Tömeges Drupal hoszting szolgáltatást indított a Bryght csoport
Sokakban felmerül a kérdés, hogy mégis miként lehet nyílt forráskódú szoftverekből pénzt csinálni. Nem arról van szó, hogy saját termékünkként, jogtalanul értékesítjük, hanem hogy a szabad forrású terméket fejlesztve jutunk bevételhez, valamilyen egyedi igény teljesítésével vagy szolgáltatással. Ezzel mi is jól járunk, hiszen van mit az asztalra tenni, és a többi felhasználói is jól jár, mert a nyílt termék is jobbá válik. Szerencsére a Drupal körül is egyre több ilyen megoldás van kialakulóban.
Alternatívák PHP és JavaScript kommunikációjára
Több mint másfél hónapja jelent meg nálunk Felhő Újratöltés nélküli adatcsere böngészőben című cikke. Azért érdemes ezt egy kicsit elővenni - amellett, hogy nagyon jó -, mert Harry Fuecks is éppen ezt a témát járta körbe néhány órával ezelőtt publikált blog bejegyzésében. A tőle megszokott alapossággal három részre osztja a folyamatot: működés, adatcsere formátum és a felület frissítése.
Nem kispályázik többet a Roller
A Roller egy szokványosnak látszó blogok fenntartására szolgáló program, legalábbi ha a felületét tekintjük. Ha egy kicsit mögé tekintünk, akkor azonban kiderül, hogy nem a napjainkban közkedvelt PHP vagy Perl megoldással készült, hanem Java nyelven Java Servlet és JDBC háttérrel.
Új Mozilla honlap
Hosszú előkészítés után az éjjel elindult a Mozilla új honlapja. A cél az egyszerűsítés, egy modernebb, átláthatóbb design elkészítése volt, és szerintem jól is sikerült...
HTML Overlays - megoldás kliens oldali sablonozásra
A legtöbb tapasztalattal rendelkező szerver oldali programozó tudja, hogy igazán kényelmes sablonokkal megoldani a programok kimeneteit, hiszen sok weblapon ismétlődnek a fejléc-lábléc komponensek, sőt sokszor az oldalsávok is azonos megjelenéssel bukkannak fel a különböző oldalakon. Szerver oldali sablonokkal a szokásos keretbe tudjuk önteni a változó tartalmat. Ezzel a megoldással azonban végső soron minden oldalnál le kell küldenünk ugyanazt a tartalmat a böngészőhöz, ami nem túl kellemes erőforrás felhasználási szempontból. Lássuk hogyan lehet ezt megoldani kliens oldalon.
Beszámoló a Második Perl találkozóról
Múlt hétvégén zajlott a Második Perl Találkozó családias körülmények között a PentaSchool Oktatási Központban. Az összegyűlt Perl megszállottak között valószínűleg én lógtam ki leginkább - ezúttal Andrást helyettesítve a kém szerepében. Még az első előadás megkezdése előtt megkezdődött az a beszélgetés, melyet később Csongor villámbeszéde formalizált: nevezetesen, hogy milyen helye van most és a jövőben a Perlnek, és mit tanulhat más technológiáktól. Különösen sokszor merült fel a PHP, mint összehasonlítási alap.
Hírek, cikkek, szójegyzék magyarázatok - szétválasztottuk a sziámi ikreket
Hármas ikreink voltak, ráadásul szépen összenőve. Mi mégis úgy döntöttünk, hogy jobb az úgy, ha szétválasztjuk őket. Miről is beszélek? A webhelyünket működtető Drupal rendszerben a Post-Nuke-ról történő átlépés idején úgy döntöttünk, hogy a story (avagy magyarul a történet) típust választjuk a hírek és a cikkek - sőt a szójegyzék magyarázatok - reprezentálására is. Ez programozási szempontból kényelmes volt, mert egy modul kezelte mindezeket, ugyanakkor nem volt túl felhasználóbarát. Ezt oldottuk ma meg.
siFR - a tipográfia új erőre kap a weben
Minden ott kezdődött, hogy az asztali gépeken elérhető betűkészletek széles skálája ellenére a HTML kezdeti verziói nem engedték meg a típus kiválasztását, majd csak a néhány biztosan elérhető típust lehetettt használni. Ezt a problémát többen többféleképpen próbálták megoldani. A Netscape bevezette a Dynamic Font technológiát, aztán megjelent egy Bitstream Font Player plugin, majd az Internet Explorer is más úton indult el a Web Embedding Fonts Tool nevű eszközzel. Széles körű támogatás hiányában egyik sem vált be igazán, és úgy tűnt, hogy le kell mondani az egyedi betűtípusok használatáról.
Firefox Internet Explorer megjelenéssel
Korábban már hírt adtunk arról, hogy az Opera különböző más böngészők felületéhez nagyon hasonló megjelenéseket tett elérhetővé, melyekkel a váltók éltetét szeretnék megkönnyíteni, lerövidítendő a megszokási időszakot. Arról azonban úgy tűnik még nem esett szó, hogy Firefoxhoz is létezik egy hasonló megoldás - igaz többet kell dolgoznunk azért, hogy minden az igényeinknek megfelelő legyen.
Link előnézet FireFoxhoz
A FireFox-hoz készült egy új kiterjesztés, a LinkPreview, mely a mai böngészők határait kezdi feszegetni. A linkre állva a kurzorral egy kis előnézeti kép jelenik meg a link által mutatott oldalról! Ez nagyban segítheti a döntésünket, hogy kövessük-e a linket vagy sem. A képet természetesen nem maga generálja hanem egy szerverről szedi le, ezért nem minden linknél működik. Nem tud képet mutatni akkor sem, amikor valamilyen trükközés van a linkkel, mint például a Startlapon, az Indexen, illetve a javascriptes linkek esetében.