ugrás a tartalomhoz

Az RSS segít az értéket előtérbe helyezni

Hojtsy Gábor · 2005. Jan. 2. (V), 09.45
Chris Anderson elmélkedett el a minap azon, hogy mennyire megváltoztatja az RSS a webhelyek tervezésének módját. A csatornákon keresztüli információszerzés elveszi a tartalmaktól az esztétikum lehetőségét, így az ebben a formában olvasók tábora számára jelentősen ritkábban jelenik meg maga a webhely, azaz a tartalom a megálmodott környezetében. Ennek következménye az is, hogy csak az lesz látható webhelyünkből, ami RSS-ben elérhető, annak tartalmára viszont nagyonis érdemes odafigyelni.

Chris rámutat arra, hogy egy RSS csatornát tulajdonképpen kis eséllyel töröl az olvasó a listájából, hiszen azért vette fel, mert számára érdekes tartalmakat biztosít. Az sem gond, ha egy ideig nem nyújt újat egy csatorna, hiszen ettől még nem kerül ki a felhasználó listájából. Akkor viszont, ha gyakran érkezik újdonság, ez folyamatosan azok áttekintésére készteti az olvasót, és amennyiben ezen újdonságok nem értékesek számára, akkor könnyen leiratkozhat. Éppen ezért Chris úgy látja, hogy az RSS abban is segít, hogy minőségi tartalmak szülessenek, hiszen nem az a lényeg, hogy minden nap legyen valami, amit a látogatók elé tárhat a szerző, hanem az, hogy ami az RSS csatornába jut, az értékes legyen az olvasó számára is.

Éppen ennek a szándéknak a szellemében született meg nálunk is az a rendkívül sok RSS csatorna, ami mindenféle tartalmunk követését biztosítja a hozzászólásokat is beleértve. Webhely térképünkön ezek kis része látszik, de már ez is mutatja, hogy a különböző tartalmakból összeválogatva, minden újdonságot tekintve, vagy csak a szerkesztett tartalmainkat követve is elérhetnek csatornákat olvasóink. Chris azon morfondírozik, hogy egynél több RSS csatornát érdemes-e bevezetni, avagy mennyire értékesek különböző tartalmai. Ezt a döntést mi inkább az olvasóinkra bízzuk.

Segítség oldalunkon még több érdekes tippet találhatnak az érdeklődők a webhelyünkön való böngészésről, és újdonságaink követhetőségéről.
 
1

leiratkozás

Anonymous · 2005. Jan. 2. (V), 15.04
én személy szerint azokról a csatornákról, amiken alig jön információ, szintén leiratkozom. sőt, azokat sem szeretem, amikben csak egy link érkezik és nincs legalább egy rövid részlet az írásból.
2

háthát

Hojtsy Gábor · 2005. Jan. 2. (V), 16.32
Nem kevés hírünk születik olyan csatornáknak köszönhetően, melyekből csak egy linket kapunk, és a többit mi kutatjuk fel. Ha egy forrás megbízhatóan értelmes tartalmakra linkel, akkor engem egyáltalán nem zavar, hogy csak egy linket kaptam. Szerintem a blogmarkjaink értéke is hasonlatos.