ugrás a tartalomhoz

Három aktív PHP verzió lehet használatban 2006-ban

Hojtsy Gábor · 2006. Jan. 4. (Sze), 12.15
Anonim beküldőnk hívta fel a figyelmünket az Internetnews PHP: Three Versions, One Promise című cikkére, mely felveti a kérdést: problémát jelent-e majd 2006-ban a megjelentetni tervezett PHP 6 illetve a még el sem terjedt PHP 5 és a széles körben használt PHP 4 együttélése. Könnyen előfordulhat az is, hogy a PHP 5-re frissítést tervezők kivárják a modern karakterkódolást és dátum kezelést is biztosító PHP 6-os érkezését. Az is érdekes kérdés, hogy miként tudják majd biztosítani a hoszting szolgáltatók mindhárom verziót felhasználóik számára.
 

Hijax: tervezés AJAX-ra gondolva

Hojtsy Gábor · 2006. Jan. 4. (Sze), 10.21
Az AJAX immár mindennapos varázsszó, a legújabb technológiák zászlóshajója. Jeremy Keith azonban úgy gondolja, hogy nem egy új technológiaként kellene rá tekintenünk, hanem csupán egy kiegészítésre, amely valamivel több lehetőséget ad a webes alkalmazások kialakításában. Véleménye szerint az a megközelítés eleve elhibázott, hogy alkalmazásokra gondolva az AJAX nélküli működést teljesen el is felejtjük, a dokumentum alapú web eszméjét mintegy a szőnyeg alá söpörve. Nem mehetünk el amellett, hogy a web még mindig dokumentumokból áll, még ha azok néha alkalmazásnak tűnnek is.

Új év a NetVibes-nál

Török Gábor · 2006. Jan. 3. (K), 16.15
Novemberi beszámolónkat követően csönd övezte a NetVibes házatáját, azonban az utóbbi időkben ismét felpezsdült az élet a projekt körül. Ahogy már korábban blogmarkban jeleztük, a Todo modul segítéségével teendőinket tarthatjuk nyilván, míg a Yahoo mail komponenssel a GMail-rivális web 2.0 levezőszoftvert használóknak járt a kedvükben a fejlesztőgárda.

Bevezetés a keresőoptimalizálásba

Hojtsy Gábor · 2006. Jan. 3. (K), 10.49
A napokban bukkantam rá a seomoz Beginner's Guide to SEO című dokumentumára, ami egy kivételesen összeszedett és részletes bevezető a keresőoptimalizálásba. Véleményem szerint nagyon jó megközelítést ad a témához, a szokványos kereső kifejezésekre optimalizálás mellett jól kiemelve a felhasználókra optimalizálás fontosságát, az értékes tartalom szerepét. Különösen érdekes a webhely népszerűsítésre vonatkozó tippek listája.
 

Közös rajztábla

Bártházi András · 2006. Jan. 3. (K), 00.07
Goba küldte be nemrégiben a linket, mely egy érdekes alkalmazását mutatta be a közös alkotásnak, egy weblapba ágyazott SVG részlet segítségével. Érdekes kísérlet, láttunk már hasonlót, mégsem láttam még azt, ami itt bekövetkezett: előtört mindenkiből a gyermeki véna, és hihetetlen alkotások születtek percek alatt...

Klikkelés követés AJAX segítségével

Hojtsy Gábor · 2006. Jan. 2. (H), 10.16
Sokak számára okoz gondot, hogy a webhelyhez kapcsolódó statisztikát nem tudják használható stratégiává formálni a tartalom javítását illetően. A link kattintások rögzítésével ugyanis azok weblaphoz kapcsolódó jelentősége elvész. Nem tudhatjuk pontosan, hogy a megfelelő prezentáció, a link több helyen történő ismétlése, esetleg egy jól sikerült cikk vezetett ahhoz, hogy többen klikkeltek egy adott linkre. Glenn Jones egy ötletes megoldást adott erre.

Firefox memória felszabadítása ablak minimalizáláskor

Jano · 2006. Jan. 2. (H), 09.27
A Firefoxnak nagy tudása és sok funkciója mellett van egy elég rossz tulajdonsága is: viszonylag sok memóriát képes lefoglalni magának. Manapság már a böngésző folyamatos használatban van, így gondolom hozzám hasonlóan mások se zárják be a programot, amíg más alkalmazással dolgoznak, legfeljebb minimalizálják az ablakát. Más programokkal ellentétben azonban a Firefox ilyenkor az általa foglalt fizikai memóriát nem szabadítja fel.

Canvas támogatás Internet Explorerben?

Hojtsy Gábor · 2006. Jan. 1. (V), 23.15
A <canvas> sokak szerint az egyik legfontosabb böngésző oldali innováció, ami az utóbbi időben született. Láttuk, hogy a kiszámított visszatükröződéstől a rajzolóprogramon keresztül a lövöldözős játékig sokminden megvalósítható segítségével. Sajnos azonban a Safari és a Firefox 1.5 kivételével más böngészőben még nem érhető el a támogatása, a leendő Opera 9-es kiadásban várható a megjelenése. De mit tehetünk, ha Internet Explorerben szeretnénk a <canvas> elemet használni?

Weblabor karcsúsítás az új évre

Hojtsy Gábor · 2005. Dec. 31. (Szo), 17.39
Ilyenkor szilveszter idején az emberek hajlamosak mindenféle ígéretet tenni arra vonatkozóan, hogy mit tesznek majd az új évben. Állítólag a leggyakoribb ilyen ígéret a fogyásról szól. Nos a Weblaboron egy kicsit előrehoztuk az ígéret megvalósítását, nehogy az újévi fogadalmak sorsára jusson az elképzelés. Akik napi szinten használják a Weblabort, talán észrevettek számos változást az utóbbi hetekben.

Megjelent a WordPress 2.0

Török Gábor · 2005. Dec. 31. (Szo), 17.15
A WordPress blogmotor életének újabb mérföldkövéhez érkezett. Noha hivatalos bejelentés még nincs, ahogy már biztos sokan hallottátok, megjelent a 2.0-s verzió. A WordPress az elmúlt időkben igen nagy népszerűségre tett szert, nézzünk csak szét a háztáji keresőben. Mind a csupán blogolni vágyók, mind a fejlesztők számára kedves eszközről van szó. Az 1.5-ös széria megjelentével is már az élvonalba került az alkalmazás, a 2-es kiadás pedig rendesen feladja a leckét a konkurenciának. No de, lássuk a medvét!