Archívum
április 16, 2004
AvantGo
Kérdésem az, hogy van-e valami kezdete a palmokon, és a nagy kijelézős telefonokon való html kijelzés méretre szabásának, hogy kedvünket leljük a böngészésben, mint olyanban a mobilitás lehetőségeit kihasználva. Személy szerint a drupal emilyen támogatására gondolok, mivel a kedves weblaborfejlesztők is ezt használják, s gondolom jobban bele vannak merülva a témába.
■ április 16
Megjelent a PHP 4.3.6-os verziója
A PHP fejlesztői csapata bejelentette: megjelent a PHP programozási nyelv 4.3.6-os verziója. Ez a verzió mintegy 25 hibajavítást tartalmaz, új funkciót nem valósít meg. A kiadás célja két súlyosabb hibát javítani, mely fagyásokat okozhat bizonyos esetekben (főleg Windowson). A frissítés Windows alatt mindenképpen javasolt. A verzió legfontosabb újdonságai, javításai:
sortörés ?
Helósztok !
Egy szövegdobozban beviszek egy szöveget sortörésekkel ( enterekkel ) , mysql adatbázisba mentem , itt még megvannak a sortörések , de amikor megjelenítem phpban az egész egy összefüggő szöveg , tehát eltűnnek a sortörések .
Hogy lehetne megoldani hogy amikor megnyomom az entert autómatikusan beszúrjon valamit ( /n , vagy <br> ) , hogy amikor php-ban megjelenítem az adatbázisból lekért szöveget , ugyanúgy ott legyenek a sortörések , mint amikor azt az űrlapn keresztül bevittem .
■ Egy szövegdobozban beviszek egy szöveget sortörésekkel ( enterekkel ) , mysql adatbázisba mentem , itt még megvannak a sortörések , de amikor megjelenítem phpban az egész egy összefüggő szöveg , tehát eltűnnek a sortörések .
Hogy lehetne megoldani hogy amikor megnyomom az entert autómatikusan beszúrjon valamit ( /n , vagy <br> ) , hogy amikor php-ban megjelenítem az adatbázisból lekért szöveget , ugyanúgy ott legyenek a sortörések , mint amikor azt az űrlapn keresztül bevittem .
Internet Explorer 7 - újabb változat
Korábbi hírünkben már ejtettünk szót az Internet Explorer 7 névre hallgató "kis" kiegészítőről, melyet oldalunkba ágyazva sokkal több szabványos dolgot használhatunk, mint eddig. A kiegészítő szabványosabbá teszi az 5.5-ös és 6.0-s Explorereket (a szerző elkezdett dolgozni az 5.0-s támogatásán is). Most hírt adhatunk arról, hogy egy új verzió jelent meg, mely a következő újdonságokkal bír:
Hogyan készítsünk használhatatlan oldalt vakoknak?
Az Országos Választási Iroda március végén tette elérhetővé a választási portál "vakosított", beszélő verzióját. A portál gyakorlatilag arról szól, hogy a vak felhasználóknak felolvasásra kerül az oldal tartalma, amit billenytyűzetről vezérelhetnek. Már maga a gondolat is totális hülyeség, de lássuk, miért?
Csúnya webcímek szépítése mod_rewrite használatával
Sziasztok!
Jelenleg dolgozom egy adatbázis hátterű oldalon, és mint az ilyenkor lenni szokott, baromi hosszú URL-ek jönnek létre, pl:
http://localhost/index2.php?option=articles&id=15
Ezt szeretném leegyszerűsíteni a következő formára:
http://localhost/articles/15
Számos helyen olvastam erről, meg is próbáltam csinálni a .htaccess fájl segítségével:
Options ExecCGI FollowSymLinks Includes MultiViews
RewriteEngine On
RewriteRule ^/articles/([0-9]+)$ /index2.php?option=articles&id=$1
Azonban kapok egy 404-es üzenetet, miszerint az oldal nem található. Az Apache error.log ezt mondja:
[Thu Apr 15 02:40:59 2004] [error] [client 127.0.0.1] File does not exist: d:/web/csillagaszattortenet.csillagaszat.hu/articles/15
(Ez a d:/web/csillagaszattortenet.csillagaszat.hu most a webrootom.)
Tehát valami oknál fogva nem hajtja végre a RewriteRule szabályt. Van valakinek ötlete, mit szúrtam el? Esetleg az Apache confignál kéne valamit jobban megnéznem?
Az érdekes egyébként, hogy ha a .htaccess fájlban elhelyezek egy
ErrorDocument 404 /error404.php
sort, az működik (tehát 404-es hiba esetén egy saját oldal tartalmát írja ki). Úgy tűnik tehát, a configolással nincs gond. Bár Apache terén még van mit fejlődnöm, így aztán ez sincs kizárva.
A javaslatokat, segítséget előre is köszi!
Laci
■ Jelenleg dolgozom egy adatbázis hátterű oldalon, és mint az ilyenkor lenni szokott, baromi hosszú URL-ek jönnek létre, pl:
http://localhost/index2.php?option=articles&id=15
Ezt szeretném leegyszerűsíteni a következő formára:
http://localhost/articles/15
Számos helyen olvastam erről, meg is próbáltam csinálni a .htaccess fájl segítségével:
Options ExecCGI FollowSymLinks Includes MultiViews
RewriteEngine On
RewriteRule ^/articles/([0-9]+)$ /index2.php?option=articles&id=$1
Azonban kapok egy 404-es üzenetet, miszerint az oldal nem található. Az Apache error.log ezt mondja:
[Thu Apr 15 02:40:59 2004] [error] [client 127.0.0.1] File does not exist: d:/web/csillagaszattortenet.csillagaszat.hu/articles/15
(Ez a d:/web/csillagaszattortenet.csillagaszat.hu most a webrootom.)
Tehát valami oknál fogva nem hajtja végre a RewriteRule szabályt. Van valakinek ötlete, mit szúrtam el? Esetleg az Apache confignál kéne valamit jobban megnéznem?
Az érdekes egyébként, hogy ha a .htaccess fájlban elhelyezek egy
ErrorDocument 404 /error404.php
sort, az működik (tehát 404-es hiba esetén egy saját oldal tartalmát írja ki). Úgy tűnik tehát, a configolással nincs gond. Bár Apache terén még van mit fejlődnöm, így aztán ez sincs kizárva.
A javaslatokat, segítséget előre is köszi!
Laci
április 14
problémák a \ jellel
Helósztok !
Az lenne a problémám , hogy egy űrlapban egy hidden mezővel szeretnék elküldeni egy infót . vágólapozom a kódot :
<input type="hidden" name="modositando" value="szoveg='ssdfsdf'">
A form actionben megnevezett oldal megkapja $modositando-ként , és ha kinyomtaom egy print függvénnyel , sajnos az alábbit kapom : szoveg=\'ssdfsdf\' . Ott vannak a perjelek , így viszont már nem jó a mysql-nek . A cél az lenne , hogy tűnjenek el a perjelek , így a már mysql-nek is érthető lenne . szoveg='ssdfsdf'
Várom válaszotokat ! Kösz !
■ Az lenne a problémám , hogy egy űrlapban egy hidden mezővel szeretnék elküldeni egy infót . vágólapozom a kódot :
<input type="hidden" name="modositando" value="szoveg='ssdfsdf'">
A form actionben megnevezett oldal megkapja $modositando-ként , és ha kinyomtaom egy print függvénnyel , sajnos az alábbit kapom : szoveg=\'ssdfsdf\' . Ott vannak a perjelek , így viszont már nem jó a mysql-nek . A cél az lenne , hogy tűnjenek el a perjelek , így a már mysql-nek is érthető lenne . szoveg='ssdfsdf'
Várom válaszotokat ! Kösz !
"Karaktersorozatok sebessége" PHP-ben
!["Karaktersorozatok sebessége" PHP-ben](http://weblabor.hu/misc/fs/idezojelsebesseg.png)
A PHP kétféle idézőjel használatát támogatja, és ráadásul a heredoc megadási módot is alkalmazhatjuk. Sok hiedelem kering azonban arról, hogy ezek közül egyik vagy másik gyorsabb, hatékonyabb eszköz lenne, és kizárólag azt szabad használnunk programjaink írása során. Cikkemben szeretném ezen hiedelmek egy részét megdönteni, valamint bemutatni, hogy egészen kis eszköztárral is igazolhatóak vagy cáfolhatóak az ilyen jellegű állítások, a PHP belső világának ismerete nélkül. Nézzük mire jutunk saját méréseinkkel, ha nekünk "bizonyíték kell, nem ígéret".
április 13
Jobb az élet bookmarkletekkel
Aki mindennapi munkája során használ valamilyen bookmarkleteket, az többnyire nem is tudja nélkülük elképzelni életét. A kedvencek között elhelyezkedő kis programok ugyanis lehetővé teszik, hogy bármilyen oldalon saját JavaScript kódot futtathassunk. Ezzel nem csak a fejlesztésben, hanem a napi teendők ellátásában is segítségünkre lehetnek.
egy egyszerű form-os kérdés
Tudna nekem valaki segíteni?
Azt szeretném megcsinálni, hogy egy form-ot nem gombbal akarom elküldeni, hanem egy képre kattintva.
Hogy kell ilyet csinálni?
■ Azt szeretném megcsinálni, hogy egy form-ot nem gombbal akarom elküldeni, hanem egy képre kattintva.
Hogy kell ilyet csinálni?