Megjelent a Webes tartalomkezelő rendszerek jegyzet 0.5-ös (és 0.4-es) verziója
Elkészült a Webes tartalomkezelő rendszerek tantárgyam 2008 őszi félévre szóló hivatalos jegyzete 0.5-ös verziószámmal. A félév során ugyan várhatók kisebb kiegészítések, de a tantárgy teljesítéséhez ez a verzió tökéletesen elegendő lesz. A 0.5-ös (majdnem) teljesen a Drupal 6-os veriójára épül.
Magyarországi Ubuntu Konferencia 2008
A magyar Ubuntu közösség és az FSF.hu Alapítvány a idén is megrendezi a Magyarországi Ubuntu Konferenciát. A rendezvény elsősorban a nyílt forrású technológiák iránt érdeklődők számára tartogat ígéretes előadásokat. Ezek közül kiemelnék két, a webfejlesztők számára is érdekes témát: Süveg Gábor Közösségi weboldalak építése Ubuntu alatt címmel tart prezentációt, amelyben többek között az Ubuntu közösség hazai kikötője, az ubuntu.hu mögött dolgozó rendszer kerül ismertetésre; Horák György és Török Gábor közösen tartandó villámelőadásukban az Emacs–Vim eszközöket mutatják be. Az előadás nem fejlesztés-orientált, elsősorban a magas színvonalú szövegszerkesztői jellemzők kerülnek a fókuszba.
Goba ujjára gyűrű került
Az elmúlt szombaton örömteli eseményen vehettünk részt néhányan a Weblabor és a Drupal.hu szerkesztői közül. Gábor barátunk, a Weblabor és a Drupal.hu egyik alapítója, szerkesztője és jelenleg is fő fejlesztője összekötötte életét Zsuzsóval.
Euro IA 2008 konferencia és IA Jam
Amszterdam egyik legnépszerűbb mozija, az Art Deco stílusban épült Tuschinski szeptember 26-án és 27-én, két napon át, két helyszínen ad otthont idei információ-architektúra konferenciánknak (IV. European Information Architecture Summit), melynek címe: Redrawing the Map. A nyitóelőadást Adam Greenfield, az IA és a felhasználói tapasztalat nemzetközi szinten elismert szakembere és számos könyv szerzője tartja, aki a következő-generációs informatika legújabb fejleményeivel kapcsolatban osztja meg tapasztalatait közönségével, különös tekintettel az életünk minden részét meghatározó informatika szociális, etikai és design vonatkozásaira.
Egy érdekes PHP autoload bug
Sikerült ma egy érdekes kis PHP bugot fogni. Épp nekiálltunk átállni az új AmfPHP-re, minden szépen és jól ment, de kollégámnak (]-[appy) lett egy fura hibája. Egy addig teljesen jól működő osztály használatakor a PHP azt mondta, hogy nem található az osztály. Miközben ő debuggolta az autoloadunkat én is belefutottam egy hibába: kis debuggolás után kiderült, hogy ugyanarról az esetről van szó. A pontos felállást most nem vázolnám itt, de sikerült szépen lecsupaszítani egy egyszerű verzióra.
A JBoss 5 alkalmazásszerver jelenlegi állapota
Sacha Labourey tollából olvashatunk egy kis összefoglalást a JBoss következő fő verziójának, az 5-ös JBoss AS-nek az állapotáról. A sokat csúszkáló, sokak által már nagyon várt verzió hamarosan RC1-es státuszba lép, és várhatóan a GA is a kezeink közé kerül még a nyáron.
Symfony 1.1, Doctrine 0.11.0
Pontosan egy hete számoltunk be a Trac 0.11-es változatának kiadásáról. Most még több, csupa egyest és nullát tartalmazó friss verzióról tudunk beszámolni, hiszen párhuzamosan jelent meg a Symfony régóta várt 1.1-es, illetve egy javarészt csak hibajavításokat tartalmazó Doctrine 0.11.0 kiadás. Ez utóbbi jelentősége ott van, hogy mostantól az sfDoctrinePlugin hivatalosan támogatott lesz a webes keretrendszer fejlesztői által.
Trac 0.11

Gears előadások a Google I/O 2008 konferencián
Amint belefogtam a blogmarkként is felhozott HTML5 előadás megtekintésébe, fedeztem fel, hogy még egy fél tucat prezentációnak témája a (Google) Gears, így a teljesség kedvéért az alábbiakban összefoglalom, hogy a téma iránt érdeklődők milyen kincsek várják a Google I/O 2008 előadásanyagai között.
Akadálymentes webkettes alkalmazások
A weboldalak eredendően dokumentumok voltak. Az akadálymentességi szempontok ahhoz lettek igazítva, hogy a dokumentumok fogyasztását lehetővé tegyék a legszélesebb réteg felé. Manapság már inkább webalkalmazások vannak, máshogy kell megközelíteni az elérhetőségi kérdéseket, a látogatóból lett felhasználó már nem (csak) dokumentumokkal találkozik, azzal pedig nem lehet mindig takarózni, hogy ne csinálj ajaxos alkalmazást, mert nem látják a „vakok”. De akkor mi a teendő? Ezt a kérdést járta körbe T. V. Raman (Google mérnök) a Google I/O 2008 konferencián tartott Leveraging Web 2.0 Design Patterns For Enhanced Accessibility előadásában.


