ugrás a tartalomhoz

Archívum - 2003

március 25

PHP-Nuke gondok

Granc Róbert · 2003. Már. 25. (K), 10.48
Az elmúlt napokban számos, a PHP-Nuke-ra épülő honlapot törtek fel (azaz módosítottak jogosulatlanul) a PHP-Nuke több biztonsági hibájának köszönhetően. A PN fejlesztője, Francisco Burzi egyesével próbálja ezeket javítgatni amint felmerülnek, bár energiájának egy részét inkább a hibákkal rosszindulatúan visszaélő script-kiddiek elleni dühkitörések viszik el. Ezek közé tartozik ez a hír is, amelyben azt közölte a PHP-Nuke felhasználói táborával, hogy az új verziókat nem nyílt forráskóddal bocsátja majd ki, hanem a Zend Encoderrel lefordított, tömörített kódként, amely így az (ingyenes) Zend Optimizer meglétét igényli majd a futtatáshoz. Az ő véleménye szerint az, hogy a forráskód nem lesz könnyen olvasható, jelentősen megnehezíti majd a biztonsági hibák fellelését a rosszindulatú támadók számára... [no comment]

március 24

A MySQL kézikönyv is elérhető Windows súgó (.chm) formában

Granc Róbert · 2003. Már. 24. (H), 11.44
A cseh phlabnak köszönhetően végre a MySQL kézikönyve is elérhető a Windows platform alatt a Microsoft HTML súgó (azaz .chm) formátumban. Mint azt a PHP kézikönyv hasonló formátumú (magyar fejlesztésű) kiadásáról szóló hírekben is említettük, a .chm formátum előnyei közé tartozik a tartalomjegyzék fastruktúrában történő megjelenése, az indexelés, az egyszerűen használható teljes szöveges keresés, valamint a gyakran használt részek "könyvjelzővel" való ellátása.
Honlap és letöltés: http://phlab.net/myman/
 

ADOdb kiegészítő

Granc Róbert · 2003. Már. 24. (H), 11.24
A hétvégén megjelent az ADOdb adatbáziskezelő réteg PHP kiegészítőként (extension). Az ADOdb rétegnek csak néhány funkciója lett C-be konvertálva, de ezek is jelentősen növelhetik az alkalmazás teljesítményét (az adott funkciók akár 75%-kal is gyorsultak), olyan adatbázisok esetében, amelyek nem számolják a lekérdezés által visszaadott sorokat, mint pl. az Oracle, a Sybase, az Informix, a DB2, az MSSQL, az Access vagy az Interbase.
MySQL és Postgresql esetén a fejlesztés nem igazán jelent sebességbeli különbséget. Az ADOdb legújabb, 3.31-es változata az adott függvények esetében automatikusan használja az extensiont, ha az telepítve van.
Az eredeti bejelentés és a kiegészítő letöltése: http://phplens.com/lens/lensforum/msgs.php?id=5775
ADOdb honlap és letöltés: http://php.weblogs.com/ADOdb
 

március 21

SQLite: beágyazható adatbázis

Granc Róbert · 2003. Már. 21. (P), 12.11
[ phpkitchen ] Ha valakit érdekel a PHP-GTK és elkezdene foglalkozni önállóan futtatható PHP alkalmazások készítésével, de az alkalmazásához jó lenne egy adatbázis használata is, biztosan érdekelni fogja az SQLite C könyvtár, amely beágyazható SQL adatbázismotort valósít meg. Az SQLite könyvtár saját szervert nyújt, nem pedig kapcsolatot relációs adatbázisszerverekhez, vagyis közvetlenül írja és olvassa a meghajtón lévő adatbázisfájlokat.

PHAkt 2.4 és MX Looper

Granc Róbert · 2003. Már. 21. (P), 09.52
A román InterAkt megjelentette a Dreamweaver MX PHP szerveroldali modelljének, a PHAktnak legújabb változatát. Az új változat az összes eddig ismert hibát javítja, ezen kívül csak apróbb fejlesztéseket tartalmaz. Az ingyenes extension a Dreamweaver MX Windows és Mac verzióin is működik, a beépített egyszerű PHP támogatásnál jóval többet nyújtva.
Honlap és letöltés: http://www.interakt.ro/products/PHAkt/

Az InterAkt a fentiekkel egyidőben jelentette be új MX kiegészítőjét, az MX Loopert, amely nem csak a PHAkt2-vel, hanem a Dreamweaver MX beépített PHP_MySQL szerveroldali modelljével is együttműködik, és jelentősen leegyszerűsíti az összetett ismétlődő régiók létrehozását és használatát. A kiegészítő lehetővé teszi horizontálisan ismétlődő területek, valamint beágyazott ismétlődések létrehozását is.
A 30 dolláros kiegészítőről bővebb információk a http://www.interakt.ro/products/MXLooper/ címen találhatók.
 

március 16

Lehet szavazni a compo pályaművekre!

Hojtsy Gábor · 2003. Már. 16. (V), 21.28
Az Első Magyar PHP Konferencia szerverzői által meghirdetett 5k compo verseny pályaműveire most már bárki szavazhat, aki úgy gondolja, hogy számára egy mű különösen kedves.

Érdemes a szavazást jól meggondolni, és ehhez a szervezők minden segítséget megadnak. A beküldött pályaművek leírásai, forráskódja és képernyőképe mellett kipróbálásra is lehetőséget ad a rendszer.
 

március 16

Következő konferenciák

Tibee · 2003. Már. 15. (Szo), 22.57
Nagyon jó ötlet volt ez az "Első Magyarországi PHP Konferencia", és nem ártana rendszeresen lebonyolítani hasonló rendezvényeket. De nem várhatja el senki, hogy mindig ez a pár ember szervezzen mindent a jövőben! Segíteni kell, hogy ne hiúsuljon meg ez az ötlet! Láthatóan nagy igény van rá!
 

php, apache, winxp probléma

aszaltgombóc · 2003. Már. 15. (Szo), 18.37
sziasztok!

lenne 1 problémám: elkezdtem php-t tanulni és teszt jelleggel regisztráltam magam 1 publikus webkiszolgálón. ott minden működik. a saját gépemre raktam 1 apacheot, és ott nem működnek a programjaim. konkrétan: nem tudok változókat kiiratni a képernyőre. mit nem állítottam be? (apache rendben elindul - httpd.conf -ban beállítottam a php installban leírtakat!)
 

március 14

A PHP 4.3.2rc1 letölthető, tesztelhető

Bártházi András · 2003. Már. 14. (P), 08.09
Megjelent a PHP 4.3.2rc1-es verziója. Ez az első kiadásra jelölt verzió, elvileg kevés problémával és hibával. Ettől függetlenül a fejlesztők kérnek mindenkit, hogy töltse le, és tesztelje üzemi körülményekkel futó alkalmazásokkal, hogy minél több rejtett hiba előjöjjön. Sajnos az új funkciókról nem szól a bejelentés, ha valaki megtalálja, hogy hova dugták ezek leírását, kérjük jelezze. :) A bejelentés a php.neten olvasható, ahonnan egy link visz a php minőségbiztosítási oldalaira.
 

Megjelent a Mozilla 1.3!

Bártházi András · 2003. Már. 14. (P), 08.01
Megjelent az 1.3-as Mozilla, hasznos újdonságokkal, hibajavításokkal. A levelező ezentúl spam szűrővel van ellátva, hírcsoport szűrőket lehet használni, az online editor megvalósításához az 1.3 része a Midas, képek megtekintésénél lehet teljes és ablakba férő méret között választani, menet közben lehet felhasználót váltani, a gépeléses kereső (Find as you type) új beállítások menüpontot kapott, a Chatzilla (ha telepítve van) egy Mozilla beállító panellel rendelkezik. Ezen kívül az új Mozilla hatékonyabb, még jobban a szabvány felé közelít. Ja, és új splash képernyőn kapott (erről a "hibáról" a fejlesztők tudnak, és kéretik nem hibajelenteni :). Elérhető itt: www.mozilla.org.

De lássuk egy kicsit technikaibb szemmel, hogy mi is ez a Midas, mert ez bizony nem egy rossz dolog...