ugrás a tartalomhoz

Új év a NetVibes-nál

Török Gábor · 2006. Jan. 3. (K), 16.15
Novemberi beszámolónkat követően csönd övezte a NetVibes házatáját, azonban az utóbbi időkben ismét felpezsdült az élet a projekt körül. Ahogy már korábban blogmarkban jeleztük, a Todo modul segítéségével teendőinket tarthatjuk nyilván, míg a Yahoo mail komponenssel a GMail-rivális web 2.0 levezőszoftvert használóknak járt a kedvükben a fejlesztőgárda.

A Todo rögtön a megjelenése után felhasználói kérésre némi utómunkán esett át: az elvégzett feladatok csupán törlés útján kerülnek ezentúl ki a rendszerből, egyébként szövegáthúzással jelöltetik státuszuk. Lévén több azonos funkciót ellátó modult is kitehetünk az asztalunkra, praktikus lépés volt a title bevezetése a Todohoz, így akár több különálló feladatlistát is vezethetünk.

A modulokhoz köthető címke nem kizárólag a Todo sajátossága; a napokban lehetővé vált, hogy GMail fiókunkat is elkeresztelhessük. Szintén a GMailhez kapcsolodó az az apró módosítás, mely szerint lehetőségünk van szabályozni, az utolsó hány levelet szeretnénk látni.

Nagyon kényelmes lehetőség továbbá, hogy megjelent a webes asztal POP/IMAP modulja. Ezentúl bármilyen tetszőleges külső szolgáltatónál tárolt leveleinket kezelhetjük a NetVibes-on keresztül. Végül apró, de tetszetős változás, hogy az egyes dobozokat átszínezhetjük, így könyebben áttekinthetővé válik az asztalunk.
 
1

API lesz

attlad · 2006. Jan. 5. (Cs), 13.32
Állítólag lesz API itt is, na arra kíváncsi leszek:
The provision of API for the developers, they will be able thus to develop their own modules and to integrate them into Netvibes.

Forrás: http://webosphere.wordpress.com/2006/01/04/netvibes-to-offer-public-api-in-2006-interview-with-netvibes-developer/