CSS tiszta lappal és hibakeresés trükkösen
Tantek Çelik publikálta két megoldását, melyeket használni szokott új webhely kialakítások elkészítésekor. Az egyik az
■ undohtml.css
nevet kapta, melynek feladata néhány alapértelmezett formázás, mint a listák és elemeik valamint a fejlécek böngészőnként változó térközeinek és méreteinek kikapcsolása. A másik trükk egy debug
nevű osztály használatának ötlete, mely lehetővé teszi az oldal bármely részének gyors kiemelését, és az ott feltűnő hibák megtalálását.A szociális hálók halála - elzárkózás az önazonosítástól
A PHP egyik legfontosabb fejlesztője Sterling Hughes foglalt össze Me, Myself and Spartacus: My Problem with Social Networking című blog bejegyzésében valami olyasmit, ami már bennem is megformálódott korábban, csak nem vetettem digitális papírra, mert nem volt aprópója. Most úgy döntöttem, hogy Sterling kapcsán érdekes lehet elgondolkodni egy kicsit a kérdésen. Hogyan lehetnek sikeresek a szociális hálókat építő weboldalak egy olyan világban, ahol az internetes anonimitás dívik? Vagy ezutóbbi csak illúzió?
Tíz éves lesz a W3C - új arculatot kap(?)
A webes szabványok gondozásának egyik legfontosabb szervezete a World Wide Web Consortium nemsokára tíz éves lesz. Nem tudom hányan emlékeznek még rá, de 2003-ban volt egy WThRemix nevű független verseny, melyben a W3C honlapjának az újratervezése volt a feladat. Bár a verseny ereményét akkor nem használták fel, most úgy tűnik, hogy a konzorciumnál is elgondolkodtak az arculatváltáson.
URLInfo - mindent egy webcímről
Meg kellene tudnunk, hogy milyen hasonló webhelyek vannak oldalunkhoz, vagy mely blog bejegyzések hivatkoznak rá a neten? Mindezt az információt eléggé könnyen megtudhatjuk, ha végignézzük a különböző keresők "hasonló oldalak" listáit, a blog indexelőkbe beírjuk webcímünket, stb. Nos, annak érdekében, hogy az információk lelőhelyét keresgélni se kelljen a FaganFinder.com elindította URLInfo nevű oldalát, ahol mindezeket együtt megtalálhatjuk.
Közeledik a karácsony - tippek online áruházaknak
Közeledik a karácsony. Vannak, akik már most meg-megállnak a boltok előtt egy-egy jobb lehetséges ajándék meggondolására időt szánva. Persze olyanok is akadnak, akik nem gondolkodnak előre, és az utolsó pillanatban próbálják majd összevadászni a nagy kiárusítások maradványaiból amit még lehet. Mindkét csoportban akadnak olyanok, akik online próbálják elintézni a vásárlást, elkerülendő a tülekedést, kihasználva a kedvezményeket.
Nemzetközi PHP Konferencia - egy kis plusszal
Az idei frankfurti Nemzetközi PHP Konferencia egy kis plusszal is szolgál. A napokban bejelentett MySQL ComCon Europe éppen azon a helyen, és éppen ugyanabban az időben kerül megrendezésre, így a Nemzetközi PHP Konferencia belépője mindkét rendezvényre érvényes lesz. A szervező Software & Support Verlag szerintem ezúttal is egy jó ötlettel állt elő, hogy felvegye a versenyt a PHP-vel kapcsolatos konferenciák növekvő áradatában.
■ Kultura.hu
"Csütörtöktől elérhető a kultura.hu, amely nagy tartalomszolgáltatók és kulturális intézmények adatbázisát, valamint multimédiás adatbázisokat kapcsolt össze, amelyekben így közösen lehet keresni" - olvashatjuk az Index.hu oldalán. Természetesen első látszatra ennek semmi keresnivalója a weblaboros hírek között, de ha megállapodunk egy picit, és alaposabban szemügyre vesszük az említett portált, érdekes dolgokra lehetünk figyelmesek.
Megjelent a PHP-Nuke 7.5
A napokban jelent meg a PHP-Nuke tartalomkezelő rendszer 7.5-ös változata. A bejelentés szerint az új kiadásban teljesen modularizált adminisztrációs felületet kapnak a felhasználók, mely lehetőséget ad arra is, hogy többen menedzseljék az oldalt. Ezen kívül hibajavítások és szinte minden változó biztonsági ellenőrzése került be a rendszerbe.
Mit lehet még kihozni a Weblaborból?
Miközben azon törjük a fejünket, hogy milyen újdonságokat vezessünk be, vagy a meglévő szolgáltatásokat miként finomítsuk tovább, véletlenül ráakadtam az Internet Anagram Server nevű szolgáltatásra, mely segítségével sikerült kideríteni, hogy a Weblabor névből mit lehetne még összerakni. Érdekes változatok kerültek napvilágra.
A hét legtöbbször feltett kérdés a MySQL licencelésével kapcsolatban
A PHP Magazine-ban jelent meg Zak Graent cikke a hét leggyakrabban feltett kérdésről a MySQL licencelési feltételeivel kapcsolatosan. Hét rövid kérdés, hét rövid válasz egy mondatban, és egy bekezdésben. A rövid mondatok a lényeget mutatják meg, míg a kifejtett válaszokból átfogóbb képet kaphatunk. A cikkben ugyan kifejezetten MySQL-lel kapcsolatos kérdésekről van szó, de "általános műveltségünket" is gyarapíthatjuk az elolvasásával.