ugrás a tartalomhoz

Az RSS segít az értéket előtérbe helyezni

Hojtsy Gábor · 2005. Jan. 2. (V), 09.45
Chris Anderson elmélkedett el a minap azon, hogy mennyire megváltoztatja az RSS a webhelyek tervezésének módját. A csatornákon keresztüli információszerzés elveszi a tartalmaktól az esztétikum lehetőségét, így az ebben a formában olvasók tábora számára jelentősen ritkábban jelenik meg maga a webhely, azaz a tartalom a megálmodott környezetében. Ennek következménye az is, hogy csak az lesz látható webhelyünkből, ami RSS-ben elérhető, annak tartalmára viszont nagyonis érdemes odafigyelni.

Boldog új évet kívánunk!

Hojtsy Gábor · 2005. Jan. 1. (Szo), 01.00
Habár a weblabor szerkesztőség ezekben a percekben is kihalt, a technika vívmányainak köszönhetően lehetőségünk van rögtön az újév első pillanataiban tolmácsolni jókívánságainkat minden kedves olvasónknak. Kívánjuk, hogy munkátokban további sikereket érjetek el, családotokkal, szeretteitekkel sok boldog órát töltsetek együtt az újévben is. És természetesen tartsátok meg jó szokásotokat, és látogassatok el oldalunkra, rendezvényeinkre 2005-ben is. Igyekezni fogunk, hogy ne csalódjatok.
 

Kéretlen hozzászólások elleni technikák

Hojtsy Gábor · 2004. Dec. 30. (Cs), 09.06
A kéretlen hozzászólások (comment spam) egyre erősödő probléma. Nemrég készült el egy Drupal modul, mely alkalmas az ilyenek felismerésére és szűrésére. Természetesen a probléma nem a Drupaltól indult, és nem is ott ér véget, az automatikusan küldött kéretlen hozzászólásoknak gyakorlatilag minden közismert tartalom kezelő rendszer ki van téve, azaz fel kell készülni a védekezésre ellenük.

Phalanger és IronPHP - azaz PHP fejesztés .NET-en

Hojtsy Gábor · 2004. Dec. 29. (Sze), 09.12
Úgy tűnik a PHP integrálása a .NET keretrendszerrel sokakat nem hagy nyugodni. Alan Knowles készített annak idején egy koncepcionális megvalósítást, mely a "Helló világ" feladatot meg tudta oldani. Ez azonban még 2002-ben történt, azóta pedig Alan a Parrot felé fordult. Egy magányos fejlesztő és egy cseh programozókból álló csoport azonban azóta is nekiveselkedett az illesztésnek.

WebMathematics Interactive

Török Gábor · 2004. Dec. 28. (K), 17.50
Megjelent az 1.0.0pre6-os, közel végleges kiadása a magyar fejlesztésű, web alapú interaktív matematikai szoftvernek. A szoftver érdekessége, hogy egy letisztult, teljesen webes felülettel rendelkezik, mely egyrészt eszközéül (függvényábrázolás, határérték számítás, differenciálás, integrálás, stb.), másrészt tesztkörnyezetéül (különféle matematikai tesztek) szolgálhat a felsőoktatásban tanulóknak.

Kártevők támadják meg a rosszul elkészített webhelyeket

Hojtsy Gábor · 2004. Dec. 28. (K), 08.54
Harry Fuecks készített egy összefoglalót az utóbbi idők két kártevőjéről, melyek rosszul elkészített webes alkalmazásokat támadnak meg. A Santy nevű féreg phpBB fórumokat keres a Google segítségével, majd egy nemrég felfedezett ismert hibát kihasználva lecseréli a fórum weblapjait saját üzenetére. A Perl.PhpInclude az ellenőrizetlen felhasználói bemenet alapján végzett PHP include hibás használatát aknázza ki, gyakorlatilag bármilyen külső kód futtatására képessé téve a szkriptet.

RS3 - RSS Summarizer

Hojtsy Gábor · 2004. Dec. 27. (H), 09.45
Az RSS jó alapot biztosít arra, hogy sok célra hasznosíthassák, és ezt egyre többen ismerik fel, és használják ki. Alan Snyder jött elő nemrég egy érdekes ötlettel. Az RSS-t annak eredeti céljára, új tartalmakról történő értesítésre használja, csak nem emberi szemek számára, hanem programozott feldologzás céljára veti be a csatornákat. Az RSS által jelzett új tartalmak eredeti példányait aztán egy szöveges formává alakító, majd összefoglaló szkript veszi kezelésbe, így jön ki a ténylegesen rövid hírcsatorna, és ez még csak a kezdet.

Kellemes ünnepeket kívánunk!

Hojtsy Gábor · 2004. Dec. 24. (P), 12.38
Az ünnepek immár karnyújtásnyira vannak, ezért a Weblabor szerkesztői is szeretteikkel, barátaikkal töltenek több időt, nem az aktualitások követésével lesznek elfoglalva a következő napokban. Reméljük, hogy olvasóink is hasonlóképpen tehetnek, és napi munkájukból kicsit kiszakadva, családjukkal tölthetik a szeretet ünnepét.

A Weblabor szerkesztői és az NJSZT WFSZ tagjai nevében meghitt, békés ünnepeket kívánunk!
 

Apró változások a Weblaboron

Bártházi András · 2004. Dec. 23. (Cs), 23.04
Az utóbbi héten két, elsőre talán nem feltűnő, talán csak a "hard-core" felhasználóink által észrevehető változás is történt oldalainkon. Az egyik a keresőnk rendberakása volt, míg a másik a blogmarkok terén történt.

Mik az Apache 2 előnyei?

Granc Róbert · 2004. Dec. 22. (Sze), 10.56
Az elmúlt napokban több blog is foglalkozott azzal, hogy az Apache közösség neheztel a PHP fejlesztőkre és közösségre, mert ezek nem fektetnek elég nagy hangsúlyt az Apache 2 változatára, vagyis hanyagolják azt az Apache 1.x javára. A gond leginkább abból adódik, hogy a PHP készítői nem ajánlják az Apache 2 használatát, annak többszálúságot (multi-threading) támogató képessége miatt, amelyre számos PHP kiegészítő még nincs felkészítve, így többszálú környezetben megbízhatatlan lenne a működésük.