfg dfgd fdfgf g</td>
<td>dfg dfgd fdfgf g</td>
<td>dfg dfgd fdfgf g</td>
<td>dfg dfgd fdfgf g</td>
</tr>
<tr>
<td>dfg dfgd fdfgf g</td>
<td>dfg dfgd fdfgf g</td>
<td>dfg dfgd fdfgf g</td>
<td>dfg dfgd fdfgf g</td>
</tr>
<tr>
<td>dfg dfgd fdfgf g</td>
<td>dfg dfgd fdfgf g</td>
<td>dfg dfgd fdfgf g</td>
<td>dfg dfgd fdfgf g</td>
</tr>
</table>

</body>
</html>


Van valami ötletetek? Próbáltam úgy is, hogy a táblázatokat beletettem 1-1 divbe és divnek adtam paddingot (marginnal is próbáltam) de sajnos úgy sem jó. Mintha feltolná 1 pixellel a táblázatokat...
 

Handling Keyboard Shortcuts in JavaScript

Hojtsy Gábor · 2007. Ápr. 20. (P), 10.54
Billentyűkombinációkat kezelő library
 

Weblap feltörés próbálkozások

Carter · 2007. Ápr. 20. (P), 09.02
A szolgáltatóm néhány naponta küld egy e-mailt, amiben figyelmeztet, hogy valaki(k) megpróbálták feltörni a weblapom. Ehhez mellékelnek egy php kódot is, azt a támadó kódjával azonosítva.

Abban egy spam-levél küldő progi van.

Az oldal include() függvényt használ az oldalfelépítésben, valamint két formot tartalmaz. Az egyik a szerveren lévő szöveges fájlba helyezi el a beírt tartalmat, a másikkal elvileg e-mailt lehet küldeni két személynek. mail() és semmit más.

Mi lehet az a pontja a rendszernek, ahol a legkönnyebb behatolni?

Hogy kicsit világosabb legyen a nagy sötétség, az oldal címe: http://sarokuzlethaz.hu

Köszi a segítséget
 

Hosting külföldön

arnyekk · 2007. Ápr. 20. (P), 08.10
.com-os nevet szeretnék regisztrálni, és a hozzátartozó oldalt hosztingolni külfölfön. Mindezt Mo-ról intézve interneten keresztül. Kb 500MB-1GB tárhelyre lenne szükségem, és lehetőleg korlátlan adatforgalommal. Külföldi domainregisztrációhoz mi szükséges (magánszemélyként)?
Nem kell nagy rendelkezésreállás, a hazai olcsó szolgáltatókra jellemző minőség megfelelne.
 

április 20

mennyi az optimális link egy oldalon?

xeras · 2007. Ápr. 19. (Cs), 22.17
sziasztok!

hallottam valami olyat, hogy egy aloldalon max 100 link lehet, mert különben... na pontosan hogy is van ez, meg mi lesz ha több van? hátrébb sorol? vagy valami más?

ebbe mondjuk van valami, hogy sok link, macera azokat végig járnia, viszont ott vannak pl. a lap.hu-s oldalak.
több száz link és ráadásul ebből rengeteg az egyedi.

és pl. beírom a gugliba: lámpa, mi lesz az 1. találat? egy több mint 200 linket tartalmazó lampa.lap.hu :S

akkor most hogy van ez? brr... max. 100 link legenda mégse igaz vagy egyáltalán csak az én fejemben létezik ez?

előre is köszi